Shock!

november 20.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Dead Daisies: Make Some Noise

thedeaddaisies_cMegmondom a frankót: a Halott Százszorszépek gyülekezete nekem pár éve még híres rockzenészek unaloműző, szedett-vedett hakniprodukciójának tűnt. Aztán úgy két éve történt valami. Bevették Marco Mendoza basszusgitáros-mestert, majd rövid időn belül a hajdani The Scream-énekes John Corabit, akinek mötley-s ténykedésére azóta is könnyes szemmel gondolok vissza, és az addig átjáróháznak tűnő Daisies hirtelen megszilárdult, valamint karakteres arcot kapott. Időközben üzletileg is látványos felfutásba kezdett a csapat, az egyénekre lebontva sem gyenge kiállású brigád mögé rettentő dögös, képregény-szerű imázst kreált láthatatlan, ám csúcsprofesszionális promós gépezetük. Zseniális a százszorszépekből összerakott koponyás logó, óriási a merch-katalógus, szóval a napnál is világosabb, hogy nagyon pörgetik a hátteret, veszettül építik saját brandjüket, és ehhez megtalálják a legmegfelelőbb platformokat.

Finoman szólva is ügyesnek mondható az a menedzsment, amelyik képes elintézni, hogy patronáltjai évek óta részt vegyenek a KISS összes arénaturnéján az Atlanti-óceán mindkét partján, a KISS Kruise-on a tengeren, valamint az ausztrál futamokon, és e túrák alkalmával, amúgy mellékesen minden útba eső Hard Rock Caféban szintén megmutathassák magukat. Az Aerosmith, a Whitesnake és az Alice In Chains ugyancsak megosztotta színpadát a Daisiesszel a közelmúlt egy-egy kiemelt fontosságú turnéján, tehát megy a szekér, ami még akkor sem rekedt kátyúban, amikor a Guns visszarendeződése okán Richard Fortus gitáros és Dizzy Reed billentyűs búcsút intettek az év elején. Az alapító ritmusgitáros, a kenguruk földjéről származó David Lowy vezetésével példa nélküli gyorsasággal rácsaptak az éppen szabad vegyértékű Doug Aldrich gitárosra, és még ennél is sebesebben rögzítették következő anyagukat, amely, elárulom, az eddigi legfeszesebb, legjobb Daisies-ügy.

megjelenés:
2016
kiadó:
Spitfire / SPV
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 17 Szavazat )

A tavalyi Revolución lemezen számos dal – köztük a Mexico, a gyilkos blues-ballada Something I Said, illetve az überkirály Midnight Moses – nem okozott csalódást, ám a sok zongorás rock & roll-témától még mindig volt némi tingli-tangli érzete a muzsikának. Mostanra ez megszűnt, Aldrich bevételével és a klimpírozás kiiktatásával összehasonlíthatatlanul harapósabb képet fest a mai Daisies. Továbbra is '70-es években gyökeredző, európai (Humble Pie, Free, Bad Company) hardrock-motívumokat sem nélkülöző, ám alapvetően amerikai jellegű bluesos rock & rollban utazik az ötös, ami elsőre elképesztően szimplának tűnik, főleg a tagság előéletének fényében, azonban nagyon hamar világossá válik, hogy a Marti Frederiksen (Aerosmith, Foreigner satöbbi) segítségével összerakott Make Some Noise-ot bizony alaposan megcsinálták. Az egész kiadványról ordít, hogy komoly összegeket invesztáltak a készítésébe: a szemet gyönyörködtető dizájn elkészítésébe, az elsővonalas producer-társszerző megnyerésébe, a nagy stúdióba, no meg az ennél is hatalmasabb megszólalásba; Ez a lemez minden ízében a rég letűnt idők nagy produkcióit eleveníti fel.

Mintha valami korai, ki nem adott Montrose- vagy Y & T-téma, úgy kezdődik a Long Way To Go: baszottul feszesen, sziklakeményen. A Mendoza-Brian Tichy ritmustandem húz, mint az ökör, a minimalista riffek szintúgy, Corabi ízes, ráspolyos dallamai pedig azonnal megvesznek kilóra. A másodikként érkező We All Fall Down jammelősebb világa korai Aerosmith-ízeket elevenít fel, ami, valljuk meg, mindig is ott rejlett Corabi munkáiban. A téma elnyújtott refrénje önmagában tíz pontot ér. A pofás riffel útjára induló Song And A Prayer a lemez egyik nagy slágere, imádnivaló verzékkel és kórussal. Itt is egyértelmű Tylerék hatása, ami valószínűleg Marti Frederiksennek is köszönhető. Amit viszont nem lehetett előre borítékolni, az a Mainline adrenalintúltengéses gyorsulása. A nóta felér egy alapos tökönrúgással. A punkos attitűddel elővezetett riffek akár a Motörhead-katalógusban is jól mutatnának, Corabi verzéi hallatán pedig egyből fülig szalad az ember szája. Mondjuk az sem semmi, ahogy a kétszólamú refrént idekanyarítják Mendozával. Koncerten egészen biztos, hogy megvadítja majd a tömeget a Mainline. Nagy valószínűséggel a címadó Make Some Noise is ezt a célt hivatott majd betölteni, mert túl sok egyebet nem látok benne azon kívül, hogy seggrészegen lehet rá tapsolni. We Will Rock You 2.0... Viszont bármennyire is felesleges, és bármennyire nem történik benne semmi, valamiért sosem léptetem a CD-t, pedig mindig józan vagyok...

Feldolgozások szintén akadnak a korongon, szám szerint kettő: a Creedence Clearwater Revival Fortunate Sonjának átgyúrása telitalálat, a The Who-féle Join Together viszont inkább amolyan levezető, különösebb izgalmak nélkül. Baromira jól esett viszont a Last Time I Saw The Sun dalban fellelni a The Scream hagyatékát, nekem egyértelműen onnan ered, az I Believe In Me és a Love's Got A Hold On Me környékéről. Szintén erről a tőről fakad az All The Same, ami ugyancsak jópofa nóta, bár nem világrengető. Zeneileg a Mine All Mine az anyag egyik legfigyelemreméltóbb tétele, tele ritmusváltásokkal, Corabi pedig ezt is megkoronázza egy hatalmas refrénnel. Az korai Aerosmith-feeling a How Does It Feel percei alatt tér vissza, ez is egy király téma, főleg a rágógumi módjára nyúló refrén.

Ami az egyéni teljesítményeket illeti, számomra a legfeltűnőbb, hogy Doug Aldrich mennyire belesimult a meglévő környezetbe: totál alárendelte magát a Daisies koncepciójának, nem csűri-csavarja úgy a riffeket, ahogy korábban megszokhattuk tőle. A legalapvetőbb dolgokra szorítkozik, szinte csak a szólóknál jön át, hogy ő kezeli a hangszert. Egyetlen kivétel a Freedom című dal, ami egy nagyon meghatározó, jellegzetes Aldrich-szerzemény, letagadhatatlan Burning Rain-ízekkel. Ha Keith St. John énekelné, el is hinném, hogy a Pleasure To Burnről maradt le anno.

Összességében az tetszik nagyon ebben a lemezben, hogy bár a hatásai egyértelműek, mégis sajátos karakterrel bír, a közreműködő individuumoknak hála. Egyben autentikus és modern felfogású, és szerencsére nem akar úgy szólni, mint a Free '70-ben, bármennyire is menő a retró manapság. Azt is imádom, hogy Corabi végre újra a formátumához méltó kaliberű zenekarban fejtheti ki áldásos tevékenységét, nemrég még komolyan azt hittem, a jó John eltűnik a süllyesztőben. Szerintem tradicionális bluesos hard rock vonalon az év egyik legjobbja eddig a Make Some Noise, alig várom, hogy december 19-én megnézhessem őket Bécsben, és hogy vehessek valami állat Daisies-pólót, vagy kettőt!

 

Hozzászólások 

 
+11 #4 notreadam 2016-08-28 07:39
Nagyszerű album, nagyszerű dalokkal.Csak ne szaladjanak szét,akkor itt még hatalmas dolgok fognak történni.
Idézet
 
 
+12 #3 Kondi István 2016-08-27 16:24
Nálam is idáig az év egyik legjobb hard rock lemeze, Aldrich új szintre emelte a zenekart, Corabi meg zseniális. Kb fél éve hallottam először a vele készült Crue lemezt ill. a Let It Scream-et, óriási mindkettő!! Az elején nem tetszett hogy Mendoza kilépett a Black Star Riders-ből, meg őszintén szólva a Jon Stevens-el készített első lemez se fogott meg annyira, a Lock N Load c. számon kívül, de aztán jött a Revolución Corabi-val meg a Mexico klipje és kész voltam, a mai napig rendszeresen hallgatom őket, a Make Some Noise-t kb napi szinten. David Lowy-nak meg jár egy nagy respect, már a mostani felállás előtt is olyan nevek szerepeltek, hogy csak lestem (Fortus, Dizzy, Tommy Clufetos, John Tempesta a Cultból)
Idézet
 
 
+15 #2 cápaidomár 2016-08-27 14:40
Király a borító.
Idézet
 
 
+15 #1 queensryche999 2016-08-27 13:47
Bizony, nagyon fasza lemez, minden szempontból.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.