Shock!

október 14.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Csillagpor (Stardust)

Sokan vannak, akik úgy vélik, hogy a fantasy stílusmegjelölést csak azért kreálták az okosok, mert a mese az ugye gyerekeknek való, ennek ellenére a kettő voltaképpen egy és ugyanaz. Istenigazából ezt én is így gondolom, ami persze a legkevésbé sem gátol meg a műfaj iránti rajongásomban. Legalábbis ami a könyveket illeti, mivel filmen sajnos elég kevés igazán jó fantasyről beszélhetünk. (Ilyen volt legutóbb A faun labirintusa, ellenben a Narnia krónikái szerény véleményem szerint egy nagy rakás oroszlánürülék.)
megjelenés:
2007
Gyártó:
gyártó: Paramount Pictures / Di Bonaventura Pictures / Ingenious Film Partners / Marv Films
Neked hogy tetszik?
( 1 Szavazat )
A Csillagpor pedig majd minden eddiginél meseszerűbb, hiszen itt figyel minden jól ismert szereplő: a szegény sorból származó, majd hőssé váló, jóvágású – bár a társaságomban lévő hölgy szerint elég nyálas képű - ifjú, továbbá az öreg király és fiai, gonosz boszorkányok, és persze a Karib-tenger kalózai óta ismét hallatlan népszerűségnek örvendő marcona kalózok sem hiányozhatnak (még ha ezúttal nem tengeri, hanem légi rablókról van is szó). Komolyan mondom, ez alapján már azon sem csodálkoztam volna, ha a békés falusaik közt hirtelen Mézga Aladárt pillantom meg, amint éppen becsönget Máris Szomszédhoz. Mindezek ellenére a Csillagpor kimondottan szórakoztató, remek kikapcsolódást nyújtó film, aminek legfőbb oka talán éppen az, hogy ezeket az ezerszer látott kliséelemeket egy teljesen új formában jeleníti meg, nyakon öntve az egészet egy furcsa, morbid humorral.

Adva vagyon egy ránézésre az újkor legelején járó ánglius falu, mely a Fal (Wall) névre hallgat, és amit - nem túlzottan meglepő módon - egy fal vesz körül, jobban mondva szeparál el a fal túloldalán elterülő emberen túli világtól. A fal felhúzásával megbízott kőműves brigád azonban közel sem végzett tökéletes munkát, mivel azon egy hatalmas lyuk tátong, szükség van tehát egy őrre, aki az átjárót vigyázza, hogy azért mégse mászkáljon már át rajta kénye-kedve szerint a falu apraja-nagyja. A tisztség betöltésekor minden bizonnyal nem voltak túlságosan magasak a felvételi követelmények, hiszen az őr életkora erősen száz felé tart, egyetlen fegyvere pedig egy furkósbot.
Falban (mármint a faluban, persze) él hősünk, Tristan Thorne (Charlie Cox – ki a fene ez a fickó?), az ifjú bolti inas, aki rögtön a film elején ezen nem túl magasztos munkáját is elveszíti. Ennek oka pedig a falu jócsaja, Victoria Forester (Sienna Miller), akibe persze hősünk beléje szeret. Persze fülig. És naná, hogy reménytelenül, mivel képbe kerül egy nálánál sokkal jobb pedigrével rendelkező másik hódoló, aki ráadásul még a kardforgatás terén is jobban teljesít Tristanunknál. Hát ez gáz. Így véli ezt az ifjú Thorne is, aki vakmerőn felajánlja szépséges (na, annyira azért nem) szívszerelmének, hogy ő bizony általmegy a tiltott vidékre, hogy onnan hozzon el néki egy földre hullott csillagot. Hogy ez miért kell annyira Victoriának, tudja a fene, úgy látszik a nők arrafelé is ilyen teljesíthetetlen marhaságokat várnak el az embertől.

Tristan szavatartó figurának tűnik, mivel tényleg átjut a túloldalra, Viharfok (Stormhold) mesés királyságába, ahol meg is találja a hullócsillagot. A pofáraesés csak az, hogy a csillag talajt érve csinos szőke nő formáját veszi fel (Claire Danes), aki ráadásul nincs oda túlzottan az ötletért, hogy akkor őbelőle szerelmi ajándék lesz. Viharfok földjén egyébiránt mindenféle furcsa szerzet él: itt van például Peter O'Toole, az öreg király - akivel kapcsolatban az „él" kitétel mondjuk nem túl sokáig helytálló - illetve az ő kedves fiai. Akik eredetileg heten voltak ugyan, történetünk kezdetére azonban négyen maradtak, és ez a csökkenő tendencia az elkövetkezőkben gyorsuló ütemben folytatódik is. Ennek oka nem valamiféle furcsa nyavalyában, hanem a királyi ház különös öröklési rendjében keresendő: a korona ugyanis arra száll, aki előbb teszi el láb alól a többit, mint azok őt. A trón megszerzéséhez szükséges továbbá egy rubintköves nyakék is, ami a véletlenek összjátéka folytán nem máshol, mint Claire Danes nyakában fityeg.
A történetet tovább bonyolítja a három gonosz boszorkány, akik persze szintén a csillaglányt kívánják megszerezni, nem mintha bántani szeretnék, pusztán ki akarják vágni a szívét, és jóízűen elfogyasztani. Mindezt nem valami különleges Nagy Fogyás-féle diéta okából, hanem így próbálnak örök fiatalságra szert tenni, meg úgy kinézni, mint a negyvenen túl is simán a film legszebb szereplője, Michelle Pfeiffer, a legidősebb boszorkány, Lamia megformálója. Úgyhogy Tristannak és Yvaine-nek bizony iszkolnia kell, mégpedig gyorsan. Ennyi elég is a történetről, legkésőbb a kilencvenedik perc környékén úgyis mindenki kitalálja, hogy mi a vége. Meg úgysem ez a lényeg, hanem az, hogy mindeközben jól szórakozzunk.

Amit pedig a magával ragadó képi világ mellett a fenti (továbbá jó pár további) mellékszereplőknek köszönhetünk, akik vígan lejátsszák a színről a két főkaraktert. És akinek mindez nem elég, annak ott van Robert de Niro, aki a Csak egy kis pánik óta szemmel láthatóan abban leli legnagyobb örömét, ha korábbi szerepeivel kiépített image-ét páros lábbal rúghatja a latrinába. Az ember elhűlve nézi, amint a korábbi Taxisofőr, vagy a fiatal Don Vito Corleone a magát kőkeménynek mutató, valójában azonban transzvesztita Shakespeare kapitány (igen, jól olvastátok a nevet) szerepében női ruhában táncol a kánkán zenéjére. És kész röhej, de még ez a ripacskodás is jól áll neki.
Aki olvasta az Amerikai Isteneket, vagy bármely más Neil Gaiman könyvet, az tudja, hogy szerzőjük nem hétköznapi fantáziával van megáldva. Ez a Csillagpor ötlet-kavalkádja kapcsán újfent megállapítható, külön öröm pedig, hogy már magyarul is olvasható a film alapjául szolgáló regény. Túl komoly eszmeiséget bizonyára abban sem kell keresni, de minden bizonnyal legalább olyan szórakoztató, mint a mozi változat. Az pedig, hogy a közismerten csapnivaló ízlésű amerikai nagyközönség nem fogadta túlzott lelkesedéssel, még inkább azt bizonyítja, hogy jó filmmel van dolgunk.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.