Shock!

A '80-as évek közepén a Magyar Népköztársaság Népművelési Minisztériumának Filmfőigazgatósága úgy döntött egy egész estés rajzfilm elkészítéséhez benyújtott pályázatról, hogy arra állami pénzt nem tud biztosítani, mivel az „sem művészi értékében, sem kultúrpolitikailag nem támogatandó". A film ennek ellenére – „külsős" támogatással, így hivatalosan magyar-kanadai-NSZK koprodukcióban – elkészül, és akkora közönségsikert arat, hogy az év legnézettebb filmjévé válik, megosztva a Szerelem első vériggel (amit amúgy bő fél évvel korábban mutattak be, így jóval több ideje volt nézőket gyűjtögetni).

A kritika ennek megfelelően szépen rá is húzza a vizes lepedőt, rosszallását fejezve ki nemcsak a belé invesztált dollár- és márka-tömegek miatt, hanem azért is, hogy akár jó is lehetne, „ha az alkotók felhasználnák a rajzfilm művészete nyújtotta fantasztikus lehetőségeket, és a világsikeres filmekből kölcsönvett idézetekkel parodizálnák, nem pedig lemásolnák a fantasztikus-, maffia-, valamint gengszterfilmek stílusát, fordulatait, figuráit". Szegények akkor még nem tudhatták, hogy minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmjét ekézik éppen, ami három évtizeddel későbbi újbóli vetítésén is röhögve hozta a masszív teltházat. Harminc éve jött ki a Macskafogó, mi pedig egyszerűen fizikai kényszert éreztünk arra, hogy megemlékezzünk róla, hiszen csapatunk is ahhoz a generációhoz tartozik, akiknek minden élethelyzetre van egy Macskafogó-idézete. Ha pedig nincs, akkor... nos, akkor mehetünk vissza a balettbe ugrálni.

A '80-as évek egyébként is a magyar animációs filmgyártás soha vissza nem térő aranykorát jelentette, amelynek közepében ott magaslik az egyetlen rajz-játékfilm, melyet hazánk Oscar-díjra jelölt (és amit természetesen nem nyert meg). Az egyik legjobb humorú forgatókönyvíró-rendező-dramaturg-festő-tervező-zeneszerző-zseni, Nepp József (lásd még: Gusztáv, Mézga család, Kérem a következőt!, valamint minden idők talán legelsöprőbb humorú rajzfilmje, a Hófehér) szinte csak saját szórakoztatására, konkrét megrendelés nélkül írta meg a forgatókönyv vázlatát, igencsak rendhagyó módon azért, mert nagy jazz-rajongó révén megtetszett neki Jimmy Giuffre klasszikusának akkoriban sikert arató szöveges átirata, és elhatározta, kerekít is köré egy gengszter-paródiát. (Ez az eredetileg Four Brothers című darab lett a négy közönségkedvenc patkány által előadott Négy gengszter.) Az ötletre szinte azonnal lecsapott stúdiós alkotótársa és barátja, Ternovszky Béla, hozva magával az éppen akkor hazánkban is rendkívül népszerűvé váló Star Wars- és James Bond- filmek általi inspirációkat, majd képbe került egy titokzatos kanadai olajmágnás-mecénás is, aki egészen addig finanszírozta a munkálatokat, míg átmenetileg egy kicsit csődbe nem ment.

Az alkotók legnagyobb ötlete talán nem is az volt, hogy az egész szövevényes gengsztersztorit nem ember-karakterekkel, hanem az X bolygó állatszereplőivel mesélték el (egyébiránt Mickey Mouse Után, azaz M. M. U. 80-ban járunk), hanem az, hogy csak és kizárólag vezető magyar színészekkel voltak hajlandóak foglalkozni a szinkronhangok kiválasztásánál, és hát minden egyes választásuk telitalálatnak is bizonyult. Élen természetesen az örökérvényű Safranek - Haumann Péter, Fritz Teufel - Benedek Miklós, Lusta Dick – Mikó István trióval, akik lazán háttérbe is szorítják a valódi főszereplőt, az Intermouse visszavonult, kiégett titkos ügynökét, Nick Grabowskit (Sinkó László). De nem kevésbé zseniálisak az olyan „mellékszereplők" sem, mint a két mexikói vámpír denevér: Maxipotzac, azaz Bodrogi Gyula, vagy Horváth Gyula, akarom mondani Pedro („amigo mio"). Ráadásul az abszolút egérfarknyi szerepre kárhoztatott figurák hangját is Koroknay Géza-, Gálvölgyi János-, Harkányi Endre-kaliberű szinkron-nagyságok szállították – ebből a szempontból az abszolút csúcstartó Usztics Mátyás volt, akinek mindössze kábé 5 másodpercnyi szinkronszerep jutott, mégpedig egy pokiói macska „zagyválása".

De a nevekkel való játék is hatalmas vastapsot ér, gondoljunk csak Schwarzra (akarom mondani Nero Von Schwarzra), aki fekete szibériai macska, vagy a főgonoszra, a Körmendi János által szinkronizált Don Gattóra (!), azaz Giovanni Gattóra, ami olaszul nem mást jelent, mint Macska János. És akkor már a feketékkel nem szívesen üzletelő, világháborús filmek SS-tisztjeit idézően magas, szikár és félszemű Mr. Teufel neve sem véletlenül az, ami. Már ezek az apró poénok is igazán sírva röhögősek, és akkor hol vagyunk még az olyan örökbecsű nemzeti kincsektől, mint szegény Safranek sorozatos balszerencséje, mikor folyamatosan megvágja magát borotválkozás közben, vagy éppen – vesztére - elmagyarázza főnökének, hogy ki is volt az a Cincinnatus, hogy felettese ráadásképpen – a főnök és a beosztottak közötti harmónia jegyében – üdvözölje a kedves feleségét is. Mint ahogy azt is megtanultuk egy életre, hogy a jelszó: „aprócska kalapocska, benne csacska macska mocska", joghurtot pedig soha nem jéggel, hanem szalonnával, sok szalonnával kérünk.

Lezárásnak végül egyetlen kis történet, amely jól bizonyítja, hogy a világ nem több, mint háttérszínpad a Macskafogóhoz: rendszeres véradó vagyok, már az voltam egyetemistaként is. Akkor még olyan egzotikus kihelyezett helyszíneken is rendeztek véradást, mint a JATE-klub, aminek megvolt az a diszkrét bája, hogy amíg téged éppen csapoltak, a haverjaid a szomszéd helyiségben, tőled kábé öt méterre vígan söröztek, így aztán kicsit oldottabb lehetett a hangulat. Mikor aztán egy, a munkálatokat felügyelő, ismerős nővérke meglátta, hogy éppen elmélyülten küzdök a nyomtatvánnyal, vígan odarikkantott: milyen vércsoport lenni gringo egérkének? Én pedig rögvest köptem is az elvárt választ: Duplanullás, RH pozitív. Kérem szépen, engem itt meg tetszenek enni? Persze a folytatás sem maradhatott el: megenni? Hallottátok, fiúk, megenni... Mi nem enni bátor egérke! Mi csak kiszívni szép piros vérét... Itt azonban már egy emberként röhögött velünk az egész terem, azt hiszem, minden idők legjobb hangulatú véradását abszolválva ezzel.

Ha nem érted, miről zagyváltam a fentiekben, nincs mese, most azonnal meg kell nézned a magyar filmes humor egyik csúcsalkotását! Vagy nyomd meg a piros gombot, és nyugodj békében!