Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Neck Sprain: egészség, zene, rajongók

Neck SprainÚgy tűnik egyre inkább kezd beindulni a Neck Sprain körül az élet. Épp ideje. A tavalyi önerős első nagylemezt számtalan koncerttel tetézték meg, melynek gyümölcse beérni látszik, a Neck Sprain név szerencsére már nem cseng ismeretlenül a metalrajongók fülében. Az oly sok éve stabil négyes év elején tagcserén esett át, melynek okaira természetesen magazinunk is kíváncsi volt, így a csapat vezéregyéniségét, Nagy Leventét fel is csörögtem, hogy meséljen egy kicsit erről (is).

Jönnek-mennek a pletykák, ezért légy szíves oszlasd el a felhőket Kecskés Péter gitárosotok távozásával kapcsolatban...

Január elején Peti lejött egy próbára, és azt mondta nekünk, hogy igazándiból ő már ezt nem bírja csinálni, belefáradt, valószínűleg abbahagyja a zenélést. Megértettük, megköszöntük neki az eddigi munkáját és elment. Kész, ennyi. Aztán később hallottuk, hogy egy zenekarban kisegítő gitároskodik.

A helyére Janó Misi került az Ektomorfból. Vele hol és hogyan akadtatok össze?

A december 27-i E-klubos fellépésen beszélgettünk először vele, mert már éreztük, hogy valami nincsen rendben Peti körül, pl. akkor jött levágott hajjal a koncertre, stb. Ott mondtuk Misinek, hogy lehet, hogy szó lehet ilyesmiről. Azt hiszem kb. két héttel később történt meg az eset, így felhívtuk Misit és ő mondta, hogy elvállalja. Azon a hétvégén már le is jött, összeraktuk a műsort, és most úgy néz ki, hogy teljesen életképes a produkció. Nem hiszem, hogy csorba esett ezzel a műsoron, a későbbiekben pedig még nem tudom, hogy mi lesz, egyelőre háromtagú a Neck Sprain. Ha emberileg és zeneileg is egyetértünk Misivel, akkor egyikünk sem lát semmi akadályt arra, hogy ő itt maradjon.

Szólózni ki fog?

Mind a ketten, Kacsa (Kovács Zsolt, gitár) és Misi is.

A váltás idején Misi még az Ektomorf tagja volt?

Az eddigi elmondása szerint igazából kb. akkoriban döntött úgy, hogy abbahagyja az Ektomorfot, ki fog onnét szállni. Ez egy teljesen véletlen egybeesés volt, hogy tőlünk a Peti pont akkor távozott és felkértük kisegítő gitárosnak a turnéra, amikor ő elszánta magát erre a lépésre. Amikor utoljára Zotyával beszéltem (Farkas Zoltán Ektomorf gitáros, énekes) erről a dologról, ő nem hiszem, hogy haragszik a Neck Sprainre. Magára a zenekarra nem hiszem, hogy fúj, Misivel pedig az ügyes-bajos dolgaikat meg egymás között kell nekik elintézni.

Az a bizonyos decemberi koncert milyen volt számotokra? A közönség elég jól vette a lapot ahogy észleltem.

Kb. mi is olyan jól éreztük magunkat amennyire a közönség. Nekünk elég meglepő volt, hogy a budapesti közönség ennyire levette a zenekart, illetve az egész műsort is, nagy volt a tombolás. Elég jó volt a hangulat, nem hiszem, hogy a közönség bármit is érezhetett az előzőekből.

Vannak már új nóták?

Azok nincsenek! (nevet) Van egy csomó riff kazettán, magunknak.

Hogy készül így el a következő lemez??

Attól én nem félek, hogy nem lesz következő lemez. Igazából az egész januárt arra szántuk volna, hogy új számokat gyártsunk, illetve összerakjuk azokat a riffeket, amik megvannak, de ez a gitárosváltás úgy alakította az egészet, hogy nekünk most a műsort kellett újra átnyálazni, és olyanná tenni, mintha a Janó Misi is már legalább két éve játszaná ezt a műsort. Ezt majd úgyis a közönség szűri le. A tavaszi turné után nincs más feladat a zenekar előtt, hogy az új nótákat összeállítsuk és azok olyanok legyenek, ami mindenképpen előrelépés.

Milyen lesz ez az előrelépés?

Aki ismeri a Concrete Blockot, az kb. már érzékelheti azt az irányt amerre a zenekar nyitni fog, de nem tartom valószínűnek, hogy esetleg még szélsőségesebb lesz, mint a CB. Esetleg még jobb dallamok lesznek benne és még brutálisabb részek.

Nem vesztek be egy DJ-t?

Nem, nem hiszem. Mi metalosnak tartjuk magunkat, annak ellenére, hogy elégé széles látókörű a zenekar, sokféle zenét meghallgatunk a Red Hot Chilit, Extreme-et, Madonnát, Limp Bizkitet, Kornt, de nem hiszem, hogy a zenénkben ez érzékelhető lesz.

Ki fogja kiadni a lemezt, erről tudsz már valamit mondani?

Tárgyalások folynak a Hammer Records-szal. Remélem, hogy a zenekar végre révbe ér, illetve teljesíteni tudjuk azokat a célokat, amiket kitűztünk magunk elé, még jobb albumot tudjunk csinálni, és még jobban tudják ezt reklámozni. Ha nem jönne ez össze, hmm..., akkor nem tudom. Igazából nem is számolok azzal, hogy ez nem jönne össze. Ez egy nagyon nagy előrelépés lenne a Neck Sprain számára, már csak abból a szempontból is, hogy nem lenne szabad így annak majd előfordulnia mondjuk egy évvel az album megjelenése után, hogy egy nagyvárosban nem tudják, hogy mi az, hogy Neck Sprain. Illetve tudják öten. Mi önerőből csak ennyit tudtunk csinálni, ez megfelelő volt akkor, de nagyon-nagyon tanulságos és jó volt a első lemez kiadása szerzőiben, ahhoz viszont, hogy még több emberhez eljusson a zenénk, kell egy olyan jellegű segítség amit csak egy kiadó tud nyújtani. Egy zenekarnak igazából nem terjedhet ki a figyelme mindenre, mert akkor sosem fogja elérni azokat az eredményeket, amiket más kisegítő team segítségével.

Sokan nagy várakozással tekintenek rátok idén. Ti mit vártok ettől az évtől?

Elsődleges cél, az, hogy az első lemezhez képest is előremutató, igazán jó metal albumot csináljunk, a másik legfontosabb, hogy még több ember megismerje a zenekart. Év végére ne legyenek olyan helyek az országban, ahol nem ismerik a zenekar nevét. Még több zenehallgatót szeretnénk, és mindenki egészséges legyen, mire jönnek a koncertek! (nevet) Ahhoz pedig, hogy sokan várakozással tekintenek ránk, nagyon biztató ezt hallani, köszönjük mindenkinek, aki ezt gondolja, és mi meg is fogunk érte mindent tenni, az biztos!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.