Shock!

december 17.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Dead Daisies - Budapest, 2018. április 27-28.

the_dead_daisies_k2018_01Másfél hónap telt el azóta, hogy kézhez kaptam a The Dead Daisies Burn It Down albumát, a pár hete papírra vetett kritikában megfogalmazott álláspontom pedig azóta sem változott róla. A véleményemhez mérten ugyanakkor teljesen biztos voltam abban is, hogy mindez totál indifferens lesz a koncert szemszögéből, ezek az arcok ugyanis színpadon nem hibáznak.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen fellépett itt még egy zenekar. Bevallom, a wiesbadeni The New Roses munkásságával kizárólag a koncert kedvéért kötöttem közelebbi ismeretséget, de ezt már az új lemezt hallgatva sem bántam meg. Habár a németek One More For The Road címmel kiadott friss anyaga sem forgatja ki négy sarkából a világot, lévén nagyjából ugyanarra a divatosan retrós, de alapvetően arénarockos vonalra lőhető be, mint például az Inglorious vagy a The Answer muzsikája, de megkockáztatom, hogy rokonságot ápol a tengerentúli Monster Truckkal is. Jók a dalaik, erősek a refrénjeik, bennük van a korai Leppard és Bryan Adams hatása, de azért ezerszer horzsolósabban, mai fülre kalibráltan tolják a rockot, ezzel a formulával pedig nem lehet nagyot tévedni. A koncerten is lelazultan, feelingesen zenéltek, abszolút felnőttek a feladathoz, pedig valószínűleg létezik a rockszakmában hálásabb feladat is, mint Corabi- és Aldrich-formátumú, minden hájjal megkent professzionalistáknak nyitni...

időpont:
2018. április 27-28.
helyszín:
Budapest, Barba Negra Track / Hard Rock Café
Neked hogy tetszett?
( 20 Szavazat )

Sok emberrel beszélgettem a koncert előtt, és megnyugodva tapasztaltam, hogy nem kizárólag én kezelem komoly fenntartásokkal a The Dead Daisies Burn It Down lemezét. Nyilván tisztában voltam vele, hogy ha tetszik, ha nem, a csapat erőszakosan lenyomja majd a torkomon az új anyag nagyobbik részét, de az sem volt kérdés, hogy a koncertet ennek ellenére élvezni fogom. Doug Aldrich gyakorlatilag már a nyitó Resurrected percei alatt kenyérre kent, ahogy a kétnyakú Gibsonon elővezette azokat a zeppelines akkordokat.

the_dead_daisies_k2018_03

A hangzás itt még botladozott kicsit, amin a túlhúzott pergődob sem javított, a pincemélyen riffelő Rise Up másodikként érkező témájára azonban gatyába rázták az arányokat. Elképesztő volt látni, ahogy ezek az ötvenes, hatvanas éveikben járó rock & rollerek annyi színpadon töltött idő után is micsoda energiával adják elő a dalokat: Aldrich és Marco Mendoza pillanatokra sem álltak meg, az előző este még komoly nyakfájdalmakra panaszkodó doboskedvencem, Deen Castronovo pedig olyan húzást adott a produkciónak, hogy szerintem ember nem volt a Trackben, aki visszasírta volna Brian Tichyt. Corabi is baromi jó formában tevékenykedett, kedélyesen szórta az olykor nem kevés öniróniával meglocsolt átkötő szövegeket, mint például az All The Same felvezetésében. A hangjára sem lehetett panasz, ráspolyos torka a maximumot nyújtotta, ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni, hogy a Marco-Deen-Doug trió überkomoly vokálmunkája nélkül azért valószínűleg nem lett volna ennyire teljes az élmény.

Ami az elhangzott dalokat illeti, kvázi felváltva érkeztek a három corabis lemez dalai. Óriási csúcspont volt a Last Time I Saw The Sun azzal a szemérmetlenül screames riffel, ahogy a Montrose legjobb pillanatait felidéző Long Way To Go is a vége felé, az Aerosmith-érzetű Song And A Prayer pedig fullosan visszarepített az igazán nagy volumenű rockzenék korába. A Mainline eszelős rock & rollja imádnivaló volt, de a már említett All The Same alatt is fülig ért az ember szája, nyilván Corabi önnön karmájáról való okfejtését követően ez nem is lehetett másképp („A turné minden állomásán a leghülyébb kurvát fogom ki, aki egyébként senkinek sem kell...").

the_dead_daisies_k2018_06

A Revoluciónról természetesen a két feldolgozás, a Mexico és a Midnight Moses ütött igazán, és ha már feldolgozások, a zenekar bemutatása alatti mókázást a The Boys Are Back In Town / Highway To Hell / Smoke On The Water / Rock & Roll All Nite / Heaven & Hell ötösével szintén jól kitalálták. A Burn It Down bizonyos dalaihoz viszont ebben a formában sem sikerült közelebb kerülni: a Dead And Gone, a What Goes Around és a Judgement Day élőben sem működött nálam, az pedig különösen fájt, hogy a lemez legjobb nótája (Leave Me Alone) helyett ezúttal a nem túl izmos Can't Take It With You-t vették elő. A Stones-féle Bitch némileg javított a mérlegen, de azt azért erős túlzás lenne állítani, hogy ezzel ideálissá váltak az arányok. Persze ott az érme másik oldala is: annyira jó látni ezeket az arcokat így, együtt a deszkákon, annyira a vérükben van a szórakoztatás, a rock & roll, hogy a nézőként a nekem nem tetsző dal alatt is képes voltam belefeledkezni mondjuk Castronovo látványos dobolásába, vagy Aldrich pózaiba, szóval kis túlzással bármit csinálhatnak. Ezzel valószínűleg ők is tisztában vannak, lévén még egy papíron teljesen értelmetlen Highway Star zárást is képesek megetetni az emberrel.

Mindent összevetve, a Daisies azt hozta, amit vártam, és nem is csalódtam. Jó idő volt, sokan voltunk, hangulat volt, rock & roll volt, ennyi.

(D.Gy.)

the_dead_daisies_k2018_05

Jó pár cikkben (és alatta) megvitattuk a The Dead Daisies hitelességét, ha lehet így fogalmazni, hiszen azért tényleg nem mindennapi, hogy egy idősödő zenerajongó, magánéletben elképzelhetetlenül gazdag üzletember konkrétan összerak magának egy saját zenekart, rocksztárokból. Aztán lemezt készítenek, meg turnéznak, ahogy más „normális" rockzenekar is. Csak itt épp magángéppel közlekednek, pedig az már csak tényleg a legnagyobbak kiváltsága. Mindehhez hab a tortán, hogy a mögöttük álló stáb (meg persze maga a zenekar is), elképesztően aranyos és jó fej emberekből áll, és ezt így pár nappal a koncertek után is még mindig teljes elképedéssel tudom csak leírni.

Az sem mindennapi, hogy egy zenekar két koncertet ad egymás után Budapesten. Főleg úgy, hogy az egyik intimebb hangulatú, kvázi-akusztikus (hiszen teljesen akusztikusnak nem nevezhető például a „rendes" dobcucc miatt sem). Miután az előző napi barbás koncerten teljesen meggyőztek és maguk mellé állítottak (ne tagadjuk, hogy ez nekik javarészt munka ÉS persze szórakozás), a Hard Rock Caféban tartott fellépésen már ismerősként üdvözöltem az új lemez dalait (amit előzetesen csupán egyszer hallgattam meg), amelyek így, szolidabb köntösben is pillanatok alatt magával húzták a közönséget. Persze a legnagyobb vonzerő ilyenkor mégis az, hogy tényleg centikről figyelhetjük a zenészeket, és hát John Corabi akárhogy is, de elképesztően stílusos és magával ragadó figura (talán így, idősebb korára ért be igazán). Minden porcikájából árad az a megmagyarázhatatlan valami, amitől érzed, hogy a szó szoros értelmében rocksztár. Persze megvolt az obligát „Hooligan's Holiday" bekiabálás is, amelyre Corabi válasza az volt, hogy azt ezzel a zenekarral nem fogjuk hallani, talán majd ha szólóturnéja lesz (tehát nálunk kábé soha). Marco Mendoza itt is lesétált oldalra meg előre a közönség soraiba, de ő tényleg az a típus, aki nem bír magával (és májusban még kétszer játszik nálunk a szólózenekarával, szóval tényleg lassan hazajár hozzánk).

the_dead_daisies_k2018_04

A setlist aránylag fedte az előző napit, persze rövidített formában. Ami számomra öröm volt, az a Ramble On feldolgozás a Led Zeppelintől és a Maggie May Rod Stewarttól (ha már idén hallottam eredetiben is ugyanezt a skót öregembertől is). A setlistet a Beatles Let It Be-je zárta, aztán két spontán dalra még visszatértek (With You And I, Midnight Moses), szóval nagyon úgy tűnt, ők is remekül érezték magukat, nem csak mi. Hetekre feltöltődtem ezzel a két nappal (meg persze másnap az Ugly Kid Joe-val meg majd még Roger Watersszel is, de ezt akkor még nem tudtam), és ha még jönnek, menni kell, amíg még lehet.

(V.Sz.)

 

Hozzászólások 

 
-4 #9 Anomander 2018-05-05 14:03
Én egy kicsit kedvetlenül érkeztem a Trackbe, majdnem lekestem a Dead Daisies-t is, szóval nem indult erősen az este, de utána gyorsan kialakult :)
Rettentő profik és szórakoztatóak egyben, ezt így szerintem igazán csak az amerikaiak tudják, nekik legalábbis a vérükben van. Aldritch és Corabi zseniális volt, Mendoza mozgása számomra kicsit fura, de ő is hatalmas figura. A dalok ütöttek, a hangszeres szólókat nem tolták túl, a színpadi jelenlét nagyon erős volt, mi kellene még?
Mondjuk Lowy eléggé kilóg lefelé a színpadon, dehát neki nem is ez az érdeme az egészben.
Baromi jó este volt, sokkal jobb kedvvel jöttem el, mint ahogyan érkeztem.
Idézet
 
 
-9 #8 london 2018-05-04 17:21
Sajnos lecsusztam a koncert elejerol. Tudom rajta van a kinyomtatott jegyen a cim,de ez elkerulte a figyelmemet a"teli" barba negrahoz mentem.
Nem voltam egyedul..
Ra lehetne dobni a tudatlanokra hogy ezentul mashol a koncert..
Idézet
 
 
-7 #7 ddrum77 2018-05-04 14:39
sorrendbe rakom a hétvége történéseit:
1. UKJ, Barba Negra
2. DD akusztik
3. DD, Barba Negra

Az A38-as bulit szerintem már nem tudják überelni, pláne nem ezekkel az új nótákkal, és Tichy nélkül. Az akusztikus koncert sokkal érdekesebb volt hangzásban és feelingben.
Sajnos tényleg nem szóltak jól, a dob halk volt, Aldrich gitárja előre volt tolva nagyon (vagy a másik gitáros volt lehalkítva, talán nem véletlenül), ének is kicsit halk volt, már nem volt az a lehengerlő feeling, mint amikor tavaly belecsaptak a hajón a Long way to go-ba, és Corabi 85 centire énekelt tőlem, nem beszélve Aldrich-ról és Mendozáról, ráadásul nekem az a beugró mókás gitáros sokkal szimpatikusabb volt, mint az őszhajú öreg.

Tudom, nem kell összehasonlítan i, de ugyanaz a helyszín: az Ugly kid joe lehengerlően szólt, és 10x szórakoztatóbb volt.

Ezek ellenére nyilván megint megnézem a DD-t, ha jönnek, és remélem kisebb helyre teszik őket.
Mendoza lehet túlzásba esik a 3 magyar koncerttel, de egyet azért bevállalok.
Idézet
 
 
-2 #6 Santoro 2018-05-04 13:41
Olyanok mint egy "összevásárolt" focicsapat, akik királyul fociznak, labda művészek,eredmé nyesek, őket is jó nézni játék közben, kit érdekel, hogy nem a nevelőegyesület ben játszanak.
Idézet
 
 
-5 #5 DeadDaisiesHungary 2018-05-04 12:33
Idézet - Kondi István:
Mendoza kétszer játszik nálunk májusban ?? Én csak a 21-ei Crazy Mamás buliról tudok :D :)


Kövesd a Dead Daisies Hungarian Fan Clubot Facebookon, hogy mindig naprekész lehess! (Elvileg Marco lehet, hogy májusban 3-szor is fellép Magyarországon, ebből jelenleg 2 van biztosan leszervezve)
https://www.facebook.com/DeadDaisiesHungary/
Idézet
 
 
-5 #4 dzsud 2018-05-04 10:57
Idézet - Kondi István:
Mendoza kétszer játszik nálunk májusban ?? Én csak a 21-ei Crazy Mamás buliról tudok :D :)


A másik május 15. Tatabánya
https://scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/31775941_1871040332946212_9175462389632466944_n.jpg?_nc_cat=0&oh=33e82d34652d5bd730c2f61b3432b3ef&oe=5B9439DF
Idézet
 
 
-5 #3 Kondi István 2018-05-04 10:33
Nagyon vártam már ezt a beszámolót. Számomra ez a két nap felért egy Sunset Strip kirándulással. A New Roses-ról pl meg nem mondanám hogy németek, teljesen amerikaisan tolják a R'N'R-t, nagyon jó választás volt szerintem, hogy őket tették be a Daisies elé, már láttam őket 3 éve az Accept előtt a Negrában, akkor és most sem okoztak csalódást. A Café-s bulival együtt eddig összesen már négyszer láttam a Daisies-t, a tavalyi A38-as buli is gyilkos volt, de ez a Track-es buli egyszerűen vitte a pálmát nálam. Sokakkal ellentétben nekem az új számok élőben még inkább bejöttek, mint a lemezen. Castronovoról annyit, hogy 13 évesen hallottam a Hardline-tól a Rhythm from a red car-t, azóta egyik legnagyobb dobos példaképeim közé tartozik. Az hogy alig vártam már, hogy láthassam/hallhassam végre élőben, enyhe kifejezés. Double Eclipse, Bad English, Ozzmosis, World Play, a mai napig imádom ezeket a lemezeket. Én őt emelném most ki, mint új Daisie-t. Valami elképesztő húzást adott a számoknak, hűen és maximális alázattal nyomta Tichy és Barnes témáit is. Mondjuk a tagok bemutatásánál nála Kiss helyett lehetett volna Journey (Keep On Runnin pl.), de ez már csak kötözködés :D Mendoza meg már lassan Budapest díszpolgára lesz, amennyiszer jön hozzánk mostanában, én ennek csak örülni tudok :) A Cafés buli is nagyon jó volt, feeling-es, ugyanolyan jó hangulattal mint előző nap. A Ramble on-nak, a Maggie May-nek és a Let it be-nek különösen nagyon örültem. Aznap volt a születésnapom is, és hogy a koncert után fotózkodhattam és dedikáltattam ezekkel az arcokkal, több volt mint életre szóló élmény!!! Szilvihez hasonlóan én is hetekre feltöltődtem ezzel a két nappal, novemberben-decemberben megint Európában lesznek, nagyon örülnék, ha jönnének megint, bármikor meg tudnám nézni őket.

Off: A Mexico saját számuk, a Midnight Moses feldolgozás egyedül amit játszottak a Revoluciónról. Mendoza kétszer játszik nálunk májusban ?? Én csak a 21-ei Crazy Mamás buliról tudok :D :)
Idézet
 
 
-5 #2 spitfire 2018-05-04 10:14
Miért lenne feldolgozás a Mexico? Az eredeti Daisies szám, noha még a dalt Jon Stevens-szel dobták össze, de Corabival vették fel először.
Idézet
 
 
-6 #1 frontiers 2018-05-04 09:25
Ha tudtam volna, hogy Steven Tyler az énekes...

Amúgy attól függetlenül, hogy konkértan "szr" az új lemez, baromira egyben van ez a banda. Jól szólnak élőben és nagy hangulatot tudnak teremteni.
Egy -egykori- Journey zenészt meg még mindig valami igazán szürreális látni ezen a környéken.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.