Shock!

december 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Firenze Rocks - Firenze, 2018. június 15-17. (3. rész)

Sose értettem igazán legvitriolosabb tollú munkatársunk Alter Bridge hype-ját, amit pár nappal ezelőtt éppen az új Tremonti-lemez felmagasztalása egészített ki tőle, merthogy az amúgy rendkívül szimpatikus, tényleg kiválóan játszó Mark buliját baromira untam egy szűk félóra után. Valóban jó kis tekerős metalt tol a saját zenekarával, de egyrészt a hangja nem elég erős, másrészt dalai nem annyira érdekesek hosszú távon. (Beszámolónk első része itt, a második itt olvasható.)

0708fr8

időpont:
2018. június 15-17.
helyszín:
Firenze, Visarno Arena
Neked hogy tetszett?
( 4 Szavazat )

Ami pedig jó, az – bár a Tremonti valóban fajsúlyosabb, mint az anyabanda stílusa – mégis simán beférhetne annak repertoárjába. Biztos, hogy egyrészt nagyon sokat tenne hozzá a zenéhez Myles Kennedy hangja, másrészt az ottani relatív egysíkúságba is vinne egy kis változatosságot ez a hangvétel. Kedvelem az Alter Bridge-et is, szó se róla, például az utolsó lemez is tetszett, de szerintem tényleg az tenne a legjobbat, ha a két főtag szólóötletei is beépülnének a zenébe, mert ezek sokkal izgalmasabbá, változatosabbá tennék azt.

0708fr5

A Judas Priest fellépését akár csalódásnak is elkönyvelhetnénk, és nem azért, mert az Avenged Sevenfold elé kerültek, hanem mert nagyon furcsa volt őket verőfényes napsütésben, halk előzenekar-sounddal és rövidített műsorral, nulla ráadással megnézni. Ugyanakkor az öregek és immár fiatalabb társaik pont emiatt lazára vették az egészet, és lenyomtak egy jókedvű, kellemes kis nyári haknit, amely után vélhetőleg rászabadultak egy-hét jéghideg sörre és ciderre a backstage-ben. Egyszóval: ők is „fesztiváloztak". Robi bácsi kimondottan jó formában hozta még a záró (!) Painkillert is, a két új dal is tök jó volt, abszolút megjött a kedvem az arénás bulihoz, tökéletes program lesz a FEZEN-nyitás előestéjére, és ott talán még Glenn Tipton is kijön a végén – itt eleve embertelenség lett volna felhozni a színpadra szegényt, Robi sem értem, hogy bírta a tűző napon a szokásos cuccaiban. Amúgy ha már úgyis közeleg a visszavonulás, remélem, megtalálja majd az Öreget még pár filmszerep. Bár A Por című kultmozi-beli epizódszerepe is emlékezetes, az inkább egy önironikus cameo volt, én valami olyasmire gondolnék, hogy varázsló vagy főgonosz.

0708fr3

Ha a jelenkori népszerűséget nézzük, valóban az Avenged Sevenfoldnak kellett később játszania, de M. Shadows kábé az első konferanszban helyre tette a dolgokat, és megtapsoltatta a Priestet (illetve a Hail To The King is Halfordnak szólt). Nyilván neki a mai napig óriási dolog – még ha már hozzá is szokhatott a siker hosszú évei alatt –, hogy régi kedvenceivel, példaképeivel napi szinten találkozhat, backstage-ekben vagy akár privát is, netán ő dedikálhat azok családtagjainak ezt-azt. A generációváltás már csak így működik, és az A7X-re tényleg csak rosszindulattal lehet olyasmit mondani, hogy érdemtelenül jutottak volna a csúcsra. Nálam speciel a „többet kéne hallgatni"-bandák sorát gyarapítják, számomra nagyon tetszetős az a nem túlzásba vitt teátrális hangulat, ami a zenéjükbe némi drámaiságot is visz, melynek köszönhetően gyakran Tim Burton-metalként emlegetem őket. Mégis, kevéssé volt időm-kapacitásom igazán beleásni magam a zenéjükbe, pedig még Shadows rekedtes, kicsit John Corabira emlékeztető orgánuma is nagy kedvenc (hogy mást ne mondjak, az első Slash-szólólemezen is az ő dala az egyik legjobb). Emellett épp nemrég, egy szórakozóhelyen ücsörögve vetítették háttérzenének a legutóbbi akusztikus EP-jük klipjeit, amelyek szintén baromira tetszettek, szóval tényleg igyekszem majd többet hallgatni őket.

0708fr2

Na meg hát ugye azért is, mert élőben is nagyon odatették magukat – tényleg, századszorra is: színpadra valók, színpadra születtek, és ennek így kellett lennie. Messze nem a Guns szintje, már csak azért sem, mert olyan karriert tényleg soha többé nem futhat be senki, de nagyjából hasonló hozzáállással indultak neki, koruk miatt nagyrészt Slashék hatására is, sok millió más bandával együtt, és mégis ők játszanak ma headlinerként vagy kvázi-headlinerként ehhez hasonló rendezvényeken. Nem a másik X millió. Pedig volt bajuk elég, gondolom, ellendrukker is akadt mindig bőven, és elveszíteni egy alaptagot eleve teljesen más kategória, mint az ilyen-olyan viszályok, kiadós és üzleti szarakodások. Valaki vagy bírja a gyűrődést, vagy nem, sajnos vagy nem sajnos, ez nem tehetség kérdése. Amit ma az A7X a színpadon nyújt, az – és itt ismét a VOLT-látogatók támaszthatnak alá vagy cáfolhatnak meg – tökéletes példája annak, hogy miért érdemes továbbcsinálni a nehézségek ellenére is.

0708fr1

Bevallom, a Black Sabbath búcsúja után nem nagyon számítottam Ozzy Osbourne-szólókoncertekre, legalábbis nem ilyen hamar. Ugyanakkor a Sabbath is inkább Iommi miatt állt le, hiszen Tony tényleg nem bírta már annyira az intenzív turnékat betegsége miatt, Ozzynak meg tulajdonképpen kutya baja, mi a fenét csináljon tehát, ha egyszer máshoz nem ért? Azt pedig tudjuk, mi történik akkor, ha hétköznapi hobbit próbál találni magának, lásd kvadozás. Másfelől viszont ha már újabb búcsúturné szerveződik, azon tényleg Zakk Wylde-nak kell játszania, az apropó tehát adott volt, és mi sem alkalmasabb arra, hogy elinduljon a mostani kör, mint a jelentősebb nyári fesztiválok Európában. Vélhetőleg Ozzy ma már tisztán is tudja élvezni ezt az egész cirkuszt, elvégre kényelmesen telik a napja, mindig összefut valami régi haverral a backstage-ben, akivel elhülyéskedheti a holtidőket, aztán feljön a színpadra, és pár tízezer ember a tenyeréből eszik – hetven körül ez tényleg nem sokaknak adatik meg, lényegében ez a boldog öregkor, hiszen a szakmai sikerek és közönségszeretet mellett ott van a népes család is, amelynek tagjai szintén egyenesbe jöttek néhány zűrösebb év után, beleértve ebbe magát Zakket is.

0708fr9

Feltételezem, hogy a zenekar többi tagja is beletartozik a nagy Ozzy-családba, tekintve, hogy időtlen idők óta együtt zenélnek, és ketten – Tommy Clufetos és Adam Wakeman – még a Sabbathba is vele tartottak. Munkahely persze, de jó lehet itt dolgozni, és van visszaút, mint ahogy ez Zakknél is kiderült. Baromi jó volt tehát látni-hallani Ozzyt és bandáját, hibátlan nyárestét rittyentett nekünk a vén bohóc, elhozta nagy nótáit, és nem 70 perces alibizés, hanem teljes műsor ment. A szokásos Ozzy-elemek mellett elsősorban a gyönyörű hangzás maradt meg bennem: szépen, arányosan, tisztán szólt minden. Aznapra pit-, vagyis front of stage jegyünk volt, tehát viszonylag közel álltunk a színpadhoz, baloldalt, éppen Wakeman szintiparkja mellett, talán ennek köszönhetően is hallatszott az ő összes dolga is rendesen, az utolsó szőnyegig, vagyis nemcsak a Mr. Crowley és a No More Tears vonatkozó részeit hangosították fel. De vokáljai és a Sabbath-dalokban megszólaló másodgitárja is megvoltak. A Blasko-Clufetos ritmusszekció összhangja is példás, Tommyn még a Bill Ward-fazonírozást is meghagyták, de hát úgyis retrókorszakot élünk, bárhol is doboljon legközelebb, autentikus lesz ezzel az outfittel. Zakk meg ugye Zakk, ezúttal a gitár is simán csak beilleszkedett az összképbe, de tökéletesen hallatszott ő is, és bár alapvetően a másik oldalon nyomult, többször átjött szólózni „hozzánk" is. Például amikor önálló mutatványként egy hosszabb egyveleget tolt el zenekarosan olyan dalrészletekkel, mint a Miracle Man, a Crazy Babies vagy a Perry Mason – ez mindenképpen szimpatikusabb megoldás, mint amikor régebben csak egyszál magában hokizott negyedórát. A lényeg, hogy amit impozáns skótszoknyájában előadott, az feledtette velem életem egyik legunalmasabb koncertjét, a pár évvel ezelőtti fezenes Black Label Society-bulit.

0708fr6

A dobszólót persze nem úsztuk meg, de szerencsére nem volt túl hosszú és az utána következő I Don't Want To Change The World / Shot In The Dark / Crazy Train triász abszolút felpörgette az utolsó harmadot. Ha utolsó turné, akkor ez bizony a soha véget nem érő cirkusz méltó lezárása. Mint ahogy nyaralásunk sem érhetett volna jobban véget – aki teheti, csípje el valahol a régi nagyokat. Biztosan lesz utánuk is valami, hiszen a klasszikusok mindig túlnőnek saját magukon, de anélkül, hogy sopánkodni akarnék: az eredeti az eredeti marad.

Fotó: Firenze Rocks

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.