Shock!

szeptember 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Lillian Axe, Helstar - Budapest, 2012. szeptember 12.

Az idei év talán legutolsó mámorítóan forró napján került megrendezésre az a koncert, amit optimális esetben úgy tizenöt évvel ezelőtt kellett volna látnunk. Igaz, arra egyáltalán nem számítottam, hogy Magyarországra bármikor is ellátogatnak, de ha már így történt, természetesen meg kellett tekinteni (shockosan szólva) minden idők egyik legalulértékeltebb zenekarát. Ha nem derült volna ki eddig, a Lillian Axe-ről beszélek, mivel a négy teljesen felesleges elő-előzenekar minimálisan sem mozgatott, a Helstar pedig vakfolt volt eddig számomra, noha James Rivera szereplésével hallottam már jónéhány albumot.

időpont:
2012. szeptember 12.
helyszín:
Budapest, Club 202
Neked hogy tetszett?
( 12 Szavazat )

Mivel már elég régóta az internet világában élünk, így nem volt nehéz meggyőznöm magam arról, hogy véletlenül se tévedjek a Club 202 belsejébe a Helstar kezdése előtt, és nem csak azért, mert Kiss Gábor kollégával két interjút zavartunk le az érdemi fellépések előtt a szerfelett barátságos Steve Blaze-zel és a szintúgy közvetlen James Riverával. Ráadásul annyira családias volt a hangulat, hogy túlzás nélkül minden második-harmadik embert ismerősként üdvözölhettem. Szomorú ezt leírni, de sajnos két kultzenekar hétköznap, a város egyik kieső szegletében bizony ennyi embert érdekel. Ugyan én úgy kétszer ennyi önként megjelenőre számítottam, az optimizmusom csalókának bizonyult. Mindezek ellenére – bár inkább csak a séta kedvéért – kétszer egy perc erejéig a Mortician produkciójába belehallgattam, és ez az időtartam tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy tudjam: ez az a kategória, amin már röhögni sem lehet.

A Helstart viszont meg kellett nézni, és a színpad előtt lehettünk még ezzel a gondolattal úgy harmincan… Innen nehéz nyerni, a Helstar viszont komolyan mindent megtett ennek érdekében, és sikerült elhitetniük velünk, hogy legalább ötszázan vagyunk a klubban. Egyébként meg legalább kényelmesen lehetett látni mindent, és a pogózók (mert voltak) sem mentek mások idegeire. A kimondottan mélynövésű zenekart rutinosan nem érdekelte, hányan nézik őket, profin szórakoztattak minden érdeklődőt. A nyitó Angels Fall to Hell hallatán meg talán csak én vontam fel a szemöldököm csodálkozva, hogy nahát, ez bizony thrash a javából. James Rivera miatt jóval power metalosabb dologra számítottam, de bizony jó néhány Helstar dal a Bay Area térségben sem vallana szégyent. Igaz, Rivera énekstílusa valamelyest árnyalja a képet, gyakorlatilag rászirénázik bármire, ami riff. A kvalitásait senki nem vonhatja kétségbe, de végig (és most utólag is, hogy meghallgattam már egy adag Helstar számot) az volt az érzésem, hogy a zene meg az énekdallam legtöbbször két dimenzióban jár. Ha már dallamos az ének, jóval fogósabb témákra számítottam, mondjuk olyasmire, mint amilyen a Pandemonium, ami azonnal beül a füledbe és napokig fogod dudorászni.

Helstar setlist:

Angels Fall To Hell
Dark Queen
The King Is Dead
Toward The Unknown
Pandemonium
To Sleep, Per Chance To Scream
Good Day To Die
Baptized In Blood
---
The King Of Hell
Run With The Pack

Nyilván árnyalni fogja a képet, ha majd végighallgatok pár lemezt, mert kimondottan felkeltette az érdeklődésemet a zenekar thrashes oldala, már ott a helyszínen meggyőztek, hogy ez az, amit bővebb mennyiségben is kedvelek. Az este folyamán is inkább ezt a vonalat favorizáltam, például a ráadásban eljátszott The King Of Hellt is rögtön a szívembe zártam, és itt a sikítozás is csak mérsékelten zavart. Tény, hogy ezekben a thrashes témákban is fel lehetett fedezni az „ilyenes meg olyanos” részeket, de hunyjunk jótékonyan szemet efelett, mivel a virsliujjú gitárosok játéka egészen impozánsnak bizonyult. A poweresebb, de főleg a heavy metalosabb számok engem kevésbé győztek meg, nem az én asztalom, és ez már így is fog maradni. Mindamellett pontosan itt szeretnék olyan kliséket elsütni, hogy a nézőszám ellenére magas hőfokon izzott a hangulat. És tényleg, mert néha kimondottan bevizionáltam a fortyogó nézőteret a színpad elé.

James Rivera - Helstar

Néhány szót megérdemel a hangzás is, illetve annak hiánya. Mert az ugyan nem baj, hogy egy koncertet végre nem hangosítanak túl, és azt sem vágom, hogy a 95 dB az sok vagy kevés ilyen esetben, de ezt ragasztották a keverőpultra, mint maximum megengedett hangerőt. Füldugó nélkül sem kellett megsüketülni (végre!), bár a dobcucc elé rakott plexi valamelyest kellemetlenül árnyalta a koncerten-vagyunk feelinget. Az más kérdés, hogy elviselhető hangerőhöz sem voltak képes normális arányokat kikeverni, de hát bizonyára bonyolult dolog a potikat addig tologatni, amíg értelmes összképet kapunk... Mindegy. Jött a Lillian Axe, illetve még csak az intró (Jocelyn Pook - Masked Ball az Eyes Wide Shutból, és ennél kevesebb kísérteties soundtrack létezik), majd költői túlzással élve berobbant a színpadra a zenekar. Vélhetően a legtöbben csak ekkor döbbentek rá arra (bár van, akinek ez koncert után sem tűnt fel), hogy nem az új énekest, Brian Jonest láthatjuk, hanem az őt megelőző Derrick LeFevre ugrál a mikrofon mögött. Természetesen az okokról megkérdeztük az interjúban a gitárost, amit hamarosan olvashattok nálunk.

Lillian Axe setlist:

Misery Loves Company
Deepfreeze
All's Fair In Love & War
Crucified
Jesus Wept
Show A Little Love
Death Comes Tomorrow
Waters Rising
Ghost Of Winter
Letters In The Rain
Babylon
Hard Luck
The World Stopped Turning
Take The Bullet
The Grand Scale Of Finality
Antarctica
True Believer / Dream Of A Lifetime
---
No Matter What

Rögtön az első dallal visszarepítettek minket a feltúrt, lakkozott frizurák világába, egészen 1988-ba a Misery Loves Companyvel, és bizony ez a huszonnégy (!!!) éves dal még mindig kifogástalan. Mégis minőségi váltás volt utána a Deepfreeze sokak kedvenc Lillian Axe lemezéről, a Psychoschizophreniáról. Nem árt megjegyezni, hogy ugyan a doboson (és persze az aktuális énekesen) kívül halálosan jellegtelen figurákból áll a mostani Lillian Axe, de a szélesen vigyorgó, láthatóan még mindig szívből zenélő, tetőtől-talpig keresztekkel beburkolt Steve Blaze-t látni azért csak szükséges egyszer az életben. (Mindamellett annyi kereszt volt összesen a zenészeken, ami egészen biztos megvédett minket minden rontástól aznap este.) Szerencsére azért nem kizárólag ő vitte el a bulit a hátán, Derrick is pontosan ugyanúgy viselkedett, mint James Rivera: nem izgatta, hogy csupán ötven kíváncsi szempár szegeződik rá, és ennek egy része az előzenekarokból tevődik össze. Mondjuk egészen nagy tétet mernék tenni rá, hogy sajnos ez nem egyedi eset a turné során.

Steve Blaze - Lillian Axe

A koncert első felében valóban úgy érezhettük magunkat, mintha valami időgépbe kerültünk volna – legalábbis csukott szemmel, és Steve Blaze néha el-eltűnő gitárját az összképhez hozzágondolva egészen biztosan. Nem mondom, hogy nem volt jó látni LeFevre-t Brian Jones helyett, és tényleg jó formában volt a srác, de a Ron Taylor-féle daloknál azért csak hiányzott Taylor sajátos hangszíne. A már vele készült Jesus Weptnél ellenben konkrétan úgy éreztem, mintha egy rockosabb Vidám Vasárnap szeánszon vennék részt (és itt jegyezném meg: lehet, hogy nem lett volna hülyeség pár keresztény zenei oldalon megszellőztetni a koncertet, a Lillian Axe bőven belefér ebbe a kategóriába is). A Show A Little Love-nál pedig azonnal beültem volna az időgépbe megnézni egy korabeli koncertet, amikor a jobbra-balra való hajlobogtatás, a széles terpeszben gitározás és a szexi csípőmozdulatok a koncertek szerves részét képezték.

Lillian Axe

A korábbiakhoz képest valamelyest variáltak a koncertprogramon, és érzésem szerint hosszabban is játszottak. Az első új lemezes dal meg nagyjából a koncert első harmadában érkezett, nem meglepő módon az aduász Death Comes Tomorrow. Valamit nagyon eltalált ezzel a néhány dallammal Steve, én legalábbis mindig libabőrös leszek, ahogy úgy másfél perc előtt kicsivel bejön az a jellegzetes gitártéma. A közönség is vette a lapot, gyakorlatilag ennél a számnál megtört a jég és megérkezett a mágia. Még ilyen körülmények között is simán érezni lehetett, hogy itt valami klassz dolog történt. A Ghost Of Winter előtt még a Waters Risingot hallgathattuk meg, majd jött minden idők egyik legmegindítóbb Lillian Axe líraija – szép pillanatok voltak ezek így is, ott is, ráadásul Steve Blaze fejében ekkor szökkent szárba a gondolat, hogy szólózna többet is, amit különösebben senki sem bánt.

A Love And Warról hangzott el a legtöbb dal (néha olyan érzésem támadt, mintha inkább ennek az albumnak lennénk a lemezbemutatóján), az új albumról a már említettet, a másik favoritot (a rendkívül tufa módon hatásos Babylont) és a Take The Bulletet ismerhettük meg élőben. Kellemes meglepetésként ért a Hard Luck, mivel erre egyáltalán nem számítottam, de amire végképp nem, az a The Grand Scale Of Finality volt. Utóbbit nem is annyira értem, nem a legslágeresebb számok közül való, ki is lógott a programból. Mindegy, a delejes hangulatot árasztó Antarctica kárpótolt. Az utolsó tizenpár perc meg konkrétan helyi kis népünnepéllyé alakult.

Steve Blaze - Lillian Axe

Köszönjük, vidám este volt, noha a körülmények miatt korántsem tökéletes, és abban is egészen biztos vagyok, hogy ha annak idején sikerült volna nekik a Nagy Áttörés, sosem láthattuk volna őket ilyen testközelből. De azért így a végén megkérdezném: hol voltatok, Winger, House Of Lords, Gotthard, hajmetal rajongók?...

További fotók:
Helstar
Lillian Axe

 

Hozzászólások 

 
+1 #13 Jotun 2012-09-20 17:24
http://www.youtube.com/watch?v=ABJJGAHec84
Idézet
 
 
+2 #12 Palinkas Vince 2012-09-18 20:24
Idézet - Equinox:
Idézet - Palinkas Vince:
Jól nyomják a thrasht Helstarék, én is jobban szeretem az újabb dolgokat, fogósabbak mint a régiek, ráadásul sem a régi thrash nagyok, sem a fiatal trónkövetelők mellett nem vallanak szégyent. Kár, hogy pocsékul szóltak. A korszakos összehasonlítás ban a VR azért erősebb, mert ők tele voltak emlékezetes témákkal, a Helstarnál pedig kicsit azért elgurult a gyógyszer - meg is fájdul a fejem 2 régi lemez egymás utáni meghallgatásako r.

Érthetetlen, úgy látszik ilyen a szerkesztőség. Nekem maximális gyönyörűség egy Distant Thunder vagy a Nosferatu. Glory meg egy erős másodvonalas anyag, olyan "újkorában párszor lement, de soha többet nem fog" jellegű. Krákog azon Rivera, ő meg énekelni is tud(ott). The king is dead, nem fogós? Dark Queen, Run with the Pack. Ne mondd már. Egy dalt nem tudok felidézni a Gloryról, pedig próbálkoztam becsülettel


Az első Helstar szerintem sokkal tradicionálisab b, a későbbiek iók, de nehezebb hallgatni őket. Ettől még szerethető. Ezzel szemben az első 5 VR lemezről rengeteg nótát tudok felidézni. Metal Church dettó. De teljesen mindegy, mert mindhárman kb. ugyanazon a szinten vannak, igaz, utóbbi kettőnek volt pár köre multival
Idézet
 
 
+1 #11 Equinox 2012-09-17 22:23
Idézet - Palinkas Vince:
Jól nyomják a thrasht Helstarék, én is jobban szeretem az újabb dolgokat, fogósabbak mint a régiek, ráadásul sem a régi thrash nagyok, sem a fiatal trónkövetelők mellett nem vallanak szégyent. Kár, hogy pocsékul szóltak. A korszakos összehasonlítás ban a VR azért erősebb, mert ők tele voltak emlékezetes témákkal, a Helstarnál pedig kicsit azért elgurult a gyógyszer - meg is fájdul a fejem 2 régi lemez egymás utáni meghallgatásako r.

Érthetetlen, úgy látszik ilyen a szerkesztőség. Nekem maximális gyönyörűség egy Distant Thunder vagy a Nosferatu. Glory meg egy erős másodvonalas anyag, olyan "újkorában párszor lement, de soha többet nem fog" jellegű. Krákog azon Rivera, ő meg énekelni is tud(ott). The king is dead, nem fogós? Dark Queen, Run with the Pack. Ne mondd már. Egy dalt nem tudok felidézni a Gloryról, pedig próbálkoztam becsülettel
Idézet
 
 
+2 #10 Palinkas Vince 2012-09-17 21:09
Jól nyomják a thrasht Helstarék, én is jobban szeretem az újabb dolgokat, fogósabbak mint a régiek, ráadásul sem a régi thrash nagyok, sem a fiatal trónkövetelők mellett nem vallanak szégyent. Kár, hogy pocsékul szóltak. A korszakos összehasonlítás ban a VR azért erősebb, mert ők tele voltak emlékezetes témákkal, a Helstarnál pedig kicsit azért elgurult a gyógyszer - meg is fájdul a fejem 2 régi lemez egymás utáni meghallgatásako r.

A Lillian Axe viszont meglepően jó koncertbanda, ezek szerint nem véletlen, hogy a Live lemezük a kedvencem.

És amúgy elég rég lehetett tudni a koncertről, szóval tényleg lehettek volna többen.
Idézet
 
 
#9 Equinox 2012-09-17 17:01
Idézet - Korpusz:
Egyetértek, szerintem is a 80-as években készült lemezeik voltak az igazán jók. A két utóbbi albumukból nem sok maradt meg bennem, pedig többször is próbálkoztam. Az meg szörnyű, hogy 2012-ben 30 ember előtt kell fellépniük.

Nekem csak a Gloryval van bajom (ihletett dalok hiánya, nem a zenei irány, ott sem), a King of Hell az klasszikus hangzásvilág
Idézet
 
 
+1 #8 Equinox 2012-09-17 17:00
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - Equinox:
Szilvi, a Helstarban pont h a thrashesség, ami már nem oylan jó (glóriás káoszos lemez pl), az igazi zsenialitás amit a 4 power metal alapművön műveknek. Érdemes lenne azokat meghallgatni, klasszikus US szcéna alapművek, Jag Panzer, Metal Church szintűek, a Vicious Rumorsnál pl szerintem jobb ez a banda egy kicsivel.


Nem baj, ha nekem nem az ízlésem az a fajta power, főleg ezzel az énekstílussal - respect Rivera felé ide vagy oda - és inkább a thrasht szeretem? :)

Hát thrashes powert (mert nem thrash szerintem) középszerűen művelnek, powert meg világklasszis szinten, de kinek hogy. Sokkal valósabb a képed ha a korai US power lemezeiket is megismered, szerintem
Idézet
 
 
+3 #7 Zoli 2012-09-17 13:24
Hát én az első sorban voltam helstaron, ami nem volt nehéz mivel én voltam az első sor... De engem sosem érdekelt hányan vannak egy koncerten csak a banda tegye oda magát. Márpedig erre nem lehetett panasz, a Helstar jó kis koncertet nyomott! A végén pedig dedikáltak, fotózkodtak, sőt még a backstagebe is bevittek ahol kaptam egy sört is. Mit kívánhat még az ember 2012-ben?
Idézet
 
 
+1 #6 Valentin Szilvia 2012-09-17 09:41
Idézet - Equinox:
Szilvi, a Helstarban pont h a thrashesség, ami már nem oylan jó (glóriás káoszos lemez pl), az igazi zsenialitás amit a 4 power metal alapművön műveknek. Érdemes lenne azokat meghallgatni, klasszikus US szcéna alapművek, Jag Panzer, Metal Church szintűek, a Vicious Rumorsnál pl szerintem jobb ez a banda egy kicsivel.


Nem baj, ha nekem nem az ízlésem az a fajta power, főleg ezzel az énekstílussal - respect Rivera felé ide vagy oda - és inkább a thrasht szeretem? :)
Idézet
 
 
+2 #5 Korpusz 2012-09-17 09:30
Egyetértek, szerintem is a 80-as években készült lemezeik voltak az igazán jók. A két utóbbi albumukból nem sok maradt meg bennem, pedig többször is próbálkoztam. Az meg szörnyű, hogy 2012-ben 30 ember előtt kell fellépniük.
Idézet
 
 
+1 #4 Equinox 2012-09-16 18:50
Szilvi, a Helstarban pont h a thrashesség, ami már nem oylan jó (glóriás káoszos lemez pl), az igazi zsenialitás amit a 4 power metal alapművön műveknek. Érdemes lenne azokat meghallgatni, klasszikus US szcéna alapművek, Jag Panzer, Metal Church szintűek, a Vicious Rumorsnál pl szerintem jobb ez a banda egy kicsivel.
Idézet
 
 
+2 #3 Wildhearted 2012-09-15 14:13
Szerintem a legjobb albumot erőltették, de kár hogy nekem is suli van :/
Idézet
 
 
+3 #2 Joel Simoni 2012-09-15 12:21
Számomra is döbbenetes volt az üresen kongó klub látványa, talán még sohasem láttam ilyen kevés embert itt.

Ha ez a buli ingyenes lett volna, mint a másnapi Innsbruck-i, akkor sem lettek volna többen, sajnos...

Ettől függetlenül óriási bulit adtak, és jó hosszút is. Én a Love & War helyett a Poetic Justice lemezt toltam volna előtérbe, hiszen azon is minőségi nóták vannak, egy Innocence vagy egy Mercy nekem nagyon hiányzott, de ez már tényleg apróság, mert ezek nélkül is tökéletes volt az élmény.
Ha már Ron Taylor nem elérhető, a legjobb választás tényleg Derrick . Nem tudom mit hoz a jövő, de nem bánnám, ha maradna, és ő énekelne a következő lemezen.

A Helstar előtt is le a kalappal, kellemes meglepetés volt.

Aki ott volt, értékelje ezt a különleges zenei élményt, mert ez volt az első, és egyben utolsó hazai Lillian Axe koncert.
Idézet
 
 
+4 #1 Kelemen Péter 2012-09-15 11:57
"De azért így a végén megkérdezném: hol voltatok Winger, House of Lords, Gotthard, hajmetal rajongók?." Jelentem, iskolakezdésre költöttük még azt a lóvét is, ami meg sem volt...:)..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.