Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sean O’Hagan: Freddie Mercury - A nagy tettető

freddie_cHatalmas közhely, hogy Freddie Mercury minden idők egyik leghatalmasabb énekese, rocksztárja, frontembere volt. Egy tündöklő csillag, igazi díva, akinek karrierje, személyisége, és tragikusan fiatalon véget ért élete üvölt azért, hogy film, tévésorozat, színdarab vagy akár videójáték készüljön belőle. Ennek ellenére valahogy a halálát követő évtizedekben néha mintha kissé megfeledkeztek volna róla: az életén alapuló, 2018-as játékfilm, a Bohém rapszódia előtt nem igazán született olyan vele kapcsolatos alkotás, amely igazán nagyot robbant, vagy csak sikerült volna legalább bekerülni vele a köztudatba. A sokak által tévesen dokumentumfilmnek értelmezett, Bryan Singer által rendezett dráma azonban – nem meglepő módon – hatalmas sikert aratott, azóta pedig a brand újra dübörög: egymás után tűnnek fel a Freddie-bögrék, Freddie-pólók és persze a Freddie-könyvek is. Utóbbiak közül most épp a Freddie Mercury – A nagy tettető cím alatt futó mű jutott el hozzám.

megjelenés: 2020
oldalszám: 144
fordította: Varga Csaba
kiadó:
Álomgyár
Neked hogy tetszik?
( 3 Szavazat )

Ahogy az címéből is sejthető, az Álomgyár kiadó égisze alatt napvilágot látott, kifejezetten szép és igényes, keményfedeles kiadvány nem életrajzi regény, még csak nem is egy újságíró által papírra vetett mélyelemzés, csupán egy album, mely Freddie életének eseményeit veszi végig, nagyjából kronologikus sorrendben haladva. Olyasmi képeskönyv ez tehát, melyhez hasonlóakat karácsonykor a gyerekek szoktak boldogan lapozgatni a fa alatt, épp csak egzotikus állatok és mitikus lények helyett ebben a rockzene történetének egyik legmeghatározóbb figurája mutatja be számtalan arcát.

Természetesen egy effajta kiadvány sosem lehet teljes – egy olyan összetett, extravagáns személyiség esetében, mint a Queen frontembere, pedig végképp esély sincs ilyesmire –, de kétségtelen, hogy az eltelt évtizedekben ikonikussá vált, illetve korábban szinte ismeretlen felvételeket megfelelő arányban tartalmazó könyv igyekszik minél több oldalról, minél árnyaltabban bemutatni az énekest. Annak ellenére, hogy a szerző, Sean O'Hagan tollából a könyv elején egy tizenöt oldalas kvázi-előszó is helyet kapott, Freddie megismerésében mégis a fotókhoz társított, kifejezetten érdekes képaláírások segítenek igazán. O'Hagan terjengős irománya ugyanis kusza, funkciótlan, sehová sem tartó, és olvasása közben néha óhatatlanul felmerül a gondolat: ez a figura minek írt ide egyáltalán bármit is: Ha ugyanis egy Freddie Mercuryról szóló könyv szerzője saját maga vallja be a kötetben, hogy 1975-től 1984-ig tudatosan törekedett arra, hogy zenei életében semmilyen formában se bukkanjon fel a Queen, akkor azért a mezei rajongó óhatatlanul is felvonja a szemöldökét. Ezzel szemben a képaláírások sokszor Freddie közvetlen köreihez tartozó, eddig ritkán idézett személyek szavait tolmácsolják, a fotós Mick Rocktól Freddie személyi asszisztenséig, Peter Freestone-ig, de megszólal a könyvben Brian May és maga a Nagy Tettető is.

A cím pedig totális telitalálat: Freddie nem hiába dolgozta fel 1987-ben ezt a The Platters által 1956-ban már sikerre vitt dalt, mely a hozzá készült klippel együtt életének szinte tökéletes összefoglalóját nyújtja. Ha pedig végiglapozod a Rami Malek előszavával indító, Bátky Zoltán által lektorált kötetet, kicsit számodra is érthetőbb lesz majd, mi zajlott a színfalak és a kívülről mindig tündöklőnek, ragyogónak látszó álarc mögött. Ha van egy nyugis órád, A nagy tettető – Egy élet képekben átlapozása, nézegetése tökéletes program lehet a mostani, kicsit csendesebb, ünnepi időszakban. A fa alatt üldögélve, miközben szól mondjuk a The Works.

 

Hozzászólások 

 
#1 Ary 2020-12-31 11:27
Azért a képaláírásokban is vannak hülyeségek, nem csak az életrajzi résznél. Például egy Japánban készült fotónál... "Amikor 1986-ban a Magic turnéja eljutott Tokióba..." A Queen 1986-ban egyáltalán nem lépett fel Japánban, de Európán kívül sehol sem, pláne nem a Magic-turnéval. Utoljára 1985 tavaszán koncerteztek Japánban, még a The Works album turnéján, a Live Aid előtt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.