Shock!

január 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Doug Aldrich: „Máig hajszolom a tökéletes bulit”

1223dd3Pár nappal ezelőtt jelentették be az örömhírt, miszerint 2018. április 27-én újra Budapesten koncertezik a válogatott Los Angeles-i rock & roll-legendákból álló The Dead Daisies, ezúttal azonban nem a júniusban zsúfolásig telt A38 a helyszín, hanem a jóval nagyobb Barba Negra Track. A Daisies továbbra is eszelős tempót diktál, a 2015-ös Revolución album, a tavalyi Make Some Noise lemez, valamint az idén tavasszal megjelentetett Live & Louder koncertanyag után 2018 első felében újabb stúdiólemez érkezik a John Corabi, Doug Aldrich, David Lowy, Marco Mendoza és most már Deen Castronovo alkotta ötöstől. Az üzletileg zseniális módon felépített Daisiesből a Make Some Noise album felvételei idején csatlakozott Doug Aldrich gitárost kértük fel egy kis beszélgetésre.

Live & Louder címmel tavasszal szimpla koncert CD-t jelentetett meg a The Dead Daisies. Manapság mindenki nagy hangsúlyt fektet a vizualizációra, ti viszont a turnés dokumentumfilmet leszámítva nem támogattátok meg képanyaggal a kiadványt. Ennyire bíztok még abban, hogy a régisulis koncertanyagoknak is van létjogosultsága?

Doug: Tudod, a Daisies elképesztően hatékony menedzsmenttel bír, és ez a csapat folyamatosan szondázza a közösségi felületeken az emberek igényeit. A Make Some Noise turnén sok bulit felvettünk, de nem azzal az eredendő céllal, hogy koncertanyagot készítsünk. Visszahallgatva a felvételeket azonban arra jutottunk, hogy ha már ennyire jó a banda élőben, akár össze is vághatnánk egy anyagot a turnén felvettekből. A bónusz DVD-t alapból úgy akartuk megcsinálni, hogy leginkább színfalak mögötti jeleneteket tartalmazzon. Sok ember számára ez jóval izgalmasabb, mintha egy komplett koncert felvételét nézhetnék meg. A másik dolog, hogy mivel a CD több különböző helyszínen készült – főleg Bécsben, Londonban, Amszterdamban és Párizsban –, úgy éreztük, hogy egy egyszerű koncertfilm nem tudna konkurálni a CD-n lévő felvételekkel, oda ugyanis a bulik csúcspontjait tettük fel, a lehető legjobb formában elcsípett dalokat.

Mennyire kellett utólagos stúdiós javítgatásokat eszközölnötök az anyagon?

Csupán minimális mértékben kellett kozmetikázni az anyagot, szóval ez egy valódi élő album. Az énekhez például egyáltalán nem nyúltunk hozzá. Egy-két elhangolódott gitárt kellett csak kivágni, egy helyen pedig Marco basszusgitárja szállt el, amit értelemszerűen ki kellett javítani. Egy másik buliról editáltuk át a sávot. Ezek tényleg semmiségek, ezért is tudott megfelelően nyers maradni az anyag.

Számos feldolgozás található a korongon. Hogyan választottátok ki ezeket a dalokat?

Nálunk a menedzsment dönti el, hogy milyen dalokat toljunk koncerteken...

Miért?

Mert ők objektívebbek ebben a tekintetben, mint mi. Egy olyan zenekarban, ahol ennyi erős egyéniség gyűlik össze, nem mindig van egyetértés bizonyos kérdésekben. Az egyik az összetettebb dalokat erőlteti, a másik a egyenesebb, célratörőbb szerzeményeket. Tudod, hogy van ez... Nyilván az ötleteket mi dobjuk be. Kipróbáljuk, amit csak akarunk, aztán vagy átmegy a szűrőn az adott dal, vagy nem. Mindenesetre nagyszerű dolognak tartom, hogy olyan professzionális és roppant effektív háttérbázis áll a zenekar mögött, amely képes meghozni a megfelelő döntéseket, ezáltal pedig a helyes mederben tartani a bandát. Ez nem újdonság a Daisiesnél, a zenekar már a kezdetektől fogva ebben a formában működik. A feldolgozásokra visszatérve, a menedzsment kezdeményezte, hogy mely előadók előtt hajtsunk fejet, mi pedig megpróbáltuk izgalmassá tenni a feladatot: a The Who Join Together dalában például kicsit kifacsartam a gitárokat, a Fortunate Son és az American Band esetében viszont nagy hangsúlyt fektettünk az autentikusság megőrzésére, csupán az intenzitásban találni különbségeket. A Midnight Moses dalnál találni a legnagyobb differenciát, nyilvánvalóan sokkal súlyosabb a mi verziónk, mint az eredeti. Az emberek egyébként sokszor kérdezik, hogy miért nem játszunk Whitesnake- és Thin Lizzy-nótákat. Nem is tudom...

1223dd2

Lenne értelme szerinted?

Akár lehetne is, biztos van az a szituáció, ahol működne. Ugyanakkor inkább előre szeretnénk haladni, mint a saját múltunkba révedni. Augusztusban Lengyelországban a Woodstock fesztiválon léptünk fel, méghozzá egy hetven fős nagyzenekarral. Erre a bulira betanultunk számos feldolgozást, ami igazi kihívásnak bizonyult. Sosem csináltam még ilyet azelőtt. Odaadtuk nekik a koncertanyagot és néhány instrukciót, hogy még miket szeretnénk elsütni, ők pedig megírták a partitúrákat. Flottul ment az egész.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást a koncertezésben?

Egyfelől a tökéletes buli hajszolása. Soha nem sikerült még tökéletesen lehoznom egyetlen koncertet sem! (nevet) Valami mindig történik, valamit mindig elszúrok. Rengeteg óriási bulim volt, de tökéletes egy sem. Szeretném, ha egyszer sikerülne, de egyre inkább úgy vagyok vele, hogy ez csupán délibáb. Egyébként meg ez az egész csak rock & roll, egy élő dolog, aminél mindig benne van a pakliban a hibázás lehetősége, ezért nem is görcsölök rá a kérdésre nagyon. Persze jó lenne kiiktatni a „picsába, elbasztam"-érzést, de azért így sem dől össze a világ! A másik nehéz ügy a koncertezés kapcsán, ami állandó kihívást tartogat, a megfelelő hangulat elérése. Mármint a sajátomé. Minden egyes nap rá kell hangolódni a következő koncertre, ami egy idő után már nem könnyű feladat. A folyamatos utazás, az állandó ki- és becsekkolások a hotelekben, no és a család hiánya elég lélekgyilkos tud lenni. Tendenciózus, hogy délutánonként már mocskosul fáradt vagyok, aztán estére valahogy helyre billenek, mert muszáj összeszednem magamat. Ilyenkor mindig a pozitívumokat keresem: végtére is, imádok gitározni, gyakorolni, úgyhogy amikor kézbe veszem a hangszert, egyből elillan a fáradtság, akkor már nem érzem nyűgnek az egészet. A színpadon állni a nap csúcspontja, ez nem is kérdés. Persze minden egyes nap más: valamikor roppant energikusnak, erősnek érzem magam, máskor meg csak át akarom valahogy vészelni az estét. Olyan ez, mint a sportolóknál: minden nap más a fizikai állapot, és ez kihat a teljesítményre.

Hány gitárt cipelsz magaddal a turnén?

Három elekrtomosat: két Black Eye-t (Gibson Les Paul Gold Top modellek fekete koptatóval - D.Gy.), ezek közül az egyiket a szobámban és a buszon, a másikat a színpadon használom, illetve egy ESP Telecaster-kópiát...

1223dd4

Hogy jöttél össze az ESP céggel?

Marcón keresztül, aki ESP-művész egy ideje. Úgy történt, hogy ők kérdezték meg, volna-e kedvem a gitárjaik közül használni párat. A Ronnie Wood Telecastert válaszottam, és nem bántam meg, mert atomjól szól! Azóta készítettek nekem egy olyan Telét, amiben két humbucker-típusú hangszedő és eltérő húrláb található, és ez is nagyon működik! Persze így már sokkal teltebb, vaskosabb a megszólalása, mint az átlag Telecasternek, de ez a világ tagadhatatlanul közelebb áll hozzám. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell ismernem, hogy ez a Tele még a Les Pauloknál is erőteljesebben szól! Nyilván hozzá kellett szoknom a hangszerhez, mert érzetre nagyon más, mint a Les Paul, de egyre komfortosabban érzem magam, ha a kezemben van. Az ESP egy kiváló gitárcég, az együttműködésünkben mindenképpen érzem a potenciált, de nyilván majd később derül ki, mire is jutunk együtt...

Még mostanában is azokat a 1978-as és '79-es Marshall JMP erősítőket viszed magaddal turnéra, amiket már majdnem negyven éve nyüstölsz?

Itt van velem mind a kettő! Viszont csak az egyiket használom, a másik tartalék, ha történne valami technikai malőr. Egy '80-as JCM800-as modell dolgozik a JMP mellett a színpadon, ezzel a konfigurációval mindent meg tudok oldani.

Elmesélnéd a JMP erősítők sztoriját?

Az elsőt, a '79-est 1981-ben vettem Los Angelesben a Guitar Centerben, azt hiszem 400 dollárért. Még szinte gyerek voltam akkor, éppen csak össze tudtam kuporgatni a pénzt rá. Nem sokkal később két ládát is szerettem volna venni hozzá, hogy legyen egy full stack-em, erre a szüleimtől kértem kölcsön. Nem örültek túlságosan, mert szerették volna, ha beiratkozok valamelyik Los Angeles-i egyetemre. Én azonban abbahagytam a sulit és elkezdtem dolgozni. Amikor a szüleim látták, hogy van bennem igyekezet, és különböző munkák segítségével próbálom tisztességesen fenntartani magam, akkor mellém álltak, és adtak annyi pénzt, hogy két stack is kijött belőle. A '78-as JMP-t, ami a tartalék szerepét tölti be az idei turnén, használtan szereztem pár évvel később. Eléggé le volt robbanva, de ennek ellenére is kellett, úgyhogy adtam érte egy Bob Bradshaw pedal boardot. Ezek az erősítők azóta is a legnagyobb kedvenceim, minden egyes lemezen, amin valaha játszottam, ezek hallhatóak!

1223dd1

A '80-as években a korszellemnek megfelelően te magad is a superstrat-típusú gitárokat preferáltad...

Igen, főleg a Jackson modelljeit, egy rövid ideig volt egy szignált szériám is. A Les Paul azonban már akkor velem volt, találni rólam olyan fotókat abból a korból, amin ez van a kezemben. Egy fekete Custom volt az első Les Paulom, ezt úgy 1984-85 körül szereztem. Később elcseréltem, Andy Johns (Led Zeppelin, Van Halen stb. - D.Gy.) producer adott érte egy 1968-as évjáratú Telecaster basszusgitárt. Andy addig rágta a fülemet, hogy ráálltam. A fiának akarta megszerezni a Customot, nekem pedig nagyon tetszett az a Tele basszgitár, úgyhogy nyélbe ütöttük a dolgot. Aztán persze azt is elcseréltem egy 1970-es Martin D-35 akusztikus gitárra! (nevet) Mindazonáltal a Les Paul az a gitár, ami végigkísérte a pályámat. A superstrat-korszakot éppúgy, mint később a Fender Stratocaster-időket. A Stratocastert akkor kezdtem igazán intenzíven használni, amikor Ronnie James Dio mellé kerültem. Ez a gitár tökéletes volt mind a korai DIO-, mind a Rainbow-dalokhoz, viszont a Black Sabbath-témákhoz mindig valamelyik Les Pault kaptam elő. Azokhoz a dalokhoz szükség volt a Les Paul eredendő súlyosságára. A Killing The Dragon című DIO-albumon pedig egy Les Paul és egy Strat szól minden nótában, baromi jól működött a kettő együtt a keverésnél.

Melyik az a gitár, amelyik a legközelebb áll a szívedhez?

Per pillanat az első Black Eye Les Paul. Játékérzet szempontjából kiváló, a nyakát mintha a kezemhez méretezték volna, a hangzása pedig fenomenális. Nem vintage-cucc, 2006-os, a másik ilyen gitárom pedig 2008-as, de elképesztően jó mindkettő. Persze mindkettőt a saját ízlésemnek megfelelően építtettem át: újra lettek bundozva, új nyereg lett rájuk téve, kicseréltem az elektronikájukat és az olyan fém szerelvényeket is, mint a hangolókulcsok. A fekete koptatóval sajátos jellegűvé váltak, nem nagyon látsz Gold Top modelleket ilyennel. Sokan azt mondták, hogy ronda így, de nekem tetszik. Miért kéne ugyanúgy kinézniük, mint bárki más Les Paulja? Nem szeretek más tollával ékeskedni. A Whitesnake-ben az első időkben sokat használtam koncertek alkalmával azt a '73-as fekete Les Paul Customot, amit a DIO soraiban is előszeretettel pengettem. David Coverdale-nek nagyon tetszett a hangszer, én viszont úgy éreztem magam, mintha John Sykes klónja lennék, úgyhogy idővel félretettem, és inkább az aranyszínű Gold Top-okat kezdtem favorizálni. Ez azóta is tart, csak immár fekete koptatóval. Jó lenne, ha az emberek egy ilyen gitár láttán egyből rám asszociálnának!

Ha már szóba került a Whitesnake: volt rá példa, hogy David arra kért, játssz úgy, mint Sykes?

Soha. Davidnek tökéletesen megfelelt az, ahogy általában játszom. Nyilván vannak hasonlóságok köztem és Sykes között, én azonban mindig bluesosabban játszottam, amit David nagyra értékelt. Amellett, hogy mindig imádtam Sykes gitározását, közösek a gyökereink: mindketten Gary Moore és Randy Rhoads játékán nőttünk fel. Ebből a szempontból Vivian Campbell is egyívású velünk. Sykes tökéletes választás volt anno a Whitesnake-be, az a fajta gitározás azonban a '90-es években eléggé kiment a divatból, az én bluesos stílusom ezért is jött jól Davidnek, amikor 2002-ben újra elindította a zenekart. Dalszerzői szempontból azonban jelentősek a különbségek köztem és Sykes között. Én mindig a heavy blues oldalról fogom meg a témákat, és ez hallatszott a velem készült Whitesnake-lemezeken. A Good To Be Bad különösen jól sikerült, nagyon szeretem azt az anyagot...

1105tdd

Nem bántad meg, hogy kiszálltál a Whitenake-ből?

Nem. Ideje volt búcsút mondani, ideje volt, hogy változtassak az életemen. Még a kiszállásom előtt elkezdtem dolgozni Daviddel a The Purple Albumon, és jól is haladtunk, feldemóztuk a felét. Ekkor azonban megkérdeztem magamtól: tényleg ezt akarom? Nyilvánvalóan egy új stúdiólemezt szerettem volna készíteni saját szerzeményekkel, nem feldolgozásokkal, David azonban nagyon rajta volt a Deep Purple-ügyön. Nyeltem egyet, és azt mondtam, hogy oké. Csináljuk meg a Purple Albumot, ha annyira akarja. Itt azonban felmerült a következő probléma: David továbbra is teljes állásban akart foglalkoztatni, amit nem tudtam tovább vállalni. A magánéletem megváltozott, új kapcsolatba léptem, és szerettem volna több időt tölteni a kisfiammal is. Ezek a dolgok nem voltak összeegyezetethetőek a Whitesnake-kel, így inkább bedobtam a törölközőt.

Azért kapcsolatban vagy Daviddel?

Nem igazán. Azóta nem beszélünk egymással, a kapcsolatunk kimerül egy-egy karácsonyi és születésnapi sms-ben. Szerintem még mindig dühös rám, pedig biztosítottam róla, hogy bármikor számíthat rám, ha úgy adódik, szívesen segítek. Mindig szeretni fogom őt, sokat köszönhetek neki, de most már külön utakon kell járnunk. Mióta elhagytam a zenekart, lehetőségem nyílt otthon lenni és nevelgetni a fiamat, megcsináltuk a Revolution Saints lemezeket, részt vehettem a Las Vegas-i Raiding The Rock Vault koncertsorozaton, szóval jól van ez így.

A tavaszra várható új Daisies-lemez milyen lesz?

Reményeim szerint kalandosabb, szerteágazóbb, mint amilyen a Make Some Noise volt. Egy ugyanolyan lemezt nem lenne értelme elkészíteni!

A The Dead Daisies tehát április 27-én ismét Budapesten játszik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+2 #10 Kondi István 2017-12-27 16:33
Remek interjú, egy kiváló zenésszel. Volt szerencsém egy párszor találkozni vele. Igazi példakép, úgy is mint ember és úgy is mint zenész, két lábbal áll a Földön, azzal meg maximálisan egyetértek, amit a WS meg amit Covi kapcsán mondott. Castronovóval sztem jól jártak (kérdés, hogy meddig fogják vele bírni), simán olyan jó dobos mint Tichy, az énekhangja meg egy plusz előny. Nagyon várom az új lemezt (Burn It Down), a pesti bulit meg még jobban!!!
Idézet
 
 
+3 #9 queensryche999 2017-12-27 15:26
Idézet - kamikaze:
[
Már akinél, teszem hozzá. Pedig a háttérben valami nagyon készülődik:

https://www.johnsykes.com/

Aki pedig egy ilyen dallal fejezi be a lemezét, az nem a slágerlistára készül:

https://www.youtube.com/watch?v=N6MTFvVW8gw


...és a lemez már jó ideje kész van, a menedzsere és barátja halála miatt halasztotta el a megjelentetést. John elmondása szerint még idén kijön az anyag, szóval van még 4,5 napja. :)
Idézet
 
 
+2 #8 kamikaze 2017-12-27 11:55
Idézet - Montsegur:
Nagy kár, hogy a Sykes-féle gitározás "kiment a divatból"

Már akinél, teszem hozzá. Pedig a háttérben valami nagyon készülődik:

https://www.johnsykes.com/

Aki pedig egy ilyen dallal fejezi be a lemezét, az nem a slágerlistára készül:

https://www.youtube.com/watch?v=N6MTFvVW8gw

Aldrich is jó helyen van, rajta sem csodálkozom. Ez a friss WS opusz (a mai cikkben) teljes mértékben alátámasztja a 3 évvel ezelőtti döntését.
Idézet
 
 
+5 #7 Montsegur 2017-12-27 08:02
Szuper interjú, köszi!

Nagy kár, hogy a Sykes-féle gitározás "kiment a divatból"... Rengeteg jó énekes és jó gitáros csinált rengeteg jó lemezt azóta, de számomra az "1987" szintjét azóta sem tudta senki elérni. Mindegy, már az is csoda, hogy legalább az a lemez összejött :-)
Idézet
 
 
+3 #6 bogar 2017-12-27 06:22
Idézet - Danev György:
Idézet - bogar:
Nekem is tetszik az interjú, de szerintem két ziccer kimaradt.
Az egyik a doboscsere, a másik, meg, hogy anno azért vált ki a WS-ből, mert nem akart már sokat turnézni. Erre beszállt egy sokkal aktívabb csapatba.


1. Az interjú még a doboscsere előtt készült.
2. A Whitesnake-ból 2014-ben szállt ki, ide 2016-ban szállt be. Közben új családot alapított, már nem egyedül neveli a fiát, szóval a körülmények megváltoztak.


Így már értem.
köszi!
Idézet
 
 
+5 #5 Danev György 2017-12-26 22:00
Idézet - bogar:
Nekem is tetszik az interjú, de szerintem két ziccer kimaradt.
Az egyik a doboscsere, a másik, meg, hogy anno azért vált ki a WS-ből, mert nem akart már sokat turnézni. Erre beszállt egy sokkal aktívabb csapatba.


1. Az interjú még a doboscsere előtt készült.
2. A Whitesnake-ból 2014-ben szállt ki, ide 2016-ban szállt be. Közben új családot alapított, már nem egyedül neveli a fiát, szóval a körülmények megváltoztak.
Idézet
 
 
+3 #4 bogar 2017-12-26 18:22
Nekem is tetszik az interjú, de szerintem két ziccer kimaradt.
Az egyik a doboscsere, a másik, meg, hogy anno azért vált ki a WS-ből, mert nem akart már sokat turnézni. Erre beszállt egy sokkal aktívabb csapatba.
Idézet
 
 
+4 #3 latexbaba 2017-12-26 00:12
Egy nagyon jó zenész és nem mellesleg szerethető gondolkodású fazon.
Idézet
 
 
+9 #2 Generic Jingle 2017-12-25 21:30
Most akkor melyik énekes van a bandában: a Corabi vagy a Césöbi? :-)
Idézet
 
 
+5 #1 DeadDaisiesHungary 2017-12-25 14:04
Remek interjú! várjuk a Daisies albumot.
www.facebook.com/DeadDaisiesHungary/
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.