Shock!

május 26.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Ötven éve jelent meg a Led Zeppelin első nagylemeze

1969. január 12-én megjelent az amerikai piacon egy lemez, amelyről meglehetősen keveset árulunk el annyival, ha azt mondjuk: mindent megváltoztatott, meg korszakhatárt jelent. Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones és John Bonham fél évszázaddal ezelőtt kiadott debütáló albuma azon lemezek közé tartozik, amelyet örökké hallgatni fognak, és ugyan a Led Zeppelinnek léteztek előfutárai – többek között épp a tagok korábbi csapatai –, összességében nyugodtan kijelenthető: mai értelemben véve ez volt az első lemez, amely igazi hard rockot rejtett. Ereje, újabb és újabb generációkat beszippantó mágiája pedig fél évszázad után sem látszik fakulni.

0110ledzep03

Ötven év – leírni is egészen döbbenetes. Még azzal együtt is, hogy a negyvenötödik születésnapon sorra vettük ezt a lemezt a Klasszikushockban, beleértve ebbe a Led Zeppelin összeállásának történetét, magát a zenei anyagot, illetve a villámgyors utat is a világsikerekig. Éppen emiatt ezek kivesézését most meg is spórolnám, és az album jelentőségéről írtakat sem akarom feleslegesen tovább boncolgatni a szükségesnél. Mindössze azt ismétlem meg, amivel annak idején zártam azt a visszatekintőt, ugyanis ez az, amit nem lehet eleget hangsúlyozni: meggyőződésem, hogy az egyes Zeppelin volt az első olyan album, amit tényleg, mindenféle „de..." meg „igaz, hogy..." nélkül, simán nevezhetünk mai értelemben vett hard rocknak. Igen, tudom, Yardbirds, Cream, Hendrix, Steppenwolf, Vanilla Fudge, Atomic Rooster, Blue Cheer, Iron Butterfly, első két Purple – a fentiek méltán elismert lemezei mégis mások, mint a Led Zeppelin bemutatkozása. Ezért is neveztem őket öt évvel ezelőtt is inkább „csak" a műfaj előfutárainak. Tartom ezt ma is. A kezdőrúgást Page-ék végezték el ezzel az albummal meg a párjával, aztán jött a Black Sabbath egyes, az In Rock, a ...Very ′Eavy ...Very ′Umble, meg a többi.

Good Times Bad Times, Babe I'm Gonna Leave You, You Shook Me, Dazed And Confused, Your Time Is Gonna Come, Black Mountain Side, Communication Breakdown, I Can't Quit You Babe, How Many More Times – hogy ez az egész így, ahogy van, hibátlan, azon aligha vitázik velem bárki is. Az egészben mégis az a legszebb, hogy miközben a Zeppelin mindent megalapozott ezzel az albummal, és már elsőre is teljesen kerek mesterművet tettek le az asztalra, mindez mégsem készíthette fel a közönséget arra, ami aztán a következő években érkezett a zenekar műhelyéből. A Communication Breakdownból bizonyosan nem következett direktben a No Quarter vagy a Kashmir – és mégis szervesen összetartozik azokkal. Ráadásul az egész életmű teljesen kerek egész, hiába ért véget a csapat karrierje alig több mint tíz évvel később tragikus hirtelenséggel, teljesen váratlanul.

0111ledzep01Meggyőződésem, hogy ők is tisztában vannak ezzel, többek között éppen ezért zárkóztak el azóta is következetesen egy fullos újjáalakulástól. Egy turnénak nyilván mindenki örült volna, én is, de erre alighanem a 2007-es londoni koncert farvizén mutatkozott volna utoljára reális esély. Jimmy Page pár napja töltötte be a hetvenötöt, John Paul Jones a hetvenhármat, és tavaly Robert Plant is elmúlt hetven – fizikailag nyilván adott a lehetőség, amíg életben vannak, de komoly, az egész világot átfogó turnéra már biztosan nem indulnak majd ennyi idősen. Én meg belenyugodtam ebbe. Kevés a makulátlan pálya a rockzenében, az övéké az. Rajongók milliói nem kapják meg, amire vágynak, mégis így tűnik helyesnek ez az egész: nem eshet folt a mítoszon. Márpedig a Led Zeppelin a kevés olyan mítosz egyike a könnyűzenében, ami 2019-re is meg tudta őrizni ezen jellegét. Tulajdonképpen az is elég sokat mond a lemez és a zenekar örökségéről, hogy ezekben a hónapokban, ötven évvel később éppen egy olyan csapat számít a legnagyobb médiadarlingnak és feltörekvő sztárnak a tengerentúlon a Greta Van Fleet képében, akik gyakorlatilag mindent a Zeppelintől tanultak, és minden egyes hangjukból ordít is a dolog. Mint ahogy egyébként nem egy ilyen előadó bukkant fel és repült a csúcsokig az elmúlt évtizedekben a Kingdom Come-tól a Wolfmotherig. Őket viszont – lehettek akármilyen jók – ma már csak odasöpörjük a Zeppelin-kópiák népes családjába, és elég sanszosnak tűnik, hogy ez vár a Kiszka tesók zenekarára is. A mintakép legendája viszont, ahogy írtam, sértetlen.

Fél évszázad tehát lepergett. Fogalmam sincs, hol tart, milyen formában létezik majd újabb ötven év múlva a Led Zeppelin által megteremtett műfaj – biológiailag végül is van rá esélyem, hogy megérjem, de fogadásokat azért nem kötnék erre, azt illetően meg főleg nem, hogy amennyiben így lesz, ezzel foglalkozom majd a mindennapokban. Page, Plant, Jones sehol sem lesz már akkor, sőt, a kis Bonham sem. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a csapatról és az első album megjelenésének százéves évfordulójáról 2069. január 12-én is megemlékeznek majd mindenfelé. És legyünk őszinték: nem sok ilyen rockzenekar és rocklemez létezik a világon.

 

Hozzászólások 

 
#3 Scud 2019-01-14 13:59
Mit írt a jó Iommi? Nem hiszem, hogy megveszem a könyvét, de érdekelne.
Idézet
 
 
#2 Kovács László 2019-01-12 15:25
Nagyon hiányolom a ZOSO lemezkritikát. Most ráadásul időszerű is lenne. Amikor mind a 10 lemezükről írtatok már, majd kinyomtatom a kritikákat és az összes Zeppes írásotokat. És be is köttetem!
Idézet
 
 
#1 abdool 2019-01-12 09:59
Mekkora arculcsapás lehetett mindez 69-ben. Elég csak Iommi könyvében a vonatkozó részt elolvasni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.