Shock!

március 29.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hegyalja Fesztivál 2006 - Tokaj, 2006. július 14.

„Reggel tíz, ébredek, kinézek az ablakon, végre péntek!” – ahogy a poéta mondja. Már csak azért is stílszerű ezen idézettel nyitni a beszámolót, mert a mai napon (július 14-én) az említett költő példaképe, bizonyos Lemmy Kilmister és annak népi zenekara adja elő borgőzös hangulatú sanzonjait az idei Hegyalja fesztivál nagyszínpadán.
időpont:
2006. július 14.
helyszín:
Tokaj, Rakamaz
Neked hogy tetszett?
( 4 Szavazat )
Az utazás az eddigi évekkel ellentétben – köszönhetően a felettébb... khm, karakteres utasközönségnek - egyáltalán nem tűnik kisebb örökkévalóságnak. Igaz, az átszállást követően kissé elbizonytalanodom, vajon a megfelelő vonaton élvezem-e a MÁV Rt. vendégszeretetét, ám mikor egy cicanadrág-ujjatlan Edda póló kombóban díszelgő szilaj kondáslegény odalép hozzám, és az iránt érdeklődik, mennyiért adnám el neki szobahőmérsékletű söröm decijét, azonnal megnyugszom.

A Nagyszínpad aznapi programját a Disco Expressz nyitja. A színpadkép – melynek láttán Boy George és a RATT zenekar is krokodilkönnyek közepette adta volna zálogházba komplett ruhatárát -  a legnagyobb jóindulattal is csak vészjóslónak mondható, ellenben valami perverz kíváncsiságból kifolyólag képtelen vagyok továbbállni. Az előadás ellenben egészen szórakoztató momentumokat produkál, különös tekintettel arra, mikor az egyik tag a Szekeres András-düblőr énekes lábkörmének lakkozásába kezd. A banda főként saját képére formált feldolgozásokban utazik (úgy mint Billy Idol, Joan Jett, stb..), melyek közül csak a Shock To The Systemmel vegyített Jingle Bells-nél éreztem késztetést arra, hogy dzsihádot hirdessek a jó ízlés nevében.

Mivel beképzelt büdös sznob vagyok, ráadásul a sárga irigység is gőzerővel munkálkodik bennem, a Depresszió fellépését elvből ignorálom, és a túlértékelt Indexmetalban utazó Isten Háta Mögött fellépésére igyekszem. A zenekar a Pepsi színpadon hangolást imitálva készül rá, porig rombolja az egybegyűltek fényes jövőbe vetett hitét. Ez ezúttal nem sikerül nekik, a koncert ugyanis mindvégig igen emelkedett hangulatban telik. Palika szemeiben a szokásos küldetéstudat szent tüze lángol, melynek hatására az ember szükségszerűen átértékel minden negatívumot, ami anno az osztályfőnöki órákon az ilyen-olyan hangulatfokozó szerekkel kapcsolatban valaha elhangzott. Egy szó mint száz, bármilyen ragyás és csúf zene is ez tulajdonképpen, a megfelelő lelkiállapotban egyszerűen hátborzongató tud lenni.

Meggyőződésem, ha az ember egy hazai fesztivál területén két órán belül nem fut bele egy Superbutt koncertbe, akkor az eset onnantól fogva Scully és Mulder ügynökök hatáskörébe tartozik. Szűcs Peti dobossal mondjuk még nem volt szerencsém hozzájuk, ám - mint ahogy az Polly Is Deades munkássága alapján várható volt – a srác kétségtelenül emelte a produkció színvonalát. Bevallom töredelmesen, a Black Soup lemez köszönés nélkül elment mellettem, de élőben még ezek a szerzemények is egészen élvezhetőek voltak.

Bár a Motörhead már jó párszor vendégeskedett nálunk, a magamfajta glicerinrokkereknek ez az első találkozója velük. „Good evening, Hungary! We are Motörhead and we play rock n’ roll.” – köszönti Lemmy csilingelő hangján az egybegyűlteket, majd minden különösebb tökölés nélkül a húrok közé csapnak. Az öreg bibircsókos hatvanon túl is nagyszerű formában van, ami – figyelembe véve, hogy ereiben egy kész vegyipari kombinát csörgedezik – gyakorlatilag a világ nyolcadik csodájaként aposztrofálható. (Egyes bennfentes információk szerint koncert után még arra is futotta erejéből, hogy néhány túlbuzgó hölgy rajongójának egyenként magyarázza el a gerontofília fogalom pontos jelentését.)

Phil Campbell bár végig hibátlanul játszik, az exhibicionizmus mellszobrát vélhetően nem róla fogják megmintázni. Ellenben Mikkey Dee dobos – akit Lemmy szolidan csak úgy konferál be, mint a világ legjobb ütősét - önkéntelenül is vonzza a tekinteteket. Hátulról többnyire csak egy fűzfa jellegű szőke hajzuhatag látszik belőle, de a modern technika olyan vívmányainak köszönhetően, mint a kivetítő, lehet hüledezni teljesítményén. Normális esetben a dobszólókat öt év Észak-Koreában letöltendő börtönbüntetéssel honorálnám, ám az ő produkciója miatt kis híján hajalmos vagyok megbocsátani a dobostársadalom ezen perverzióját.

A trió nem nagyon erőlteti az új szerzeményeket, míg az Inferno lemezről csak a Killers és az In The Name Of Tragedy, az azóta megjelent Kiss Of Death korongról csupán egyetlen szösszenet hangzik el. Ezt személy szerint kissé sajnálom, egy Burnert, egy Brave New Worldöt, vagy egy Keys To The Kingdomot igencsak el tudna viselni a szervezetem. Ehelyett viszont nyomják a Love Me Like Reptile-t, a R.A.M.O.N.E.S.-t, Sacrifice-t, Going To Brazilt és valami sosem hallott feldolgozást(?) Ace Of Spades(?) címmel. Asszem. Mindent egybevetve még így is óriási élmény volt élőben látni Mr. Kilmistert és csapatát. Negyven év múlva találkozunk ugyanitt.

 

Hozzászólások 

 
#2 Véczésnéni 2018-04-13 09:08
A keze törne el azoknak, akik tönkretették Magyarország leghangulatosab b, legfaszább fesztiválját. Akik felhígították híg fossal az alapvetően rock/metál fesztet, és belerugdosták egy gödörbe. Életem legszebb évei voltak.
Idézet
 
 
+2 #1 kaffer 2015-02-02 13:32
Miket nem talál itt az ember ?
Ezen én is ott voltam, egy hűvös pincéből érkezve, meglehetősen jókedvűen :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.