Shock!

december 02.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ötven éve jelent meg a Black Sabbath első nagylemeze

Nem túlzás, nem felesleges nagyotmondás: amennyiben pontosan fél évszázaddal ezelőtt, 1970. február 13-án nem jelenik meg egy furcsa, vészjósló borítóba csomagolt nagylemez, bizonyára ez az oldal sem létezne. Jelenlegi formájában legalábbis biztosan nem. Merthogy jelenlegi formájában garantáltan nem létezne, illetve teljesen másképp nézne ki a rockzene térképe is, amennyiben Tony Iommi, Ozzy Osbourne, Geezer Butler és Bill Ward nem szabadítja rá a világra az alapkiszerelésében hét dalt – köztük két feldolgozást – rejtő Black Sabbath egyest. Ezen a jeles évfordulón lehetőleg szakadjunk el az agyzsugorító stílus- meg alstíluskategóriáktól, és nézzük pusztán a lényeget: ha meg lehet fogni egy komplett műfaj születését egyetlen konkrét dátummal, akkor bizony ma ötven éves a metal.

0213bs1

Ma ötven évvel ezelőtt jelent meg a Black Sabbath első lemeze, amelynek készítéséről és megjelenéséről már részletesen írtunk a Klasszikushock rovatban. A zenekar összeverődésének körülményeit, az album legendásan amatőr rögzítését emiatt most inkább ne is boncolgassuk. Elég, ha pluszban még egy dátumot idevések: 1969. október 16., Tony, Ozzy, Geezer és Bill ugyanis ezen az egy napon vette fel mindössze négy sávon a lemezt. Mint ebből a pár részinformációból is sejthető, profinak, tudatosnak a munkafolyamat semelyik elemét sem lehetett nevezni: a csapat felrántotta a lemezt, aztán ment a maga dolgára. (A források ellentmondásosak azt illetően, hogy utána Birminghamben, Franciaországban vagy Svájcban koncerteztek, és ők maguk sem feltétlenül konzekvensek a témában. Ezt akkori életmódjuk ismeretében igazságtalanság is lenne felróni nekik, ráadásul teljesen lényegtelen is.) Magyarán szólva a négy derék birminghami huligánnak halvány fogalma sem volt róla, hogy amit néhány óra alatt, akkori koncertprogramjuk élő eljátszásával szalagra rögzítettek, kis túlzással kiforgatja sarkából a világot, és hatására szó szerint zenészek milliói fognak majd hangszert a kezükbe a következő évek, évtizedek során.

Az ember önkéntelenül is szeret szimbólumokban, konkrét eseményekben, sorsfordító dátumokban gondolkodni, ez azonban csalóka dolog. A Black Sabbath nem egyik pillanatról a másikra nemesült isteni státuszú zenekarrá, és utólag kijelenthető: hiába imádta a közönség már a maga idejében is az ősfelállást, jónéhány évnek el kellett telnie ahhoz, hogy látni lehessen, mit is szabadítottak a világra az első néhány albummal. Ehhez pluszban nyugodtan vegyük hozzá, hogy a '70-es évek elejének kender- és napalmillatú atmoszférájában elég rendesen össze is folytak az események. A dalszerzésen meg a koncertezésen kívül kizárólag a féktelen bulizásnak élő négyesfogattal is csak úgy megtörténtek a dolgok egymás után, és olyan sebességgel rohant velük a vonat, hogy szinte fel sem fogták, mi zajlik körülöttük. Vagyis ha gyakorlatiasan nézzük az ábrát, hatását, sőt, kiadását tekintve valójában nincs túl sok értelme mereven elhatárolni az első albumot közvetlen utódjától, a Paranoidtól. Utóbbi eleve mindössze hét hónappal később jelent meg, másrészt ugyan a bemutatkozás is felkerült a listákra mind Angliában, mind az Egyesült Államokban, valójában a második album hozta meg a csapat igazi áttörését. Szóval okkal feltételezhető, hogy a korabeli közönség többsége is a Paranoid, esetleg valamelyik későbbi sikerlemez hatására ásott vissza a debütig, netán eleve egyszerre vásárolta meg azt valamelyik másikkal. Azt is elég nehéz kibogozni, melyik korai dal alapjai mikor álltak össze – ők maguk sem nagyon emlékeznek erre, és mindegy is. De azért akkor is a Black Sabbath egyes a Black Sabbath egyes, és ezt egyszerűen meg kell adni neki.

0607blacksabbath1Hét plusz egy dalról beszélünk. Black Sabbath, az esővel, azzal a vészterhes, sátáni gitártémával, a túlmisztifikált tritónusszal meg Ozzy kántálásával. The Wizard: még szájharmonikás-jammelős-kakofón blues, de már mégis valami teljesen más, új korszakot jelez. Behind The Wall Of Sleep: nyers, de magával ragadó előtanulmány a Sabbath későbbi jellegzetes, groove-os himnuszaihoz. N.I.B.: először a basszusbevezetőt kapjuk, aztán a lemez második legismertebb riffjét, és máris kész a valaha írt egyik leghatalmasabb Sabbath-dal, nem is kérdés. Evil Woman: a Crow-ról ma már ember meg nem mondja, mi volt, de erre a dalra mind emlékszünk tőlük, mert Iommiék lemezre vették. Meggyőződésem, hogy a többség Sabbath-dalnak hiszi. Sleeping Village: a valaha vinylbe préselt egyik legfilmszerűbb, legatmoszférikusabb dalkezdés, amelyből aztán szikrázó jammelésbe váltanak. Ez aztán szinte észrevétlenül úszik át a The Aynsley Dunbar Retaliationtől átvett, de alaposan felhizlalt és átgyúrt Warningba. És azért tiszteletbeli pluszként még vegyük ide a pörgősebb Wicked Worldöt is, hiszen hiába marad örökké a Black Sabbath egyes elveszett dala / bónusza / B-oldalas maradéka, akkor is a korszak elválaszthatatlan darabja. De a lényeg így is mindössze 38 perc, amellyel kőbe vésték egy teljes műfaj alapjait.

Nehéz persze eldönteni, mi szürreálisabb: hogy ez az első lemez ötven éves, vagy hogy amennyiben napjainkból visszatekintünk, már a Sabbath folyamatosan aktív korszakának záróakkordja, a Forbidden is félúton van a debüt felé vezető úton. Az ilyesmi azonban legfeljebb játék a számokkal, meg annak nyugtázása, hogy mi sem leszünk már fiatalabbak. Ez a lemez azonban szerencsére örökifjú, és semmit sem vesztett az erejéből az elmúlt öt évtizedben – mint ahogyan az a korszakalkotó kinyilatkoztatásokra jellemző. Igen, tudom, a Black Sabbathnak is voltak előképei. Azzal is tisztában vagyok, hogy a súlyosabb vonalon a Led Zeppelin is jó egy évvel előttük járt (népszerűségben meg sok-sok szinttel fölöttük, a későbbiekben is). De ez itt akkor is valami más volt. Aligha lehet jobban érzékeltetni a dolog jelentőségét annál, mint ahogyan egy másik tősgyökeres birminghami legenda, a Sabbath korai klubkoncertjeinek törzsvendége, Rob Halford megfogalmazta egy interjúban: „Egyértelműen a Black Sabbathtal kezdődött el minden otthon, amikor először hallottam, ahogy Tony Iommi megpengeti azokat a súlyos akkordokat. Ott dőlt el örökre a sorsom. Korábban mi is amolyan bluesos zenéket hallgattunk, de igazából ez volt az a hangzás, amire szükségünk volt. Nem tudtuk, hogy létezik, csak akkor lett tiszta minden, amikor megszólalt a Black Sabbath. Sorsdöntő pillanat volt."

Aki valaha is hallgatta a rockzene akármelyik válfaját, nagyon sokkal tartozik Tony Iomminak, Ozzy Osbourne-nak, Geezer Butlernek és Bill Wardnak ezért a lemezért, meg a következő néhányért. Annyival biztosan, hogy ha teheti, a mai napon legalább egyszer meghallgatja az albumot, amivel annak idején zászlót bontottak: a Black Sabbath egyest, amellyel minden elkezdődött akkor és ott, Birminghamben, 1970. február 13-án, fél évszázaddal ezelőtt.

 

Hozzászólások 

 
#16 Igor Igorovics 2020-02-17 12:15
Idézet - MATEo9:
Idézet - Igor Igorovics:
Amúgy nem tudja valaki, hogy mi van a Forbidden újrakeverésével ? Csak azért, mert nagyjából 1 éve látott napvilágot az, hogy Tony Iommi újrakeverné ezt a lemezt, de azóta semmi hír erről.


Itt figyelemmel lehet követni, hogy mi a stájsz.

https://www.black-sabbath.com/vb/forum/black-sabbath-discussions/the-tony-martin-era/15790-forbidden-remix-martin-era-remasters?35255-Forbidden-Remix-amp-Martin-era-Remasters=

Köszi! :)
Idézet
 
 
#15 MATEo9 2020-02-17 10:00
Idézet - Igor Igorovics:
Amúgy nem tudja valaki, hogy mi van a Forbidden újrakeverésével ? Csak azért, mert nagyjából 1 éve látott napvilágot az, hogy Tony Iommi újrakeverné ezt a lemezt, de azóta semmi hír erről.


Itt figyelemmel lehet követni, hogy mi a stájsz.

https://www.black-sabbath.com/vb/forum/black-sabbath-discussions/the-tony-martin-era/15790-forbidden-remix-martin-era-remasters?35255-Forbidden-Remix-amp-Martin-era-Remasters=
Idézet
 
 
#14 Kovacs Ervin 2020-02-16 16:49
LevelezőRocker-nek le kene cserelnie a nevet LevelezőPozer-nek. Ha nem erted a Sabbath lenyeget, akkor ne nevezd magad Rocker-nek.
Idézet
 
 
#13 dzsud 2020-02-16 14:16
Idézet - Tóth Ferenc:
Életem második legjobb koncertje volt.


Mi volt a legjobb?
Idézet
 
 
#12 Igor Igorovics 2020-02-16 10:22
Amúgy nem tudja valaki, hogy mi van a Forbidden újrakeverésével ? Csak azért, mert nagyjából 1 éve látott napvilágot az, hogy Tony Iommi újrakeverné ezt a lemezt, de azóta semmi hír erről.
Idézet
 
 
#11 Tóth Ferenc 2020-02-15 20:11
A fiam ajánlotta ezt az oldalt, aki 3 éve elcsalt a pesti Sabbath koncertre, és akinek ezért nagyon hálás vagyok. Életem második legjobb koncertje volt. A lemezt egyébként '88 körül ismertem és szerettem meg. Az akkori csajom hisztizve közölte, hogy ő ezt az idegesítő, monoton szart nem bírja hallgatni. Én meg őt nem bírtam sokáig.
Idézet
 
 
#10 Igor Igorovics 2020-02-14 14:52
Mindig jót mosolyogtam azon, mikor valaki egy zenét ezzel a drog dologgal akar lehúzni. kismillió olyan művészeti alkotás van a világon, amelyet drogok hatása alatt alkottak, aztán mégis korszakos alkotások. Nyilván a drog rengeteg életet is tett tönkre, rengetegszer pont ezért csesztek el koncertek tömkelegét és bizony sokszor pont ezért laposodtak el, amúgy zseniálisnak induló pályafutások. Szóval távolról sem a drogok művészetre gyakorolt hatását akarom idealizálni, de ezzel húzni le valaminek a jelentőségét, az szerintem egy meglehetősen amatőr, pitiáner dolog.
Idézet
 
 
#9 dzsud 2020-02-14 09:57
Idézet - LevelezőRocker:
Én mindmáig nem értem mi olyan nagy szám ebben a zenekarban azt leszámítva, hogy régi.
Tipikus drogbarlang-zene.


Azt mondjuk megértem, ha valaki az első Sabbath-lemezért kevésbé rajong, de azért a munkásságukat elvitatni...a Paranoid 8 számából alsóhangon 3 gigasláger a műfajban (meg amúgy is), és ilyeneket, hogy War Pigs, Paranoid, Iron Man ők 20 évesen hoztak össze. Na nem mintha az Electric Funeral kezdő riffje vagy a Hand of Doom katarzisa ("Oh you, you know you must be blind") nem lenne rocktörténeti pillanat. Ez akkora dolog, mint a Kiss első lemeze, szintén tele rockslágerrel. Ők is 20-22 évesen, és már akkor vérprofik voltak. Mi mit csináltunk 20 évesen? :)

"Tipikus drogbarlang-zene."

Tipikus=valamely típusnak megfelelő. Azt érted, hogy ezt a típust ők hozták létre? Nem a Black Sabbath olyan, mint mások, mások olyanok, mint a Black Sabbath. Ezen nem változtat az sem, hogy esetleg másokat hamarabb ismertél meg, mint őket.
Idézet
 
 
#8 Venomádi 2020-02-13 21:47
Idézet - MATEo9:
Idézet - Venomádi:
Ez tipikusan az a korai zsenge még, ami a Slayernek is a Show no mercy. Vagyis sokszor jó nekiereszteni, de leginkább a Master of Reality környékétől válik igazán veszélyessé a dolog.


Értem. Nekem Sabbath-tól és Slayer-től is az első lemezük a kedvenc.
Na látod, ennyi értelme van az ilyen kinyilatkozásod nak :)


"Mennyi? Harminc. Mi harminc? Mi mennyi?"
Idézet
 
 
#7 Dragojlovics Péter 2020-02-13 21:12
Idézet - LevelezőRocker:
Én mindmáig nem értem mi olyan nagy szám ebben a zenekarban azt leszámítva, hogy régi.
Tipikus drogbarlang-zene.

Hány éves vagy?
Idézet
 
 
#6 Igor Igorovics 2020-02-13 21:06
Nekem az egyik nagy sajnálatom a Sabbathal kapcsolaltban, az az Ozzys korszak utáni albumok mostoha kezelése. O.K, a Dioval készült lemezeket még nagyobb körben elismerik, de a többit tényleg elég mostohán kezelik. Pedig a Forbiddent leszámítva az összes cuccuk király anyag volt. Ott van például a Born Again, aminek a hangzására azért oda figyelhettek volna, és itt most nem is a gitár soundra gondolok, hanem az arányokra. Az ének nagyon elől szól szerintem. De azért meg lehet szokni. A Tony Martinos lemezek relatíve sikertelenségéb en pedig a kiadói bénázásnak is szerepe volt. A Headless Cross például még egész sikeres volt, de a Tyr ahol redesen promotálva és terjesztve volt ott az is jól fogyott, de ahol nem ott persze bukta volt. Aztán jótt vissza Dio, majd újra Martin, de a szintén kítűnő Cross Purposes sajnos már nem kapott nagy publicitást, a Forbidden meg sajnos tényleg gyengébbre sikerült. De a lényeg, hogy ezek az albumok megszülettek, elérhetőek és élvezhetjük a zsenialitásukat .
Idézet
 
 
#5 MATEo9 2020-02-13 19:29
Idézet - Venomádi:
Ez tipikusan az a korai zsenge még, ami a Slayernek is a Show no mercy. Vagyis sokszor jó nekiereszteni, de leginkább a Master of Reality környékétől válik igazán veszélyessé a dolog.


Értem. Nekem Sabbath-tól és Slayer-től is az első lemezük a kedvenc.
Na látod, ennyi értelme van az ilyen kinyilatkozásod nak :)
Idézet
 
 
#4 Gábor 2020-02-13 19:14
Abszolút favorit ez a lemez, gyakorlatilag a kedvencem az első érából. Sajnos ahogy finomodott, gazdagodott a zenéjük úgy lett egyre gyengébb a lemezeik hangzása is a 70-es években.
Van benne egy olyan spontán, odab..ós feeling, ami szinte páratlan a rockzene történetében.
Idézet
 
 
#3 Venomádi 2020-02-13 15:30
Ez tipikusan az a korai zsenge még, ami a Slayernek is a Show no mercy. Vagyis sokszor jó nekiereszteni, de leginkább a Master of Reality környékétől válik igazán veszélyessé a dolog. Vagy személy szerint a Vol.4-től. Bár számomra hibázni szinte soha nem tudtak, nagyjából a Technical Ecstasy volt ami utoljára érett be nálam, de a Never Say Die is kurva nagy kedvenc. Mint ahogy nagy nehezen a Dehumanizer is behúzott, de a 13 még ennyi idő után is csalódás. Viszont azért ez se semmi, hogy nagyjából olyan két lemezt spórolnék ki az 50 éves életműből. Azért érdemes megjegyezni, hogy nem csak előképei voltak a bandának, de sok pályatársa is. Talán túlzás, de azt mondom ma is, hogy a dalok tekintetében simán megverhette volna akár a saját pályáján őket az Iron Claw amennyiben akkor abban a formában jelenik meg lemezük, ahogy csak később sikerült. Másik örök kedvenc, a Budgie debütjét is érdemes előszedni, akik később más irányba mentek, de sajnos többé-kevésbé egy elfeledett történet ez is. Volt még itt olyan, hogy Euclid, Wicked Lady, akiket azért nem mérnék már az említettek mellé. Szóval a helyzet arra hasonlított mint később a thrash lecsengése körül, amikor aztán grúvmetállal kellett kelni, feküdni. Lásd az örök Exhorder-Pantera vitát. Mindegy is hányan nyomták akkoriban, ki kezdte el, a Sabbath rászolgált a mai státuszára, meg az akkorira is.
Idézet
 
 
#2 Tulus 2020-02-13 10:30
Te elolvastad a bevezető szöveget? A biztonság kedvéért kiemelem belőle neked a legfontosabb részt:

"Merthogy jelenlegi formájában garantáltan nem létezne, illetve teljesen másképp nézne ki a rockzene térképe is, amennyiben Tony Iommi, Ozzy Osbourne, Geezer Butler és Bill Ward nem szabadítja rá a világra az alapkiszerelésé ben hét dalt"

Nem az a nagy szám a Sabbath-ban, hogy régi... hagyjál már a hülyeségeddel.

Félreértés ne essék, sosem szerettem Ozzyt, meg a hangját sem (csak a Dio-s Sabbath lemezek tetszenek), de azt még én is elismerem, hogy nélküle ma nem lenne metal zene.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.