Shock!

október 22.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nevermore: a gitár a legjobb barát

NevermoreKissé megkésve (A Technika Ördöge), de mindenképpen be akartuk mutatni a 2005. októberi, Petőfi Csarnokos koncerten készült Nevermore interjút. Már csak azért is, mert rövid idő alatt igazi hathúros-tesókká érett Jeff Loomis és a nemrég végleges taggá vált Steve Smyth gitárduóval igazán jó kedvű beszélgetést sikerült összehozni. A babaarcú Jeff és a kissé angolszász fejű Steve végig úgy viselkedett, mintha legalábbis egypetéjű ikrek lennének (kivéve a fizikai hasonlóságot persze), kiegészítették egymást, folyamatosan helyeseltek a másik mondókája közben, látszott, hogy minden szinten összehangolódtak. Steve kezében némi innivaló, Jeff kezében zsebkendő… Lássuk:

No, meséljetek, hogy vagytok?

Jeff: Kissé megfázva, attól félek. Két napja küszködöm vele.

Hogyhogy, mi történt?

Jeff: Egy ideje kering a betegség a turnébuszban, és ugyebár ha egyszer valaki egy buszban beteg lesz, azt hamar mindenki más is megkapja. Szóval semmi “túl hideg pia” vagy hasonló rock’n’roll sztori… De lassan csak rendbe jövök.

A turné egyébként hogy halad?

Jeff: Baromi jól. Ez most kissé “felfedezős” turné, olyan helyeken is játszunk ahol eddig még nem fordultunk meg, főleg Anglia környékén. Amolyan vidéki része is volt, hol is játszottunk, Steve? Glasgow, Dublin, Nottingham, ilyesmi helyek. Normális esetben csak egy helyen játszunk egy országban, tehát arrafelé ez mindig London volt. Most pedig még öt másik helyet is kipróbáltunk, de nagyon jól jött ki a dolog, eddig csodálatos az egész turné.

Éreztek egyébként különbséget a közönség terén, ahogy a sokadik lemezt adjátok ki? Érezhető még növekedés a nézőszámban például?

Jeff: Igen, büszkén mondhatom, hogy növekedett. Valahogy maga a turné is nagyobb szabású, és több helyen is nagyobb termekben játszottunk mint a legutóbbi utunkon.

Az amerikai Gigantouron is részt vettetek, ahol ugyebár egy csomó nagy metal név turnézta végig az Államokat. Hallani lehetett viszont, hogy a nézőszámok kissé elmaradtak a tervezettektől…Nevermore

Steve: Tényleg nem volt tele mindenhol a hely, de nagyon éhesek voltak némi jófajta metalra. Mi meg jól megadtuk nekik, végülis már csak bandák tekintetében is baromi erős volt ez az összeállítás. Talán az volt egy kicsit kényelmetlen, hogy még elég sokan, legtöbbször négyen is játszottak még utánunk, így a közönség egy része még nem volt ránk hangolva, amikor nekiálltunk zenélni. De mindenhol jól megoldottuk a helyzetet, és összességében csak gratulálni tudok Dave Mustaine-nek, hogy ilyen ütősre meg tudta szervezni az egészet. Végeredményben baromi jól éreztük magunkat ott.

Szóval van jövője a dolognak?

Steve: Egyértelműen! Amerikában az Ozzfesten kívül nem igazán indult el még semmi ilyen jellegű metallal foglalkozó rendezvénysorozat, és azért jó volt látni, hogy mire híre ment a turnénak, a vége felé már kifejezetten sokan voltak kíváncsiak rá. Mi voltunk a nagyszínpad nyitózenekara, olyan 4-5 körül léptünk színpadra délutánonként, és hiszed vagy nem, jó volt látni, ahogy folyamatosan jöttek az emberek és teltek meg a nézőterek. És bizony ez minket is átemelt egy felsőbb szintre, így biztosan egy csomó olyan ember is látott minket aki most majd eljön Nevermore koncertre, pedig egyébként nem biztos, hogy motiválta volna a dolog. Aztán meg, az egész turné tekintetében is jók a visszajelzések, szóval amennyire tudom, Dave jövőre is nekiáll szervezni valami hasonlót. Csak remélni tudom, hogy akkor is a “csomag” részei lehetünk majd.

A többi bandával hogy sikerült kijönnötök?

Steve: Személy szerint eddig is nagy Fear Factory rajongó voltam, bírom a srácokat, és itt is kiderült, hogy jó fejek. De igazából szinte minden csapattal tudtunk találkozni korábban is, viszont ez volt az első olyan alkalom, ahol egy jó ideig szinte naponta láttuk egymást. Az volt a jó, hogy mindenki nagyon lelkesen állt a turnéhoz és így egymáshoz is. Egy rövid ideig szép nagy, zajos család voltunk, a bandák, a többi ott dolgozó ember, mindenki.

Szerintetek eljuthat majd a Gigantour egy második Ozzfest szintjére is akár?

Steve: Nehéz összehasonlítani, hiszen a közönség nincs teljesen átfedésben. Az Ozzfesten alapvetően a rock és metal modernebb ágazatai képviselik magukat, ilyen értelemben a Gigantour jóval inkább tradicionális metalról szól.

Jeff: Ráadásul mindamellett, hogy ez jóval inkább metal, mégis sokkal szélesebb palettán mozogtak az itt fellépő bandák. Nem csak egy csapat egyforma banda voltunk, hanem mindenkinek megvolt a maga külön világa.

Menjünk egy kicsit még visszább, az előző lemezetekhez (Enemies Of Reality). Hogy is volt ez a remasterizálás? Mert valahogy vártam a dolgot, az első verziónál csak kapkodtam a fejem, nem egészen értettem, hogy ez tényleg a végleges hangzás akar-e lenni…

Jeff: A probléma gyökere az volt, hogy az akkori szerződés szerint az volt az utolsó Century Media kiadós lemezünk. Akkor még sem a kiadó, sem mi nem voltunk biztosak benne, hogy maradunk-e náluk a következő lemezekre, így eléggé kevés pénzzel szálltak be a lemezkészítésbe. Így nem tudtunk a “jól bevált” Andy Sneappel dolgozni. Kelly Grayre esett a választásunk, és úgy a lemezkészítés háromnegyedéig minden rendben lévőnek látszott, de egyre inkább azt éreztük, nem arrafelé megy a dolog, amit mi, a zenekar szeretnénk kihozni a lemezből. Valahogy elment egymás mellett a gondolkodásmódunk. NevermoreKelly inkább pop megközelítésű producer, mi a metalosabb dolgokat erőltettük volna, tudod, hogy megy ez… Aztán ahogy megjelent a lemez, csak lestünk, mennyi visszajelzés említi meg a hangzást. Szerencsére a Century Media is felismerte ugyanezt, és ezért lehetővé tette, hogy Andy Sneap helyrerázza az anyagot. A vicces az, hogy olyan hatalmas munka nem volt vele, csak egyszerűen újraeq-zta az egészet és javítgatott rajta itt-ott: a titok abban rejlett, hogy ő azonnal érezte, hogy kell szólnia egy Nevermore lemeznek. Remélem, ez a húzás sok rajongó elégedésére szolgált.

Az enyémre biztosan… Azóta végülis kiderült, hogy maradtok a Century Mediánál. Nehéz döntés volt?

Jeff: Nem volt egyszerű, hiszen teljesen más pozícióban voltunk, mint az első Century Mediás szerződésünkkor. Volt úgy négy-öt komolyabb ajánlatunk más kiadóktól, amiket végig kellett rágnunk, de szinte az utolsó pillanatban a Century Media egy olyan ajánlattal keresett meg minket, amire rögtön rábólintottunk. Sokat számított az is, hogy kényelmesebb a megszokott emberekkel, a megszokott környezetben dolgozni, hiszen ha belegondolok, ’94-95 óta náluk vagyunk. Úgyhogy egy három lemezre szóló szerződést kötöttünk, és most már teljesen elégedettek vagyunk mindennel.

Steve, te ugyebár az Enemies turnén csatlakoztál kisegítőként a csapathoz, és már akkor is csodálkoztam, hogy Jeff átengedte neked a szólók közel felét. Ez nem egy szokványos dolog, a legtöbb gitáros, akit ismerek, körmeszakadtáig ragaszkodik a saját szólója minden egyes hangjához…

Steve: Na persze, majd’ kitörte a karomat, mire rávettem… (nevet)

Jeff: Azt hiszem, ha valaki olyat találsz, akire tényleg rá mered bízni a szólóidat, már egyszerű a döntés.

Steve: Igen, bízz csak bennem! (ál-gonoszul vigyorog Jeffre)

Mostanra meg odáig “fajult” a helyzet, hogy már a dalírásból is kivetted a részed.

Steve: Így van, egészen pontosan három nótát hoztam, Jimmel (Jim Sheppard basszusgitáros) belenyúlkáltunk itt-ott, de alapvetően simán átmentek a szűrőn az ötleteim.Nevermore

A dalok mennyire előre megírt vagy épp közösen jammelt ötletek eredményei?

Steve: Ez nálunk nem igazán egyértelmű, vannak teljesen jammelésből kialakuló dalok is a lemezen, másokat szinte készre demóztuk egymagunkban, de olyan hibrid is volt, amit demó alapján közösen teljesen átgyúrtunk. De az mindegyik dalra érvényes, hogy valamennyit alakultak közös próbákon, hiszen ez érleli őket zenekari darabbá.

Jeff: Alapvetően kaotikusnak hangozhat ez a metódus, de mi már eléggé hozzászoktunk, és nagyon könnyen tudunk így dolgozni. Bármilyen ötlet érkezik, ahogy bekerül a próbára, azonnal zenekari, közös dologgá változik, ahol jól bevált módszerek szerint készül el a végleges változat.

Steve, változott valamit az életed, mióta Nevermore tag lettél? Több hírnév, több nő, több pénz…? Esetleg több híres nő sok pénzzel?

(nevetés)
Steve:
A legfontosabb, hogy igazi metaltesók közé kerültem, szóval zeneileg a legnagyobb a boldogság. Egymásra találtunk, na!

Akkor ez talán végre egy hosszabb időre szóló zenekari felállás lesz?

Jeff: Ez “A” Nevermore felállása. Örökre.

Ezt jó hallani, mert a második gitáros eléggé vándor-pozíció volt nálatok jó ideig…

Jeff: Ez így van, de ennek is megvolt az oka. És bár sokan hiszik azt, hogy hú de mekkora haragban vagyunk a régi tagokkal, ez egyáltalán nem igaz. Tim Calverttel (gitáros a Dreaming… lemezen) például manapság is sokat beszélek, és Pattel (Pat O’Brien gitáros, In Memory EP és Politics… lemez) is jóban vagyunk. Csak épp valami nem úgy alakult közöttünk, főleg zeneileg, vagy elképzelések terén, ahogy kellett volna. Pat például már régebben is nagy Cannibal Corpse rajongó volt, most tehát végre az álombandájában zenélhet. Tim meg átnyergelt a levegőre, egészen pontosan repülőgépeket vezet. Curran Murphy pedig igazából sosem vált Nevermore taggá, csupán kisegítőként volt jelen egy ideig.

Ez a repülőgép-dolog népszerű a gitárosok körében…Nevermore

Jeff: Naná, a gitár teljesen olyan mint egy repülő, nem? (nevet) Tudom, Chris DeGarmo, a Queensryche régi gitárosa is pilóta, de Bruce Dickinson is repül, bár ő “csak” énekes. (ismét nevet) De van még pár, csak most nem jutnak eszembe. De legalább tudom, mit csináljak, ha már nem megy a gitározás.

Warrellel beszéltünk a legutóbbi turnén, akkor mondta, hogy valamelyest már kezdtek megélni a zenélésből, remélte, hogy arról a turnéról már nem kell munkába hazamenni. Ezzel hogy álltok?

Jeff: Ha nem is teljesen igaz, hogy függetlenedni tudunk bármilyen munkától, de az is tény, hogy a folyamatos turnézás miatt lehetetlen lenne normális állást vállalni. Így hát Steve például gitározni tanítja a jónépet, de néha én is nekiállok otthon gitártanárkodni, hogy szert tegyek némi mellékesre. Viszont tényleg fordulópontnál vagyunk ebben a tekintetben, végre kezd stabilan jó nézőszámunk lenni, jól fogynak a pólók és hasonlók is a turnén, a lemezeket is egyre többen veszik, szóval azt hiszem, egy ideig megállunk a lábunkon. Ez persze jó sokáig nem volt túl megszokott a Nevermore háza táján, de majd csak hozzászokunk… Végülis tíz éve nyomjuk, nem mondhatnám, hogy fejbe kólintott minket a siker.

Annak idején hogyan döntöttetek pont a gitár mellett?

Jeff: Azon szerencsések közé tartozom, akik tíz éves korukban rájönnek, hogy az anyukájuknak van egy régi elektromos gitárja… Bizony, van ilyen is! Heavy metal mama! Gitározik, énekel, még zongorán is játszik egyébként. Addig semmit nem tudtam a hangszerekről, csak lestem, hogy hű, ez meg micsoda. Aztán rákaptam, kezdtem játszogatni rajta, a keményebb zenék csak ezután jöttek, akkoriban mutatott egy haverom az utcából AC/DC-t, Aerosmith-t, Oment

Steve: Ómen? Oh, man! (nevetés)

Jeff: Szóval, akkor kaptam rá ezekre a zenékre, Mercyful Fate, ilyenek. Igazából ez indított be, és elkezdtem gyakorolni, persze vettem leckéket is, és azóta is próbálok tanulni, fejlődni, egyszerűen csak azért, mert élvezem.

Steve: Én dobosként kezdtem, apám vett is egy kis dobcuccot nekem. Egyébként a későbbiekben sokat segített nekem ez az időszak, megérteni a ritmusok, az időzítés, a pontosság fontosságát. Közben pedig rábukkantam apa klasszikus gitárjára, és ahogy próbálgattam, valahogy jobban bejött nekem ez a hangszer, így hát itt ragadtam. Az első akkordokat és fogásokat is ő tanította nekem, meg persze én is jártam órákra. De a legtöbbet nekem az a módszer segített, amit hat-hét éven át folyamatosan követtem: a kedvenc lemezeimet lassítottam le annyira, hogy kihalljam a gyorsabb gitárfutamokat, és azokat gyakoroltam, amíg az eredeti sebességen is mentek a témák kosz nélkül. Aztán elkezdtem bandákban játszani, és a gitár…

Jeff: …lett a legjobb barátod! (nevetés)

Tudtok egyébként még tanulni egymástól?

Együtt: Ó, igeeeen!

Steve: A legtöbbször ráadásul szavak nélkül is megértjük egymást, csak leülünk egymással szemben és játszunk, közben meg figyeljük a másik trükkjeit, stílusát, hogy elsajátítsuk, ami neki jobban megy. A gitár olyan hangszer, amin korlátlan ideig lehet fejlődni.Nevermore

Na és ki a gyorsabb?

Együtt: Ó, hát… Hehehe… Jaj már! (nevetnek, közben Steve Jeff felé mutogat, aki ettől szabályos kislányos elpirulást mutat be)

A zene mellett egyébként belefolytok a szövegekbe is, vagy ezt teljesen Warrelre hagyjátok?

Jeff: A szöveg teljes mértékben Warrel területe. Nagyon személyes dolgokat ír meg bennük.

El szokta egyébként magyarázni őket nektek is?

Steve: Néhányat igen. De sokszor például egészen a felvételek végéig nem is látjuk a szövegeket. Viszont tudjuk, hogy bízhatunk a szakértelmében. Szeretjük, hogy mindegyik szöveg nyitott arra, hogy a hallgató fejtse meg, hogy személy szerint neki mit jelent. Mint egy kirakós játék. Aztán persze néha nekiáll elmesélni a szövegek lényegét, és amennyire látom, ezek nem is annyira egyértelműen negatívak, mint ahogy sokan látják, mint inkább a jó és a rossz hatásairól szólnak, amik mindannyiunk életét irányítják. Sok szövege foglalkozik emberi kapcsolatokkal is, amik aztán tényleg szinte minden egyes hallgatónak mást és mást jelentenek.

Nagyon nem akarok belemászni Warrel betegségébe, mert szerintem ez nagyon személyes, szóval csak annyit mondjatok: Most már jól van?

Jeff: Igen, teljesen. Tökéletesen rendbe jött és a hangja is jó formában van.

No, akkor utolsó kérdésünk, aztán mehettek hangolni. Mi az élet értelme?

Steve: Az élet értelme? Hm. Ez nehéz… (erre felvillanyozódik és nevetni kezd) Az élet értelme a heavy metal. Végülis ez egy egyértelmű, univerzális dolog, mindenki tudja, miről van szó, nem?

interjúfotók: Valentin Szilvia

További fotók:
Nevermore

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.