Shock!

szeptember 16.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Volbeat: karmikus siker

VolbeatAki egyszer is belekóstolt a Volbeat zenéjébe, vagy megnézte őket koncerten, garantáltan a zenekar bűvkörébe került. Az meg tiszta mázli, hogy idén egy önálló koncert után másodszor is meg lehetett őket nézni – igaz, a Metallica előtt. A koncert kora délutánján nyílt lehetőségünk beszélgetni a zenekarral, ráadásul rögtön kettőjükkel: Michael Poulsen zenekari agy és Anders Kjolholm basszusgitáros voltak beszélgetőpartnereink.

Hogy zajlik eddig a mostani turnétok?

Michael: Ez még csak a harmadik koncertünk a Metallicával, de eddig minden rendben ment. Jó volt ismét találkozni velük. Tavaly ősszel együtt turnéztunk Amerikában és tényleg óriási élmény most újra együtt lenni és látni, hogy minden kifogástalanul működik, mindenki jól érzi magát. Velünk is baromi rendesek, tényleg minden a lehető legjobban alakult eddig.

Nemrég jártatok nálunk a Diesel klubban. Van bármiféle emléked erről vagy ez csak egy koncert volt akkor a sorban?

Michael: Nos igen, néha nem túl könnyű felidézni a koncerteket, helyeket, de voltunk már nálatok párszor, négyszer, ha jól emlékszem. Persze minden alkalommal jó érzés néhány ismerős arcot újra látni, a dedikálások is élményszámba mennek, ezeket mind nagyra értékeljük. Fokozottan igaz mindez, ha olyan legendával turnézhatunk, mint a Metallica.

Ősszel jön az új Volbeat lemez, mire számíthatunk, mi változott az előző anyagokhoz képest?

Michael: A címek! (általános röhögés) Oké, nyilván fejlődni kell mindig, és mióta rátaláltunk a saját stílusunkra, ami valahogy már a kezdetektől mindig is teljesen nyitott volt, sosem ragadtunk le egy bizonyos hangzásnál. Mindig széles spektrumot átfogva írtuk a dalokat, kipróbáltunk különbőző stílusokat, mindamellett arra figyeltünk, hogy ne essünk túlzásokba. Ezen a lemezen is megvannak a punk, country, metal, rock and roll, rockabilly elemek, beleraktunk szépen mindent egy nagy levesbe. Persze még mindig Volbeat a végeredmény, de ahogy az eddigi lemezeinkkel is, most próbáltunk valami olyasmit csinálni, amit eddig még nem hallhattak tőlünk. Más hangszereket használtunk, másféle ritmusokat, másféle énekdallamokat, új vendégzenészeket hívtunk...

Neveket tudnál mondani?

Michael: Neeem, neveket nem mondhatok, de annyit elárulhatok, hogy olyan emberekről van szó, akiket mindenki jól ismer. De ez nem James Hetfield. (röhögés) Nyilván szerettem volna, ha James Hetfield szerepel a lemezemen, csak tudod nem akartam túl nyomulós lenni. (nevet) De azért érdekes vendégeink vannak így is, szerettünk volna olyasmit csinálni, amire eddig nem volt példa. Rettentő büszkék vagyunk az új lemezre, főleg, hogy egy olyan időszakban készült, amikor baromi sűrű volt az életünk, rengeteget turnéztunk, az úton írtuk a dalokat. Néhányunk személyes problémákkal is kínlódott, Anders elvált, én elvesztettem az édesapámat, szakítottam a barátnőmmel, újra megnősültem és bár most boldog vagyok, de mindannyian megszenvedtünk pár dologgal. Thomasnak (Bredahl – gitár) megszületett az első gyereke, mi meg épp úton voltunk. Nem panaszkodom, mert mindannyian szeretjük amit csinálunk, de valahol a következő lemezben érezhetően benne lesz mindaz a hangulatváltozás, ami történt velünk az elmúlt időszakban.

Te írod a szövegeket. Inkább történetmesélőnek tartod magad vagy egy adott témáról szeretsz inkább véleményt formálni?

Michael: Mindkettő egyformán megy. Az előző lemezen, a Guitar Gangsters & Cadillac Bloodon 7 dal egy bizonyos téma köré kapcsolódott és ez a sztori az új lemezen is megtalálható 2-3 dalban, de ezzel ez a történet véget is ér ilyen formában. De például annak ellenére, hogy megvan a személyes véleményünk a politikáról, mégsem vagyunk egy politizálós banda, ilyesmit sosem akartunk dalokban megfogalmazni. Szóval a dalaink inkább a történelemről, szerelemről, vágyakról szólnak. A szerelem egy olyan dolog, amihez minden ember tud kapcsolódni és mindenki vágyik rá, egy örökös jó téma. Ha ismered a Volbeatet, egy csomó dallamot az ötvenes-hatvanas évek zenéi ihlettek, és ha meghallgatod az akkori időszak zenéit, azok ugyanolyan szerelmesdalok, mint a mieink.

(Közben megérkezett Anders Kjolholm basszusgitáros, letottyant a kanapéra, így a következő kérdést ő kapta)
Te melyik dalt szereted a legjobban játszani?

Anders: Ez kemény dió, mert előfordul, hogy eljátszunk egy xy dalt, és a közönség megőrül tőle teljesen váratlanul. Másnap meg valami totál másikra reagálnak így. Személy szerint én nagyon szeretem játszani a Guitar Gangsters & Cadillac Bloodot, imádom, egy rakás jó téma van benne.

És melyik a legunalmasabb Volbeat dal?

(általános röhögés)
Anders: A legunalmasabb? Na, azokat sosem játsszuk élőben! Igazából nem mondanám egyikre sem, hogy unalmas, inkább túl nyugisnak tartom némelyiket. Ha bármelyik is unalmas lenne, akkor azt sosem játszanánk. (nevetnek)

Michael: Ja, akkor csak ácsorognánk, innánk és nem játszanánk semmit. (nevetnek)

Minden zenekarnak megvan a maga „Enter Sandmanje". Melyik Volbeat szerzemény a ti entersandmenetek?

Anders: Igazából ez attól függ, melyik országban játszunk épp. Ha otthon, Dániában, akkor a The Garden's Tale, ami slágerlistára is nagyon komolyan felkerült, mint ahogy a Maybellene I Hofteholder is.

Michael: Meg a Mary Ann's Place is. De Németországban például már teljesen más a helyzet, ott a Mr. and Mrs. Ness a legsikeresebb.

Anders: Szóval tényleg attól függ, épp hol játsszunk, abszolút kiszámíthatatlan.

Nem mindennapi élmény és kihívás lehetett tavaly a Metallicával együtt turnézni, megváltoztatott ez titeket bármiben is?

Michael: Persze, még nagyképűbbek lettünk! (röhögés) Neem, ez nem igaz. Igazából nem hinném, hogy bennem bármit is megváltoztatott volna. De azért a Metallicát figyelni a színpadon, főleg annak tükrében, hogy milyen öregek... (nevetnek) Szóval nézni őket, hogy még mindig mennyire jók, az ösztönöz minket olyan napokon, amikor minden bajunk van, fáj az összes porcikánk, aztán ha megnézed ezeket a vén tököket ahogy kimennek a színpadra és zúznak egy nagyot, az valóban rettenetesen inspiráló tud lenni. Segít abban, hogy vigyázzunk magunkra és még sok évig a zenének tudjunk élni.

Egy igazán rossz napon mi visz előre?

Anders: A közönség.

Michael: Hm... ez egy nagyon jó kérdés, általában minden nap totál ugyanazokat kérdezik de ez tényleg jó.

Anders: Tényleg érdekes kérdés... (nevet) Én például ha nagyon magam alatt vagyok és az égvilágon semmi energiát nem érzek, és 15 perccel a kezdés előtt már érzem a pezsgést, és abban a pillanatban amikor színpadra lépek és a közönség elkezd kiabálni, azonnal jön az energiaáramlást és visz magával.

Michael: Ha tényleg rossz napom volt, szarul aludtam vagy bármi negatív történt a magánéletben, akkor tényleg az segít, ha kimegyek a színpadra és érzem, hogy a közönség várt ránk, akarnak valamit tőlünk és szeretik amit csinálunk. Látom a mosolyt az arcokon és ettől máris jobban érzem magam. Igazából ez mindig valamiféle igazi érzelmekkel teli pillanat; látni a boldog arcokat, az hogy megveszik a jegyet és a lemezeinket, mindez valahol teljessé tesz, ha érezhetem, hogy jó az, amit csinálok. Ez mindig segít. Napközben meg egy kedves sms a feleségemtől. (mosolyog) Két napja például egy telefon segített át egy borzalmas másnaposságon, kicsit túl sok whiskeyt sikerült innom, korán felkeltem, elmentem futni, rommá izzadtam magam és borzalmasan éreztem magam, akkor jött egy hívás, hogy megvan az új házam! Iszonyatosan örültem! (nevet) Szóval személyes dolgok is átsegíthetnek egy kemény napon, de főleg az, amikor színpadra lépek. Ilyenkor érzem, hogy megéri a kínlódás.

Van különbség, hogy milyen energiát kaptok egy klubkoncerten és egy arénakoncerten?

Anders: Persze, mindig van. Egy nagy színpadon a közönség eleve jó pár méterre van tőlünk és ha 5-10ezer embernek játszunk, sokkal nehezebb megfogni a közönséget. A kisebb helyek ebből a szempontból sokkal emberközelibbek, de nyilván szeretem a nagy színpadokat is.

Michael: Szerintem elég változó, a kisebb helyeken a közönség ott van az orrunk előtt, meg tudjuk érinteni egymást, megoszthatjuk a whiskeyt, megvan a szemkontaktus...

Még pólót is tudtok cserélni... (nevetünk) Tényleg, mi történt azzal a pólóval? (a Diesel klubos koncerten Michael pólót cserélt valakivel és egy remek Misfitses póló tulajdonosa lett.)

Michael: Baromi büdös volt... (röhögés), és túl nagy is volt rám, így odaadtam a turnémenedzserünknek. (Mutat rá azonnal egy igen nagy darab, ám roppant barátságos fickóra, aki a háttérből vigyorogva bólogat) Visszatérve az előzőekre, ha nagy színpadokon játszunk, a szemkontaktus nem igazán működik, viszont óriási érzés látni, hogy mennyi ember néz minket, hallgatja a zenénket, ami mindig sokat ad.

Mit jelent számotokra a siker?

Michael: Ez is egy jó kérdés...

Anders: Számomra leginkább azt, hogy meg tudok élni a zenélésből. Végre nem kell félretennünk pénzt a következő havi lakbérre. Meg persze vannak olyan előnyei is, hogy ingyen megnézhetünk egy csomó koncertet, kapunk ruhákat, ilyesmi.

Michael: Szerintem nem erről szól, bocs...

Anders: Oké, igaz, tényleg...

Michael: A siker szerintem az, amikor véghezviszed azt, amit elhatároztál. Nem számít, hogy az üzleti szempontok milyenek, ha benned megvan (a szíve tájékára mutat), ha folyamatosan foglalkozol vele és nem aggódsz folyamatosan, hogy hány ember vesz körül valamiért. Számomra a siker az, ha azzal tudok foglalkozni, ami igazán a szívem vágya. Amiről Anders beszélt, az számomra csak a bónusz. És persze, hogy egy álom vált valóra azzal, hogy meg tudunk élni belőle jelen pillanatban, de ha újra tudnánk kezdeni, semmit nem változtatnánk meg, az összes kezdeti szívást sem. Számomra a siker az, amikor felkelek minden reggel és még mindig bennem van az égető vágy arra, hogy folytassam, és ne számítson, hogy az adott pillanatban mennyire szar vagy éppen jó valami.

Hisztek a karmában?

Michael: Valamilyen szinten igen, de csak addig, amíg nem kezd az egész túl hippissé válni. (nevet) A karma talán túl erős szó, nem gondolok mögé semmi spirituálisat, inkább azt mondanám, hogy bizonyos embereknek van valami kisugárzásuk, amivel bevonzzák azt aki arra érzékeny. Néhány embernek erős az aurája, és ha ez markáns személyiséggel párosul, az valahogy valamilyen formában mindig különleges... A sorsát pedig mindenki magának választja bizonyos pontig. Hiszem, hogy a sorsunkon dolgoznunk kell. Azt például rühellem, ha valaki csak ül a seggén és azt rinyálja, hogy ez a végzetem. Ha meg akarod találni az igazi végzetedet, a sorsodat, azért tenned is kell valamit. És ha megteheted, miért ne dolgoznál meg érte?

A Volbeatből szerintetek lehet mainstream zenekar?

Michael: A mainstream már maga egy furcsa szó, mert az emberek totálisan különbözőképpen értelmezik. Néhányan az olyan zenekarokra húzzák rá, amelyek túl furcsák vagy túl gigantikusak. Egyes emberek szerint szart ér az egész, mások meg pont azt hiszik, hogy a világ legnagyobb dolga. Hogy ez végül mivé válik és az emberek mit szűrnek le belőle, az más kérdés. A mainstream általában azt jelenti, hogy valamit iszonyatosan sokan hallgatnak. Hogy ez jó vagy sem, mindenki döntse el maga. Szerintem jó, ha azt nézzük, hogy azon dolgozol, amit elkezdtél, és egyre több ember el tudsz ezzel érni, az egy csodálatos dolog. Néhányan meg tudják ezt valósítani, mert megvan hozzá a kitartásuk. Ha te egy festő vagy és meg akarsz élni belőle, mit szeretnél, hogy csak tíz ember vegye meg a képeidet vagy tízmillió? Roppant egyszerű ez a kérdés...

Mi jár a fejetekben, amikor az utolsó dalba belekezdtek egy koncerten?

Michael: Hogy végre... (röhögés) Néha megkönnyebbülés, néha meg azon kattog az agyunk, hogy jaj, máris vége van?... De hát az időkorlátot mindig be kell tartanunk. Ha jó volt a koncert, az utolsó dalnál jön a boldogságérzet, az eufória.

Anders: És szét akarjuk rúgni mindenkinek a seggét azonnal! (röhögés)

További fotók:
Volbeat

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.