Shock!

Friss albummal és idén tavasszal nagyszabású turnéval ünnepelte fennállásának tízéves évfordulóját a Serious Black. A csapat eredetileg az európai heavy metal színtér sokat próbált arcaiból verbuválódott, ex-Helloween/Masterplan-, ex-Blind Guardian-, ex-Rhapsody-muzsikusokkal, többek között, s bár az eredeti felállás már az első év után szétesett, a zenekar így is életképesnek bizonyult. Négy album és számtalan turné után még egy érzékeny énekesváltást is átvészeltek, Urban breed helyére 2021-ben került a szerb származású Nikola Mijić, akivel immár a harmadik közös nagylemezre fordulnak majd rá. A magyar kötődésekkel is bíró Nikolát elsősorban a belépése óta eltelt időszak, illetve az aktuális Serious Black-történések kapcsán csörgettük meg.

Immár évek óta a Serious Blackben énekelsz, és talán ez a zenekar ismertetett meg téged egy tágabb közönséggel is. Vissza tudnánk ugrani, hogy hogyan jött egyáltalán ez a kapcsolat hozzájuk? Hogyan lehet Kelet-Európából egy ilyen csapat látóterébe kerülni?

Ez egy hosszabb folyamat végkifejlete, ami egészen egy régi magyarországi zenekaromig vezethető vissza. Mielőtt belecsöppentem volna a zenekar látóterébe, egy magyarországi csapattal játszottam, akiket úgy hívtak, hogy Dreyelands. Az akkori kiadónk egyszer készített egy válogatásalbumot, ami a japán fukusimai katasztrófa áldozatainak készült, ez egy jótékonysági kiadvány volt, amihez mi is vettünk fel egy dalt, és amin rajta volt az Eden's Curse, az egykori, illetve akkor még későbbi skót bandám is. Ők ott hallottak engem, megtetszett nekik az éneklési stílusom, amiben jó aránnyal ütött be egy kis Dream, meg Symphony X, ez alapján kerestek meg. Épp énekeshiányban voltak, korábban egy amerikai énekesük volt, aki kifutott valahogy a zenekarból, nem tudtak együtt dolgozni, így valaki mást kerestek. Mi akkor eléggé nehezen álltunk épp a Dreyelandsszel, nekem is ott volt a munka, meg gyerek született, családi dolgok, elég nehéz volt tartani a színvonalat is, átutazni mindig Budapestre, a koncertek satöbbi... Ráadásul volt egy zenekar Szerbiában is akkor, akikkel dolgoztam, ott is volt egy csomó kihívás. Aztán egyik nap úgy feküdtem le, hogy jó lenne egy amolyan affirmációt kapni ilyen ügyben, erre másnap kaptam egy Facebook-üzenetet, hogy mi egy skót banda vagyunk, így és így hívnak bennünket, lenne e kedved megpróbálni velünk énekesként? Háromtól hat hónapos időtartamú „meghallgatás" lenne. Úgy voltam vele, hogy az a három hónap még valahogy elmegy, de a fél év már nagyon sok. (nevet) De aztán tényleg jó hat hónapra nyúlt, mire a dalokat felvettem, elküldtem nekik, satöbbi. Abszolút üres dalt kaptam, volt valami megszabott szöveg, meg dallam, de lényegében azt mondták, hogy azt csinálok vele, amit akarok, úgyhogy lényegében összevagdostam, cseréltem egy kis szöveget, írkáltam még hozzá, és természetesen a dallamokon is változtattam, aztán felvettem komplett az egész dalt, de úgy, hogy az úgy szólt, mint egy CD felvétel, maszterizálva, ahogy kell, és elküldtem nekik. Aztán bekerültem a zenekarba. Végül hosszú évekig dolgoztunk együtt, az AFM volt a lemezkiadónk. Aztán a brexit bekopogott az ajtón, és látszott, hogy onnantól eléggé necces lesz ez az együttműködés, főként az utazások miatt. A csapat egyik tagja német volt, egy másik finn, én szerb, de közben magyar is ugye... Végül úgy döntöttünk, hogy megállunk, és pontot teszünk a végére. Egy hónapra rá felhívott az AFM egyik menedzsere, hogy hallod Nikola, nagyon sajnáljuk, hogy ez a zenekar megállt, szeretjük a hangodat, meg amit csináltál ebben a csapatban, és úgy gondoljuk, hogy tovább kellene ezt vinni. És ha lenne kedved, van egy másik zenekarunk, aki épp énekest keres, a Serious Black. Innen jött a kapcsolódási pont, utána már Mario (Mario Lochert basszusgitáros – SzG) hívott fel, és felvázolta, pontosan hogyan állnak a dolgok. Akkor megint belegondoltam, hogy ha egy újabb hathónapos periódus fog következni, a feleségemnek égnek fog állni a haja! (nevet) Egyébként gyakorlatilag ugyanaz történt, mint az Eden's Curse-szel: kaptam egy üres dalt, témák vokálok nélkül, ebből kellett valamit csinálnom. De tényleg onnan indult az egész régről: ha nem lett volna ez a magyarországi zenekarom, akkor ma a Serious Black sem lenne.

Kifejezetten a kreatív energiát keresték?

Igen. De már a Dreyelands is úgy keletkezett, hogy ilyen kreatív energiát kerestünk együtt. Annak idején a kőbányai zeneiskolába jártam négy évet, amikor azt befejeztem, volt egy gitármániás rendezvény, amin Szekeres Tamás zenekara is fellépett az akkori Wigwamban. Oda kellett akkor egy énekes, és mivel kéznél voltam a zenesuliban, drága Póka Egon megkért, hogy „hallod, faszikám, gyere, énekelj már!" (nevet)

Szinte hallom Egon hangját, ahogy ezt előadja! (mosolygunk mindketten)

Hát igen, ilyen felkérés hallatán, de nyilván úgy voltam vele, hogy persze, igazgató úr, jövök! (nevet) Voltak még ott más zenészek, akik aznap még felléptek velük, de ők voltak Tamás fő zenekara aznap, akikből végül a Dreyelands felállt aztán.

Ez melyik évben volt, vissza tudsz emlékezni?

Fú, nagyon jó kérdés, ezeket az éveket én nem annyira szoktam számon tartani. Valójában épp nemrégiben volt egy interjúm, ahol megkérdezték, mikor léptem be a Serious Blackbe. Hát, őszintén, azt tudom, hogy covid volt, de hogy 2021, vagy 2022 lehetett? (nevet)

A törikönyvek szerint 2021-ben.

Akkor minden bizonnyal akkor! (nevet) A wigwamos koncert esetében 2003-ról vagy 2004-ről beszélünk, Andrással (Horváth András Ádám gitáros, ma At Night I Fly – SzG) és a többiekkel. Arra emlékszem, hogy azt követően hozzá mentünk fel, és ott raktunk össze egy demót. Van itt egy riff, meg egy dallam, és kvázi angol nyelven felvettünk valamit, ez alapján kezdtünk el aztán együtt dolgozni. Az is egy abszolút kreatív pillanat volt.

Gondolom, nem csak te voltál kalapban a Serious Blacknél, ám végül téged kértek fel, hogy csatlakozz.

Sok zenész volt, sok énekes, nyilván olyan is, aki százszor jobban énekelt, mint én, csak karakterileg mondjuk nem illett bele ebbe az egészbe. Nekik volt már egy elképzelésük, hogy nagyjából milyen embert szerettek volna maguk mellé. Nem olyan kellett nekik, aki csak instrukciók meg utasítások alapján tud dolgozni, hanem olyan, aki egymaga is meg tudja oldani ezeket a feladatokat. Az első személyes találkozáshoz Münchenbe utaztam ki, és attól a perctől kezdve már szerkesztettük is a dalokat, majd rögtön utána jött a lemezfelvétel is. Mivel épp covid volt, nem tudtál koncertezni, turnézni, ezért úgy voltunk vele, hogy akkor rögtön fel is vesszük a lemezt. Eleinte úgy gondoltam, hogy majd otthon felénekelem, hogy ne komplikáljuk túlságosan a dolgokat, de végül aztán csak elutaztam Münchenbe, Mariónál is ott a stúdió, a körülmények is jók, és nem kell egymagam dolgoznom sem. Tudod, több fül azért többet hall, így közösen kidolgoztuk a dalokat. Aztán az összes anyagot felpakoltam és hazavittem, és itthon újra énekeltem őket. Nagyjából akkor már megvolt, hogyan kell szóljon, milyen stílusban, mennyi energiával, hogyan képzelték el. Aztán rögtön, ahogy befejeztük ezt az albumot, szóltak, hogy mivel koncertezés továbbra sem nagyon lesz, jó lenne, ha felvennénk egy cover lemezt is, ami a box verzióval jönne majd ki. Ez is egy hónapba telt, mire befejeztük, mert olyan dalokat választottak, amiket én még soha nem énekeltem, de nem is nagyon hallgattam. De úgy voltam vele, hogy ha ezt választottátok, túl nagy beleszólásom nem lehet! (nevet) De tök jó lett az egész. Aztán, ahogy lazult a szigorúság, kezdődtek lassan a koncertek, meg turnék is.

Annak idején volt olyan nyilatkozat Mario részéről, amikor ez az első közös lemez kezdett talpra állni, hogy tökre meg van elégedve veled, de még nem tudja, hogy ha valaha lesz koncert is, te fogsz e énekelni.

Szerintem előre is úgy tervezték, hogy én legyek élőben is. A kérdés inkább csak az volt, hogy képes leszek-e utazni, ott lenni a fesztiválokon, a koncerteken. Én eleinte például nem nagyon akartam felvenni ezeket a kötelező vakcinákat, de ahhoz, hogy a zenekar el tudjon kezdeni dolgozni, végül muszáj volt. Onnantól kezdve pedig, hogy az első bulik végül lementek, már biztos volt, hogy én leszek velük az élő fellépéseken is.

Arra emlékszel, hol volt az első fellépésed velük?

Hát, őszintén? (nevet) Ez egy olyan periódus volt, ahol egyszerre dolgoztam az iskolában is, a gyerekeim kicsik voltak, káosz volt az iskolarendszerrel is, művelődési házban is dolgoztam, mint hangmérnök, úgyhogy ez az időszak egy komplex mentális fekete lyukba húzott, kizárólag arra összpontosítottam, hogy minden működjön. De hogy mikor hova mentem... (nevet) Semmit nem bírtam fejben tartani, minden a telefonba volt beírva, mikor megy a repülő, mikorra kell hová mennem...

Urban breedet váltottad a zenekarban, aki ebben a zenei világban azért egy elég magas lécnek számít.

Egy fantasztikus karakter, akit ha meghallasz, rögtön tudod, hogy ez Urban breed. Nem is igen kell ezt túlragozni. Van egy perui énekes, aki az ő saját projektjében átvette tőle ezt a dolgot, és megpróbálta ugyanúgy, nagyon szépen meg is csinálta, de ha meghallom, mégis azt mondom, hogy ez Urban Breed, nem egy perui gyerek. Csak valaki más van a videóban! (nevet) Mert Urban maga annyira karakteres.

Arról jutott el hozzád bármi, hogy ő miért ment el a Serious Blackből?

Szerintem túl nagy volt a távolság, ő azért Amerikában él. Szerintem ez okozta a legnagyobb problémát. De ebbe nem mennék bele, mert nyilván pontosan nem tudhatom. Párszor beszélgettem egyébként Urbannel, de nem ezekről, hanem azért hívtam fel, hogy halljuk egymást. Mint énekest, mint karaktert, fantasztikusnak tartom, szerintem továbbra is kellene, hogy dolgozzon, kellene, hogy vegyen fel dalokat, vagy bármit, mert hihetetlen hangja van. Nekem az, hogy ő ne énekeljen, kábé olyan, mintha valaki azt mondta volna Póka Egonnak, hogy többé nem fogsz basszusgitározni. Képtelenség.

Mennyire volt kihívás úgymond a „cipőjébe lépni"?

Készen álltam rá, hogy akik korábban hallgatták ezt a zenekart, azok egy része tuti úgy lesz vele, hogy most mi ez? Tudod, ha kinyitod a nutellás dobozt, és egész más ízeket is kapsz, te is megkérdezed, hogy itt akkor most mi is történik? Ez egy normális reakció a változásokra. Viszont én nem vagyok Urban, és nem is szeretnék ő lenni. Két különböző énekes, két különböző karakter vagyunk, nekem inkább tenor hangom van, lágyabban, neki meg inkább vágóbb hangja, mindig az jut eszembe, hogy olyan, mint egy fúrógép, amit ha odateszel a falhoz, pakk, rögtön egy lyukat fúr! (nevet) Én más típus vagyok, sok a torzítás a hangomban, legalábbis azok a mikrofonok, amikkel dolgozunk, így veszik fel, és ahogy most íródnak a dalok a zenekarban, az egészen mást vár el az énekestől is. Tehát ők is változtattak valamelyest. De egyébként az elejétől kezdve mondták a többiek, hogy nem új Urban breedet keresnek, hanem új énekest, és új fejezetet akarnak megnyitni.

A régi dalokat élőben kellett magadhoz formálni? Mennyire kellett hozzányúlni a témákhoz, hogy az is maradjon, ami, de hozzád is illjen?

Eleinte nehéz volt elfogadni egyes témákat, mert bár nagyon jók, én nem énekelek ennyire „egyenesen". Az ő témái eléggé konkrétak, megvan pontosan a vonal, honnét indul, hova tart. De nagy gondot nem okozott, meg tudom változtatni picikét a hangomat, tud tiszta és picit torzítós is lenni, így nem jelent problémát élőben énekelni ezeket sem. Az egyetlen, ami kihívás volt, az I Seek No Other Life. Gyors dal, nincs túl sok szöveg, de az is gyors, és eléggé magasan kell énekelni. De nem is az éneklés amúgy, inkább, hogy hogyan van frazírozva. De csak gyakorolni kell, és minden megy. Minél többet játsszuk, annál közelebb kerül hozzám is, és annál autentikusabb lesz az előadása is.

Tavasszal lement a friss turné, amivel voltatok nálunk is az Analógban. Mi jön most? '22-ben kijött a Vengeance In Minde, '24-ben a Rise Of Akhenaton, ha ezt a lépéstávot tartjuk, jövőre itt lemeznek kellene jönnie.

Igen, pontosan. Ez valóban egy kontinuitás, amit szeretnénk tartani. Egyrészt frissen tartja a zenekart, másrészt a közönséget is közel tartja hozzá. Viszont közben új lemezkiadónál vagyunk, emiatt meg lehet, hogy picit hosszabb lesz ez a periódus, ami következő lemezt illeti. Bár ők egyébként már várják az új lemezt.

Nem is tudtam, hogy eljöttetek az AFM-től. Kihez kerültetek át?

Az RPM kiadó leányvállalatához, egy teljesen új labelhez, Perceptionnek hívják, mi voltunk az első leszerződtetett zenekar ide. Az anyacégnél egyébként hatalmas nagy nevek vannak, az viszont nagyon jó, hogy külön menedzsmentjük van a nagyobb és a kisebb zenekarokhoz. Sok szakember a Nuclear Blasttől, az AFM-től is átjött az RPM-hez, és ők csinálják ezt az új labelt is. De maga az RPM is totálisan metálkiadó, a tulajdonos is abszolút metalhead. Ez egy tök jó közeg.

Többször szóba került már a távolság és az utazgatások okozta nehézség. Ezt mennyire volt nehéz menedzselni, régen, és mennyiben rutinszerűbb esetleg ma már a Serious Black esetében? Hiszen te még mindig Szerbiában élsz, a többiek meg Németországban.

Ez továbbra is problémás a szerb állampolgároknak, nekem az a szerencsém, hogy félig magyar vagyok, félig szerb, édesanyám magyar. Ma már kettős állampolgárságom van, viszont amikor az Eden's Curse-szel zenéltem, akkor még csak szerb volt. Kínszenvedés volt. Előfordult, hogy háromszor mentem vízumot kiváltani. Az Eden's Curse menedzsmentje megírta, hogy mikor kell vízum, és mindent megold, nekem csak fel kell mennem Belgrádba, egy időpontot kell kérnem, és kifizetem a priorityt, hogy maximum pár hét alatt meglegyen. Aztán három vagy négy hónapig próbálkoztunk, úgy, hogy végül már magától Sharon Osbourne-tól kaptunk garanciát, már a zenekar, a menedzsmenten keresztül, de még akkor sem tudtam megkapni. Olyan dolgokat kigondoltak, hogy hihetetlen.Végül aztán sikerült megoldani, de a végére belekerült vagy két és félezer euróba az az egy darab pecsét... És ez nem egy tízéves engedély volt, hogy utazgassunk, hanem egyetlen alkalomra, hogy felvegyünk egy lemezt. Annyira el is késtünk az első albummal, hogy az AFM már megkérdezte, hogy gyerekek, minden rendben, még mindig nálunk vagytok? (nevet) Ezért is döntöttem úgy, hogy felveszem a magyar állampolgárságot is, hogy ilyen többé az életben ne történjen. Ezekbe a zenekarokba bejutni, és innen kiutazgatni hihetetlen nagy kihívás volt.

Te zeneileg egyébként mindig ezen a finoman progos, de alapvetően európai heavy-power vonalon mozogtál?

Szerintem... Nem is tudom. Próbálkoztam, mindenfajta zenét énekeltem, popot, rockot, dzsesszt, bluest is, Kőbányán főleg ilyen szalonzenei műfajokat műveltünk. De valahogy mindig itt kötök ki! (nevet) Ennél a stílusnál, ami nekem már gyerekkoromban is nagyon meghatározó volt. Jellemző történet, ahogyan a szerbiai zenekarom is indult. 2000-ben volt egy verseny Szerbiában, olyasmi, mint a Ki mit tud? Magyarországon, csak főleg énekesekre szabva. Az első olyan verseny, amit az országos tv ott közvetített minden hétvégén, ott én végül második helyezett lettem. A mostani legnagyobb popénekesünk lett az első. Attól a pillanattól kezdve gyakorlatilag megváltozott minden, a komplett életem. Az összes barát, aki ott volt anno azokon a tévéfelvételeken, mind metálos volt, és egy jó barátom a Dream Theater Scenes From A Memory lemezének pólóját viselte. Az Alogia zenekar tagjai, akik aztán a szerbiai zenekarom lettek, nézték ezt a műsort, látták, a barátaim milyen zenéket hallgatnak, és rögtön össze is kötötték a dolgokat, ezért is kerestek meg. Azokat a zenéket, amiket én hallgattam, Symphony X, Malmsteen, illetve minden ilyesmi, amit nem annyira mainstrem, inkább művészi zenének mondhatnék, ilyesmit kezdtünk el művelni velük is. Az összes dal amúgy azon az első lemezen egyfajta tribute szerűség is, nincsen átkopizva teljesen, de azok hatásán lettek megírva. A Conception zenekarnak van például a Roll The Fire című dala, azt például átvette a zenekar, annyira jó volt, de a Pretty Maids egyik dalát is átvettük óvatosan átírva, be is van írva, hogy ez a Pretty Maids dala. Azt tudnod kell, hogy korábban nem nagyon létezett nálunk heavy metal, a ′90-es években. Előtte embargó volt, meg bombázás, nagy volt a káosz, a nyílás időszaka nálunk a 2000-es évekkel jött, amikor már a rádióban is kezdtek néha metalt engedni. Egyfajta közéleti nyitás, hogy az emberek elforduljanak ettől a dáridós vonaltól, ami Magyarországon nem volt annyira jellemző, de nálunk korábban nagyon. Fantasztikus időszak volt. Bármit felvettél, az emberek meghallgatták, mert végre valami más.

Volt egyfajta forradalmi hangulata ennek az időszaknak?

Természetesen. A rendszerváltás is ebben az időszakban volt ott, ez egy nagy megmozdulás volt.

Ahogy említetted is korábban, mindig zenével akartál foglalkozni, és nem titok, hogy elég régóta már producerként ill. stúdiós szakemberként is foglalkozol zenekarokkal. Ha csak a magyar vonatkozásokat nézem, már annak idején a Tűzmadár mellett is ott voltál ilyen minőségben, de a Nevergreen Új Birodalom lemezén is dolgoztál. Ez a szakmai vonal hogyan indult?

A Nevergreennel több lemezen is már, keverés és mastering, felvétel, komplett produkció is végül. Úgy indult ez az egész, hogy anno nálunk elég nehéz volt lemezeket felvenni Szerbiában. Biztos emlékeztek ti is, milyen volt a régi rendszerben: nem volt semmi nagyjából. De szó szerint, nálunk ez olyan volt a ′90-es években, hogy bementél a boltba, mint a régi Skála áruház mondjuk, és üres volt, nem volt benne semmi. Cukor, liszt, egy kevés tej, és ennyi, üres polcok. Ezek mellett az, hogy te felvegyél egy lemezt... Volt egy országos nagy stúdió, mint ami nálatok a Hungaroton stúdiója Törökbálinton, és annyi. Elindulhattál, persze, hogy felvegyél valamit, de azt sem tudtad, hová mész, kihez mész, hiába mondta az ember, hogy van egy szuper stúdiója, odaértél, és tulajdonképp egy istálló volt, valami kazettás felvevővel. A rendes stúdióba elmenni meg méregdrága volt, el kellett adjad a fél házat hozzá. Úgy voltam vele, hogy ezt ki akarom hagyni, ezt így nem akarom, inkább beleinvesztálok a cuccokba. Eleinte ez még elég primitív volt, nyilván, de elkezdődött, aztán jött Magyarországon az iskola 2001-től, és ott tanulgattam ki, hogy egy ilyen házi stúdió hogyan néz ki, milyen eszközök vannak, hogyan van összekötve. Folyamatosan olvastam az szaklapokat, amiket Amerikából küldött nagynéném. Innen indult tulajdonképp, hogy elkezdtem stúdiózással, majd zenei producerkedéssel is foglalkozni.

Ma már ez Zentán egy rendes, működő stúdió. Mondhatjuk, hogy tulajdonképp ez lett a főállásod a zenekarozás mellett?

Minden más mellett ez is. Élőben is hangosítok alkalmanként, egy ideig front of the house engineerként egy nagyon nagy cégnél is dolgoztam Belgrádban, de valahogy az éneklés meg az élőzenei hangosítás együtt már nem állt össze. Folyton úton lenni, volt olyan, hogy hat hónapig nem voltam otthon. Aztán megszületett az első gyerekem, elmentem dolgozni, és mire hazaérkeztem, csak néztem, hogy ez már nem is az a gyerek, akit kihoztunk a szülészetről. Ennek ott véget kellett vetni, inkább leszek csak beugrós, és iskolában dolgozom zenetanárként. És ezért is választottam a stúdiós vonalat is, mert akkor közben itthon vagyok, látom őket, megvan a családi kapcsolat. Ezt végig tudom vinni, és szeretem is. Így most minden a helyén van.