Shock!

november 21.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Manowar: The Triumph Of Steel

manowar_cSokan sok mindent elmondtak már a Manowarról (mi is), de azt a legcinikusabb cinkelők sem vehetik el tőlük, hogy tényleg kivételes képességű zenészekről, énekesről van szó, akik tehetséges dalszerzők, zseniálisan felépítették a zenekari brandet és ezt immár harminc éve professzionálisan menedzselik. Ha az Iron Maidentől, a Metallicától vagy akár az AC/DC-től, netán Ozzytól elfogadjuk, hogy alapvetően üzleti vállalkozásról van szó, akkor miért ne tennénk ezt a Manowarral is? Működik vagy nem? Értéket ad a rajongók pénzéért vagy nem? Tényező-e a rockbizniszben vagy nem? Na ugye. Image? Zakk Wylde nem mosakodós, kamu rednecksége vagy Dave Mustaine politikus „gondolkodásmódja" talán nem legalább annyira nevetséges, mint az igaz metal harcos kiállás?

megjelenés:
1992. szeptember 29.
kiadó:
Atlantic / Warner
producer: Manowar & John Pettigrass

zenészek:
Eric Adams - ének
Joey DeMaio - basszusgitár
David Shankle - gitár
Kenny Earl „Rhino” Edwards - dobok

játékidő: 69:26

1. Achilles, Agony And Ecstasy In Eight Parts
Prelude
I. Hector Storms The Wall
II. The Death Of Patroclus
III. Funeral March
IV. Armor Of The Gods
V. Hector's Final Hour
VI. Death Hector's Reward
VII. The Desecration Of Hector's Body
A. Part 1
B. Part 2
VIII. The Glory Of Achilles
2. Metal Warriors
3. Ride The Dragon
4. Spirit Horse Of The Cherokee
5. Burning
6. The Power Of Thy Sword
7. The Demon's Whip
8. Master Of The Wind

Szerinted hány pont?
( 52 Szavazat )

Az pedig, hogy adott korszak mely lemezei kinek hogy tetszenek, pusztán ízlésbeli vita tárgya lehet, mint ahogy nap mint nap vitatkozunk popkulturális művészi produktumokról, legyen az zene, könyv, film, installáció. Persze nem csak Frank Drebin mosolyogja meg a királyság intézményét, hanem kicsit én magam is, főleg, ha a metal királyságról van szó. De nyilván Rob Halford sem kevésbé vicces a Metal God imázzsal. Szóval kezeljük helyén a dolgokat... Ha pedig a Manowar zenéjét a helyén kezeljük, mimimum négy abszolút klasszikust találunk az életműben, én személy szerint azonban úgy gondolom, hogy a pontosan húsz évvel ezelőtt megjelent The Triumph Of Steel Joey DeMaióék legjobban összerakott, legkerekebb, legkeményebb és egyben legjobban megszólaló anyaga.

Akkoriban már jómagam is bőszen bújtam a Metal Hammert és az egyik első számban, amit megvettem, fontos hírként szerepelt Scott Colombus dobos kiválása, kisfia betegségével indokolva, amiről szegény Scott jó másfél évtizeddel később már azt állította, hogy egy szó sem volt igaz belőle, noha a nyilatkozatot elvileg ő maga adta anno. Régi szép netmentes idők.... Mindenesetre a jó Scott ment, Kenny Earl Edwards, azaz Rhino jött, és vele együtt megérkezett az a Manowar lemez is, amit a szaksajtó a korszellemnek megfelelő (érthető) fanyalgással fogadott, én viszont az első pillanatban amikor meghallottam, teljesen kész voltam tőle, és ez a mai napig sincs másként.

A valódi dalsorrendről csak jóval később szereztem tudomást, legelső másolt kazettám a Power Of Thy Sword című hihetetlen power eposszal indult és az először lazább húrokat pendítő, de kegyetlenül bedurvuló The Demon's Whip követte, ami egyébként a mai napig logikusnak tűnhet. Sokkal inkább, mint a valóság, hiszen egy 28 perces művel indítani még a '70-es évek prog rock bandáinál is neccesnek tűnhetett, nemhogy egy – már bocsánat – nem kimondottan intellektuális oldaláról ismert heavy metal zenekarnál. A helyzet azonban az, hogy az Achilles, Agony And Ecstasy In Eight Partsot annyira jól összerakták, hogy fel sem tűnik, milyen hosszú. A brutál hangzás, amely jelentős részben köszönető Rhino komplex dobolásának és soundjának, egyszerűen leviszi az ember fejét két évtized után is: az eposz pedig szépen halad előre, akárcsak tette azt a trójai háború, amiről szól. Illetve annál azért lendületesebben. Nem nagyon tudok hirtelen ehhez fogható művet mondani a vegytiszta heavy metal világából – nem állítanám, hogy ennél jobb epikus mű még nem született, de a hangulata mindenképpen egyedi és magával ragadó. Rhino már említett kegyetlen hangzása miatt még a közepén található dobszóló is megbocsátható, főleg, hogy az Armor Of The Gods címmel tök jól illik a történetbe, és zseniálisan vezeti be a következő részt, ami Hektór utolsó óráját mutatja be.

A maradék negyven percről pedig minden túlzás nélkül elmondható, hogy csakis gyöngyszemek váltják egymást. A csapatnak korábban is akadtak hibátlan lemezei, de itt minderre az eleget nem emlegethető brutál megszólalás teszi fel a koronát. És ne feledkezzünk persze el az akkoriban már nem annyira friss igazolású Dave Shankle gitárosról sem, aki 1989-ben váltotta Ross „The Boss" Friedmant, de lemezen csak itt debütált a Manowarban. Shankle keze hivatalosan csak három dalban volt benne, de tekerős, Rossénál modernebb megközelítésű stílusa szintén friss vért pumpált a zenébe, hallgassuk csak a Metal Warriors (benne a szállóigévé avanzsált „heavy metal or no metal at all / whimps and posers, leave the hall" sorral – persze az más kérdés, mit is keresett volna 1992-ben egy pózer metal koncerten) vagy a már említett Power Of Thy Sword végtelenségig facsart szólóit. DeMaióval együtt az Into Glory Ride sötét atmoszféráját idéző Burningben alkotott nagyot Dave, a jó Joey saját magnum opusa pedig a szerintem minden idők egyik legjobb, leghangulatosabb és legtartalmasabb Manowar dalaként aposztrofálható Spirit Horse Of The Cherokee lett ezen a lemezen. Indiános témájú dalokkal nem nagyon lehet mellényúlni (lásd Europe, Anthrax, The Cult), és ebben az esetben is óriási lett a végeredmény. Ráadásul a súlyos verzékben remekül érvényesül Joey jellegzetes bőgőhangzása is. Ami pedig a lezárást, a Master Of The Windet illeti, ez is egy különleges darab az életműben, nem azért, mert lírai, hanem mert teljesen akusztikus – húsz év után talán nem szentségtörés azt mondani, hogy szívesen hallanék még ilyesmit a Manowartól.

Akármi is történt ezután (hiszen a következő anyag, a Louder Than Hell után köszöntött be az internetkorszak, ami igazán felerősítette a csapat megosztó jellegét), a Triumph Of Steel nemhogy kiállta az idő próbáját, de a mai tradicionális metal mezőny ismeretében még ütősebbnek tűnik, mint megjelenésekor, amikor lényegében nem is létezett ilyen színtér. Az viszont, hogy ma létezik, jelentős részben köszönhető a Manowar kitartásának.

 

Hozzászólások 

 
+1 #19 Tombenko 2018-05-12 14:03
Édesapámtól a 16. születésnapomra megkaptam a Black Sabbath akkori lemezét, a Cross Purposest. Akkor jöttem rá, hogy a heavy metal nem csak zaj meg üvöltözés. De ezzel a lemezzel lettem metálos.
Idézet
 
 
+2 #18 cápaidomár 2017-10-04 22:28
Idézet - NemTom:
Idézet - björn:
Szerintem '91-'95 között volt legizgalmasabb a metal színtér. Bár a médiában csak a Guns, a Metallica, a Faith No More meg grungre volt jelen (és ott is baromi nagy dolgok történtek) az underground fortyogott: gondoljunk csak a Panterára, a Deathre, a Sepura, a Morbid Angelre, az Entombedra, a Carcassra az At The Gatesre, vagy a brit doom/death csapatokra: MBD, Anathema, PL, vagy Cathedral. Mind akkor adta ki az alapműveit. Akkoriban azért a Manowarra is más szemmel nézett az ember, ezzel a metalvédő szöveggel (vagy metal védőszöveg?).

Naaa ... butaságokat azért ne beszéljünk!
A 80-as évek volt a metal nagy korszaka, a leginnovatívabb időszaka. Akkor fejlődött ki az egyre súlyosodó, extrém színtér, black, thrash, death metal.
Másik oldalról meg a glam és a slágeres aréna-rock.
Az évtized elején a NWOBHM, majd a német bandák, a hamburgi színtér a Helloween-nel és a Running Wilddal.
Annyi újító, korábban nem létező hangzást, zenei világot hozó banda nem volt, és nem is lesz már többé, mint a 80-as években.
A 90-es években már csak a 80-as évek eredményeinek kutyulása, bizonyos elemek radikálisabbra vitele volt már csak.
Még a grunge és a pop-punk vonal is bőven a 80-as években született meg

A '80-as évek minden szempontból forradalmi időszak volt a zenében. Nyilván ami utána következett, már csak annak a továbbfejlődése lehetett, noha akkor is jöttek létre jelentős újítások szerintem. Az igazán nagy előrelépés talán az lehetett a '80-as években, hogy már nem zárkóztak el a (fél)amatőr / autodidakta zenészektől, művészektől, és nem kellett mindenáron diplomát lobogtatni a kiadónak, hogy aztán kedvedre maszturbálhass. Fejlődött az elektronika, bejött a sampler... Király lehetett akkor feltörekvőnek lenni, baromi izgalmas. Ráadásul a társadalmi, történelmi változások is jelentősek voltak, komplett korszakok szűntek meg, és jöttek újak - pl: a berlini fal leomlása.
Idézet
 
 
+2 #17 ez 2017-10-04 22:02
Idézet - NemTom:
Idézet - björn:
Szerintem '91-'95 között volt legizgalmasabb a metal színtér. Bár a médiában csak a Guns, a Metallica, a Faith No More meg grungre volt jelen (és ott is baromi nagy dolgok történtek) az underground fortyogott: gondoljunk csak a Panterára, a Deathre, a Sepura, a Morbid Angelre, az Entombedra, a Carcassra az At The Gatesre, vagy a brit doom/death csapatokra: MBD, Anathema, PL, vagy Cathedral. Mind akkor adta ki az alapműveit. Akkoriban azért a Manowarra is más szemmel nézett az ember, ezzel a metalvédő szöveggel (vagy metal védőszöveg?).

Naaa ... butaságokat azért ne beszéljünk!
A 80-as évek volt a metal nagy korszaka, a leginnovatívabb időszaka. Akkor fejlődött ki az egyre súlyosodó, extrém színtér, black, thrash, death metal.
Másik oldalról meg a glam és a slágeres aréna-rock.
Az évtized elején a NWOBHM, majd a német bandák, a hamburgi színtér a Helloween-nel és a Running Wilddal.
Annyi újító, korábban nem létező hangzást, zenei világot hozó banda nem volt, és nem is lesz már többé, mint a 80-as években.
A 90-es években már csak a 80-as évek eredményeinek kutyulása, bizonyos elemek radikálisabbra vitele volt már csak.
Még a grunge és a pop-punk vonal is bőven a 80-as években született meg


80-as évek nélkül nem lettek volna 90-es évek, ez elég egyértelmű. De nekem például a 90-es évek eleje sokkal izgalmasabb. Nyilván ha 5-10 évvel korábban születek, akkor a 80-asok lennének az izgalmas évek. De nem így történt.
Idézet
 
 
-3 #16 NemTom 2017-10-04 21:34
Idézet - björn:
Szerintem '91-'95 között volt legizgalmasabb a metal színtér. Bár a médiában csak a Guns, a Metallica, a Faith No More meg grungre volt jelen (és ott is baromi nagy dolgok történtek) az underground fortyogott: gondoljunk csak a Panterára, a Deathre, a Sepura, a Morbid Angelre, az Entombedra, a Carcassra az At The Gatesre, vagy a brit doom/death csapatokra: MBD, Anathema, PL, vagy Cathedral. Mind akkor adta ki az alapműveit. Akkoriban azért a Manowarra is más szemmel nézett az ember, ezzel a metalvédő szöveggel (vagy metal védőszöveg?).

Naaa ... butaságokat azért ne beszéljünk!
A 80-as évek volt a metal nagy korszaka, a leginnovatívabb időszaka. Akkor fejlődött ki az egyre súlyosodó, extrém színtér, black, thrash, death metal.
Másik oldalról meg a glam és a slágeres aréna-rock.
Az évtized elején a NWOBHM, majd a német bandák, a hamburgi színtér a Helloween-nel és a Running Wilddal.
Annyi újító, korábban nem létező hangzást, zenei világot hozó banda nem volt, és nem is lesz már többé, mint a 80-as években.
A 90-es években már csak a 80-as évek eredményeinek kutyulása, bizonyos elemek radikálisabbra vitele volt már csak.
Még a grunge és a pop-punk vonal is bőven a 80-as években született meg
Idézet
 
 
+2 #15 Draveczki-Ury Ádám 2016-06-23 07:16
Idézet - Fátum Doktor:
Jó kis album volt ez, de én a rovatból erőteljesen hiányolom a Hail To England, Sign Of The Hammer, Fighting The World, stb. lemezeket is. :) Főleg, hogy ilyen régi ez a cikk...

A Kings Of Metal ezután került be a rovatba. Az általad említettek is biztos sorra kerülnek előbb-utóbb, tényleg itt a helyük.
Idézet
 
 
+3 #14 Fátum Doktor 2016-06-22 20:10
Jó kis album volt ez, de én a rovatból erőteljesen hiányolom a Hail To England, Sign Of The Hammer, Fighting The World, stb. lemezeket is. :) Főleg, hogy ilyen régi ez a cikk...
Idézet
 
 
+4 #13 csekeferi 2012-10-02 17:57
Igen, mert téged már Simmons biztos eláztatott vérrel az első sorban:) (Stephen King: Carrie (Sissy Spacek) from 1976 rules!)
Ez az élmény így már tényleg felejthetetlen és menő!:)))

Na, de amikor Joey DeMaio kitépi a húrokat hangszeréből... az a legmenőbb!:)))
Idézet
 
 
+2 #12 Valentin Szilvia 2012-10-02 13:13
Kerry King lánca menő.
És ugyan nem voltam sosem KISS fan, de Gene Simmons vérköpködése is az. :)
Idézet
 
 
+2 #11 csekeferi 2012-10-02 12:17
[quote name="björn"]"Zakk Wylde nem mosakodós, kamu rednecksége vagy Dave Mustaine politikus „gondolkodásmód ja" talán nem legalább annyira nevetséges, mint az igaz metal harcos kiállás? "

Haha pont így gondolom én is. Idevenném Kerry King méretes láncait is :)[/quote

Folytathatnám: Angus Young iskolaköpenye, King Diamond sátánista maszkja, Gene Simmons vérköpése, a Black Metal "ijesztő" mázolmányai, feltupírozott hajak, stb... Ennek ellenére a zenéjük szerencsére még a mai napig nem vált nevetség tárgyává!:)

De sok példa van ennek ellenkezőjére is: Pl: Spock's Beard, King's X, Bon Scott, stb...]
Idézet
 
 
+3 #10 Equinox 2012-10-02 10:09
Idézet - björn:
Szerintem '91-'95 között volt legizgalmasabb a metal színtér. Bár a médiában csak a Guns, a Metallica, a Faith No More meg grungre volt jelen (és ott is baromi nagy dolgok történtek) az underground fortyogott: gondoljunk csak a Panterára, a Deathre, a Sepura, a Morbid Angelre, az Entombedra, a Carcassra az At The Gatesre, vagy a brit doom/death csapatokra: MBD, Anathema, PL, vagy Cathedral. Mind akkor adta ki az alapműveit. Akkoriban azért a Manowarra is más szemmel nézett az ember, ezzel a metalvédő szöveggel (vagy metal védőszöveg?).

Tegyük hozzá h nagyban egyet is értek, ráadásul ezek mellett jól megfért a heavy metalban is innovációt hozó WASP és a Virgin Steele, vontogatja szárnyait a Blind Guardian egyre jobb lemezekkel, a Dream Theater kiadta 2 alapművét, nagyon jó korszak volt. + a black és death metal is akkor indult el igazán, amiket björn nem is említett. svéd, amcsi NY és amcsi floridai színtér. A '90-es évek is pont olyan pezsgő volt mint a '80-as, csak más stílusok voltak a csúcson.

A kor médiáját csak utólag ismertem meg, azt is hiányosan, de nagyon sok kiemelkedő dolog készült akkortájt is.
Idézet
 
 
+5 #9 björn 2012-10-02 06:19
"Zakk Wylde nem mosakodós, kamu rednecksége vagy Dave Mustaine politikus „gondolkodásmód ja" talán nem legalább annyira nevetséges, mint az igaz metal harcos kiállás? "

Haha pont így gondolom én is. Idevenném Kerry King méretes láncait is :)
Idézet
 
 
+5 #8 Palinkas Vince 2012-10-01 10:44
Idézet - Equinox:
Idézet - Nűnű:
Igazából nem is lehet 28 perces számnak tekinteni az Achillest, annyira különböző, egymástól jól elkülönülő témák vannak benne, nekem mindig is nyolc számnak tűnt.
A Master of the Wind meg talán a legjobb Manowar-líra.
Szerintem is a csúcslemezük volt, a zenetörténelem legsötétebb óráiban, hiszen ekkor tombolt a grunge a csúcson.

A Master of the Wind tényleg nagy, a lemez legjobb száma, akkor is ha ballada.
Grunge? A Dirt a korszak legjobb metal lemezei közé tartozik. '92-ben is virágzott a metal színtér, csak másképp. Lásd még Crimson Idol, Manic Frustration, Chapter VI, Somewhere Far Beyond, Beyond the Crimson Horizon, és extrémeket még nem is mondtam (Psalm 69, Legion, ...)


A Dirt meg a Pantera az egy dolog, ők felvállalták metal mivoltukat, mégis túlzósan negatív volt a műfaj megítélése. Aki megélte, az emlékszik rá akkor is, ha ma már a válaszreakció is röhejesnek tűnik (cipőbámulás folytonos emlegetése meg hasonlók).
Ma pedig pont azért megy át kicsit paródiába a Manowar pr-szövege, mert nincs ki ellen "harcolni". 92 körül tényleg ellenséges volt a klíma, most minden elfér a palettán. Ettől függetlenül az a korszak megtörtént, kitermelte a maga értékeit és el is múlt.
Idézet
 
 
+12 #7 björn 2012-10-01 06:47
Szerintem '91-'95 között volt legizgalmasabb a metal színtér. Bár a médiában csak a Guns, a Metallica, a Faith No More meg grungre volt jelen (és ott is baromi nagy dolgok történtek) az underground fortyogott: gondoljunk csak a Panterára, a Deathre, a Sepura, a Morbid Angelre, az Entombedra, a Carcassra az At The Gatesre, vagy a brit doom/death csapatokra: MBD, Anathema, PL, vagy Cathedral. Mind akkor adta ki az alapműveit. Akkoriban azért a Manowarra is más szemmel nézett az ember, ezzel a metalvédő szöveggel (vagy metal védőszöveg?).
Idézet
 
 
+4 #6 Equinox 2012-09-30 21:26
Idézet - Nűnű:
Igazából nem is lehet 28 perces számnak tekinteni az Achillest, annyira különböző, egymástól jól elkülönülő témák vannak benne, nekem mindig is nyolc számnak tűnt.
A Master of the Wind meg talán a legjobb Manowar-líra.
Szerintem is a csúcslemezük volt, a zenetörténelem legsötétebb óráiban, hiszen ekkor tombolt a grunge a csúcson.

A Master of the Wind tényleg nagy, a lemez legjobb száma, akkor is ha ballada.
Grunge? A Dirt a korszak legjobb metal lemezei közé tartozik. '92-ben is virágzott a metal színtér, csak másképp. Lásd még Crimson Idol, Manic Frustration, Chapter VI, Somewhere Far Beyond, Beyond the Crimson Horizon, és extrémeket még nem is mondtam (Psalm 69, Legion, ...)
Idézet
 
 
#5 Nűnű 2012-09-30 10:45
Igazából nem is lehet 28 perces számnak tekinteni az Achillest, annyira különböző, egymástól jól elkülönülő témák vannak benne, nekem mindig is nyolc számnak tűnt.
A Master of the Wind meg talán a legjobb Manowar-líra.
Szerintem is a csúcslemezük volt, a zenetörténelem legsötétebb óráiban, hiszen ekkor tombolt a grunge a csúcson.
Idézet
 
 
+2 #4 csekeferi 2012-09-29 10:22
Az írás alapvetően azt akarja sugallni hogy az igazi rajongás feltételének a sorrendje nem így néz ki: Image, tartalom, zene... hanem fordítva: ZENE, tartalom, image...:)

Nagyon tetszett a cikk! Gratulálok hozzá! Szerintem is ez az egyik legjobban sikerült lemezük. Annak idején engem is elsőre elvarázsolt és értetlenül olvastam többek között pl. a Metal Hammer kritikáját.:)

A miniopera sztem egyáltalán nem unalmas. Inkább hangulatos, ötletes és kiszámíthatatla n volt akkor, ettől a zenekartól. Már csak Eric Adams emberfeletti teljesítménye miatt 10 pontot ér a lemez, mert amit itt művel a hangjával, az a mai napig hihetetlen számomra!:)
Idézet
 
 
+4 #3 Equinox 2012-09-29 09:24
Tudtam h lesz olyan, aki épp ezt a grandomániát kajálja a Manowartól, nálam ez vhol a lista végén van, a cintányérszólót pl sosem bocsátom meg Rhinonak. Abból a 28 percből kb 18 perc érdekes, de az nagyon. Ki kellett volna vágni a zsiradékot, akkor erősebb lemez lenne. Szerintem van ezen még túljátszott pillanat a 7-8 perces számok között is. Nagy zenélés van, de kevésbé emlékezetes a kompozíciós része szerintem.
Idézet
 
 
+6 #2 Chris92 2012-09-29 09:18
Egyéni ízléstől függő ki mennyire csípi a zenéjüket és veszi komolyan az image-ket. Én köszönöm remekül elvagyok a zenéjükkel.
A lemez pedig mestermunka, az utolsó kiemelkedő munkájuk, hihetetlenül jól megkomponált és epikus dalokkal. Noha az ezután következő kettőben is még volt lendület, ezt a szintet nem érték el még egyszer..főleg nem az utóbbi kiadványaikkal!
Idézet
 
 
+2 #1 Carrast 2012-09-29 05:45
jó kritika, köszönjük :)
nálam is alapmű, noha nem a heavy az én stílusom
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.