Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bohém rapszódia

1112br1Ha létezik valóban generációkon átívelő zenekar, akkor a Queen biztosan az, így kifejezetten meglepő, hogy a banda és minden túlzás nélkül legendás, megkerülhetetlen frontembere történetét feldolgozó filmre több mint negyed évszázadot kellett várnunk. Bár a siker előre borítékolható volt, Hollywood azonban úgy látszik, túl elfoglalt volt az ikszedik Marvel-adaptáció leszállításával ahhoz, hogy Freddie Mercury és a Queen történetében rejlő lehetőségeket kiaknázza. Idén azonban végre megérkezett a Bohemian Rhapsody, ami ugyan nem dokumentumfilm, de ennek ellenére mégis nagyjából hűen adja vissza az eseményeket. Iszapszemű fanatikusok persze bőven találhatnak pontatlanságokat, de egyrészt itt most elsődlegesen a szórakoztatás volt a cél, másrészt pedig még úgy is maximálisan élvezhető a mozi, hogy a történetszövés azért meglehetősen elnagyolt, és számos rossz értelemben vett hollywoodi elemet is tartalmaz.

gyártó:
20th Century Fox / New Regency / GK Films / Queen Films, 2018
forgalmazza:
Fórum Hungary
Bohém rapszódia
magyarországi mozipremier: 2018. november 1.

rendezte:
Bryan Singer

forgatókönyv: Anthony McCarten
zene: Queen
operatőr: Newton Thomas Sigel
vágó: John Ottman
főszereplők: Rami Malek (Freddie Mercury), Lucy Boynston (Mary Austen), Gwilym Lee (Brian May), Ben Hardy (Roger Taylor), Joseph Mazzello (John Deacon), Aidan Gillen (John Reid), Tom Hollander (Jim Beach), Allen Leech (Paul Prenter)
játékidő: 134 perc
 
Neked hogy tetszett?
( 55 Szavazat )

Ha nagyon le kívánjuk egyszerűsíteni a Bohemian Rhapsody sztoriját, a hasonló tematikájú produktumokból már százszor látott formulák mentén nagyjából úgy foglalhatjuk össze, hogy a tehetséges, szimpatikus fiatal fiúból először sikeres művész, majd nagypofájú, arrogáns seggfej lesz, de a végén megszabadul démonjaitól, és visszatalál eredeti önmagához. Freddie Mercury élete és személyisége az itt megismertnél nyilván ezerszer árnyaltabb és összetettebb volt, és a Queen-sztori amúgy is simán megérdemelne egy legalább tízrészes sorozatot, de a Bohemian Rhapsody így is egyértelműen megugorja a lécet. A kezdeti időszakot leszámítva ugyan tényleg igencsak zanzásították az eseményeket, de egy mozifilmbe ennél többet nem is lehetett volna belesűríteni, főleg ennyi kiváló muzsika mellett. A készítők ugyanis jó érzékkel az egész filmet azon tényező köré építették, ami kétségkívül a legfontosabb szerepet játszotta Freddie életében. Ez pedig nyilvánvalóan csakis a nagybetűs Zene lehet, ami a játékidő igen jelentős százalékát teszi ki. És ugyancsak a zene az, aminek segítségével annak ellenére happy end a sztori vége, hogy tán nincs ember a földön, aki ne lenne tisztában minden idők egyik legnagyobb frontemberének végül tragédiába forduló sorsával.

1112br3

A történetszövés nagyvonalúsága ellenére is rendben van tehát a Bohemian Rhapsody, a film igazi erőssége azonban a kivételesen zseniális színészi játék. Rami Malek és társai ugyanis szó szerint tökéletesen és hibátlanul vették le a zenekari tagok mimikáját, mozdulatait, manírjait, de Gwilym Lee még konkrétan ugyanúgy is beszél, mint az általa alakított Brian May. És ugyan kvázi laikusként is abszolút élmény a film, ha azonban tényleg igazán képben vagy a zenekarral kapcsolatosan, akkor percenként kaphatod fel a fejed a tökéletesen autentikus részletek, ruhák, frizurák és gesztusok valamelyikére. Amellett, hogy a színészek nagyon hasonlítanak az igazi zenekari tagokra, Brian pontosan ugyanúgy tartja a gitárt, John Deacon ugyanúgy mosolyog, Freddie pedig egy az egyben úgy riszálja magát, ahogy az életben is. És ezek azok az apróságok, amik Queen fanatikusoknak igazán felejthetetlen élménnyé teszik a filmmel eltöltött bő két órát. Meg a befejezés, ami csak akkor lehetett volna katartikusabb, ha a Live Aid eredeti felvételét keverik a mozi jeleneteivel. Ugyan ezt a ziccert kihagyták, de a zenei betétek, legfőképp pedig a filmet záró koncert alatt így is garantáltan masszív hidegrázás vár mindenkire, aki valaha is szerette a zenekart.

Ha a kronológiához maximálisan ragaszkodó dokumentumfilmet vársz a Bohemian Rhapsodytól, óhatatlanul csalódni fogsz, ha azonban elfogadod, hogy ez egy remek zenékkel, autentikus díszletekkel és tökéletes színészi játékkal felvértezett, Freddie életén alapuló játékfilm, akkor minden percében remekül fogsz szórakozni.

1112br2

 

Hozzászólások 

 
#7 Montsegur 2018-11-23 22:52
Ezek után várom az új G'N'R filmet a simulékony, pontossságmániá s Axl Rose-ról... az új AC/DC filmet, amiben Bon Scott undorodva kiköpi az életében először (és utoljára) kóstolt sört... és természetesen az új Mötley Crüe filmet, huncut Tommy és csibész Nikki ártatlan, szűzies kalandjairól...
Idézet
 
 
#6 Gyuszi 2018-11-14 08:26
Többet vártam a filmtől, de csalódtam. Nem a színészekkel van a baj; Malek remekül hozta Freddie-t és kitűnőek a koncertjelenete k. A forgatókönyv lapos.
Idézet
 
 
#5 Viking 2018-11-13 19:10
Nekem tetszett. De remélem, lesz rendezői változat, ami nem zanzásít ennyire, és még több a zene. +1 óra simán van még benne...
Idézet
 
 
#4 mthomka 2018-11-13 13:00
Tele van hazugságokkal, kár.
Idézet
 
 
#3 Kecskefasirt 2018-11-12 22:56
Teljesen érthetetlen és szomorú, hogy így meghamisították a Queen történetét. Most akkor Bryan Singer rendezte, akit már az elején kirúgtak? Ez is érdekes.
Idézet
 
 
#2 Zoli 2018-11-12 22:34
Tökéletesen egyetértek! Aki teheti, nézze meg mindenképp!
Idézet
 
 
#1 Gál Endre 2018-11-12 13:00
Gyerekek, ez a film az egyik kedvenc filmem lesz, az biztos. S.Z.EN.Z.Á.C.I.Ó.S., mindenkinek látnia kell, aki kicsit is szereti a Queen fantasztikus zenéjét. Sokszor megható, de felemelő is egyben. Nézzétek meg. Nekem sikerült feliratosan megcsípnem. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.