Shock!

október 18.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Primus: Pork Soda

0420primusLeslie Edward Claypool a rockzene legnagyobb udvari bolondjainak egyike, ideértve az eddigieket és a jövőben felbukkanókat egyaránt, bármely galaxisban. Sokan ezt pejoratív megállapításnak tarthatják, pedig hát udvari bolondnak lenni nem is annyira rossz dolog ám! Az ember bárki elé görbe tükröt tarthat, és bátran kimondhatja a legkegyetlenebb igazságot is, ellene nem lehet mit tenni, hiszen ő csak egy „bolond". Pont azért marad teljesen szavahihető, mert a legkevésbé sem veszi magát komolyan. Claypool Ezredesnek pedig aztán tényleg jó sok igazán nagy mókája, sértő vicce volt, ám ezek közül is vitán felül kiemelkedik a Pork Soda, amely éppen a mai napon ünnepli a gyanútlan világra szabadításának huszadik évfordulóját.

megjelenés:
1993. április 20.
kiadó:
Interscope / Prawn Song
producer: Primus

zenészek:
Les Claypool - basszusgitár, ének
Larry LaLonde - gitár, bendzsó
 
Tim „Herb" Alexander - dobok

játékidő: 57:40

1. Pork Chop's Little Ditty
2. My Name Is Mud
3. Welcome To This World
4. Bob
5. DMV
6. The Ol' Diamondback Sturgeon (Fisherman's Chronicles, Part 3)
7. Nature Boy
8. Wounded Knee
9. Pork Soda
10. The Pressman
11. Mr. Krinkle
12. The Air Is Getting Slippery
13. Hamburger Train
14. Pork Chop's Little Ditty
15. Hail Santa

Szerinted hány pont?
( 30 Szavazat )

A pontos kezdetekig már a fene sem lát vissza, de az biztos, hogy valamikor a történet legelején esett meg az az eset, hogy egy Metallica elnevezésű picurka thrash metal zenekar egy buszbalesetben elveszítette a basszusgitárosát, majd szép lassan elhatározta, hogy meghallgatásokat tart a megüresedett posztra. Az elhuny basszer nem egy könnyedén pótolható arc volt, hiszen már életében is ikonnak számított, így aztán a jelölteknek is jócskán oda kellett tenniük magukat. Ekkor bukkant fel náluk egy eléggé excentrikus, hórihorgas és mindenekelőtt nevenincs figura, aki kizárólagosan annak köszönhette a lehetőséget, hogy iskolás korában igencsak jóban volt egy Kirk Hammett nevű arccal. A huszonhárom éves különc basszusgitáros végül nem került be a bandába, mivel túl jónak találtatott, olyannak, akinek a saját dolgát kell csinálnia. A Metallica tagjainak igaza volt.

Leslie Claypool – mert nyilván ő volt az - visszatért hát a saját dolgaihoz, amik ekkoriban leginkább a Primate nevet Primusra cserélő zenekarához kapcsolódtak, ami eredetileg egy gitáros/basszusgitáros felállású duó volt, némi dobgép kísérettel kiegészítve. Számos tagcserét és kisebb-nagyobb viszontagságot követően (ezek közé sorolhatjuk a Sausage és a Sucking Songs demók felvételét és kiadását is) végül eljutottak oda, hogy 1989 novemberében megjelentethettek egy live (!) lemezt, amit az igencsak hangzatos Suck On This címre kereszteltek. Kikristályosodott az amúgy igencsak higanymódra változékony felállású zenekar klasszikus tagsága is, amiben éppen úgy meg lett a helye a Possessedben korábban death/thrash metalt toló (amúgy meg Zappa fanatikus) Larry „Ler" LaLonde gitárosnak, mint a Major Lingo soraiban ska-alapú muzsikát játszó Tim „Herb" Alexandernek, aki pedig egyaránt rajongott a Bonham/Peart/Ward-féle rockdobosokért és az afrikai zenékért. Ebből is látszik, hogy a Primusszal kapcsolatosan nagyon sok mindent lehetett tenni, csak éppen a stílusukat meghatározni nem. Azt senki sem vitatta, hogy mindhárom zenész mestere saját hangszerének, Claypoolt már ekkor is őrült zseniként emlegették, azt viszont senki sem tudta eldönteni, hogy az egész zenekarosdit mennyire gondolják komolyan, vagy éppen csak nagy sunyin teli pofával röhögnek mindenkin.

0420primus1

A helyzet csak súlyosbodott, amikor kiderült, hogy a közönség mind inkább vevő erre az őrült karneválra, és a '90-es debütlemez (Frizzle Fry) olyan szépen fogyott, hogy a korszak egyik leginnovatívabb bandája, a Jane's Addiction elvitte őket egy turnékörútra. Innentől pedig nem volt megállás: bejelentkezett értük az Interscope, és '91 májusában megjelenhetett második (és mindmáig egyik legjobb) lemezük a Sailing The Seas Of Cheese. A nagykiadós támogatásnak hála idióta videoklipjeiket sorra játszani kezdte az MTV is, és ez oda vezetett, hogy az olyan történetmesélős dalok, mint a Jerry Was A Race Car Driver, vagy a Tommy The Cat teljesen megdöbbentő módon igazi slágerekké váltak. A banda szerepelt a két MTV-s kretén, Beavis & Butthead lemezén, emellett pedig olyan bandáknak nyitott, mint a U2, az Anthrax és a Fishbone. És egyre több helyről lehetett azt hallani, hogy Claypool az egyik legjobb és legegyénibb játékkal bíró basszusgitáros, aki valaha ezen a sárgolyón lépdelt. Mire kisujjból kiráztak magukból egy feldolgozás EP-t, aminek az egyik száma felkúszott a Billboard listára, sejteni lehetett, hogy ha nem jön közbe valami gikszer, ezekkel a játékos őrültekkel még az is megeshet, hogy a legnagyobb sztárok között találják magukat. És akkor kiadták a Pork Sodát, amivel megkoronázták egész addigi pályafutásukat. Ha ennek a szónak a Primus esetében lenne bármi jogalapja és értelme, azt mondhatnánk, hogy a Sertésüdítő Les, Ler és Herb addigi legkomolyabb munkáját jelentette, ezt persze tessenek ám úgy érteni, hogy a korong 58 perce továbbra is eszement nehéz hallgatnivalót jelent még a legjobb szándékkal közelítő egyének számára is, azonban végestelen végig van szórva olyan zenei és szövegbeli gegekkel, amiknek mások a törtrészét sem tudták volna összehozni akár az életük árán sem. És a valóban öncélú marháskodások számaránya is érezhetően lecsökkent a bőven emészthető szintre, el ugyan teljesen nem múltak, de ilyet nyilván nem is várt tőlük senki.

0420primus3A korong egy Pork Chop's Little Ditty névre hallgató huszonegy másodperces country-parafrázissal nyit, amiben nincs is semmi más, csak lábdobogás és bendzsó, de hát az is mire belejönne a játékba, már vége is a kis dalnak. Hogy aztán a korong legvégén majd visszatérjen még bő fél perc erejéig. Aztán egyből jön a lemez (és az egész Primus életmű) talán legismertebb dala, a My Name Is Mud, a maga módján egészen megdöbbentő módon slágeres, Claypool pedig itt fejlesztette végleg tökélyre kedvenc hangképzési módszerét: a húrokat hüvelykujjal végigverő (slapping) technikáját, amitől az egész dal egy visszafojtottan agresszív jelleget kapott, ami a refrén helyén (merthogy refrén az persze nincs) robban egy hatalmasat. A szöveg pedig Alowishus Devadander Abercrombie-ról (röviden Mud) szól, aki épp most tette el láb alól haragosát, és arra készül, hogy elássa, még mielőtt szagot eresztene. A gyilkosság persze nem egy vidám téma, de a Primus tolmácsolásában még ez is azzá válik, azonban még így sem készülhetünk fel a Welcome To This World totálisan kaotikus őrületére, ami voltaképpen egy elcseszett rajzfilmzenére hajaz (ne feledjük, a Primus tolta fel a South Park legendás főcímzenéjét is!), és ezt a hatást csak erősíti Les eredetinél is szándékoltan élesebb, hetek óta LSD/abszint koktélon tengődő Mickey Mouse hangot produkáló éneke is. A zene pedig egyszerűen csodálatos, magába szippant, és ránt befelé a Fehér Nyúl odújába, miközben a szöveg csuklóból vág hozzánk például Macbeth utalásokat is.

A négyes tétel a lemez legkomolyabb darabja, az álomszerűen játékos zene ez esetben totálisan félrevezető, hiszen a szöveg Les egy barátjáról (lakótársáról?, testvéréről?, esetleg egy kitalált személyről??) szól, aki leborotválta a haját, a szobáját csodálatos képekkel festette tele, majd fogta az övét, és felakasztotta magát az apartmanban, ahol élt - hogy aztán a felesége és kisgyereke találjon rá a boltból hazatérve. Kemény egy darab a Bob, ami a végére teljesen magába is fordul, és a könnyed dalolászás furcsa mód csak fokozza a tragédia érzetét. Ilyen dolgokra tényleg csak a legnagyobbak képesek! A DMV egy teljességgel szétcsúszott szám, nem is csoda, hiszen konkrétan a drogfogyasztásról szól, metaforákkal teleszórtan ugyan, mégis egyértelműen. Az Ol' Diamondback Sturgeon egy játékos könnyedségű kis tétel, az úgynevezett Fisherman's Chronicles harmadik (egyben sokáig utolsó) darabja. Egy interjú során megkérdezték a jó Lesliet, hogy miért is ír ilyen sokszor a horgászatról, mire ő azt felelte, hogy egy ősi halászcsalád leszármazottja, így aztán a vérében van a dolog. Ebből persze - hősünk jó szokásához híven - egy szó sem volt igaz, családjában sokkal előbb találkozhatunk autószerelőkkel és munkásokkal, mint éppen halászokkal, de hát hülye kérdésre ugye hülye válasz jár. A Nature Boy meztelenül táncoló főhősével és funkysan pörgő hangulatával zuhanunk egyre beljebb Claypool különös elméjébe, hogy aztán a Wounded Knee néhány percig megakassza a mániákus keringőt. Ez ugyanis voltaképpen nem más, mint egy nem hétköznapi dobszóló, amiben főszerepet játszik egy marimba névre hallgató egzotikus hangszer is. Mindezt persze leginkább azért, hogy érezzük, Herb sem százas.

0420primus4

A címadó szám olyan, mint Monty Pythonék spanyol inkvizíciója, senki sem lehet felkészülve rá: Les eszementen hadar valami marhaságot egy teljesen atonális, fűrésszerű nagybőgőfutamra és vinnyogó gitártémára, miközben a refrén gunyorosan modorosra vált. Egyértelműen hallgatófingató darab, nem vitatom, hogy direkt lett ilyen, de azért ha lehet, én is léptetem. (Ja, a Pork Soda az egy olcsó és fos minőségű sör gúnyneve, amit tinédzserkorukban gyakorta kortyolgattak az ifjú Claypoolék, már persze ha egy későbbi interjúban nem hazudott megint erről az egészről.) A Pressman kicsit jellegtelenebb, de azért szépen hullámzó tétele átvezet a remek Mr. Krinkle-hez, amiben a nagybőgő egyszerre idéz disznóröfögést és marhabőgést, a szöveg pedig állítólag a Faith No More-on belüli történésekről szól (akkoriban távozott tőlük Jim Martin, mivel kivágták, mint macskát szarni), bár ezt Les később hol tagadta, hol elismerte.

A korong legvégére aztán totálisan megőrül a díszes kompánia: a The Air Is Getting Slippery egy swing ritmusra bendzsóval eljátszott vicces kis tétel, ismételten erős rajzfilmzene feelinggel, a Hamburger Train voltaképpen egy jó hosszú Claypool-jutalomjáték, amiben a dob és a basszus a vonat zakatolását imitálja (szinte látom Claypool ujjait, ahogy fékevesztett pókokként rohannak a húrokon), miközben LaLonde gitárja a vonatfütyülést hozza, és hiába kilenc perces és instrumentális mindvégig a drága, ez bizony tömény zsenialitás! Ezt már valóban nem is lehetett mivel überelni, nem is jön már itten más, csak a Hail Santa, ami egy másfél perces funkciótlan baromság bendzsóval, biciklicsengőkkel, röfögéssel, érthetetlen szövegeléssel, ilyesmi könnyű dolgokkal. Stílszerűbben nem is búcsúzhattak volna a megkínzott hallgatóságtól. Nem semmi lehet így egyben elolvasva ez az egész, de a lemezt első ízben egyvégtében meghallgatni tényleg olyasmi érzés volt, mint egy hol rémisztő, hol szikrázóan nevetséges LSD-trip – csak épp drogok nélkül. Claypool harmadik nekiveselkedésre is megmutatta, hogy milyen különös univerzum is az övé, amiben mintha nem ugyanazok a törvényszerűségek érvényesülnének, mint a normális (???) emberek hétköznapi világában.

0420primus2

Ennek ellenére persze a Pork Sodával tovább száguldott a Primus-vonat, a korong a Billboard hetedik helyén nyitott, '93 szeptemberére már bearanyozódott, mint ahogy elődje, a Sailing... is, majd '97 májusában bekövetkezett a lehetetlen: a Pork Soda elérte a platina státuszt az Államokban (később a Sajttengerek is követte). Erre a dologra tényleg senki nem lehetett felkészülve, mint ahogy arra is csak nehezen, hogy a Rush soron következő turnéján a Primus legyen az előzenekar (elmondásuk szerint mindannyiuk egyik legfőbb inspirálója épphogy a kanadai trió volt, és ezúttal úgy tűnt, tényleg az igazat mondják). Aztán az infantilis trió lett a '93-as Lollapaloozán a fő attrakció, majd az egyik legnagyobb durranás a '94-es, Woodstock II-nak csúfolt pénzcsináló rendezvényen is. Ez utóbbin történt meg egyébként az a híres-neves eset is, amikor a végtelenül tahó módon viselkedő (és már több zenekar által is ignorált) közönséget egyedül Les volt képes megállítani a hatalmas sárdobálás közepette, mégpedig éppen a My Name Is Mud előtt, amikor először is lebaszta őket, majd közölte, hogy egyébként is csak az dobál sárkupacokat a színpadra, aki az apró farokméretét ezzel kívánja kompenzálni. A dobálózás el is maradt, nem úgy a siker.t

A Primus soron következő lemeze, a Tales From The Punch Bowl persze még eklektikusabb lett elődjénél is, de addigra már kult státuszba emelkedő ikonokká váltak, akiket még Grammyre is jelöltek a Wynona's Big Brown Beaverért (nem kapták meg), majd Herb kilépésével szépen lassan kezdett lelassulni a példátlan rohanás. De ez már egy másik történet, a mostani éppen idáig tartott, és arról az útról mesélt, ahogy az udvari bolond királlyá válik. Nem túl gyakran, tán évszázadonként egyszer, de megtörténhet az ilyesmi. PRIMUS SUCKS!

 

Hozzászólások 

 
-1 #10 Botka Szauron 2017-05-17 10:57
Idézet - DéeL:
Les Claypool érdekelt volt a Blind Illusionben is, az 1988-as The Sane Asylum lemezen játszott Larry Lalonde-dal.

Te valami ilyen kényszeres okoskodó szófosógép vagy ?
Idézet
 
 
+2 #9 DéeL 2017-05-17 10:28
Les Claypool érdekelt volt a Blind Illusionben is, az 1988-as The Sane Asylum lemezen játszott Larry Lalonde-dal.
Idézet
 
 
+5 #8 Doktorúr 2016-07-06 16:25
Fasza lemez, de a Sailing The Seas Of Cheese a legtutibb ezektől az őrültektől :)
Idézet
 
 
+9 #7 codename333 2013-04-22 19:49
Idézet - codename333:
nem simerem ezt a lemezt de pótolni fogoma hiányosságomat :D legalábbis az írás alapján tetszeni fog :D




nah ma meghallgatam :D sokat buszoztam volt időm :D Jóféle volt :D tetszett :D nagyon beteg és elvont nekem kicsit,. Ha valaki megkérdezné tőlem miylen stílus biztos nem tudnám ténylegesen behatárolni.De én szeretem az ilyen zenét. Nah:D bővültek az ismereteim ma is :D
Idézet
 
 
+7 #6 codename333 2013-04-22 10:17
nem simerem ezt a lemezt de pótolni fogoma hiányosságomat :D legalábbis az írás alapján tetszeni fog :D
Idézet
 
 
+7 #5 Messire 2013-04-20 13:23
isten lemez, jó kritika, meg minden, de .... "sertésszóda"? javítsd már át üdítőre, légyszi, bántja a szemem :D
Idézet
 
 
+14 #4 Chris92 2013-04-20 09:22
Minden idők egyik legelborultabb bandája, én is imádom őket! Nálam a Frizzle Fry az etalon, de ez is klasszis.
Idézet
 
 
+13 #3 ddrum 2013-04-20 08:54
A késői dolgaikat is szeretem, leginkább az Antipopot, ott rockot tolnak a saját kereteik között.
Idézet
 
 
+16 #2 CFI 2013-04-20 08:54
nagy kedvenc, köszönet! :)
Idézet
 
 
+23 #1 Dead again 2013-04-20 06:41
Tipikus példa a " Nem mindegy, hogy a hülye okoskodik, vagy az okos hülyéskedik " jelenségre :) Jelen szerencsés esetben természetesen az utóbbi van érvényben :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.