Shock!

augusztus 22.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bryan Adams - Budapest, 2016. október 9.

bryanadams_k2016_01Mielőtt bárki nekikezdene a kommentszekcióban, hogy de miért ír a Shock! Bryan Adamsről, amikor kiváló dél-amerikai doombandák és még kiválóbb svéd precíziós power/thrash/death-gárdák maradnak ki a felhozatalból, bocsássuk előre: az idén már 57 éves kanadai fószer tényleg világéletében a könnyedebb végéről fogta meg a dolgokat, de távolról sem volt mindig az a balladás-ríkatós figura, mint ahogy elhíresült. És ugyan a közönség nagyobbik része nyilván óriási csalódottsággal távozna egy-egy fellépéséről, ha nem hangzana el az Everything I Do (I Do It For You), a Heaven, a Please Forgive Me meg a többi könnyzacskó-kipukkasztó líra, a teltházas Aréna színpadát tökéletesen belakó Bryan összhatásában igazából nem nagyon tűnt másmilyennek vasárnap este, mint annak idején a Run To You vagy a Summer Of '69 klipjében.

Bryan Adams a visszatérő vendégek hosszú sorát gyarapítja Magyarországon, ám mint a szépen megtelt Aréna is igazolta, abba a kategóriába tartozik, akire mindig kíváncsi a közönség. Előzetesen nem mertem volna tippelni, hányan lesznek, de ennyi emberre bizonyosan nem számítottam – egyrészt, mert a főhős rég túllépett már karrierje zenitjén, másrészt, mert tényleg aránylag sokszor járt már nálunk. Viszont nem tagadom, jó volt látni itt ennyi embert. Az pedig külön meglepett, hogy nem kizárólag a hozzám hasonló harmincötpluszos korosztály képviseltette magát szép számban, akik annak idején realtime-ban élvezték végig Adams végső MTV-s megdicsőülését Európában a '90-es évek elején, hanem meglepően fiatalok is akadtak a közönség soraiban, méghozzá szép számmal.

időpont:
2016. október 9.
helyszín:
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
Neked hogy tetszett?
( 63 Szavazat )

Persze robinhoodos ballada ide, további közeli rokonai oda, nem árt ráerősíteni újfent arra, amire már fentebb utaltam: lehet, hogy Bryan Adamset mifelénk ezek tették igazi élvonabeli figurává, de kicsit nyugatabbra cseppet másképp festett ez az egész. Az észak-amerikai megaáttörést meghozó, 1984-es Reckless például simán Klasszikushock-kompatibilis album, egy tökéletes mestermunka valahol a Bruce Springsteen-féle rock és az AOR határmezsgyéjén. És ha már minduntalan az Everything I Do-t emlegetem, azt is tegyük hozzá, hogy a Mutt Lange-gel összekalapált, 1991-es Waking Up The Neighbours meg voltaképpen egy soron kívüli Def Leppard-lemez volt mind stílusát, mind hangzását, mind – bizony! – színvonalát tekintve, cseszegették is miatta azokban az években Joe Elliotték eleget a jó Bryant... Ez a vonal pedig kiölhetetlen Adams zenéjéből, vagyis aki steril balladázásra számított, nem kapta meg, inkább amolyan ügyes egyensúlyozást láthattunk a lendületesebb és a visszafogottabb témák között ezen az estén.

bryanadams_k2016_02Ilyen életművel – Bryan maga is többször hangsúlyozta, hogy tizenhárom albuma van – a sztárok általában biztosra szoktak menni, és most sem történt ez másként. A zenekar nem fukarkodott az újabb keletű – értsd: az elmúlt két évtizedben született – dalokkal sem, a tavalyi Get Upot például hat szerzemény is képviselte, de ettől eltekintve azért alapvetően a nagy sikerkorszak számaira helyezték a hangsúlyt. A rock'n'rollos Do What Ya Gotta Do nyitás után máris jött az első kvázi-Leppard-dal a Can't Stop This Thing We Started képében, és innentől fogva gyakorlatilag jó ütemben sorjáztak a régi nagy slágerek, felhabosítva néhány újabb keletű témával. Az említett Recklessről például az újhoz hasonlóan szintén hat szám, több mint a lemez fele hangzott el, és innentől fogva gyakorlatilag nincs is okom panaszkodni, bár tőlem nyilván az egészet is eltolhatták volna. Ráadásul ahogy haladt előre a program, úgy vált egyre világosabbá, hogy Bryan és társai kimondottan élvezik a zenélést. Nem mondom, hogy ez az egyenzakós kiállás feltétlenül az esetem, de az ilyesmi végső soron lényegtelen, amikor végig mennek odafent a nagy összeröhögések, egymás húzása meg az apró kis gegek, közben pedig lemezminőségben tolják a kiváló dalokat egymás után.

Azt persze a lehető legjobb indulattal sem állítanám, hogy ezek a mostani témák felveszik a versenyt a régiekkel, noha Bryan a Get Upra még a régi szerzőtársat, Jim Vallance-et is visszarángatta, hogy gyakorlatilag a teljes albumot vele írja meg. Ezzel együtt is csak a vastagabban, lendületesebben megdörrenő Go Down Rockin'-t éreztem igazán ütősnek a tavalyi témák közül, a többi inkább csak elment, de ahogy elnéztem, a közönség elég jól ismerte és levette ezeket a frissebb darabokat is. Vagyis nem arról volt szó, hogy eljöttek az emberek megidézni Kevin Costner nosztalgikus szellemét, aztán szevasz, semmi más nem is érdekelt senkit. Sőt, igazság szerint a Run To You-t, az It's Only Love-ot vagy – naná – a Summer Of '69-t egy szemmel sem kísérte kisebb együtténeklés és népünnepély, mint a Heavent vagy az Everything I Do-t. Ami szintén örömteli.

Noha a vokáloknál érzésem szerint ezúttal is alkalmaztak némi gépi mankót, ilyesmin én már nem akadok fent, főleg, hogy Adams hangja gyakorlatilag semmit sem kopott, ami az ő korában tényleg meglepő. Lehetetlen volt nem észrevenni azt sem, mennyire olajozott gépezetként tolta alá az alapokat a csapat, bár ebben mondjuk nincs semmi különös annak fényében, hogy a mostani gárda magja 2002 óta változatlan, Keith Scott gitáros pedig gyakorlatilag a '70-es évek második fele óta, megszakítás nélkül együtt zenél Bryannel. Baromi jókat is játszott amúgy, az It's Only Love-ba épített apró, nagyon finom figurázások különösen bravúrosan sültek el. De ugyanígy csak a legjobbakat tudom elmondani a dobok mögött küzdő, az idő vasfogának köszönhetően ma már nem annyira gyufafejű Mickey Curryről is, aki ugyebár többek között a The Cult Sonic Temple-jén is játszott annak idején. De a Norm Fisher helyére érkezett új basszerről és Gary Breit billentyűsről is csak szépeket tudok írni.

bryanadams_k2016_03

Érdekes egyébként, hogy noha hozzám nyilvánvalóan a régebbi, lendületesebb témák állnak igazán közel Bryantől, az este legkülönlegesebb pillanatát mégis egy újabb keletű, inkább lírai irányultságú darab, a Here I Am egyszálgitáros-zongorás előadása jelentette. Utóbbit az énekes külön egy instagramos kérés alapján játszotta el egy magyar rajongónak, akinek rákos édesapja rendszeresen ezt a dalt hallgatta a kezelése során. Ilyen felvezetés után eleve komoly töltést kapott a szám, Adams pedig tényleg szívét-lelkét beleadta az előadásába, a hideg futkosott tőle a hátamon. Emellett elsődlegesen természetesen a Reckless slágereit emelném ki csúcspontként (az említettek mellett a Kids Wanna Rockot meg a Somebodyt játszották még róla), meg persze a Cuts Like A Knife-ot. És a buli végét meg a ráadást ugyan túllírázta Bryan, de amennyire olcsó húzás direktben kivilágíttatni az összes telefont a nézőtéren egy All For Love-féle dal alatt, olyannyira hatásos is egyben. Hiába, erre mondom, hogy az efféle öreg rókák minden trükköt jól ismernek és tökéletesen alkalmaznak...

Minden volt ez a koncert, csak pókerarcú sika-kasza-léc fellépés nem, Adams a végén maga is eddigi legjobb magyarországi fellépéseként jellemezte a bő két órát, én pedig objektíven nézve nem is tudok belekötni semmibe. Igen, pár balladát biztosan elcseréltem volna mondjuk a Heat Of The Nightra vagy valamelyik '91-es defleppardizmusra, de pontosan tudtam, milyen koncertre jövök, és azt is, hogy Bryannél kihagyhatatlan a lírázás. Nincs is ezzel semmi gond, egy roppant szimpatikus, vérprofi tömegszórakoztató vérprofi előadását láthattuk – ez így volt kerek.

bryanadams_k2016_06

 

Hozzászólások 

 
+3 #5 Cs 2016-10-11 09:51
Szuper koncert volt! Én csak azt a 8-10 híres számát ismerem (nyilván kicsit magnózni mentem a koncertre), de rohadt jó számokat ismerhettem még meg pluszban. Nagyon fílingesen / lazán tolták, jó volt ennyi vigyorgó alakot látni a színpadon. És tényleg, lazázva, poénkodva hozták az album minőséget! Adams rohadtul jól énekel baszki! Amúgy is csipázom a rekedtes hangját, de hogy élőben is ilyen simán csípőből hozza az énektémákat... az kemény!
Idézet
 
 
+6 #4 kata79 2016-10-10 20:24
Ahogy bogar is írta, ezt egyszer látni kell! Most voltam először, bevállalva, hogy a munkahelyemen alszok, de megérte!
Még most is hatása alatt vagyok.
Még-még még!
Idézet
 
 
+10 #3 Hoolee 2016-10-10 12:34
Jó volt, nincs ezzzel gond itt!
Idézet
 
 
+14 #2 bogar 2016-10-10 11:00
Úgy mentem el erre a koncertre, hogy egyszer meg kell nézni. Engem is meglepett, hogy mennyi slágere van, hiszen a setlist 2/3-át ismertem.
Nagyon rendben volt, talán az ízléses az a jelző, amivel a leginkább jellemezni lehetne az előadást.

ui: Aki az aréna széksorai között a távolságokat kiszámolta tuti, hogy maximum 165 cm lehet. :-)
Idézet
 
 
+24 #1 frontiers 2016-10-10 06:51
Én idestova 20 éve hallgatok Bryan Adams-et és idén ötödjére láttam őt élőbn és bármikor megvenném a jegyet újra. Nekem a 2012-es Waking up the Neighbour évfordulós volt a legjobb. De ez sem maradt le. Ez a fajta közvetlenség és zenei igényesség nem sok előadóra jellemző. Sőt, azt a hangulatot, amit a koncerteken teremt, rajta kívül csak a Jeff Scott Soto bulikon éreztem -bár tudom, az más stílus-. Annyi meglátás és talán negatívum, hogy Keith Scott szólói most nem voltak annyira erőteljesek, mint korábban, ez nem vágesz mitől van, meg a basszer poszton is csere történt, a maci srácot cserélte le, de ez meg inkább meglepetés volt. De ezt leszámítva hibátlan volt. Még egyszer, nagyon kevesen képesek arra, hogy kiállnak egy szál gitárral és mindenféle csiribili nélkül, szimplán ÉLŐ zenével ilyen hangulatot teremtenek. Bármikor újra... és részemről lesz még, az tuti
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.