Shock!

március 26.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Judas Priest: Turbo

0414jp1Harminc évvel ezelőtt jelent meg a Judas Priest tizedik stúdióalbuma, a Turbo, amely bevallva-bevallatlanul a slágerlisták csúcsát és az MTV képernyőjét célozta meg, és ezáltal kora egyik legvitatottabb, legtöbbet támadott lemezének számított. Három évtized távlatából tekintve az album persze már jól belesimul a diszkográfiába, főleg, hogy a zenekar még a gitárszintetizátorok alkalmazása és a kommerszebb megszólalás ellenére sem tudott – sőt, nem is akart – kibújni a szegecses bőrcuccokból. Mindenesetre akár szereti az ember ezt a lemezt, akár nem, a Priest sosem csinálta meg kétszer ugyanazt az anyagot, ennek ismeretében kifejezetten érdekes, hogy készült egy ilyen jellegű albumuk is. A dalokba pedig bizony mai fejjel is nehéz belekötni...

A Screaming For Vengeance és a Defenders Of The Faith meghozta a Judas Priest amerikai áttörését, ám mind a Columbia kiadó, mind a zenekar tudta, hogy lehetne még tovább tágítani a horizontot. A '80-as évek első felében az Egyesült Államokban is beindult a metalhullám, az MTV terjedése pedig új eszközt adott a zenekarok és a kiadók kezébe: korábban elképzelhetetlenül rövid idő alatt lehetett elképesztő ismertségre és sikerekre szert tenni. Miközben sorra törtek át és gyártották a platinalemezeket az amerikai, könnyedebb vonalon mozgó zenekarok a Mötley Crüe-től kezdve a Ratten és a Twisted Sisteren át a Quiet Riotig, a Van Halen mellett egy brit banda, a Def Leppard robbantotta a leghatalmasabbat a Pyromania lemezzel. Joe Elliotték hihetetlen amerikai népszerűsége bevallva-bevallatlanul ott lebegett a többi angol csapat szeme előtt is ebben az időszakban.

megjelenés:
1986. április 14.

kiadó:
Columbia

producer: Tom Allom

zenészek:
Rob Halford - ének
Glenn Tipton - gitár
 K.K. Downing - gitár
Ian Hill - basszusgitár
Dave Holland - dobok

játékidő: 40:58

1. Turbo Lover
2. Locked In
3. Private Property
4. Parental Guidance
5. Rock You All Around The World
6. Out In The Cold
7. Wild Nights, Hot & Crazy Days
8. Hot For Love
9. Reckless

Szerinted hány pont?
( 59 Szavazat )

A Judas Priestet persze más fából faragták. Rob Halfordék fémesebb, szikárabb megszólalásuk és morózusabb imázsuk miatt nem voltak annyira eladhatók, mint a fent említett csapatok, viszont a You've Got Another Thing Comin'-nal bebizonyosodott, hogy ők is képesek széleskörű amerikai sikert aratni. A '82-es sláger utódja azonban nem szerepelt ott a Defenders lemezen: ehelyett inkább egy egységesen erős, nem sikerdal-orientált albumot készítettek, amely milliós példányszámban fogyott, megjelenését pedig rendkívül látogatott turné követte, feljebb ugraniuk viszont nem sikerült vele. Márpedig a kiadó ezt várta a zenekartól. Rob Halford: „A Defenders Of The Faithen nem nagyon szerepeltek olyan dalok, amik alkalmasak lettek volna az MTV-s nyomatásra, márpedig akkoriban már mindenképpen szükség volt a kiugró sikerhez a vizuális körítésre, persze azzal együtt, hogy a lényeget így is mindig maga a dal jelentette." K.K. Downing: „Rendkívül sikeres koncertbandának számítottunk, de ez nem mutatkozott meg az eladásokban olyan mértékben, ahányan jártak a bulijainkra. Az AC/DC, a Def Leppard vagy a Quiet Riot sokkal több lemezt adott el nálunk, de lehet, hogy akár húsz-harminc bandát is fel tudnék most sorolni, akik csak az Államokban bőven az ötmilliós határ fölé mentek. Ha lementél egy Priest-koncertre, biztos azt mondtad magadban, hogy ez a csapat is sokmillió albumot értékesít, de a helyzet nem egészen ez volt: egyszerűen csak olyan mániákusokból állt a táborunk, akik akár hosszú utazgatásokat is bevállaltak azért, hogy több állomáson is megnézzenek bennünket."

A Columbiánál persze addig ütötték volna a vasat, amíg az meleg, éppen ezért egyáltalán nem tetszett nekik a zenekar eredeti terve, miszerint fennállásuk jubileumát egy dupla koncertalbummal ünnepelnék meg. Miután ezt az ötletet lesöpörték az asztalról, az éppen kreativitásának egy pezsgő, roppant gyümölcsöző szakaszát élő banda újabb grandiózus ötlettel állt elő: egy Twin Turbos című kettős nagylemez koncepciójával, rajta több dallal, mint amennyit korábban bármikor is a rajongók elé tártak volna. Glenn Tipton: „Az eredeti terv az volt, hogy ha már úgyis a tizedik lemezünket készítjük, csináljunk egyfajta áttekintő jellegű albumot a Priest történelméről. Tizenkilenc dalt írtunk, amiből simán kijött volna egy dupla lemez. Az volt a tervünk, hogy egy szimpla album áráért lehet majd kapni, de sajnos gyorsan kiderült, hogy üzletileg kivitelezhetetlen a dolog. Így viszont nem tudtuk volna teljesíteni az eredeti célkitűzést: hogy adjunk valamit a srácoknak, a rajongóknak, akik egy évtizede kitartanak mellettünk. Ezért aztán összeválogattunk a dalok közül azokat, amelyeket egymáshoz kapcsolódónak találtunk, kicsit áthangszereltük őket, és mivel nagyon jó, felemelő érzetük volt így együtt, végül ezek mentek a lemezre."

0414jp3

A tervek tehát többször is módosultak menet közben, arról ugyanakkor megoszlanak a vélemények, végül milyen szempontok alapján válogatta össze a zenekar a lemezre felpakolandó számokat, amelyeket a Bahamákon, az Iron Maiden által is favorizált Compass Point stúdióban rögzítettek jól bevált producerük, Tom Allom védnökösködése mellett. Tudvalevő, hogy a Priest sosem készítette el kétszer ugyanazt a lemezt, és mivel a Defenderst nyugodtan tekinthettük a Screaming egyfajta kiterjesztésének, ezúttal merészebbet léptek: vettek egy nagy levegőt, és a dallamosabb, kísérletezősebb témákat válogatták össze a logikus módon Turbóra módosított című anyagra. A legfontosabb változást a teljes egészében digitális felvételi technika jelentette, illetve a gitárszintetizátorok alkalmazása, ami a korszellemet és a heavy metalos tábor vonalasságát tekintve a '80-as évek közepén kifejezetten radikális lépésnek számított egy olyan irányadó zenekartól, mint a Judas Priest.

A csapat tagjainak utólagos visszaemlékezései sem teljesen egységesek azt illetően, mennyire hatott rájuk a lazább megközelítés terén a kiadói nyomás, illetve mennyire akartak ők maguk is ebbe az irányba indulni a lemezzel. Downing: „Megtölthettük volna a lemezt féltucatnyi kemény, hétperces metalnótával is, de aztán elkezdtük átnézni a legnépszerűbb dalaink listáját, és megállapítottuk, hogy a legkommerszebb számokat szeretik a legjobban az emberek: a Breaking The Law-t, a Living After Midnightot, a You've Got Another Thing Comin'-t. Így végül azokat válogattuk ki a termésből, amikről azt gondoltuk, hogy a többségnek leginkább bejönnének. Csak körül kell nézni, hány erős kommersz felhangokkal operáló metalbanda dolgozik ma: ott a Scorpions, a Dokken, a Twisted Sister, és még sorolhatnám hosszasan. Ha a Twisted Sister meg a Quiet Riot el tud adni többmillió lemezt, a Priest miért ne tudna?" Halford: „Minden pontosan olyan lett, amilyennek akartuk: a dalok, az előadásmód, a produkció, minden. Egy kiműveltebb lemezben gondolkodtunk, amire az is nagy hatást gyakorolt rá, hogy teljes egészében digitálisan készítettük el. Ezáltal olyan technikai dimenziók nyíltak meg előttünk, mint még soha korábban. Viszont a lemezen a közhiedelemmel ellentétben nem használtunk billentyűs hangszereket, csak gitárszintetizátorokat. K.K.-nek és Glenn-nek az tetszett meg, amikor elkezdtek kísérletezni ezekkel, hogy tudták: minden hangzást vissza lehet majd adni velük a színpadon is. Ha meghallgatod az albumot, senki sem mondhatja rá, hogy nem gitárorientált a megszólalása. Számos új területet térképeztek fel így, aminek köszönhetően a Priest-hangzás is gazdagabbá vált. Mindig izgalmas új technológiákkal kísérletezni, csak pontosan tudnod kell, mit csinálsz. Szerintem Glenn és K.K. bebizonyította, hogy a gitárszintetizátorok elképesztően jól szólhatnak, ha megfelelően alkalmazzák őket. És miért ne lehetne ilyen hangzásokat beépíteni a metalba? Ettől még ugyanúgy szólhat erőteljesen és súlyosan a zene..."

0414jp6A Columbiának természetesen nem volt ellenére a slágeresedés, Glenn Tipton ugyanakkor kitart amellett, hogy különösebben nem szóltak bele a munkába: „Tudom, hogy mindenki azt mondja: slágeresedni akartunk, de az én szememben a Turbo nem kommersz volt, csak valami más. Szándékosan sosem írtunk kommersz dalokat – ettől még persze volt, amelyik az lett, de nem előre tervezett módon. A Judas Priest heavy metal, nem valami kommersz csapat." Downing ezzel szemben azt állítja: ha nem is szó szerint kimondva, de a banda igenis tudatosan vette lazábbra a figurát. „Úgy éreztük, hogy ha van erre a kísérletre megfelelő időpont, akkor ez az, szóval csináljuk meg. Abszolút passzolt a dolog a korszellemhez. Helyénvalónak tűnt könnyedebbre, vidámabbra venni a figurát, hogy ne mindig csak a sötét, borongós oldalt mutassuk meg. És jött is minden magától. A zenekarok egyes fázisai mindig nagyban függenek attól is, éppen milyen a közhangulat a nagyvilágban."

Noha a lemezen nem tüntették fel a nevét, a Racer X frontembere, a csapat jó haverja, Jeff Martin is hozzájárult a végeredményhez: vendégénekelt a Wild Nights, Hot & Crazy Days kórusában, és a Private Property második versszakának szövege is tőle származott. Viszont a pletykákkal ellentétben a csapat nem dolgozott közösen Julio Iglesiasszal, aki szintén Nassauban készített lemezt velük egy időben – pedig erről már akkoriban is felreppentek pletykák, amelyektől természetesen eléggé meg is rémült a Priest tábora. Sőt, konkrétan ezek voltak az első hírek, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy a zenekar ezúttal valami másban gondolkodik, mint előtte. Hill: „Iglesias a szomszédos stúdióban dolgozott, és valóban bent volt nálunk, amikor Rob felénekelte a Prisoner Of Your Eyest. Julio azt mondta az egyik technikusunknak, hogy énekelni akar ebben a nótában, de végül aztán nem lett semmi a dologból. A dal pedig fel sem került a lemezre, csak a későbbi remaszteres újrakiadásokhoz szedtük elő bónusznak."

A munkálatok 1985 őszén fejeződtek be, a Priest ebben az évben kizárólag a lemezre koncentrált: mindössze egy élő fellépést vállaltak az egész évben, a Live Aiden. Noha a kreatív munka görcsmentesen folyt, Halford élete legzavarosabb periódusát élte, méghozzá olyannyira, hogy környezete már azon aggódott: el kell halasztani a tervezett turnét. Már a turnéra próbáltak az év novemberében Phoenixben, amikor az énekes az egyik este úgy telenyomta magát gyógyszerrel, hogy kórházba kellett szállítani. Robbal minden tekintetben kezdett elszaladni a ló: rengeteg alkoholt, kokaint és gyógyszert tömött magába, és egy roppant súlyos magánéleti traumára volt szükség ahhoz, hogy leálljon. „Akkoriban elsősorban hetero pasikkal kavartam, és az akkori barátom elég keményen kokainozott. Nagyon vonzódtunk egymáshoz, és roppant erőszakos volt az egész kapcsolatunk: a szart is kivertük egymásból, ha éppen bepiáltunk és toltunk rá egy kis kokszot. Az egyik ilyen alkalommal már féltettem a saját testi épségemet, így hívtam egy taxit, és amint szálltam be a kocsiba, megjelent. Annyit mondott: nézd, csak szeretném, ha tudnád, hogy nagyon szeretlek. Amikor hátat fordított, megláttam, hogy pisztolyt tart a kezében, aztán a fejéhez emelte, és megölte magát." Halford tehát egy alapos rehabilitációs kezeléssel indította 1986-ot Phoenixben, amelyről végül megtisztulva távozott – és azóta sem ivott egyetlen korty alkoholt sem.

0414jp5

Minden és mindenki készen állt tehát a Turbo megjelenésére, illetve a banda majdani remélt világuralmára, és tényleg úgy tűnt, hogy minden nekik dolgozik. A Priesthez a legvégső fázisban futott be egy kérés a Warner birodalomból: a cég egy betétdalt szeretett volna kérni a bandától éppen készülő, vadászrepülős akciófilmjéhez, a Top Gunhoz. Tipton: „Megmutattam nekik a lemez záródalát, a Recklesst, és imádták is, de mindenképpen exkluzív dalt akartak a soundtrackre. Ahhoz pedig már túl késő volt, hogy leszedjük emiatt a lemezről, mert a borító is készen állt, és el is kezdték gyártani a hanghordozókat." Downing: „Baromira meg akarták kapni a Recklesst, méghozzá kizárólagos felhasználással, de ez ebben a formában akkor már sajnos kivitelezhetetlen volt. Tokkal-vonóval együtt megvásárolták volna a nótát, vagyis egy fix összegen felül már nem kaptunk volna utána pénzt, viszont cserébe hatalmas publicitást ígértek a zenekarnak. Ezt a lehetőséget természetesen jó lett volna megcsípni, így három másik dalt is felajánlottunk nekik a Turbóról lehagyott témák közül, de a producereknek csak a Reckless kellett, így végül nem állapodtunk meg. Utólag visszatekintve nagy hibát követtünk el, mert a soundtrackből villámgyorsan elment több mint 5 millió, de hát ezt nem lehetett előre kiszámítani. Őszintén szólva amikor először közölték, hogy Tom Cruise a film főszereplője, fogalmunk sem volt, ki a faszról beszélnek..." Ha hihetünk a korabeli információknak, a Reckless egyenesen a film egyik fő betétdala lett volna, és csak helyette választották végül ki a Danger Zone-t, amely aztán Kenny Loggins előadásában lett óriási sláger. Érdekes gondolatkísérlet, mit változtatott volna a dolgokon, ha az év legnagyobb blockbusterének fő betétdalát a Judas Priest szállítja le – okkal feltételezhető, hogy a dolognak lett volna hatása, méghozzá nem is kicsi. A kiadó és a banda ugyanakkor így sem aggódott különösebben: a Turbo lemez a Top Gun mozis startja előtt egy hónappal, 1986. április 14-én került a boltokba – és helyből óriási viták kereszttüzébe vonta a zenekart.

Én magam – életkori okokból kifolyólag – már csak jóval megjelenése után, nagyjából a többi '80-as években készült Priest-lemezzel egy időben ismertem meg a Turbót, és őszintén szólva sosem tartottam olyan nagyon komoly kakukktojásnak, mint sokan mások. Persze tény, hogy ez volt a zenekar legkommerszebb kiadványa a hőskorszakban, de szeretnék mindenkit emlékeztetni rá, hogy ez sem feltétlenül jelentett újdonságot, hiszen már a Point Of Entryben is akadtak efféle törekvések. Kétségtelen, hogy a Turbo ebből a szempontból radikálisabb kísérlet volt, viszont itt szerintem egyértelműen jobb és egységesebb lett a végeredmény, mint mondjuk 1981-ben. Arról nem is beszélve, hogy a gitármunkát tekintve a csapat egyik csúcsalkotásáról beszélünk – Tipton és Downing épp a szellősebbre, melodikusabbra vett zene miatt rengeteg apró finomságot ültetett a dalokba, a gitárszintikkel pedig tényleg kitágították a horizontot. Az eredmény egy kifejezetten izgalmas hangzású, bivalyerős dallamokkal teli anyag lett, azt pedig szintén nem árt megjegyezni, hogy Dave Holland dobhangzása még a kommerszebb jelleg ellenére is sokkal eltaláltabb itt, mint mondjuk a Defendersen.

0414jp7A változások persze már a nyitó Turbo Lovernél egyértelműek: noha a dallamvilág és a fogások összekeverhetetlenül priestesek, a megszólalás gépiesebb, uniformizáltabb, letisztultabb – és igen, ne féljünk a szavaktól, ha mondjuk a Defenders horzsoló gitárjait vesszük alapul, ahhoz képest poposabb is. Ugyanakkor a fokozatosan adagolt feszültség, Halford sorról sorra erőteljesebbé váló előadása, a háttérben adagolt apró zajok, effektek utánozhatatlan hullámzást adnak a végeredménynek, és mire eljutnak a refrénig, az embernek nincs kedve kötözködni. Elfogadom, hogy harminc évvel ezelőtt mindez túl soknak tűnhetett egyszerre, de mai füllel én kizárólag egy elsőrangú Judas Priest-slágert hallok itt, és kész. A Locked In esetében még nyilvánvalóbb, hogy nem alapvető váltásról, csak szemléletmódbeli különbségről beszélünk: mind a kezdőriff, mind a tempó védjegyszerű, nem is beszélve Halford bődületesen erőteljes, hangról hangra zseniális előadásáról, a gitárszintetizátoros effektek ugyanakkor kissé felhabosítják a dalt, és a hangvétel is inkább könnyed, mintsem sötét vagy vészjósló. A dús vokálozású refrén ugyanakkor talán az egész lemez legjobbja, és a belassulásra érkező Tipton / Downing szólóbetét is tízpontos.

A Private Propertyben ismét az effektek adják meg a kezdést, ugyanakkor itt érhető leginkább tetten, hogy ez a megközelítés csíráiban már a Defendersen is ott volt – igaz, itt más irányba vitték el a dolgot, hiszen két évvel korábban biztos sokkal dominánsabban döngöltek volna a verzék fátyolos dallamai alatt a gitárok. Itt inkább csak az effektszőnyeg és a dohogó ritmusszekció egyenrangú társaként húznak, viszont a monumentális refrénről ismét csak a legjobbakat tudom mondani, meg persze a szólóról is... A Parental Guidance ezzel szemben tényleg kevésbé jellemző, ha lehet ilyet mondani, a Priest itt próbálta megírni a maga tinédzsertapsmetal-himnuszát – de mondjuk eleve a téma is adta magát, hiszen az amerikai fiatalok erkölcseit őrző PMRC szervezet a Defenders idején elég rendesen beléjük szállt az Eat Me Alive miatt. Maga a dal egyébként abszolút kerek, a szólók meg aztán különösen gyilkosak, de a kissé gajdolósan együtténeklős refrén tényleg nem annyira illett a bandához, ezt el kell ismernem.

0414jp4

A Rock You All Around The World címének megfelelően fémesített rock'n'rollt hoz, ahol a tipikus zakatoló Priest-riffelés a helyén van, és inkább Halford lazább dallamai, illetve a vokál- és effektrengeteg ad szokatlanabb irányt a számnak. A refrén itt is arénaénekeltetésre íródott, és ugyan kicsit itt is kísért a Parental Guidance-nél leírtak szelleme, azért sokkal testhezállóbb a dolog, mint ott. Viszont messze nem annyira, mint az Out In The Coldban, ahol a hangszerelés talán más, mint 1982-ben vagy 1984-ben lett volna, ám még a gitárszintetizátoros dominancia mellett is hamisítatlan, klasszikusan priestes power-líráról beszélünk. Hatalmas ívet leíró, monumentálisan drámai darab, amely a maga hat és fél perces hosszával annak rendje és módja szerint rá is telepszik a hallgatóra. Erejéről mindent elmond, hogy az aktuális turnén még a benne pengetett finomabb, érzelmesebb húrok ellenére is nyitódalként szerepelt, és ennél többet én sem tudok hozzátenni. Tökéletes darab, amelyben mind a csodálatosan, megbabonázóan éneklő Halford, mind a gitárosok maximális teljesítményt nyújtanak.

A Wild Nights, Hot & Crazy Days épp olyan átmenet a klasszikus Priest és a pop metal között, mint mondjuk a Private Property: gitárszintetizátorok nélkül, kicsit feszesebbre húzva simán felfért volna az előző két album valamelyikére is. Halford persze megint mindent visz, az énekdallamok óriásiak, a bridge-ben pedig a mélyebbre hangolt gitárok irgalmatlan, magabiztos erőt tolnak a briliáns melódiák alá. Nálam mindig is óriási kedvenc volt ez a dal, hihetetlenül pozitív, kolosszális '80-as évek-feelinget áraszt magából. A Hot For Love szintén ez az iskola, ahol a súlyos gitárok és a rájuk pakolt effektrengeteg habosabb volta szolgáltatja az érdekes kettősséget – a refrén mindazonáltal lehetne egy fokkal szofisztikáltabb. De aztán úgyis jön a Reckless, amely számomra mindig is a lemez legjobb dala volt, és egyben az egyik leghatalmasabb favoritom is a zenekartól. Cseppet sem csodálom, hogy Jerry Bruckheimerék meg akarták szerezni a Top Gunhoz, hiszen a szöveg is kapcsolódhat a vadászgépes tematikához („I'm comin' at gale force ten"), de az a bizonyos elegáns, szárnyaló, mégis hihetetlen erőt rejtő sodrás is jellemzi, ami abszolút Priest-védjegynek számított ebben az időszakban. Nem nevezném nyilvánvaló slágernek, de valószínűleg így is feljebb lökte volna a bandát pár kategóriával, ha bekerül a filmbe – utólag nézve talán jobb, hogy nem így alakult, ám ez már más kérdés. Halford dalvégi sikolyától mindenesetre ennyi év és sokszáz hallgatás után is készen vagyok.

0414jp2

Ami a Twin Turbos második részére félretett dalokat illeti, ezek között olyanok szerepeltek, mint a Prisoner Of Your Eyes, a Turn On Your Light, a Red, White & Blue vagy az All Fired Up. Utóbbiakat a csapat már jóval később, a 2000-es évek elejének remaszteres újrakiadásain elosztva hozta ki, illetve négy számot (Ram It Down, Hard As Iron, Love You To Death, Monsters Of Rock) a majdani következő stúdiólemezre pakoltak fel 1988-ban. Két további téma (az Under The Gun és a Fighting For Your Love) hivatalosan a mai napig nem jelent meg, a legérdekesebb karriert azonban a Heart Of A Lion futotta be. Ennek Priest-változata csak a 2004-es Metalogy kollekción jött ki hivatalosan, ám távolról sem volt ismeretlen a banda rajongói előtt: már 1987-ben megjelent az amerikai Racer X második lemezén, a Second Heaten, amihez természetesen Jeff Martin volt az összekötő kapocs: „Amikor a Bahamákon vendégeskedtem náluk a felvételek idején, Rob megmutatta az egész albumot, és egyből a Heart Of A Lion tetszett a legjobban a dalok közül. Amikor kijött a Turbo, el sem akartam hinni, hogy nem tették fel rá! Már akkor felvetettem Robnak, hogy egyszer szívesen megcsinálnám, és amikor stúdióba vonultunk a Racer X-szel, eszembe jutott a dolog. Felhívtam, ő meg egyből áldását adta a dologra. A mi verziónk kicsit giccsesebbre sikeredett az eredetinél, a Priest sokkal keményebben nyomta a nótát, szóval az eredetinél nem sikerült jobbat csinálnunk. Arról viszont csak a lemez megjelenése után egy évvel értesültünk, hogy Glenn Tipton csak utólag tudta meg ezt az egészet, és pokolian dühös lett miatta! Szóval bocs, Glenn, és köszi, Rob!" A dalt egyébként a 2000-es évek elején Halford is feldolgozta a szólócsapatával, és a Live Insurrection koncertanyag bónuszaként meg is jelentette – szerintem egyértelműen utóbbi a legjobb ismert változat belőle.

A metallapokban igen vegyesen fogadott Turbo az Egyesült Államokban kifejezetten jól kezdett a listákon: a 17. helyen nyitott, ami eggyel még jobb is volt a Defenders csúcspozíciójánál, és vállvetve állt a Screaming legjobb eredményével. Odahaza, Nagy-Britanniában azonban csak a 33. lett, ami a banda leggyengébb helyezése volt a Killing Machine óta, és sem a Turbo Lover, sem a Locked In single nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Az album gyorsabban aranyozódott be Amerikában, mint bármelyik korábbi lemezük, de a fogyások később sem indultak be jobban, mint mondjuk a Defendersnél: hiába játszottak ismét teltházas arénákban mindenfelé a Fuel For Life fedőnevű turnén, nagyjából őszre eldőlt, hogy a Judas Priestből az áramvonalasabb, slágeresebb lemez sem csinált Def Leppard-méretű lakossági kedvencet. Érdekes kérdés, mi lehetett mindennek az oka, mert magában a zenei anyagban egyértelműen megvolt ehhez a potenciál – talán hülyeség, talán nem, de szerintem a Priest még az ekkori csilivilibb kosztümökben is alkalmatlan volt arra, hogy az Államokban mainstream poszterarcokat kreáljanak belőlük, egyszerűen lerítt róluk, hogy hiába slágeresebb a zene, mint valaha, ők mégis mások, mint a Sunset Strip hajmetalosai. A kérdés másik oldala, hogy 1986 második felében már két másik csapatról, a New Jersey-i Bon Joviról és a svéd Europe-ról szólt minden, akik aktuális lemezeikkel minden korábbinál szélesebb rétegekkel ismertették meg a hard rockot. Mellettük ekkor már nem lehetett labdába rúgni, a Priestnek sem sikerült – vicces ugyanakkor, hogy a turné kanadai dátumain, közvetlenül a Slippery When Wet kiadása előtt például a Bon Jovi volt a nyitóbandájuk.

0414jp8A Fuel For Life turné komoly változásokat hozott a csapat, konkrétan Halford életében: „Az első koncert, amit józanul játszottam a Priesttel, Új-Mexikóban volt, az albuquerque-i Tingley Coliseumban. Ez volt a Turbo turnéjának első állomása, és életemben először akkor mentem ki úgy a színpadra, hogy nem volt már semmi pia, mert korábban mindig benyomtam három-négy vodkát tonikkal, hogy kicsit felpörögjek. Ez a tiszta, józan koncert pedig életem legjobbja lett, mert hirtelen a zene lett a kábítószerem: megkaptam tőle mindazt, amit korábban észre sem vettem, mert elnyomtam az egészet drogokkal meg piával." A turné egészen az év végéig tartott, és a banda csak Észak-Amerikában több mint 300 ezer embernek játszott az ottani állomásokon. Nem elhanyagolható fontosságú tény az sem, hogy az európai kör során ismerték meg Jayne Andrewst is, aki a turnészervezői stáb tagja volt, később pedig Glenn Tipton élete párja, majd a zenekar menedzsere lett – és mindkét minőségben terelgeti is őket a mai napig.

A következő év derekára a Turbo beplatinázódott az Államokban, vagyis hozta az elődök formáját, de nem tett túl rajtuk érdemben. K.K.: „Előzetesen azt gondoltuk, hogy a Turbo nagyon nagy karriert fut majd be a listákon, és a rádió is sokkal többet nyomja majd a dalokat, mint például a Defendersnél, viszont a várakozásaink nem jöttek be. Egy idő után el kellett fogadnunk, hogy a Priest sokak számára örökké elfogadhatatlan marad, és sosem fogunk tudni olyan mainstream áttörést produkálni, mint a Scorpions, a Quiet Riot vagy a Twisted Sister. És a rajongóink is így szeretik a bandát: kultuszzenekarként." Rob: „A Judas Priest sosem aratott olyan mértékű kereskedelmi sikereket, mint a Guns N' Roses vagy akár csak az Iron Maiden. Persze nekünk is akadtak nagy slágereink a British Steeltől kezdve, ám mindvégig albumbandaként dolgoztunk. A sikerdalok segítettek tágítani a táborunkat, de a rajongóink többsége mindig is a teljes nagylemezek pártján állt, és ez mindenképpen jobb, mintha tíz perc hírnév után gyorsan eltűntünk volna a süllyesztőben."

Az 1987 júniusában kiadott, dupla Priest... Live! koncertlemezen a Turbo dalai is a jóval fémesebb élő verzióban csendültek fel, és a csalódott rajongók is hallhatták: azért annyira drámai különbség nincs a korábbi kedvencekhez képest, mint az elsőre tűnhetett. Érdekes ugyanakkor, hogy a zenekar még ennek ellenére sem tett le teljes egészében a rádiós vonal felé kacsingatásról. Az év végén felvették a You Are Everything című, eredetileg a The Stylistics által játszott dalt, méghozzá a Mike Stock, Matt Aitken és Pete Waterman dalszerző-produceri trióval, akik ekkoriban a Bananarama, Rick Astley és Kylie Minogue útját is egyengették. Ha mindez nem lett volna elég, két, a hármasfogat által jegyzett saját számot is rögzítettek Runaround és I Will Return címmel. A mai napig nem tudni, pontosan mi volt a banda célja ezekkel a dalokkal: állítólag arra bazíroztak, hogy a Top Gun-eset mintájára befutnak hozzájuk további filmes kérések, más források szerint azonban tesztlépéseket tettek, hogy érdemes lenne-e akár egy teljes lemezt is felvenniük a Stock / Aitken / Waterman trióval valamikor a jövőben. Halford: „Személy szerint úgy gondolom, kurva jó lett a végeredmény, és a Priest sosem félt kipróbálni új dolgokat. Az ilyesmi néha működik, néha meg nem. A dalok jól sikerültek, de nem illettek hozzánk, viszont kiruccantunk három napra Párizsba, ami jó kalandnak bizonyult. Az ötlet amúgy tőlem érkezett, és sosem szoktuk lehurrogni egymást, így megpróbáltuk. Néha nevetséges lesz, ami aztán kisül az ilyesmikből, de ezt nem tudhatod addig, amíg nem csinálod meg az adott dolgot. Pontosan erről volt szó ebben az esetben is. Aláírtunk egy papírt, hogy ha már majd egyikünk sem él, megjelentethetik ezeket a dalokat..."

0414jp9Persze ekkor már nagyjából készen állt a következő lemez, a Ram It Down is, amely 1988 májusában jött ki, és – egyáltalán nem meglepő módon – lényegesen karcosabbra sikeredett a Turbónál. Viszont hazugság lenne azt állítani, hogy nem maradtak rajta '86-os nyomok, és ez nemcsak a Twin Turbos-kapcsolat miatt van így, hanem a gitárszintetizátoros megoldások sem tűntek el nyom nélkül. Akárhogyan is, szerintem ez az album a dalok színvonala tekintetében mindenképpen elmaradt a Turbo mögött (még azzal együtt is, hogy egyik örök kedvencem, a Blood Red Skies is ezen szerepelt), és nem mellesleg kereskedelmileg sem bizonyult akkora durranásnak, mint elődei. Bizony, az oly sokat köpködött '86-os album a mai napig a Priest utolsó produkciója, amelyből több mint egymillió ment el az Egyesült Államokban... Ugyanakkor a keményvonalas hívek Turbo miatti morgolódása csak minden idők addigi legkeményebb Judas-albuma, az 1990-es Painkiller megjelenése után halkult el véglegesen.

És hogy miként is tekint mai fejjel a zenekar erre a lemezre? Teljes mellszélességgel felvállalják, ami számomra mindenképpen rokonszenves. Halford: „Szerintem a Turbo megmutatta, hogy a zenekar nagyon is képes változni, és mást csinálni. Eleve mindig megpróbáltuk elkerülni az önismétlés csapdáját." K.K.: „Tény, hogy az albumra a kommerszebb dalok kerültek fel, és talán valahol sejtettük is, hogy ez nem minden rajongónak lesz majd ínyére. De akkor is stílusában egységes lemezben gondolkodtunk, mert a korábbiak azért többnyire nagyon változatosak voltak. Mindannyian nagyon akartuk a dupla lemezt, de mivel a végül kiválogatott daloknak határozott és egységes íve volt, végül belenyugodtunk, hogy ez a jó megoldás. Hallottuk mi is a lemezt ért bírálatokat, de az ilyesmi mindig benne van a pakliban, ha valami mást csinálsz a szokásoshoz képest. Márpedig a gitárszintetizátoros vonal mindenképpen határozott lépés volt egy másik irányba, ami sokaknak tetszett, másoknak meg nem. De hát ez már csak ilyen: ha az emberek megszeretnek valamit, utána rossz szemmel nézik, ha az megváltozik. Nem akarják, hogy kísérletezz, amit egyébként rajongói aggyal gondolkodva el is tudok fogadni."

Ian Hill ugyanakkor úgy látja, kicsit túllőttek a célon ezzel-azzal a lemezen: „A gitárszintetizátorok alkalmazása mindenképpen jó ötletnek tűnt, de talán kicsit túlmentünk a dologgal egy határon. Viszont azzal együtt, hogy az albumra vegyes reakciók érkeztek, és pár rajongót talán el is veszítettünk vele, újak is érkeztek helyettük. Ma már szerintem sokkal jobban értik az emberek a lemezt, mint a maga idejében, a Turbo Lover pedig az egyik legtöbbet kért dal a koncerteken, igazi rajongói kedvenccé érett." Tipton: „Nem is tagadjuk, hogy a Turbón kísérletezni akartunk a heavy metallal, ki akartuk tágítani a stílus határait. Ha egy lemezt félhomályban hallgatsz a szobádban, egészen más hangulatod támad tőle, mint amikor ugyanazokat a nótákat élőben hallod. A Turbo dalait az egész világon játszottuk, és a színpadon kétségtelenül heavy metalként szóltak, de sokan képtelenek voltak ezt elismerni. Egy albumot persze nagyon könnyű kritizálni és leszólni, arra viszont senki sem gondol, hogy miután az ember felvett mondjuk tíz lemezt, akkor szüksége van egy kis változásra, hogy tovább tudjon dolgozni, esetleg pont azzal a céllal, hogy a következő album igazán átütő hangzású legyen."

0414jp10Emellett ha hihetünk Halfordnak, a zenekar igazság szerint már a '80-as évek közepén sem feltétlenül hitt abban, hogy minden az MTV uralásán múlna: „Már úgy 1986 körül is sejteni lehetett, hogy bő fél évtizeden belül sehol sem lesz a Quiet Riot, a Twisted Sister vagy a Ratt. Akkoriban az amerikai MTV olyan 23 millió emberhez jutott el, és ha ennek a 23 millió embernek csak egy százaléka megvett egy adott albumot, az már elég volt egy banda felfutásához. Viszont akkoriban még csak kevesen látták át, hogy ez nem egy hűséges rajongói keménymag, hanem csupán divatréteg. A még kialakulatlan ízlésű kissrác az egyik még azt üvölti, hogy bang your head!, aztán a következő évben már valami nyálat hallgat. Ez soha nem fog megváltozni, ráadásul ma már az MTV-t is a korábbi 23 millió néző többszöröse nézi."

Akármi is történt 1986-ban, ma már kevésbé tűnik fontosnak, mennyire megosztó lemez volt akkor a Turbo: mint írtam, számomra ez a kiadvány is a Priest-katalógus szerves része. Nem olyan, mint a Defenders Of The Faith, de hát a Stained Class sem volt olyan, mint a Sin After Sin, és a Point Of Entry sem volt olyan, mint a British Steel. Ennek a zenekarnak pont a megújulási képesség jelentette az egyik legnagyobb erősségét, a dalok pedig a Turbón is óriásiak. Vagyis gitárszintetizátorok ide, könnyedebb hangvétel oda, csicsás kosztümök amoda, ez az album is ugyanolyan, száz százalékos Judas, mint a fentiek.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+1 #30 Draveczki-Ury Ádám 2017-01-19 12:31
Idézet - Mig-29:
Szépen lefordítottátok ezt a cikket.
http://www.thexquorum.com/mad/TURBO.html

Abszolút tény, hogy a DOTF, a Turbo és a RID lemezeken dobgép volt. Ez volt akkor a divat. Másrészt Holland egy középszar dobos volt, az igazi rajongók sose értették, hogy lehetett Les Binks-t kirúgni Holland kedvéért, aki élőben nem is tudta eljátszani a dobcomputerbe programozott témákat, hanem csak kettő-négyeket ütött.

Azt, hogy Holland helyett dobgép volt 3 lemezen, a Judas Priest tagjai egyértelműen sosem mondták ki, de több interjúban tettek rá utalást. Jonathan Valen volt az a dobos, aki a Fuel for Life turnén Holland mögött játszott a koncerteken mint ütős. http://www.jonathanvalen.com/judas.html

A linkelt cikkben úgynevezett interjúrészlete k vannak, szintén máshonnan. Kétségtelen, hogy használtam olyan interjúkat is, amikből itt is idéznek, de hogy ezt fordítottam volna le szépen? Nos, nem. De ezt kábé első blikkre is láthatja bárki szerintem.
Idézet
 
 
-3 #29 Mig-29 2017-01-19 11:52
Szépen lefordítottátok ezt a cikket.
http://www.thexquorum.com/mad/TURBO.html

Abszolút tény, hogy a DOTF, a Turbo és a RID lemezeken dobgép volt. Ez volt akkor a divat. Másrészt Holland egy középszar dobos volt, az igazi rajongók sose értették, hogy lehetett Les Binks-t kirúgni Holland kedvéért, aki élőben nem is tudta eljátszani a dobcomputerbe programozott témákat, hanem csak kettő-négyeket ütött.

Azt, hogy Holland helyett dobgép volt 3 lemezen, a Judas Priest tagjai egyértelműen sosem mondták ki, de több interjúban tettek rá utalást. Jonathan Valen volt az a dobos, aki a Fuel for Life turnén Holland mögött játszott a koncerteken mint ütős. http://www.jonathanvalen.com/judas.html
Idézet
 
 
+4 #28 The_Sentinel 2016-04-18 21:21
Mivel vitatott lemezekről is írtok itt (mint pl. a Turbo is), felteszem a kérdést: Demolition?

Idén lesz 15 éves az is.
Idézet
 
 
+2 #27 Dead again 2016-04-18 19:44
Meghallgatva ezt a lemezt, megértem, hogy miért vágta ki anno annyi embernél a biztosítékot. Nem a kedvenc lemezem tőlük, de nem rossz. Nem kezdek el sikítozni, ha valahol meghallok egy nótát erről a lemezről, csak annyit jut az eszembe, hogy de érdekes volt ez a korszakuk is. Szóval, okés.
Én egy Point of entry írásnak is örülnék, mert nekem pont az az egyik kedvenc tőlük, a Ram it down-t gyengébbnek tartom nála (annak ellenére, hogy azt a lemezt is szeretem, nem annyira, mint a Point of entry-t, de azért jobban, mint pl. ennek az írásnak a tárgyát). Szerintem szuper lemez.
Idézet
 
 
+2 #26 Claudius Oltarimanus 2016-04-17 21:33
Azért Halford szado-mazo sztorija milyen súlyos....már sejtem mi ihlette a Pain and Pleasure nótát. :-)
Idézet
 
 
+5 #25 Palinkas Vince 2016-04-17 20:50
Idézet - Palinkas Vince:
Idézet - kamikaze:
Idézet - Palinkas Vince:
Nekem nagy kedvencem a Priest.... live es pont Holland jateka tetszik tobbek kozott. Persze nyilvan elodei es utodja teljesen mas dimenzio. Nem mellesleg a koncertvideo is zsenialis, ahogy annyira de annyira hajmetal bandanak akarnak latszani.

Ugye ez csak irónia, hogy a Priest Live!-on tetszik a dobjáték? Az ugyanis ott annyira idegesítően primitív, hogy szinte hazavágja az egész lemezt. Vannak persze nagyon jó dalok rajta, amiért az ember néha átsiklik ezen a negatívumon, de reálisan értékelve szinte hihetetlen, hogy egy ilyen kaliberű bandának ennyire gyenge dobosa volt egy évtizeden át! Bűnrossz! Kb. a 8. dal környékén már végtelenül unalmas Holland ötlettelen játéka, és hol van még a vége?


A hajmetalos kiállásra vonatkozó rész irónia valóban, mindig felvidít amit Halford a végén táncilag előad. Akárcsak a 80-as évekbeli videoklipek, amelyekkel meggyőződésem hogy csak szivatni akartak mindenkit.

Holland játékát viszont tényleg csípem, ahogy mondjuk Peter Criss-t is, kb ugyanaz a történet, ha az utódjukkal hasonlítjuk össze őket. De amúgy Travis se variálja túl ezeket a nótákat élőben,


Amúgy pedig hétvégén meghallgattam vagy 3x a Turbót. Kiváló lemez. És végülis ez a rovat lényege, hogy előszedesse az adott lemezt.
Idézet
 
 
+3 #24 Palinkas Vince 2016-04-17 20:49
Idézet - kamikaze:
Idézet - Palinkas Vince:
Nekem nagy kedvencem a Priest.... live es pont Holland jateka tetszik tobbek kozott. Persze nyilvan elodei es utodja teljesen mas dimenzio. Nem mellesleg a koncertvideo is zsenialis, ahogy annyira de annyira hajmetal bandanak akarnak latszani.

Ugye ez csak irónia, hogy a Priest Live!-on tetszik a dobjáték? Az ugyanis ott annyira idegesítően primitív, hogy szinte hazavágja az egész lemezt. Vannak persze nagyon jó dalok rajta, amiért az ember néha átsiklik ezen a negatívumon, de reálisan értékelve szinte hihetetlen, hogy egy ilyen kaliberű bandának ennyire gyenge dobosa volt egy évtizeden át! Bűnrossz! Kb. a 8. dal környékén már végtelenül unalmas Holland ötlettelen játéka, és hol van még a vége?


A hajmetalos kiállásra vonatkozó rész irónia valóban, mindig felvidít amit Halford a végén táncilag előad. Akárcsak a 80-as évekbeli videoklipek, amelyekkel meggyőződésem hogy csak szivatni akartak mindenkit.

Holland játékát viszont tényleg csípem, ahogy mondjuk Peter Criss-t is, kb ugyanaz a történet, ha az utódjukkal hasonlítjuk össze őket. De amúgy Travis se variálja túl ezeket a nótákat élőben,
Idézet
 
 
+2 #23 eurodog 2016-04-17 19:13
Szerintem kellenek egy heavy metal együttesnek ilyen kommerszebb lemezek is. Így bővülhet a rajongó táboruk. Én is a Turbo loverrel ismertem meg a JP. -et, mivel ezt játszották a rádióban. Tehát eggyel több kedvelője lett a zenekarnak. (Ugyanez a helyzet a Kissel és az I was made for loving you-val, valamint Metallica - Enter sandman.)
Idézet
 
 
+1 #22 Afrikaaner 2016-04-17 12:51
86-ban a megjelenés után rögtön leadta a Magyar Rádió. Komjáthy György úgy konferálta fel: "...bár hangzásának keménységét megőrizte, az eddigieknél több sláger-elemet is tartalmaz". Nekem azért shock volt a 84-es Defenders után. :)
Idézet
 
 
+2 #21 zzz 2016-04-17 09:03
Én is a 90s években csatlakoztam a Priest táborhoz nálam abszolút klasszikus lemez a zúzósabb korongok után pedig megmutatták hogy bármikor tudnak slágerorientált zenét is gyártani ráadásul magas színvonalon.
Pontosan ezért a változatosságér t a legizgalmasabb Rock/Metal banda.Kb 2002 ig.
És nyilván ugyanezért hullámzó a lemezeladás.
Ők is tipikusan az a zenekar akiket az utókor fog a magasba emelni,és hivatkozik majd rájuk boldog, boldogtalan.(lád:Ramones)
Ja és szokás szerint remek írás! Köszi.
Idézet
 
 
+3 #20 queensryche999 2016-04-16 16:13
Idézet - kamikaze:
Ez a hajmetalkodás részükről meg annyira idétlen és röhejes volt, mintha mondjuk Jovi akart volna thrash metalt játszani.


A cikkben lévő idézetekből szerintem kiderül, miért csinálták: még ha kissé furán is veszi ki magát ez a kifejezés ebben a zenei környezetben - bár miért venné? -, itt eléggé kreatív művészemberek gyülekezetéről beszélünk, akiket (pontosabban a két dalszerzőt) nagyon komolyan inspirált az ebben az időben megjelenő/elterjedő új technikai lehetőség, értsd gitárszintetizá tor, adott esetben akár dobgép stb.
A különbség köztük és sok hasonló zenekar között szerintem az volt, hogy ők nem szégyellték ezeket a lemezeiken is használni (nem csak mondjuk magáncélra, esetleg demókon). A dalok színvonalát szerintem semennyire nem befolyásolta. Ami szerintem valóban kontraszt, az a dobjáték, ami ugye egy lerágott csont; akkor és ott ilyen dobosuk volt, aki mint a példa is mutatja, hosszú évekig megfelelt nekik.

Érdekes, amit a 3 leggyengébb lemezről írsz. A PoE tekintetében még akár egyet is értek, de a RID nálam pl. benne van a top 4-ben. (Ízlések, ugye. :))

Idézet - kamikaze:
De az ilyen és hasonlóan ellentmondásos lemezekkel csak hígul a rovatban szereplő és amúgy méltán idevaló albumok sora. Azok, amelyek vitán felül és általánosan elfogadottan is kiérdemlik a klasszikus jelzőt. Egy idő után nem lesz olyan magas értéke az itt szereplő valóban über lemezeknek, ha az ilyenek degradálják a minimálisan szükséges szintet.


Ugyan már, hány és hány mondjuk azt "megosztó" lemez volt már itt. Ettől aztán nem lesz kevésbé érdekes és színvonalas ez a rovat sőt, minél heterogénebb, annál jobb. Amíg a szerző(k) ilyen állhatatos módon végzik a dolgukat (és nem mellesleg mindig le is írják, hogy az adott lemez anno megosztotta a tábort ), nincs ezzel semmi probléma.
Ja és engem a klasszikus értékeket felvonultató (értsd jó DALOK) poplemezek sem zavarnak itt.
Idézet
 
 
+8 #19 Draveczki-Ury Ádám 2016-04-16 15:56
Idézet - kamikaze:
[quote name="Palinkas Vince"]De az ilyen és hasonlóan ellentmondásos lemezekkel csak hígul a rovatban szereplő és amúgy méltán idevaló albumok sora. Azok, amelyek vitán felül és általánosan elfogadottan is kiérdemlik a klasszikus jelzőt. Egy idő után nem lesz olyan magas értéke az itt szereplő valóban über lemezeknek, ha az ilyenek degradálják a minimálisan szükséges szintet. Lassan lesz banda, aminek szinte mindegyik lemeze bekerül.

Akkor most ismét és sokadszorra is leírom, hogy ebben a rovatban az elejétől fogva sem kizárólag mindenki által elismert és hozsannázott lemezekben gondolkodtunk (tényleg, léteznek egyáltalán ilyenek?), hanem ilyen ellentmondásos, megosztó, de érdekes sztorijú albumokban is.

Egyébként a legnagyobb alapbandáknál nem titkoltan távlati célunk, hogy minden bekerüljön legalább a klasszikus korszakból - például a Led Zeppelinnek, a Black Sabbathnak, a Deep Purple-nek, a Maidennek és igen, a Priestnek is az összes régi lemeze klasszikus már csak annál fogva is, hogy ezek az előadók készítették el őket. Az más kérdés, hogy tökéletes-e mindegyik, nyilván nem, de nem is állítottunk ilyet - erről sem írtam egy szóval sem, hogy az. (Egy személyes vallomás: ezzel együtt én egyébként biztosan többször hallgattam meg ezt a lemezt, mint például a British Steelt, bár lehet, hogy ezzel most leírom magam. :) )
Idézet
 
 
+3 #18 kamikaze 2016-04-16 12:56
Idézet - Palinkas Vince:
Nekem nagy kedvencem a Priest.... live es pont Holland jateka tetszik tobbek kozott. Persze nyilvan elodei es utodja teljesen mas dimenzio. Nem mellesleg a koncertvideo is zsenialis, ahogy annyira de annyira hajmetal bandanak akarnak latszani.

Ugye ez csak irónia, hogy a Priest Live!-on tetszik a dobjáték? Az ugyanis ott annyira idegesítően primitív, hogy szinte hazavágja az egész lemezt. Vannak persze nagyon jó dalok rajta, amiért az ember néha átsiklik ezen a negatívumon, de reálisan értékelve szinte hihetetlen, hogy egy ilyen kaliberű bandának ennyire gyenge dobosa volt egy évtizeden át! Bűnrossz! Kb. a 8. dal környékén már végtelenül unalmas Holland ötlettelen játéka, és hol van még a vége?
Ez a hajmetalkodás részükről meg annyira idétlen és röhejes volt, mintha mondjuk Jovi akart volna thrash metalt játszani. Totálisan idegen volt a Priest addigi és a '90 utáni szellemiségétől (na meg az a dizájn! :D), nem is csoda, hogy nem jött be. Egyszerűen hiteltelen és erőltetett volt részükről ez a görcsös sikerhajhászás. Értékelendő persze, hogy soha nem akarták ugyanazt a lemezt kétszer megcsinálni, de ezzel együtt is a '80-as években készítették a 3 leggyengébbet, a Point of Entry-t, ezt, és a Ram It Down-t. Ezek szerintem nem klasszikusok. Mert van rajtuk pár jó dal? Még jó. De az ilyen és hasonlóan ellentmondásos lemezekkel csak hígul a rovatban szereplő és amúgy méltán idevaló albumok sora. Azok, amelyek vitán felül és általánosan elfogadottan is kiérdemlik a klasszikus jelzőt. Egy idő után nem lesz olyan magas értéke az itt szereplő valóban über lemezeknek, ha az ilyenek degradálják a minimálisan szükséges szintet. Lassan lesz banda, aminek szinte mindegyik lemeze bekerül. Azt azért ne állítsa senki, hogy mindegyik egyformán jó, és jelentős hatással bírt mind a nemzetközi színtéren, mind a(z adott) csapat életművében. Ezt se lehet egy lapon említeni pl. a British Steel-el vagy a Painkiller-rel.
Idézet
 
 
+1 #17 norbert hellacopter 2016-04-16 08:55
Szerintem ez a legjobb Judas lemez :)
Idézet
 
 
+1 #16 ujper 2016-04-15 19:55
Én egyáltalán nem szerettem ezt a albumot, a Metal Workson is áttekertem a kapcsolódó dalokat. Aztán az Electric Eye-on a gyerekkel megnéztük az összes klipet, és a kinder pont a Turbo Lover-re meg a Locked In-re kattant rá... Jó kis apokalipszis-feeling ugye :) Ezeket aztán láttam vagy ötvenszer, és teljesen kedvencek lettek. Az album további dalaitól viszont még mindig távol tartom magamat, de én egyébként sem vagyok mérvadó, mert nem szeretem a Screaming albumot se :D

A kimerítő ismertetőt köszönöm. :)
Idézet
 
 
+3 #15 Palinkas Vince 2016-04-15 19:14
Nekem nagy kedvencem a Priest.... live es pont Holland jateka tetszik tobbek kozott. Persze nyilvan elodei es utodja teljesen mas dimenzio. Nem mellesleg a koncertvideo is zsenialis, ahogy annyira de annyira hajmetal bandanak akarnak latszani.
Idézet
 
 
+3 #14 Svet 2016-04-15 17:12
Idézet - Csaba:
Idézet - DéeL:
Amennyiben nem tévedek vagy ez vagy a Ram It Down volt az első Judas Priest albumom a '80-as évek végén. Ami engem illet, a címadót és a Wild Nights-ot jegyeztem meg róla. Ellenben a Ram It Down falhoz kent, az is alapmű. Amit sosem értek és értettem meg, Dave Holland teljesítményét ,iért cikizik, amikor a legklasszikusab b Judas Priest lemezeken ő dobolt?

Sok esetben előjött a pletyka, hogy dobgép lenne a valóság, Holland meg csak volt, hogy legyen és feljátszotta élőben. A nem remasterelt változatokat hallgatva azért több dalban nagyon tompa és rém egyszerű a dob, illetve gépiessége miatt is ment a rizsa a korszakban.


Én úgy olvastam anno hogy a Ram it down albumon ténylegesen dobgép volt miután a lemezkészítés felén kilépett Holland. A Turbo albumon érdekes volt a dob tényleg, de szerintem itt még igazi volt. Volt dobosuk úgyhogy mi értelme lett volna dobgépet használniuk?
Az meg hogy egyszerűbbek a témák...hát istenem, az AC/DC-ben meg a Rolling Stones-ban sem voltak épp technikás dobtémák mégis ember játszotta őket nem gép.
Idézet
 
 
+2 #13 DéeL 2016-04-15 14:44
Idézet - Csaba:
Idézet - DéeL:
Amennyiben nem tévedek vagy ez vagy a Ram It Down volt az első Judas Priest albumom a '80-as évek végén. Ami engem illet, a címadót és a Wild Nights-ot jegyeztem meg róla. Ellenben a Ram It Down falhoz kent, az is alapmű. Amit sosem értek és értettem meg, Dave Holland teljesítményét ,iért cikizik, amikor a legklasszikusab b Judas Priest lemezeken ő dobolt?

Sok esetben előjött a pletyka, hogy dobgép lenne a valóság, Holland meg csak volt, hogy legyen és feljátszotta élőben. A nem remasterelt változatokat hallgatva azért több dalban nagyon tompa és rém egyszerű a dob, illetve gépiessége miatt is ment a rizsa a korszakban.
Élőben nem kamuzhatott, ott nehezen lehetett volna megoldani. Draveczky mestertől pedig már csak egy Screaming és egy Ram It Down cikket várok....-:)
Idézet
 
 
+2 #12 kaffer 2016-04-15 14:07
Nem mondom hogy rossz, de a Defenders után és a Painkiller előtt, ez valahogy annyira nem talált be.
Idézet
 
 
+2 #11 Csaba 2016-04-15 11:07
Idézet - DéeL:
Amennyiben nem tévedek vagy ez vagy a Ram It Down volt az első Judas Priest albumom a '80-as évek végén. Ami engem illet, a címadót és a Wild Nights-ot jegyeztem meg róla. Ellenben a Ram It Down falhoz kent, az is alapmű. Amit sosem értek és értettem meg, Dave Holland teljesítményét ,iért cikizik, amikor a legklasszikusab b Judas Priest lemezeken ő dobolt?

Sok esetben előjött a pletyka, hogy dobgép lenne a valóság, Holland meg csak volt, hogy legyen és feljátszotta élőben. A nem remasterelt változatokat hallgatva azért több dalban nagyon tompa és rém egyszerű a dob, illetve gépiessége miatt is ment a rizsa a korszakban.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.