Shock!

június 19.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Rage Against The Machine: Rage Against The Machine

A '90-es években – különösen a grunge robbanást követően rengeteget cikkeztek arról a zenei szaklapok, hogy a metalnak annyi, halálán van a jó öreg, tán már ki is múlt. Kongatták minden irányból a vészharangot, és bizonyos stílusok számára valóban vészterhes is volt az az időszak, én azonban akkor sem éreztem a világvégét, és azóta is azt vallom, hogy soha annyi izgalmas, élettel teli, ráadásul valóban az újdonság erejével ható zene nem jelent meg a placcon, mint akkoriban. Elkezdődött a stílusok (és persze az elkötelezett rajongók) egymáshoz közeledése, megjelent a Judgment Night filmzene, ami után már a legkevésbé sem számított skandalumnak, ha rapperek rockzenét hallgattak vagy lóhajúak jelentek meg egy rapkoncerten, a Biohazard egyre magasabbra emelkedett, ráadásul berobbant a színre egy igencsak hosszú és direkt nevet választott Los Angeles-i dühbrigád a markánsnál is markánsabb mondanivalóval és aktivitással.

megjelenés:
1992. november 6.

kiadó:
 Sony / Epic

producer: Garth GGGarth" Richardson & Rage Against The Machine

zenészek:
Zack de la Rocha - ének
Tom Morello - gitár
Timmy C. - basszusgitár
Brad Wilk - dobok

játékidő: 52:56

1. Bombtrack
2. Killing In The Name
3. Take The Power Back
4. Settle For Nothing
5. Bullet In The Head
6. Know Your Enemy
7. Wake Up
8. Fistful Of Steel
9. Township Rebellion
10. Freedom

Szerinted hány pont?
( 77 Szavazat )

A Rage Against The Machine tényleg bárminemű figyelmeztetés nélkül keveredett elő. Emlékszem, szinte meglepődni sem volt időnk azon, hogy ezek meg kicsodák, mert már mindenhonnan az új idők új dala, egy kiábrándult generáció dühödt himnusza, a Killing In The Name üvöltött (amely egyébként a könnyebb megjegyezhetőség érdekében mindösszesen nyolcsornyi szöveggel rendelkezik, bár hazánkban akkoriban a legtöbben úgyis csak annyit értettek belőle, hogy „kibaszott tócsa"). „Fuck you, I won't do what you tell me!" – kiabáltuk bátran a nagyvilágba házibulin, rockklubokban, koncerteken és iskolai bálokon, aki pedig tényleg kíváncsi volt arra, hogy ki ez a négy agresszív figura, gyorsan beszerezte a debütáló lemezt is, hogy lássa, milyen szépen ég Hòa thượng Thích Quảng Đức buddhista szerzetes a borítón. Az eredetileg 1963-ban készült, enyhén szólva is szuggesztív fotó sem készíthette fel azonban a hallgatót arra a tökéletes muzikális Molotov-koktélra, ami a tíz tételes korongon várt ránk. Mert attól tényleg illett padlót fogni.

A Rage Against The Machine titka abban állt, hogy itt minden és mindenki a helyén volt: alapból adva vagyon a világ egyik legjobb ritmusszekciója, akik között tényleg valami hihetetlen összhang uralkodik, tán még a levegőt is együtt fújják ki (Brad Wilk dobos, és az ekkor még Timmy C. néven futó Tim Commerford basszusgitáros, akik egyébként ránézésre is úgy festenek, mit akikkel nem jó viccelni), meg egy olyan gitáros, akinek a tehetségét senki nem kérdőjelezhette meg. Thomas Baptiste „Tom" Morello zsenialitása leginkább abban állt, hogy úgy tudta teljesen újító technikával megszólaltatni a hathúrost, hogy közben mindvégig megőrizte teljesen nyilvánvaló hatásait Jimmy Page-től kezdve Hendrixen át Eddie Van Halenig. Morello jellegzetes, csiszatolós gitárjátéka, és pláne a szólói mind a mai napig ezer közül felismerhetőek. Az igencsak fejlett szociális érzékkel rendelkező – ami nem is csoda, anyai ágon ír és olasz felmenőkkel, apai részről pedig kenyaiakkal bír, ráadásul anyja egyedül nevelte fel – Tom amúgy annyira nem hülye gyerek, hogy középiskolája történetében ő volt az első diák, aki felvételt nyert a Harvardra, ahol egyébként politikai tudományokat hallgatott. A csapat attitűdjét azonban mégsem ők határozták meg elsődlegesen, hanem a frontember Zacarías Manuel „Zack" de la Rocha rapper, aki enyhén szólva sem hétköznapi családból származott. Nagyapja zapatista felkelőként harcolt a mexikói forradalomban, apja pedig annak a Los Four elnevezésű művészcsoportnak volt a tagja, akik chicano művészek közül elsőként nyertek meghívást neves múzeumokba. Adva volt tehát egyrészről a művészvéna, másrészt pedig a forradalmi hév, és e kettő ötvözetéből nem is nőhetett ki semmi más, mint egy RATM féle banda. De vissza a lemezhez!

Már ahogy a nyitó Bombtrack ráront az emberre, az jelzi, hogy itt nem lesz kegyelem, a majd' egy órás album minden percében történik majd valami, ami vasmarokkal szorítja össze az ember gigáját, arra kényszerítve, hogy egy pillanatra se figyelhessen másra. A benne lévő energia és a Rage-re mindenkor jellemző düh majd szétfeszíti a dalt, ami aztán a már említett Killing In The Name-ben fog robbanni. A mindent elsöprő himnusz után érkező Take The Power Back már nem is feszíti tovább a húrt, ellenben a hangsúlyos basszusjáték jól jelzi, ezek a srácok bizony minimum annyira szeretik a funkot, mint a rockot. (A dal egyébként a Bombtrackkel egyetemben szerepelt a Született gyilkosok című moziban is, még ha a soundtrackről később le is maradtak.) A Settle For Nothing a lemez legkomorabb és legnehezebben befogadható tétele, szigorúan nézve nem is dal, hanem egy kiábrándult, utolsó esélyként harcba hívó szó, remek gitárjátékkal.

A nagy kedvenc Bullet In The Headben Zack igazán kitesz magáért, nemcsak szokásos dühödt rappelését hozza, hanem suttog-üvölt-acsarog, ami által a dal szépen építkező lezárása a korong legjobb perceit jelenti. Az én kedvencem azonban a pattogós Know Your Enemy, ami szerkezetileg tán a legjobban összepakolt téma az egész korongon, nem kevéssé annak a ténynek köszönhetően, hogy a sulykolós középrészben tiszta éneket is tartalmaz. Ezt egyébiránt nem kisebb név nyomja, mint a Tool énekes Maynard James Keenan, a zárása pedig egyszerűen feledhetetlen. A Mátrixot is megjárt Wake Up is az ismertebb számok közé tartozik, mint ahogy a záró, klipesített Freedom is („Anger is a gift!" – hangzik el benne a híres sor, ez egyben a Rage ars poeticája is), ami alapvetően visszafogottabb darab lenne, ha a végén nem robbantanák szét atomjaira, meg vele egyben a lemezt is. A még nem említett Fistful Of Steelt elsősorban a ritmusszekció zsenialitása viszi el, meg persze Morello kicsit idegtépő gitártépése, a Township Rebellion pedig újabb remek példája annak, hogy lehet a verzékben funkos groove-okat gördülékenyen összeházasítani a refrén rockolásával úgy, hogy mindez még emlékezetes és jó is legyen.

A lemez 1992 novemberi megjelenését követően nem sokkal mindent elsöprő, hatalmas siker lett (csak az Egyesült Államokban háromszoros platinává vált), a banda pedig világ körüli körútra indult a hozzájuk hasonlóan igencsak harcos Suicidal Tendencies társaságában. Mivel mind a kritikusok, mind a közönség egyaránt imádta a lemezt, az ellenlábasok kénytelen voltak az egyetlen helyen fogást keresni a bandán, ahol lehetett: a némileg tán valóban túlhajtott, végletekig elvitt politikai aktivitáson, és a – mi tagadás, valóban demagóg módon – szemellenzős baloldali nézőponton. Támadták a bandát amiatt is, hogy ha már akkora komcsik, akkor mi a fenét keresnek az egyik legnagyobb lemezcégnél, a Sonynál, ami tényleg jó kérdés, de a fiúknak megvolt rá a válaszuk. Tom Morello: „A kérdés alapvetően az, hogy otthon, a szobádban a Fugazi poszterednek akarod-e üvölteni a mondandódat, vagy meg akarod ragadni a lehetőséget, hogy azt milliókhoz eljuttasd. Mi csak éltünk a lehetőséggel." És valóban éltek vele, mint például azon az elhíresült '93. júliusi Lollapalooza fellépésen, amikor is tizenöt percig álltak anyaszült meztelenül, szigszalaggal leragasztott szájjal a PMRC szervezet (nekik köszönhető a Parental Advisory – Explicit Lyrics címke is) ellen tiltakozva.

A balhék közben azért a lényegre, a zenére is odafigyeltek, és az elkövetkező években még két hibátlan lemezt dobtak piacra, a '96-os Evil Empire-t és a '99-es The Battle Of Los Angelest, amik kritikai elismerés és kommerciális siker szempontjából nem sokban maradtak el a bemutatkozó korongtól. Közben még egy emlékezetes balhé fűződött a nevükhöz, amikor is 2000-ben Michael Moore-ral leforgatták a Sleep Now In The Fire klipjét a Wall Streeten, és a hatalmas csődület meg a balhé kockázata miatt a rendőrök távolították el őket a helyszínről. A nyugati pénzvilág központjának azonban pár órára be kellett zárnia, ahogy az a videóklipben is látható. Commerford balhét rendezett az azévi MTV Video Music Awards díjkiosztón is, majd nem sokkal később Zack de la Rocha bejelentette, hogy kilép. Ez pedig egyben a RATM végét is jelentette (legalábbis jó időre), és a hattyúdaluknak tekinthető, kivétel nélkül feldolgozásokat tartalmazó Renegades már csak a bejelentést követően jelent meg.

A Rage annyira a '90-es évtizedhez kötődött, hogy a 21. századra már nem tudta átmenteni magát, de legalább abszolút a csúcson hagyták abba, kizárólag nagyszerű lemezeket adtak ki, és megváltoztattak maguk körül majdnem mindent – gondoltuk egészen 2007-ig, amikor is bizonysággá váltak a pletykák: a sokmillió dolláros ajánlatok elérték céljukat, a RATM újra összeállt. (Hogy a zenészek évekig nem is nagyon beszéltek de la Rochával, és hogy ezért a Chris Cornell énekessel három remek lemezt kiadó Audioslave-et kellett szemétre dobni, azt hagyjuk.) A Coachella Fesztiválon lezajlott kambekk óta eltelt négy évben aztán turnéznak is orrba-szájba, ráadásul folyamatosan lebegtetik egy új lemez lehetőségét, ami állítólag nyáron akár már meg is jelenhet. Megmondom őszintén, ez engem már nem is különösebben érdekel, jobban örültem volna, ha nem bolygatják a múltat, ami a Renegades-szel bezárólag volt kerek egész, de hát lelkük rajta. Bármit is csináljanak azonban, az semmit sem vonhat el zenéjük értékéből, és abból a tényből, hogy a '90-es évek legfontosabb zenekara voltak a Nirvana mellett. Egy egész generáció zenei ízlésére gyakoroltak alapvető hatást, és azt hiszem, ez mindennél fontosabb.

 

Hozzászólások 

 
+1 #16 Scud 2016-10-14 10:21
Nem tudom, látjátok-e a régebbi cikkeknél az új kommenteket, de az Evil Empire idén 20 éves. Terveztek egy klasszikusock- ot tartani arról is? :)

Köszi!
Idézet
 
 
#15 Equinox 2011-05-23 15:34
Idézet - Nagaarum:
Idézet - Equinox:
A thrash metal teljes mezőnye alázza ezt a lközepes csapatot. Ugye? Most akkor azt magyarázd meg nekem, h a teljes thrash metal hogy tud olyan valakit alázni, aki meghatározó (első 2) korongokat adott ki az abban a műfajban? Olyan körülmények között h 83-83-ben még rajtuk kívül volt 3 thrash lemez (első Anthrax még nem is igazán thrash, csak teperős power, ahogy a Kill Em Allon is sok a Diamond Head még, de az azért már előremutat a thrash felé)
Mind1, te utálod őket, szerintem alapbanda, ha nem is kedvenc


Már megint leírsz két dolgot, amit szerinted én mondtam, pedig nem. Nem mondtam, hogy MINDEN thrash banda jobbat csinált, mint a Metallica, és azt sem, hogy utálom őket.
#19-et meg már megint nem tudom kibogozni...

Hagyjuk, mert nem értjük egymást. Egyikünk pedig köti az ebet a karóhoz, és nincs értelme. Ez parttalan, mindketten tudjuk.
Idézet
 
 
#14 Equinox 2011-05-22 22:51
83-84*
És még valami. Első 5 lemezben benne van az első 2. Ha azokat nem vesszük figyelembe nem úgy kell fogalmazni h az "első 5 Metallica garázsbanda szintű amatőr ujjgyakorlat"
Idézet
 
 
+2 #13 Equinox 2011-05-22 22:50
A thrash metal teljes mezőnye alázza ezt a lközepes csapatot. Ugye? Most akkor azt magyarázd meg nekem, h a teljes thrash metal hogy tud olyan valakit alázni, aki meghatározó (első 2) korongokat adott ki az abban a műfajban? Olyan körülmények között h 83-83-ben még rajtuk kívül volt 3 thrash lemez (első Anthrax még nem is igazán thrash, csak teperős power, ahogy a Kill Em Allon is sok a Diamond Head még, de az azért már előremutat a thrash felé)
Mind1, te utálod őket, szerintem alapbanda, ha nem is kedvenc
Idézet
 
 
+1 #12 Equinox 2011-05-22 22:01
A gótikus meg nem azért más mint a thrash, mert dallamosabb. Egészen más jellegű riffekkel dolgozik a 2 műfaj, még közös halmaza sincsen a kettőnek. Amúgy igazad van elvben, de azért be lehet határolni a thrasht: Slayer, Metallica, Anthrax, Overkill, Megadeth, Dark Angel, Testament, Death Angel, Sepultura, Kreator, Destruction, Sodom, Coroner, Artillery, Exodus, Heathen, Vio-lence, Forbidden, Watchtower - ez a halmaz azért eléggé körülírja h mi az a thrash, a teljesség igénye nélkül.. Nem olyan nagy ördöngősség ez
Idézet
 
 
#11 Equinox 2011-05-22 22:01
Ha az első KÉT Metallica lemezzel párhuzamosan még összen 3-4 lemez jött ki a műfajban, akkor az nem a thrash metal teljes mezőnye, ami csak úgy lealázza a Metallicát, de tegyük fel, h igen, ám mégis elismered h úttörők voltak, konkrétan elsők (lemezkiadás szerint pl mindenképp)
Ha kb nem volt vetélytársuk, hogy lehet őket csak úgy zsebretenni a kortársaknak? Akik '83-ban pl alig voltakj, demóztak, lemezkiadásra vártak, stb. Én is jobban szeretem az Anthraxot, Slayert, Megadethet pl, de egyszerűen butaság a Metallicát megkérdőjelezni szerintem. Mellesleg '84-ben volt még Dark Angel debüt is, Exodus debüt is felvéve, csak nem kiadva, de akkor is, a Metallica alapvető státusza megkérdőjelzhet etlen
Idézet
 
 
#10 Equinox 2011-05-22 19:41
Idézet - Nagaarum:
Szerintem nem én vagyok a dilettáns, hanem ti vagytok átverve :-D
Mellesleg úgy értettem, hogy a fekete lemezt is beleértettem, tehát nyugodtan írj első ötöt.
A Metallica-val nem is a technika hiánya (dobilag) a legnagyobb bajom, mert az önmagában semmit nem ér, hanem a fantázia hiánya.

Rendben :) Akkor mondj '83-'84-ből évenként ne egy, mondjuk kettő jobb thrash lemezt mint a Kill és a Ride. Egyet könnyű rávágod h Slayer. Ezért kettő. Hallgatlak :)
Idézet
 
 
+2 #9 Equinox 2011-05-22 18:01
Idézet - Nagaarum:
A fekete lemezig meg csupa olyan számokat írtak, amiket más, kisebb menedzsmenttel (és arccal) rendelkező csapat kétszeres színvonalban és hangulatban velük párhuzamosan...

Ez szerintem nem is öngól, hanem abból is mesterhármas :) Színvonal bizonyosan nem. Lehet h volt gyorsabb, dallamosabb, technikásabb, hangulatosabb, jobb énekeses, jobb dobosos, ügyesebb riffekből építkező thrash (magam is tudok példákat), de szerintem orbitális dilettantizmus lekezelni az első 4 lemezüket. Az ötödik is zseniális, de az nem thrash, nem venném ide
Idézet
 
 
+4 #8 Nagy Andor 2011-05-22 11:00
Azért írtam, hogy ez a két banda lenne a kilencvenes évek legfontosabbika , merthogy mindkettő alapvető hatást gyakorolt az évtized egész zenei életének, stílusainak alakulására, sőt, hatásuk jócskán túl is mutat a zenei közegen. Meg egy kicsit vitaindítónak is szántam a dolgot, csodálom is, hogy eddig még nem harapott rá senki.

A Loadot a magam részéről kimondottan izgalmas lemeznek tartom, de azért nem hiszem, hogy éppen ezt a Metallica korongot kellene a Klasszikushockb an szerepeltetnünk . Az utolsó mondatért meg tuti kapsz még a kommentelőktől hideget-meleget.:)
Idézet
 
 
+3 #7 Equinox 2011-04-26 11:23
Idézet - wfw:
nagyon jók ezek a klasszikus ismertetők. grat az eddigi összeshez.

Én is nagyon szeretem őket. Sok olyat tudtam meg, amiről addig nem hallottam, pedig szartig ismerem az adott lemezeket általában
Idézet
 
 
+9 #6 wfw 2011-04-26 00:44
nagyon jók ezek a klasszikus ismertetők. grat az eddigi összeshez.
Idézet
 
 
+1 #5 Draveczki-Ury Ádám 2011-04-12 05:45
Idézet - Csabi:
Szevasztok!Írto k majd valamikor a Metallica Ride/Master/Justice hármas egyikéről legalább?Azok is nagy klasszikusok. :)

Az első három Metallicát és a fekete lemezt már beütemeztük, lesznek. De még kicsit várni kell rájuk.
Idézet
 
 
+1 #4 Messire 2011-04-11 21:11
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - Csabi:
Szevasztok!Írto k majd valamikor a Metallica Ride/Master/Justice hármas egyikéről legalább?Azok is nagy klasszikusok. :)


Egészen biztosan. De van jó pár kevésbé nyilvánvaló lemez, amiről tán érdemesebb és kevésbé lerágott csont. ;)


Bizony, akad pár kultbanda alapmű-kategóriájú lemeze még, amiről nem esett szó az oldalon, köhh... SYL - City :))
Idézet
 
 
+1 #3 Valentin Szilvia 2011-04-11 19:54
Idézet - Csabi:
Szevasztok!Írto k majd valamikor a Metallica Ride/Master/Justice hármas egyikéről legalább?Azok is nagy klasszikusok. :)


Egészen biztosan. De van jó pár kevésbé nyilvánvaló lemez, amiről tán érdemesebb és kevésbé lerágott csont. ;)
Idézet
 
 
+1 #2 Csabi 2011-04-11 19:51
Szevasztok!Írto k majd valamikor a Metallica Ride/Master/Justice hármas egyikéről legalább?Azok is nagy klasszikusok. :)
Idézet
 
 
+4 #1 Equinox 2011-04-10 21:59
Hatalmas lemez, nagy kedvencem. Én is itt hittem el lehet rapet rockkal keverni. Suicidal is nagy alap, de ők mindent visznek
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.