Shock!

július 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

King’s X: Out Of The Silent Planet

0401kxcMár vagy másfél évtizede hatalmas közhelynek számít leírni, hogy a King's X a rockzene történetének egyik, ha nem a legalulértékeltebb zenekara, legalábbis abban az értelemben, hogy a szakma és zenésztársak által kivívott tisztelet és a sokak által egyértelműen felvállalt hatás ellenére az átütő siker mindvégig elkerülte őket. Debütáló lemezük a napokban immár huszonöt éves lett, s ez mindenképpen megérdemel egy alaposabb visszaemlékezést.

1988-at írunk, a rockzene világa a Guns N' Roses Appetite-jának, a Whitesnake 1987-jének, a Def Leppard Hysteriájának, az Aerosmith sikeres visszatérésének lázában ég, így nem véletlen, hogy az akkor már texasi illetőségű, az első pillanattól kereszténynek titulált csapat komplex, rétegzett zenéje, és első lemeze csaknem teljesen elsikkadt a mezőnyben, noha a szakma és néhány, később szupersztárrá avanzsáló csapat már akkor felfigyelt rájuk.

megjelenés:
1988. március 28.

kiadó:
Megaforce / Atlantic
producer: Sam Taylor & King's X

zenészek:
Doug Pinnick - ének, basszusgitár
Ty Tabor - gitár, ének
Jerry Gaskill - dobok

játékidő: 42:23

1. In The New Age
2. Goldilox
3. Power Of Love
4. Wonder
5. Sometimes
6. King
7. What Is This?
8. Far, Far Away
9. Shot Of Love
10. Visions

Szerinted hány pont?
( 25 Szavazat )

Annak ellenére, hogy az Out Of The Silent Planet csak 1988 márciusában látott napvilágot, a Doug Pinnickből, Ty Taborból és Jerry Gaskillből álló trió már bő fél évtizede zenélt együtt, s azt megelőzően is viszonylag hosszú zenészmúlt állt mindhármuk háta mögött. (Pinnick ekkoriban már bőven harmincas éveinek vége felé járt, és bár két zenésztársa jó tíz évvel fiatalabb, ők sem számítottak már régen tiniknek.) Bár a köztudatban texasi csapatként élnek, valójában csak a gitáros származik a „mély déli" Mississippi államból, míg Pinnick Illinois, Gaskill pedig New Jersey szülötte. Részben ennek köszönhetően zenei gyökereik is némileg eltérőek, de persze Jimi Hendrix, a Yes, a Beatles, a Rush, a Lynyrd Skynyrd, a Kansas, a Pink Floyd, a Black Sabbath és mások képében azért elég sok közös kedvencük volt már a kezdeti időkben is. Ráadásul már a '70-es években is mindhárman aktívan mozogtak a keresztény irányba forduló rockzenei színtéren, s noha ők maguk már a King's X előfutárának számító Sneak Preview-t sem tekintették keresztény bandának, a külvilág számára a felvállalt értékek mindenképpen ezt az imázst erősítették. A trió saját magára sokkal inkább keresztényekből álló bandáként tekintettek, semmint „keresztény zenekarként" (pedig utóbbi színtér a '80-as évek második felében egyébként is fénykorát élte, így üzleti szempontból sem feltétlenül lett volna hátrány ennek tudatos felvállalása), Pinnickék ugyanis a zenét és a szövegeket semmilyen módon sem hitük terjesztésére akarták felhasználni, kifejezetten taszította őket a Stryper és mások által fémjelzett vonal. A dogmák szajkózása és az evangélium hirdetése helyett egyszerűen a létezéssel, vallással, istennel, szeretettel kapcsolatos, őket leginkább foglalkoztató gondolataikat fogalmazták meg saját, összetéveszthetetlen zenei eszközeikkel, ráadásul az egyházak szemszögéből nem is feltétlenül a legszimpatikusabb módon. (Később, különösen Pinnick coming outja, valamint egyértelműen agnosztikus megjegyzései a '90-es évek második felében már végképp szakítást jelentettek a keresztény banda imázsával.) A cél kezdetben ugyanakkor mindenképpen az volt, hogy a közös zenei gyökereket összehozzák azzal pozitív, vallásos életérzettel, mellyel mindhárman azonosulni tudtak.

0401kx2A csapat gyökerei egészen 1979-ig, a Missouri állambeli Springfieldig nyúlnak vissza, ahol Pinnick és Gaskill egy, a keresztény vonalról ismert Greg X Volz által gründolt projektben került először össze. Útjaik a következő hónapok során különböző alkalmakkor egyre többet keresztezték egymást, s végül közös zenekar alapítása mellett döntöttek. Pinnick: „Eleve azért költöztem Springfieldbe, hogy munkát keressek, és így ismerkedtem össze Jerryvel, majd Ty-jal. Megalapítottuk négyfős zenekarunkat, és néhány éven keresztül ebben a formációban működtünk, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy mi igazából trióként kell, hogy folytassuk." Kezdetben Dan McCollam ritmusgitárossal és The Edge néven, majd 1983-ig Kirk Hendersonnal játszottak a springfieldi klubokban, elsősorban rockklasszikusok feldolgozásait. Henderson 1983-as távozása után a zenekart átkeresztelték Sneak Previewra, és immár trióként készítették el saját szerzeményeket tartalmazó első nagylemezüket, mely azonban gyakorlatilag teljesen visszhang nélkül maradt. Felfigyelt rájuk ugyanakkor a houstoni Star Song Records kiadó, amelynek ösztönzésére a zenekar áthelyezte székhelyét a texasi metropoliszba, ám a lemezszerződés végül mégsem jött össze. A houstoni lakcím mégsem volt hiábavaló, hiszen a városban új mentorra találtak: a szintén erős keresztény identitással rendelkező Sam Taylor, a ZZ Top produkciós cégének akkori alelnöke szárnyai alá vette a csapatot, és meggyőzte őket, hogy a King's X név jobban passzolna hozzájuk. Talán ennél is fontosabb volt, hogy Taylor hatására fordultak a klasszikus rock-szerzemények irányából a későbbiek során védjeggyé váló komplexebb témák felé. Pinnick beszámolója szerint Taylor volt az, aki meggyőzte a csapatot arról is, hogy a művészetük fontosabb, mint az üzleti siker. (Ennél jobban talán semmi nem is jellemezte az azóta eltelt huszonöt évben a csapatot.) 1987-től tehát Taylor nemcsak a banda producere, menedzsere és guruja volt, hanem gyakorlatilag a negyedik tag is, akinek segítségével hamarosan végre sikerült tető alá hozni az áhított lemezszerződést, mégpedig a Megaforce Records-szal. Aláírt lemezszerződéssel a zsebükben a csapat azonnal nekiállt King's X néven első lemeze elkészítésének, s a következő év márciusában napvilágot látott a brit C.S.Lewis könyvének címét viselő Out Of The Silent Planet.

Minden bizonnyal a hosszú érési időszaknak volt köszönhető, hogy debütlemez létére az album egy teljesen kiforrott zenekart és stílust mutatott. A másfél perces – mai szóval élve talán ambientként jellemezhető – intró után ugyanis azonnal egy hamisítatlan King's X témával indul a lemez. A Tabor feszes riffjét, Pinnick kövér basszusát és Gaskill egyszerű, de beton dobtémáját váltó, Tabor lágy hangjára, Beatles-hatású énektémájára, s hármuk vokáljára építő részt váltja Pinnick döbbenetesen erőteljes, blues és gospel hatásokat is jól hallhatóan magán viselő, de mégis egyértelműen rockos, helyenként Phil Lynottot idéző énekhangja. Így gyakorlatilag már az In The New Age első egy percébe belepréselődik a kvintesszenciális King's X hangzás, amely nem csak az első lemezen, de az azt követő három albumon is összetéveszthetetlenné tette a bandát. Bár valószínűleg nem ez a lemez legerősebb dala, arra mindenképpen alkalmas, hogy a trió zenészi kvalitásait (mind a hangszeres teljesítményeket, mind az énektémákat és vokálokat) kétséget kizáró módon bizonyítsa. Tabor gitárszólója nem villantós, de kétségtelenül technikás, és egyben feelinges is, Pinnick pedig már ebben a dalban is felvonultatja sajátos basszushangzását, amelyet később oly sokan kezdtek el másolni. Nem minden dalban egyértelmű, de a zenekar első lemezein még nagyobb részt tizenkét húros basszusgitáron játszott, ami nagyban meghatározta a zenekar hangzását. A későbbi időszakban, a súlyosabb hangzás érdekében egyre inkább háttérbe szorult ez a hangszer, Doug pedig visszatért a hagyományosabb hangszerhez és megközelítéshez: „A tizenkét húros basszgitár egy fura szerzemény, elég nehéz megszólaltatni, és nem is igazán illett néhány King's X dalhoz. Ty úgy érezte, hogy gyengíti a gitárhangzását, én pedig egy idő után belefáradtam a csatározásba, és beadtam a derekamat az egységesebb összkép kedvéért."

0401kx1Teljesen más vizekre evez a következő szerzemény. Bár a hangzás és a dallamvilág itt is összetéveszthetetlen, a magányról szóló Goldilox mégis jóval könnyebben emészthető, bluesos ízekkel is megspékelt slágeres rockballada, amely azóta is a koncertek egyik csúcspontja. Más kérdés, hogy Pinnick a koncerteken rendszerint egy hangot sem énekel a nótából, ezt a nemes feladatot a közönségre szokta bízni. Akinek volt már része abban a lúdbőröztető élményben, amikor a közönség az első hangtól az utolsóig végigénekli a dalt a zenekar hanszeres kíséretével, az pontosan tudja, miről beszélek. A nótát ennek megfelelően másfél évtizeddel később, az Ogre Tones lemezen újra felvették, de immár a zenekar későbbi korszakára jellemző masszívabb, vastagabb hangzással, és egy terccel lejjebb hangolva. Az album legerősebb momentumai közé tartozik a Power Of Love is, amely szintén lágy akkordbontásokkal, Pinnick szívbemarkoló kétszólamú énekével indít, majd egy egyszerű, de húzós riff kíséri a míves vokálokat rejtő refrént. A King hangzása a későbbi beszámolók szerint nem csak a zenekar, hanem egy egész zenei közösség számára fektette le az alapokat. Pinnick hatalmas hangterjedelme több dalban is megmutatkozik, talán a Far, Far Awayben, a Wonderben, illetve a What Is Thisben ereszti ki leginkább a magasakat, amelyek egyszersmind a lemez legdrámaibb szerzeményei is. A legtöbb dalt ugyanakkor inkább jól kitapintható életöröm és könnyedség hatja át, elég csak meghallgatni a Shot Of Love-ot vagy a Sometimes-ot. Érdekes módon talán a – témáját és zenei eszközeit tekintve is - legsúlyosabb tétellel, a Visionsszel zárul a lemez, amelynek középső, begyorsuló része Tabor számára is lehetőséget ad, hogy végre igazán elsüljön a keze, és megmutathassa, hogy akár shredderként is világhírnévre tehetett volna szert.

A csapatnak nyilván nem álltak rendelkezésére dollármilliók, így a lemez megszólalása nem említhető egy lapon az akkori elitliga csillogó hangzásvilágával, de a zenekar hangzásának fő elemei – elsősorban Pinnick röfögő basszusa, Tabor egyformán karakteres tiszta és crunch gitárhangzása, valamint a rétegzett vokálok – szinte semmiben nem tértek el a banda következő három (szintén Sam Taylor által producerelt, de már jobb anyagi körülmények között felvett) lemezétől. Hosszú évek távlatából persze már könnyű fogást találni a hangzáson, ahogy a frontember néhány héttel ezelőtt nekünk is megjegyezte: „Talán a hangzást, a keverést csinálnánk meg másképp mai fejjel, de magán a zenén összességében nem változtatnék, mert azok a dalok nagyszerűek. A megszólalás viszont nem volt az igazi: kicsit túlbonyolítottuk, túlcsiszoltuk, és a lábdobokat is túl hangosnak találom rajta mai füllel." A nyilvánvalóan korlátozott anyagi lehetőségek mellett természetesen a producernek is nagy szerepe volt a hangzás kialakításában. Pinnick: „Sam Taylor nagyon nagy hatással volt a hangzásunkra, de sosem tudta igazán elkapni a lemezen azt a súlyt, ami élőben jellemez bennünket. Amikor a negyedik lemezt követően elváltak útjaink, sikerült megszereznünk Brendan O'Brient a Dogman elkészítéséhez. Mindig is ő volt az egyik kedvenc producerem, aki képes igazán száraz keverésekre, és pontosan ezt is akartam. Van azon a lemezen a Black The Sky című nóta: a keverés tekintetében a mai napig az az etalon. A szólólemezeimet is ez a hangzás jellemzi: zsíros és kövér, ahogy az élő megszólalásunk is."

0401kx4

A zenekar egyik igazi erőssége, hogy a trió mindhárom tagja kiváló énekhanggal rendelkezik, s a gyakorlatilag minden dalban szereplő háromszólamú vokálokat élőben is hibátlanul tudják reprodukálni. Az énektémák nagy részén Pinnick és Tabor osztozik, s mivel orgánumuk és hangképzésük totálisan eltér egymástól, ezért az énektémák váltogatásában számtalan zenei lehetőség rejlik, amelyet maximálisan ki is használnak az adott dal hangulatától függően. Szintén ki kell emelni Tabor már akkoriban is összekeverhetetlenül karakteres játékát: mind tizenkét húroson elővezetett, akusztikus hangzású akkordbontásai, mind feszes ritmusjátéka (a kettő gyakran egymásra épülve), és nem utolsósorban az utolsó hangig kidolgozott, de nem villantós témái alapján simán a legnagyobb gitárosok közé tartozhatott volna, ám a zenekarral együtt őt is elkerülte az igazi, szélesebb körű elismerés. Ezt az egyedi hangzást különböző források különböző daloktól eredeztetik. Míg Ty későbbi visszaemlékezése szerint az évekkel korábban megírt, de csak a második lemezen megjelenő Pleiades volt az, amely megalapozta a soundot, Pinnick a debütalbum King nótáját emeli ki, mint legfontosabb mérföldkövet: „Az volt az első nóta, ami megszületett az albumhoz, és egyben ott alkalmazta először Ty azt a drop D hangolást, ami később a zenekar védjegye és a hangzásunk alapeleme lett." Utóbbival valóságos hullámot indítottak el. „Amikor kijött a lemez, senki nem csinálta ezt a D-re lehangolt riffelést. Aztán elmentünk egy tizennyolc hónapos turnéra, és mire hazajöttünk, már mindenki lehangolta a cuccot D-re, ami elég fura volt. Mi csak egyike voltunk annak a sok eszement, fura zenekarnak, mint a Jane's Addiction, a Red Hot Chili Peppers és a Faith No More, akik a '80-as évek végén indultak, de úgy érzem, valahol talán inspirálhattunk másokat."

Az Out Of The Silent Planet még a zenekar saját mércéjével mérve sem volt üzleti szempontból sikeres, sem eladott példányszámát, sem listás helyezéseit, sem a kiadott két kislemez (King és Shot Of Love) rádióidejét tekintve: a bandát a szűk rajongói kör és a szakma bizonyos köreit leszámítva totális érdektelenség vette körül. Az egy évvel később megjelenő, az utókor értékelése szerint minden bizonnyal a King's X legjobb alkotásaként értékelhető Gretchen Goes To Nebraska, majd az 1990-es Faith Hope Love (és az azt követő, AC/DC-vel és Living Colourrel való turnék) az áttörés és a világsiker szélére sodorták Pinnickéket, ami végülis valahogy mindig elmaradt (ellentétben például a Living Colourrel), ám kiforrottsága miatt a debütáló lemez is mindenképpen kiérdemelte a klasszikus státust. Minden stílusjegy, mélység, kidolgozottság, s nem utolsósorban kiváló egyéni zenészi teljesítmény megtalálható rajta, ami a zenekar karrierjének legjobb lemezeit is jellemzi, s a dalok már itt is gyakorlatilag kivétel nélkül gyilkosak.

0401kx3Az üzleti értelemben vett sikertelenség ellenére a lemez – és a King's X hangzásának – hatása a '90-es évek első felének rock/grunge zenéire teljesen egyértelmű, és a szupersztár státuszt elérő bandák közül többen teljesen nyíltan vállalják is ezt. A Pearl Jam bőgőse, Jeff Ament az MTV-nek nyilatkozva nem is rejtette véka alá véleményét, amely szerint a King's X alkotta meg a grunge hangzást. (Annak ellenére, hogy a King's X-et senkinek nem jutott eszébe a grunge zenekarok közé sorolni, ráadásul zenéjük jóval komplexebb és rétegzettebb volt, mint a szupersztárrá vált grunge bandák nagy többségéé.) Az igazi áttörés lehetősége a '90-es évek közepétől végleg szertefoszlott, ám kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy a zenésztársak annyira osztatlan elismerése övezné, mint a houstoni triót. Márpedig a King's X olyan, műfajoktól és generációtól függetlenül kiemelkedő zenészek körében vált csodálat tárgyává és jelent a mai napig hivatkozási alapot, mint például Yngwie Malmsteen (akitől eleve ritka az elismerő megjegyzés), Scott Ian, Gene Simmons, Glenn Hughes vagy Mike Inez. Charlie Benante például a Gretchen Goes To Nebraska gitárhangzását említi etalonként: „Egyszerűen imádom Ty Tabor gitárhangzását azon a lemezen. Nem hinném, hogy bárki valaha is képes lesz lekoppintani. Az talán az egyik legkirályabb ritmusgitár hangzás, amit valaha hallottam." A legendás Eddie Trunk pedig egyenesen a Megaforce-nál töltött évei legalulértékeltebb albumának titulálta az Out Of The Silent Planet utódját: „Az emberek azt szokták gondolni, hogy a King's X milliós lemezeladásokat produkált. Nos, nem. Sajnálatos módon mégcsak aranylemezük sem volt soha. Ezért talán a Gretchen Goes To Nebraskát mondanám a legalulértékeltebb lemeznek, mert annak egyszerűen hatalmas sikernek kellett volna lennie."

A nagy áttörés elmaradása ellenére a zenekar többé-kevésbé mindvégig megőrizte pozitív hozzáállását, és elfogadta a helyzetet. Bár Pinnicknek az évek során akadtak keserűbb hangulatú nyilatkozatai a kérdést illetően, a zene szeretete és a rajongók iránti tisztelet annak ellenére is újabb és újabb King's X lemezeket és számos egyéb zenei projektet eredményezett, hogy ebből meggazdagodni nyilvánvalóan egyikőjük sem tudott. Pinnick: „Boldog vagyok, hogy óriási albumokat készítettünk, és amiatt is, hogy a mai napig hihetetlen megbecsülést és szeretetet kapunk a rajongóinktól. Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy sosem sikerült pénzt keresnünk a zenekarból. A King's X nem tartozik a jól eladható, nagy lemezeladásokat produkáló bandák közé, és soha nem is tartozott. Így aztán legfeljebb létezni tudtunk és tudunk a csapatból, komoly bevételeket sosem szereztünk vele." Úgy tűnt, választani kellett a művészeti önmegvalósítás és az üzleti értelemben vett siker között: „A rock'n'roll mindig is nagyon fontos része volt az életemnek. De a legfontosabb, hogy meg tudjam adni az embereknek azt, amire szükségük van: mindenekelőtt a szeretetet és a figyelmet. Mindannyiunknak szükségünk van arra a bizonyos baráti kézfogásra, vagy ölelésre. Ettől tudunk mindig továbbmenni, és azt akarom, hogy a King's X is erről szóljon. Azt akarom elérni, hogy ha valaki felteszi valamelyik lemezünket, akkor úgy érezze: igen, képes vagyok megbirkózni a mai nappal!"

Azt hiszem, ha csak a személyes élményeimet veszem alapul, akkor ez a küldetés mindenképpen sikeres volt. A King's X első öt (de talán inkább hét) lemeze nekem számtalan ilyen napot eredményezett, s több konkrét szituációt tudnék felidézni az elmúlt bő tizenöt évemből, amikor ezek a lemezek, illetve általában véve a King's X zenéje felbecsülhetetlen energiákkal gazdagított. Mindenekelőtt az 1999. márciusi első (és eddig egyetlen) magyarországi fellépésüket említeném, amely egészen biztosan ott van számomra a legmeghatározóbb és megismételhetetlen koncertélmények között. Ezekhez képest már tényleg csak hab a tortán, hogy Pinnick és társai az igen rögös út ellenére is folytatják tevékenységüket, és mind együtt, mind külön-külön továbbra is értékes lemezeket tesznek le az asztalra – még ha az igazi klasszikusok húsz-huszonöt évvel ezelőtt születtek is meg.

 

Hozzászólások 

 
+7 #11 GTJV82 2013-05-28 23:06
Kiváló cikk, élmény volt olvasni! :)
Kedvencek terén az Out Of The Silent Planet / Gretchen Goes To Nebraska / Faith Hope Love trióra szavazok, szvsz ezekkel az okos, progresszív albumaikkal abszolút megelőzték, a korukat. Sokan nem értették őket, okosak, kifinomultak, slágeresek, de mégsem egyértelműek és mégis, egyedi és kiforrott volt az egész. És persze idővel klasszikussá érett mind a 3 lemez.
Nálam a '92-es King's X album már jóval haloványabb, érezhető volt, hogy összerúgták a port Sam Taylorral, az a lemez már gyak. a Dogman előfutára volt, a sötétebb hangulatával és súlyosabb gitárjaival. Ami persze nem gond, csak éppen az a pozitív életigenlés, ami miatt (is) különlegesek voltak szinte teljesen eltűnt.
A Dogman meg egyértelműen a grunge éra terméke, kemény, sötét de rendkívül őszinte. Akár csak a zsigerből, 2 hét alatt felvett Tape Head.
Köztük az Ear Candy nagyon útkeresős lett szerintem, kicsit olyan, hogy van benne minden, mégis olyan rutinmunka. Se nem kemény, inkább lightos, sok akusztikus és lassú számmal, se nem prog., inkább egyszerű, még korai számokat is felvettek újra rá, hiába.
Mindent összevetve nagyon szeretem őket, kiváló zenészek, nincs is gyenge albumuk, csak többféle korszakuk, ami a zenei stílusokat illeti. Nem rosszak a modernizáltabb újabb lemezeik (Ogre Tones, XV) sem, amikben benne van a 2000-es évek kísérletezése és a Dogman / Tape Head zsíros világa is, de valahogy az a bizonyos mágia, ami a pályájuk elején jellemezte őket azóta is csak meg meg csillan, de nem fénylik már fel.
Úgyhogy nálam az első 3 album a tökéletes klasszikus, a többi pedig "csak" kiváló vagy nagyon jó, attól függ, éppen melyik lemezről van szó. :)
Köszi a türelmet ha végigolvastátok és szívesen várom a kreatív, kulturált kommenteket. :)
Idézet
 
 
+3 #10 Polgár Tamás 2013-04-13 13:37
Idézet - Meszo:
Remek írás lett, gratulálok hozzá! Én igazándiból ezt, illetve a Dogman című albumot ismerem a zenekartól, és a remek debütáló album minden érdemének elismerése mellett inkább az utóbbit preferálom. Ennek megfelelően mely albumokat tudnátok még javasolni számomra meghallgatásra?
Ja, és személyes jellegű kérdésem (és egyben offolásom :D) a szerzőhöz: Toto írás lesz valamikor a rovatban?:))

Ha a Dogman-féle zsírosabb vonal jön be inkább, akkor az azt követő Ear Candy-t és Tape Head-et ajánlom. Meg persze a vitathatatlanul legklasszikusab b albumukat, a Gretchen Goes To Nebraskát. A dalok közül pedig a személyes favoritom ez: http://www.youtube.com/watch?v=mOjyRLFDdkI

Toto: mindenképp, hiszen az első albumuk idén ősszel lesz 35 éves. Kimondani is durva. :)
Idézet
 
 
+3 #9 Meszo 2013-04-13 12:48
Remek írás lett, gratulálok hozzá! Én igazándiból ezt, illetve a Dogman című albumot ismerem a zenekartól, és a remek debütáló album minden érdemének elismerése mellett inkább az utóbbit preferálom. Ennek megfelelően mely albumokat tudnátok még javasolni számomra meghallgatásra?
Ja, és személyes jellegű kérdésem (és egyben offolásom :D) a szerzőhöz: Toto írás lesz valamikor a rovatban?:))
Idézet
 
 
+5 #8 Robidog 2013-04-04 08:28
Helló Tamás.
Köszi várom nagyon, és akkor már sejtem is melyik lemez lesz az igen nem gyenge Rush életműből!
Idézet
 
 
+8 #7 ANTIPOP 2013-04-03 20:59
Köszi, hogy kedvenc bandámról ilyen mélyreható írás született! A legjobb rock/metal portál vagytok!

Már írtam egyszer, de akkor ismét: King's X bulit Magyarországra! !!
Idézet
 
 
+4 #6 Polgár Tamás 2013-04-03 17:30
Köszi! :)
Naná, hogy lesz. A kedvenc Rush lemezemnek pár hónap múlva lesz kerek évfordulója.
Idézet
 
 
+8 #5 robidog 2013-04-03 09:01
Zseniális lett mint mindig, pedig Ádám szokott ilyeneket össze dobni. Tehát Tamás köszönjük!

Folyamatosan kérdezem Rush Rush Rush mikor lesz lesz e egyáltalán?
Idézet
 
 
+9 #4 Varga Ádám 2013-04-02 21:25
Azon a '99-es koncerten én is ott voltam, azóta is a top3-ban szerepel az az élmény, amit onnan hazavihettem! Hozzátenném, hogy sok igazság lehet Ament bácsi szavaiban, miszerint ők a grunge alapjait tették le, ehhez elég a második lemez első dalának refrénjét meghallgatni, az a téma egy az egyben AIC 1989-ből.
Idézet
 
 
+4 #3 Draveczki-Ury Ádám 2013-04-02 05:20
Idézet - Wendiii:
Szokás szerint színvonalas a cikk.
Ha már alulértékelt banda: a Mercyful Fate első két lemezének valamelyikéről nem akartok írni? :)

De, de már megvárjuk velük az évfordulót. :)
Idézet
 
 
+9 #2 Wendiii 2013-04-01 16:58
Szokás szerint színvonalas a cikk.
Ha már alulértékelt banda: a Mercyful Fate első két lemezének valamelyikéről nem akartok írni? :)
Idézet
 
 
+12 #1 faktor69 2013-04-01 08:17
Nagyszerű cikk és zseniális banda.
Jó lenne még egyszer látni őket élőben.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.