Shock!

február 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Rod Stewart - Budapest, 2018. január 29.

rod_stewart_k2018_01Hetvenhárom. Ízlelgessük ezt a számot, majd képzeljük el Rod Stewartot színpadon. Hihetetlen, ugye? Apánk, nagyapánk, akár dédapánk lehetne, kinek-kinek ízlése és kora szerint, és valahogy mégsem ez jut eszünkbe róla. Nem akarom túlzott pátosszal kezdeni a beszámolót, ám nem tudom megkerülni a tényt, hogy manapság a koncertlátogatások egy része tényleg átmegy egyfajta „még egyszer utoljára látni kell, mielőtt meghal"-jellegű eseménybe, és ezzel persze nem Rod Stewart végét kívánom, sőt. Csakhogy ugye az utolsó pár évben tényleg sokkoló méreteket öltött eltávozott hőseink névsora. És ez nagyon nem jól van így, de mit tehetünk... Megnézzük őket néhányszor, amíg még lehet.

Rod Stewart tehát nálam is „bakancslistás" volt, és ugyan nem fújom kívülről a lemezeit, de zsenge korom óta körülvettek a slágerei, és mindig kíváncsi voltam, hogy milyen élőben ez a sokat megélt, ráspolyos hangú sármőr. Ugyan a ráspoly kicsit kopottasnak tűnt, de ne vessük a szemére, ennyi idősen ez megengedhető, főleg, amíg a csípőmozgás még mindig ugyanolyan. Csilivili látványra számítottam, meg professzionális zenekarra, táncosokra és vokalistákra, de komplett esztrádműsorra nem, a szaxofont meg Bruce Springsteen óta hiányolom az élő zenéből, és most meg is kaptam, szintén egy fekete óriástól. Aki esetleg nézegette a korábbi setlisteket, észrevehette, hogy variáltak a dalokon, ami egyrészt igencsak dicséretes, hogy nem egykaptafa műsort kapunk mindenhol, másrészt azért meglepett, hogy nagyrészt feldolgozásokat játszott Rod Stewart, még akkor is, ha az adott dalok már olyannyira hozzánőttek, hogy akár sajátnak is mondhatná őket, de egy ilyen elképesztő életműből (1968-ban jelent meg az első kislemeze, és nem tűnt el évtizedekre) válogathatott volna több saját(abb) slágert, még akkor is, ha ez nem búcsúturné. Mondjuk ez legyen a legnagyobb bajom – már azon kívül, hogy a hangzást sem lőtték be tökéletesre, a magasak kicsit torzultak és eltűntek a mélyek. Persze ez is olyan kérdés, hogy ki hol állt az Arénában.

időpont:
2018. január 29.
helyszín:
Budapest, Budapest Papp László Sportaréna
Neked hogy tetszett?
( 14 Szavazat )

Maga Rod Stewart meg két lábon járó legenda, már ezért érdemes volt megnézni, bár előzetesen elképzelni nem tudtam, hogy kik kíváncsiak rá, és mennyien. De teltház fogadta a vén focibolondot, a korosztály meg értelemszerűen a középkor és idősebb kor felé tendált, és ülős koncert ellenére, ahogy elkezdődött az előadás, a színpad elé özönlött vagy kétszáz fanatikus rajongó, és ott is ragadtak: a szervezők és az első, igen drága helyeket megvásárló rajongók meg csendesen agyvérzést kaptak – hozzáteszem, jogosan. És ha még kétségeim támadtak volna EGYÁLTALÁN a koncert milyenségét illetően, a Forever Youngnál már mindent elhittünk Rodnak, szívhez szóló ez a melódia a mai napig, meg ugye hozzá sem kell tennem, hogy az általam annyira imádott '80-as évekből származik. A dobszólót is itt ejtették meg, ráadásul hárman – a plexivel elkerített dobos mellett volt még két kisebb felszerelés, egy férfi és egy női dobossal kiegészülve, tényleg kápráztatták a szemet, nem csak a fület. A színpadkép egyébként tényleg pazarnak volt mondható, a háttérben egy nagy ledfal, kétoldalt meg felül egy-egy kisebb, térben elhelyezve, mindettől szó szerint térbelinek tűnt a háttérvetítés, de ezen nem csodálkozhatunk, hiszen Vegasban csak megtanulták, mitől döglik a légy!

rod_stewart_k2018_02

Akadtak bakik is koncert közben, ami számomra sokkal emberibbé tette az egészet, mintha egy minden helyszínen játszott egykaptafa szettet kaptunk volna. Például a Tom Waits-feldolgozást eggyel előbb konferálta be Rod, el is röhögte magát szépen, pedig a Marc Jordan-féle Rhythm Of My Heart következett. Utána következett csak a Downtown Train, amiben egy kiváló szaxofon-szólót kaptunk, és újfent megállapítottam, hogy mennyire alulértékelt hangszert fújt a fekete óriás. A szólók persze azért is kellettek, hogy a Művész egy másik szettet öltsön magára, ezután '70-es évekbeli tapétának öltözött, de még ez is jól állt neki, majd elküldte az első sorokban ácsorgókat, hogy üljenek le („Sit down, it's not fair!″), így már tudtuk, hogy most jön a lírai, ücsörgős blokk, öt dallal (Reason To Believe, The First Cut Is The Deepest, You're In My Heart, I Don't Want To Talk About It, Have I Told You Lately). Aztán mire teljesen elandalodtunk volna, jött a pörgősebb, bulisabb etap, a Love Is-zel indítva, majd rögtön jött pár perc pihenő a főhősnek, mivel a Proud Maryt a Creedence Clearwater Revivaltól az egyik fekete vokalista hölgy énekelte (aki egyébként a Tina Turneres duettben, az It Takes Two-ban is besegített korábban). A közönség egyébként konkrétan pont ugyanúgy viselkedett, mint bármelyik feelingesebb rockkoncerten, énekeltek, tapsoltak, tényleg baromi hangulatos volt az egész, amikor pedig Rod néhány dedikált focilabdát rúgott ki a közönség soraiba, még nagyobb volt az ováció részünkről.

rod_stewart_k2018_03

A végére maradt számomra és két kedvencem, az egyik a szívtájékunkat hasogató Sailing (ami szintén egy feldolgozás egyébként, a Sutherland Brothers 1972-es szerzeménye, de csak 1975-ben lett világsiker Rod Stewart által), a másik a záró tökéletes buliszám, a Da Ya Think I'm Sexy?, szenzációs basszusgitár-szólóval (1978-ból, csak a rend kedvéért, meg amikor még tudtak ilyen basszussounddal diszkódalt írni, de hol vannak már azok az idők, ma a The Night Flight Orchestra tájékán keresgélj, ha ilyesmire vágysz, és az oldalunkon maradnál). Igazi ráadást nem is adtak, csak egy ilyen pár perces zenekaros szösszenet. Nem is baj, tartalmas, remek este volt ez így, az idei koncertidényt meg ezzel indítanom több mint stílusos.

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 Kinga 2018-02-14 17:23
Szerintem fantasztikus koncert volt. Nekem hibátlan.Ő egy igazi világsztár.A számok pedig mind slágerek. Még sok ilyen koncertet kívánnék magunknak.
Idézet
 
 
+6 #1 Scud 2018-02-02 13:23
Kb, amikor 5 évesen elkezdtem felfogni, hogy mi történik körülöttem, akkor hallottam először a Rhythm Of My Heart-ot.
Az egyik első zenei emlékem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.