Shock!

október 06.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Life Of Agony, Pentagram - Budapest, 2022. augusztus 9.

Ősszel lesz épp négy éve, hogy utoljára láttam az átlényegült Life Of Agonyt (jártak utána lévő évben a FEZEN-en, de ott nem voltam), így a viszonyítási alapom még aránylag élénken élt az emlékeimben. Idén a belvárosi Akvárium Klub adott otthon ennek a kánikulát kísérő nyáresti eseménynek (ami persze szintén csúszott pár évet), annak is a kisebb terme, amiben először jártam. A főbejárattal szemben lévő helyiség saccra az ex-Dürer középső terme lehet nagyjából méretben, csak nem hosszúkás, hanem négyzetes alakú. A színpad okés, a fények egész jók, a hangzás Pentagramon rendben volt, Life Of Agony közben már kicsit sok volt a középtartomány, nem volt szép domború, mély alja a zenének. Na de lássuk előbb, miképp szórakoztatott bennünket bemelegítésképp az ős-heroinista vén betyár és nem kevésbé züllött alakoknak tűnő gárdája. (V.Sz.)

life_of_agony_k2022_01

időpont:
2022. augusztus 9.
helyszín:
Budapest, Akvárium
Neked hogy tetszett?
( 10 Szavazat )
Eredetileg ugye a Static-X legénységével úszott volna be az Akváriumba a Life Of Agony, mivel azonban a Wayne nélkül amúgy is elég kétes létjogosultságú banda lemondta a teljes európai körutat, Mina Caputo és barátai magukra maradtak. Volna, ha a szerencsés csillagállásnak köszönhetően nem szerveződik be melléjük egy igazi veterán legenda, az ős-doom Pentagram képében, és ez az első blikkre kicsit bizarr párosítás egyben azt is jelentette, hogy ide bizony mindenképpen menni kell. Mivel lényegében Bobby Lieblingék kivételével valamennyi igazán jelentős doom kedvencemet láttam már, tényleg nem lehetett kérdéses a dolog.

pentagram_k2022_04

Az Akvárium bejáratához közeledve meglepődéssel vegyes örömmel tapasztaltam, hogy a Life Of Agony és a Pentagram továbbra is vannak akkora húzónevek hazánkban, hogy tízezreket mozgassanak meg. Aztán persze kiderült, hogy a tényleg végeláthatatlanul kígyózó sorkígyó kevéssé a két metálbandára, mint inkább a másnap kezdődő Sziget Fesztivál jegyeire és bérleteire epekedik ennyire. A tömeget (és az árakat) látva bízom benne, hogy idén is sikerül nullszaldósra kihozni a rendezvényt.

pentagram_k2022_01

Na, de menjünk be a Kishal(l)ba, ami szintén elég szépen megtelt már a Pentagram kezdésére is, és ahol már-már baráti örömmel üdvözölhettük régi jó pajtásunkat, a dobozhangzást. Ezen a téren később szerencsére erős javulás következett be, hozzátéve, hogy igazán erősen azért még a Life Of Agony sem dörrent meg. Kis túlzással amúgy a Pentagram esetében egyébként sem a hangzás a lényeg, hanem Bobby Liebling maga. A legenda, aki 1971-ben (!!!) alapította meg zenekarát, basszus, abban az évben, amikor például a Master Of Reality megjelent, és bizony még mindig itt van – márpedig ha valakitől, tőle aztán tényleg hatalmas eredmény maga ez a tény is. A doom metal legszebb arca, aki konstans módon úgy néz ki, mint aki éppen abban a pillanatban kap stroke-ot, már sajátos gülüszem-meregetésével, nyelvöltögetéseivel és vállrángatásos „táncával" eladja a bulit, és arról még nem is beszéltem, hogy lényegében lemezminőségben hozza a témákat. Oké, ez az ő esetében azt jelenti, hogy már a lemezeken sem tud énekelni, de ahogy az egyik pajtásunk megjegyezte, „egész jó hangja van ahhoz képest, hogy halott."

pentagram_k2022_03

A Pentagram egyébként a fél évszázad alatt nem túl sok stúdiólemezt (szám szerint nyolcat) gördített az óvatlan világra, amiből a legfontosabb persze a Relentless néven is újrakiadott legelső anyag, most is erről szólt a legtöbb tétel, és mondjuk a címadónak vagy a Sign Of The Wolf (Pentagram)-nak nehéz is lett volna ellenállni. A Liebling mögötti tagság persze többnyire átjáróházat jelent (még ha Greg Turley basszer már bő tizenpár éve itt is küzd vele), de legyenek mellette akárkik is, nyilván hoznak egy szintet, mint ahogy itt is történt. Ebben a tekintetben sem lehetett tehát kivetnivalót találni a dologban, és a nemrégiben a Monster Magnet által is feldolgozott, fülledt hangulatú Be Forewarned számomra abszolút a buli csúcspontját jelentette, még úgy is, ha a Life Of Agony műsorát is beleveszem. Sőt, igazság szerint nekem a vén krampusz és baráti körének bő órányi múltidézése jobban be is jött, mint maga a főműsor, akiket eddig talán csak jobb formában láttam a mostaninál. (N.A.)

pentagram_k2022_02

A teljesen szerény kiállású Alan Robert és Joey Z saját maga lőtte be és állítgatta cuccát közvetlenül a Life Of Agony kezdése előtt, Veronica Bellino a cucca mögé ült, aztán egyszercsak belecsaptak a Plexibe. Majd felsétált Mina Caputo is, hogy a Respecttel elkezdődjön a cirka tizenhét dalon át tartó forrongó őrület, amit igazán csak azok érthettek meg és érezhettek át teljesen, akik megélték a '90-es évek elejét, és annak idején ejtette őket rabul ez a fura, nagyjából mindenféle zenei kategórián túlmutató brooklyni csapat. Pár éve, az említett hajós koncerten már érezhető volt, hogy sokkal felszabadultabb energiákat kapunk a színpadról, és nem volt ez most sem másképp, bár érzésem szerint Mina Caputo most nehezebben hangolódott rá a dalokra vagy a színpadi létre. Legalábbis nekem úgy tűnt, hogy kellett neki pár dal az átlényegüléshez, addig jellegzetes táncoló mozdulatai is befordultabbaknak tűntek.

life_of_agony_k2022_02

Aztán az ő fejében is átkattanhatott valami kapcsoló, és utána a tenyeréből etetett mindenkit, nem is vacakolt sokat a meggyőzéssel: odahajolva, közvetlenül az első sorokban állók arcába énekelt. Vagy a fotós kolléga vállára támaszkodva hajolt ki, ezzel a kollégát meglehetősen zavarba hozva. A koncertprogram nagy része még mindig (meg valószínűleg örökké) a régi klasszikus éra dalaira épült, ha jól számoltam, hét dal is érkezett a Rivers Run Redről. Az utóbbi évekből csak érintőlegesen szemezgettek, számomra onnan a Scars volt a legütősebb, de igazából én szívesen meghallgatnék a két utolsó lemezről is több dalt élőben.

life_of_agony_k2022_03

Nyilván nehéz dönteni, mert a régi darabokra mozdul meg a tömeg, és hát lett egy kisebbfajta circle pit is, amit Mina irányított a színpadról, óva intett mindenkit, hogy vigyázzon mindenki a másikra, ha már a biztonsági ember nem figyel oda. Támadt is némi szóváltás az oldalt álló sráccal, nem is értettem akkor, mi volt a gond, később mesélték, hogy egy lány bodysurfölt és Mina szerint veszélyesen közel került az árokhoz, a biztisrác meg nem csinált semmit. Na igen, nem ehhez szoktak errefelé valószínűleg. Mina rendesen felbaszódott, be-beszólogatott, meg ahogy odafüttyentett élesen és gyilkos tekintettel nézte a srácot, na, ott felsejlett a régi énjéből valami, nem lett volna tanácsos ujjat húzni vele sosem, hiába csak kábé 150 centi.

life_of_agony_k2022_04

Na de ennyit a mellékzöngékről, a koncert hangulata ezen kívül tízpontos volt, a falról is csepegett a víz (noha a terem szélén klassz volt a szellőzés, volt levegő szerencsére), a laza, kicsit szakadozott felsőt viselő Caputo meg ha ugyan hangilag kicsit rekedtesebb tónussal és spórolósabban is, de szívvel-lélekkel odatette magát. Valószínűleg a Wackenen szétkiabálhatta a torkát, ott azért kábé hatvanezres tömeget kellett megmozdítania, nálunk nyilván a klubban kicsit lájtosabb mennyiségű rajongó jelent meg. De ha már így alakult, sokat énekeltette a közönséget. Minán kívül is mindenki ezer fokon pörgött: Alan a szokásos kalapjában, jellegzetes ringatózó mozgásával járta be a színpadot, Joey pedig a másik oldalon hozta egyedül azokat a jellegzetes sabbathos-alteros-hardcore-os riffeket.

life_of_agony_k2022_05

Veronica hozzánőtt a feladathoz, tök okésan dobolt, jóval kevésbé szögletesen, mint négy évvel ezelőtt, de hát volt pár éve belesimulni az összképbe. Remek az összhang a négyes között, a kis összemosolygások is erősítik, hogy vélhetően jól érzik magukat egymással színpadon kívül is (illetve még mindig), és ez bizony sokat hozzá tud adni ahhoz az ilyen estékhez, ami után szélesen vigyorogva mész haza, és nehezen tudod elmagyarázni bárkinek is, miért volt felejthetetlen ez az energiától fűtött este. Nagyon reménykedem egy közeli folytatásban. Ránk férne. (V.Sz.)

life_of_agony_k2022_06

 

Hozzászólások 

 
#1 Venomádi 2022-08-13 17:09
Én csak Penta miatt mentem. Nagyon régi bakancslistás koncert volt ez, és hát olyan is lett. Mondtam is a társaságomnak, hogy ha szar lesz, az se érdekel, látnom kell. Az, hogy egy, ma már senki által nem hallgatott lemezről berakták intrónak a libabőrözős Sub Intrót, máris megvett kilóra. És szinte testközelből Bobby Liebling. A csávó, aki szerintem lehetne ma már közel olyan státuszban, mint Ozzy Osbourne. És akivel elmondhatom, hogy egy zebránál állhattunk a Deák téren. :D

A LoA számomra meglepően jó volt, én nem tudok mihez viszonyítani, mert sosem láttam még, de így elsőre bőven meggyőző volt, még ha Caputót ki nem állhatom is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.