Shock!

november 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Church Of Misery, Nebula - Budapest, 2019. október 9.

Egy, az évszakhoz képest meglepően enyhe októberi szerda estén keresve sem találhatna jobb elfoglaltságot az ember, mint hogy egy olyan japán doom banda zajongását hallgassa, amelyik semmi másról nem hajlandó üvöltözni, mint sorozat- és tömeggyilkosokról. Pláne, ha előttük annak a stoner hippinek a bandája lép fel, aki anno a Fu Manchuban kezdte, hogy végül saját jogán is egyfajta kultfigurává váljon. És igen, a szokásainkhoz maximálisan ragaszkodva ezúttal is elnézést kell kérnem az előzenekartól, jelesen a nyíregyházi/budapesti Marmunsk! tagságától, de vidékiként, egy dolgos hétköznapon a bűnös fővárosba rohanva, csak a legritkább esetben van esélyem elérni az előbandákat. Ez most nem az az eset volt, bár mentségemre legyen mondva, korábban már vagy háromszor elcsíptem itt-ott a stoner/grunge/heavy rock triót.

1016com2

időpont:
2019. október 9.
helyszín:
Budapest, Dürer Kert
Neked hogy tetszett?
( 5 Szavazat )

Ráadásul olyannyira takkra a kiírt kezdési időpontra estünk be a Dürer kistermébe, hogy a bő tíz perccel korábban kezdő Nebula műsorának elejéről is simán lemaradtunk, pedig állítólag a To The Centerrel kezdtek, és hát na, azt azért szívesen meghallgattam volna. Mire mi a pástra léptünk – ha jól rémlik –, épp a Giant záró taktusai hangzottak fel, hogy aztán átadják a terepet a remekül sikerült új lemez, a Holy Shit olyan „slágereinek", mint a Man's Best Friend, vagy kicsit később a Messiah. A kistermet majdnem fullra megtöltő – ha nem is tömeg, de azért minimum – csoportosulás elég jól vette is a lapot, tapsikolás, együtténeklés, sőt, még némi laza mosh is előkerült a repertoárból, amiben azért elég markáns segítséget jelentett, hogy Eddie Glassék is igencsak lelazult hangulatban nyomták le az egyórás szeánszot.

A jó Eddie amúgy is egészen úgy fest, mintha egy Woodstockba tartó garázsbanda road/technikusa lenne, de még az is szépen illett a képbe, ahogy az ingyen (?) sört osztogatta az első sorok szerencséseinek, vagy az, ahogy füvet kunyerált a jónéptől (sikertelenül). A helyzet autentikusságát csak növelte a néhány taktus erejéig megidézett Moby Dick (mármint nyilván a Led Zeppelin-féle, nem a magyar banda), vagy az olyan saját dalok is, mint az Aphrodite. Nem eget rengető, de mindenképpen baromi feelinges kis koncert volt ez, amihez az is nagyban hozzájárult, hogy Eddie is sokszor hülyült nekünk egy-egy heroikus pózzal, vagy hát mögötti gitárpengetéssel, de a pálmát még így is bőven-bőven a ránézésre elsőrangú Frank Bello-imitátornak tűnő Tom Davies basszer vitte el, aki tényleg minden pillanatában megélte a bulit, sőt, nem is csak a sajátjukat, hiszen a Church Of Misery alatt bizony az első sorokban mosholta végig a koncertet. Nem volt a legjobb a hangosítás, nyilván szarok voltak a fények is, de ez a Dürer kisterme, itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy kábé öt lépésről láthatod a kedvenceidet, és ebben most sem volt hiba. A Csillagköd totálisan leszállt ránk, és én még bizony el tudtam volna viselni néhány percig ezt a dolgot.

1016nebula

De sebaj, hiszen nem sokkal később érkezett a Church Of Misery, akik hiába léptek fel kábé negyedik alkalommal hazánkban, még sosem volt lehetőségem elcsípni őket. Nekik szerencsére már jóval öblösebb megszólalás jutott, mint a sokszor bizony kimondottan recsegő-ropogó Nebuláéknak, amit egy igencsak bivaly koncerttel is háláltak meg, még ha azért a játékhossz náluk is hagyott némi kívánnivalót maga után (maximum hetven perc lehetett). A Tatsu Mikami basszer-főnök mögött két éve teljes mértékben lecserélődött tagság amúgy sem hétköznapi látványt nyújt: a gitáros–basszusgitáros páros arca szinte másodpercekre sem látszik a koncert alatt, a dobos mintha a földön ülne, Hiroyuki Takano énekmondó pedig egészen olyan hatást kelt, mintha éppen a földönkívülieknek üzenne, ahogy (kezdetben) napszemüvegben tekergeti tereminjének antennáját.

A csapat le sem tagadhatná, hogy a Black Sabbath legnagyobb távol-keleti rajongóit köszönthetjük személyükben, nem csak a riffek, az esetenkénti belassulások, átkötő megoldások, de még a háttérvásznon feszítő logó is mind a birminghami mestereket idézi, de hát ebben a stílusban nincs ember, ki megütközzön ezen. Mint ahogy itt sem: a Killifornia, a Shotgun Boogie, pláne a banda kvázi-slágere, a Born To Raise Hell (Richard Speck) mind-mind csak fokozza a jókedvet. Hiroyuki – aki egyébként nem is győzi mondogatni, hogy „Köszsszönöm!" – igazi frontember, azt pedig fel nem tudom fogni, hogy a kölyökképű Tatsu koma hogyan képes úgy pengetni, hogy az amúgy mindvégig állat módjára szóló Rickenbackere nem is a térdéig, hanem kábé a bokájáig van leeresztve.

Lassan talán már olybá tűnhet, hogy pénzt kapok azért, hogy promotáljam őket és rendezvényeiket (pedig sajnos szó sincs ilyesmiről), de az igazság az, hogy megint nem igazán tudok semmibe sem belekötni a Cudi Purci banda Desszert Feszt rendezvénye kapcsán. És akkor még csak másnap jött a Dopelord, amin nyilván szintén ott voltunk.

1016com1

Fotó: Desszert Feszt

 

Hozzászólások 

 
#1 Crespo 2019-10-16 12:02
A Church of Misery tetszett, nagyon is, de a pálmát a másnapi Dopelord vitte. A Nebula feelinges, oké, ám nekem kicsit olyan benyomást keltettek mint akik nem próbáltak eleget, főleg a dobos és a basszeros volt olyan, mint akik most találkoztak volna először. Aztán lehet hogy így van, nem tudom. Vagy lehet, hogy kicsit túlságosan átélték a rock n rollt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.