Shock!

április 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Stone Sour: „Már a fiatal csapatok is rettegnek a kockázattól”

Grandiózus vállalkozásra szánta el magát a Stone Sour: a Slipknotból is ismert Corey Taylor énekes és James Root gitáros, illetve Josh Rand gitáros és Roy Mayorga dobos hamarosan nagyszabású dupla konceptlemezzel jelentkezik House Of Gold & Bones címmel. A két részre bontott anyag első felvonása október 22-én kerül a boltokba, a folytatás pedig a tervek szerint valamikor 2013 májusa környékén. Az eleinte gyakran – tévesen – side projektként emlegetett, ám azóta két amerikai aranylemezt is magáénak tudó iowai formáció az egész jövő évet a turnézásnak szenteli, és láthatóan nagyon hisznek az új anyagban. Efelől Josh Rand sem hagyott szemernyi kétséget, amikor felhívott minket némi beszélgetés erejéig.

Egyelőre még csak az első két dalt hallottam a lemezről, amiket hivatalosan is közzétettetek. Mennyire jellemzi az irányvonalat ez a két szerzemény?

Mivel konceptalbumról van szó, ami ráadásul két részes, semmiképpen sem mondanám azt, hogy az egész album ilyen lesz, de nem véletlenül választottuk előzetes ízelítőnek pont a Gone Sovereign-t és az Absolute Zerót. Az anyag egyik oldalát jól jellemzik ezek a témák, de mellettük ott lesznek azok a hangulati hullámzások is, amiket egy ilyen típusú lemeztől el lehet várni. Vagyis a nagy rocknóták mellett vannak balladák, nyugis témák, satöbbi. Szerintem aki szereti a bandát, elégedett lesz a zenével.

Corey előzetesen úgy jellemezte az anyagot, mintha a The Wall és a Dirt egy nagyon erőteljes keveréke lenne. Egyetértesz ezzel a megállapítással?

Corey megpróbálta érzékeltetni a lemez hangulatát egy példával, amit persze a sajtó felkapott és kissé más kontextusban tálalt, mint ahogyan eredetileg elhangzott. Zeneileg, a hangzást tekintve biztosan nem áll a párhuzam, hiszen ha akarnánk, sem tudnánk úgy szólni, mint a Pink Floyd vagy az Alice In Chains – ez egyedül nekik megy. De nem is akarunk. Corey inkább arra utalt, hogy a sztori mögött meghúzódó koncepció, az alapötlet olyan nagyívű, mint a The Wall-é volt, hangulatát, szövegeit tekintve pedig olyan sötét az anyag, mint a Dirt. Egy nagyon borongós tónusú dupla konceptalbumról van szó, ebből adta magát a párhuzam.

Ha már egyébként dupla a lemez, akkor miért két részletben kell kiadni?

Több oka is van annak, hogy végül ez a döntés született. Egyrészt a csomagolást illetően valami olyan grandiózus dologban gondolkodunk, amit még tényleg soha senki nem csinált előttünk. Többet nem mondhatok, de hidd el, nagyon jó lesz! Ebből a szempontból mindenképpen jobb a két részletes megoldás. A másik ok anyagi természetű: egy dupla lemez megjelentetése nagyon drága, és nem akartuk mindenáron feszegetni a határokat. A harmadik ok pedig magában a történetben keresendő, így ugyanis úgy épülhet majd fel a sztori, mint egy film. Az első részben bemutatjuk a karaktereket, aztán egy izgalmas cliffhangerrel véget ér a dolog, és a folytatás onnan veszi fel a szálat, ahol elszakadt. Ez is egy jó megoldásnak tűnt.

Tudom, hogy a sztoriról Coreyt kellene kérdeznem, de nyilván te is tudod a részleteket...

Igen, de egyelőre még nem mondhatok semmit! (nevet) A lényeg tényleg annyi, amit előzetesen is elmondtunk: a főszereplő – aki akármelyikünk lehetne – fordulóponthoz ér az életében, ahol meg kell hoznia a megfelelő döntést arról, hogy úgy él tovább, ahogy eddig, vagy mindent kockára tesz, és alapvetően megváltoztatja maga körül a dolgokat. Ehhez a történethez mindenki tud kapcsolódni, hiszen nincs olyan ember, aki nem került még hasonló helyzetbe élete során. Ezt a szituációt sikerült egy nagyon mély, erős sztoriba ágyaznunk.

Mennyit merített Corey a saját életéből a történethez, és mennyi belőle a fikció?

Azt szokta mondani, hogy 80-85 százalék a saját életéből és a környezetében tapasztalt eseményekből, történetekből állt össze, és csak a maradék 15-20 százalék fikció. Vagyis nagyrészt valós események ihlették a koncepciót.

Magát a zeneszerzést befolyásolta, hogy volt egy egységes sztoritok a dalokhoz?

A Stone Sourben alapvetően mindig is egyéni zeneszerzés folyt, hiszen már csak az időbeosztásunk miatt sem tudunk rendszeresen közösen próbálni. Megvannak ennek a módszernek az előnyei és a hátrányai is, de most is így dolgoztunk. Mindenki gyártotta a saját kis demóit, ezeket körbeküldözgettük, és szép lassan kialakult a koncepció. Corey is feldemózott vagy öt nótát, és ha jól emlékszem, ő vetette fel először az egybefüggő anyag gondolatát. Ezután a sztori önálló életre kelt. A nyers demókat persze össze kellett fésülni a koncepcionális jelleg miatt, de alapvetően nem változtattunk a módszereinken emiatt. A legnehezebb feladat így Coreyra várt, akinek a szövegekkel össze kellett fognia a nótákat.

Mivel épp nincs fix basszeretek, egy igen illusztris vendéggel játszattátok fel a bőgőtémákat a stúdióban. Miért pont a Skid Row basszusgitárosa, Rachel Bolan mellett döntöttetek?

Először összeírtunk egy rövid listát arról, ki jöhet szóba, és Rachel még nem volt rajta ezen, mert valahogy nem jutott eszünkbe. Viszont úgy alakult, hogy akik felmerültek, azok valami miatt nem tudták vállalni a dolgot. Én dobtam be egy este, hogy Rachel Bolan tökéletes lenne ehhez az anyaghoz: megvan benne az a punk rockos attitűd, ami nagyon passzol hozzánk, de egyszerre nagy dallamgyáros és fenomenális dalszerző is emellett. Nem tudtam, mit szólnak majd a többiek, de Corey is azonnal rákattant az ötletre, és azt mondta: bassza meg, tényleg, hogy nem jutott ez eszünkbe hamarabb? Így aztán megkerestük Rachelt, aki baromira meglepődött, de nagyon örült a felkérésnek, és azonnal igent is mondott. Eljött hozzánk, és mind a huszonnégy nótát felnyomta mindössze öt nap alatt, ami őrületes teljesítmény. Hallani is fogod majd a lemezen, mennyire meghatározó a játéka az anyag hangulata szempontjából, tényleg tökéletes választás volt.

Turnézni tud majd veletek?

Sajnos nem, mert jövőre a Skid Row is aktivizálni akarja magát, így aztán az az intenzív turnézás biztosan nem fér be a naptárjába, amit mi tervezünk. Így aztán egy jó cimboránk, Johnny Chow jön majd velünk a koncertekre, akit a Cavalera Conspiracyből vagy a Soulflyból is ismerhetsz.

Eszerint lehet, hogy ő lesz a banda következő basszusgitárosa is?

Egyelőre még nem akarjuk ezt eldönteni. Hálistennek nem is kell kapkodnunk ezzel kapcsolatban. Tudod, a Stone Sour magja huszonöt éve ismeri egymást, és egy ilyen mély viszonyba nem lehet csak úgy kívülről, erőszakkal belehelyezni valaki mást. Johnny remek arc és jó zenész, így akár ő is lehet majd az emberünk, de egyelőre beugróként segít ki minket, aztán a többit meglátjuk.

A második rész májusban jelenik meg, igaz?

Igen. Vagy legalábbis nekem is ezt mondták! (nevet)

Említetted, hogy sokat akartok turnézni ezzel a két albummal, viszont ha hihetünk a híreknek, a Slipknotban is megindult a meló a következő anyagon. Mennyire ver keresztbe egymásnak a két csapat, tekintettel a személyi átfedésekre?

Semennyire, mert a Slipknot tudomásom szerint csak pár kiemelt bulit ad 2013-ban. Arról nem tudok mit mondani, hogy dalszerzésileg mit terveznek, erről Corey vagy Jim adhatna neked felvilágosítást. Az viszont biztos, hogy mi egészen jövő decemberig úton szeretnénk lenni a Stone Sourrel, méghozzá a világ minden táján, és akár még tovább is – ez nyilván a House Of Gold & Bones sikerétől is függ.

Ha már a sikert említetted... Szerinted mennyire kedvezőek a körülmények 2012-ben ahhoz, hogy egy zenekar kiadjon egy sok hallgatást, elmélyülő odafigyelést igénylő dupla konceptalbumot?

Ez egy jó kérdés, amire egyelőre mi sem tudjuk a választ. De nem is nagyon foglalkoztunk vele, ugyanis az volt a lényeg – és ez szintén minden közös munkánkra áll –, hogy a végeredmény elsősorban nekünk tetsszen. Szerettük volna kipróbálni magunkat számunkra eddig ismeretlen területeken is, és ehhez ezek a keretek tűntek most a legmegfelelőbbnek. Rengeteg zenekar fél feszegetni a saját határait, mert attól tartanak, hogy ha valami mást csinálnak, azzal az egész karrierjüket kockára teszik. Manapság még a fiatal csapatok is rettegnek a kockázattól, ami régen abszolút nem volt jellemző. Pedig a zenét a radikális húzások viszik előre. Nagyon jó példa erre a Metallica, akik tényleg mindig a saját fejük után mentek, és leszarták, mit szól majd a következő lépésükhöz a közönség. Pedig nekik aztán igazán akad vesztenivalójuk... Ez persze nem jelenti azt, hogy a Stone Sour következő albuma akár country is lehet, mert nyilván nem lesz az, de szerintem érted, mire gondolok. Most megcsináltuk ezt az albumot, de ettől a következő még akármilyen lehet.

Amikor 2002-ben kijött az első lemezetek, a média szerette egyfajta Slipknot oldalhajtásként tálalni a csapatot, és sokan talán a mai napig nem tudják, hogy a Stone Sour régebbi zenekar a Slipknotnál. Szerinted mára mennyire sikerült kilépnetek a nagy testvér árnyékából?

Valóban előszeretettel emlegettek minket Slipknot side projektként, amit hihetetlenül utáltunk, de ez végső soron érthető: két tag mindkét bandában érdekelt, és valahol el kellett helyezni minket a térképen. Mivel azonban azóta eltelt bő egy évtized, szerintem magából csinál hülyét, aki mellékprojektként emlegeti a Stone Sourt. A lemezeink megállják a helyüket, kiállták az idő próbáját. Ha nem így lett volna, nem is beszélgetnénk most... Elég sok úgynevezett side projekt működik a rockzenében, de egyik sem ért el soha olyan sikereket, mint a Stone Sour. Arról nem is beszélve, hogy a két banda zeneileg is ég és föld: a Slipknot vérbeli metal banda, a Stone Sour pedig sokkal inkább az old school hard rock vonalon mozog. Két külön állatfajtáról beszélünk, amiket Corey ugyan összeköt, de még ő is teljesen más arcát mutatja a csapatokban, akár a dallamokról, akár a szövegekről van szó. De egyébként manapság már szerencsére sokkal kevesebb direkt párhuzammal találkozom a sajtóban, mint régen. Szerintem saját jogon is kivívtuk az emberek megbecsülését a zenénkkel.

Mi minden idők három legjobb dupla albuma számodra?

Hűha... A KISS Alive II mindenképp, az a lemez indított el nálam mindent. Kissrácként órákon át tanulmányoztam a borítóját, teljesen lenyűgözött! Stúdiólemezek közül pedig legyen mondjuk az egyik a Led Zeppelintől a Physical Graffiti, a másik pedig a White Album a Beatlestől. Ezek az albumok épp azért olyan zseniálisak, mert hiába hosszúak, minden egyes daluk más és más. Nem féltek kilépni a skatulyákból, és mertek rendhagyó dolgokkal kísérletezni. Ez egyébként a hallgató számára is jó, hiszen én például biztosan nem akarom ugyanazt a dalt meghallgatni tizenkétszer, ha felteszek egy lemezt... Mi is valami hasonlóra törekedtünk a House Of Gold & Bonesszal.

Mi az élet értelme?

Mindenki számára más és más. Én a boldogságot tartom a legfontosabbnak, és erre is törekszem.

 

Hozzászólások 

 
+7 #11 xdespisedkidx 2012-10-05 08:37
Pedig a Down teljesen jogos szerintem!
Idézet
 
 
-1 #10 neal and jack and me 2012-10-04 15:27
ok, telefon elfogadva :)
akkor hívhatnátok egy interjúra a korog-ot is. az belföldi úgyis, este hat után olcsóbb... :))



down?!?! úristen...
Idézet
 
 
+4 #9 Dead again 2012-10-04 15:22
Én nagyon szeretem a Stone Sour-t, de . . . :
" Elég sok úgynevezett side projekt működik a rockzenében, de egyik sem ért el soha olyan sikereket, mint a Stone Sour. "

És mondjuk a Down?
Idézet
 
 
+2 #8 Draveczki-Ury Ádám 2012-10-04 15:20
Idézet - neal and jack and me:
(csak gondoltam, hogy mailben olcsóbb lenne... bár nem annyira közvetlen, vagy milyen...)


A mail valóban kétesélyes, vannak, akik abszolút nem veszik komolyan, és ez látszik is a végeredményen. Az ilyen nagyobb nevek azért általában hívnak minket, vagyis nekünk ingyen van. Aztán persze van, amikor fordított a helyzet - de egy Little Caesar vagy egy Ugly Kid Joe esetében nekem mondjuk megéri régi fanként meg az oldalért azt a kábé kétezer forintot egy ilyen beszélgetés, amibe kerül.
Idézet
 
 
+4 #7 neal and jack and me 2012-10-04 15:15
elhiszem, elhiszem heyy :)

(csak gondoltam, hogy mailben olcsóbb lenne... bár nem annyira közvetlen, vagy milyen...)
Idézet
 
 
+4 #6 Draveczki-Ury Ádám 2012-10-04 15:06
Idézet - neal and jack and me:
ezek az interjúk télleg telefonon történnek...?

Nem írnánk oda, ha nem így lenne, bár tény, hogy van példa ilyenre itthon igen magas szinten is. A Roadrunner ebből a szempontból hálistennek nagyon jó partner, különös tekintettel a hazai képviseletre. (De ha nekünk nem hiszed el, nyugodtan kérdezd meg őket, mert nyoma van náluk, hogy megtörtént-e egy telefoninterjú vagy sem.)
Idézet
 
 
+4 #5 Valentin Szilvia 2012-10-04 14:16
Idézet - neal and jack and me:
hát elektronikus úton.
ímélben...
hm?


Előfordul az is, de nem szokásunk feleslegesen vetíteni. Ha az olvasható a bevezetőben, hogy felhívott xy vagy mi hívtuk (mert az esetek nagy részében a mi költségünk ez is), akkor az bizony telefonos. Szerencsére aránylag ritka az e-mailes interjú.
Idézet
 
 
+2 #4 neal and jack and me 2012-10-04 14:12
hát elektronikus úton.
ímélben...
hm?
Idézet
 
 
+5 #3 Valentin Szilvia 2012-10-04 14:07
Idézet - neal and jack and me:
ezek az interjúk télleg telefonon történnek...?


Sajnos ott még nem tartunk, hogy a zenészek személyesen látogassanak el hozzánk, szóval igen, telefonon. Hogy másképp? :)
Idézet
 
 
-1 #2 neal and jack and me 2012-10-04 13:09
ezek az interjúk télleg telefonon történnek...?
Idézet
 
 
-6 #1 vova666 2012-10-04 10:48
"Nagyon jó példa erre a Metallica, akik tényleg mindig a saját fejük után mentek, és leszarták, mit szól majd a következő lépésükhöz a közönség. Pedig nekik aztán igazán akad vesztenivalójuk ..."
Ugyan már...bármilyen fost bekajálnak a rajongók tőlük...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.