Shock!

október 01.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Anna and the Barbies: „Csak írunk már néhány dalt a világvége előtt két perccel”

Anna and the Barbies. Egy zenekar, amely tanulópénznyinél jóval hosszabb időt töltött az undergroundban, mielőtt sikerült a kis klubok világából kitörnie, ám a nagyszínpadig jutva is csorbulás nélkül őrizte meg önazonosságát. A csapat idén már tizennyolcadik évét tölti be, Anna pedig az ötvenet (!) – sem rajtuk, sem rajta nem érződik azonban a kor, a lendület látszólag megtörhetetlen, a lelkület pedig (úgy fest) tényleg örökre fiatalon tart. Covidhelyzet, túlélés, készülő új album, lélek, harc és misszió – nagyinterjúnk Pásztor Annával és Pásztor Sámuellel.

anna_3

Egy ismerősöm megkért, mindenképp kérdezzem meg, mi a fiatalság titka. Vagy még inkább, a te fiatalságod titka?

Pásztor Anna: Alapvetően, ha az embernek van miért jól kinézni, miért összeszednie magát, akkor szeretne a legjobban megfelelni. Akkor valahogy az élet is így rakódik köré. Ha versenyző vagy, ha olimpiára készülsz, akkor is van egy ilyen elvárás magaddal szemben, annak a célnak az érdekében bizonyos dolgokat egyszerűen végig kell csinálni. És ahhoz, hogy mi azt, amit a legjobban szeretünk csinálni, azaz a zenélést, hogy prezentálni tudjuk, ahhoz nem csak énekhang kell, meg a jó számok, hanem nyilvánvalóan elő is kell tudni adni. Fizikumban ott kell lenni. Ez egy olyan elvárás saját magadtól, ami ennek érdekében történik. Ahhoz, hogy tudj az arcodra rajzolni, törődnöd kell az arcoddal, hogy valamit ki tudjál fejezni, pro-kontra megfelelő ruhák kellenek, és ahhoz, hogy egy két órás koncertet végig tudj csinálni, olyan vehemenciával, ahogy azt a dal, vagy a te életérzésed megköveteli, ahhoz olyan fizikum is kell. Egy belső igény, az, hogy én seggen akarok ugrálni, meg fejest ugrani az egészbe, ehhez az kell, hogy az izmaim karban legyenek tartva. Onnantól kezdve érezném, hogy ez nem jó, ha nem tudnék megcsinálni mindent, amit mondjuk tizenöt évesen. Nehogymá'! (nevet) De a XXI. században tök sok mindent lehet is csinálni. Nyilván vannak olyan módszerek, meg olyan eljárások, amik segítenek, elmész, csesztetik a fejedet, vörös leszel, fáj minden, aztán másnap szebben nézel ki. Örülj neki, hogy fiú vagy! (nevet)

Ja, hát én végül lehetek ronda is.

Anna: (nevet) Nagyon menő egyébként lányként rockzenekarban játszani, csak a lánylétnek vannak olyan dolgai, ami felejtős lenne, ha még egyszer nekimennék. Nem hátrány, ha jól nézel ki, meg szeretem azt érezni, hogy egyben vagyok, hogy aktív vagyok, hogy könnyed vagyok. Ha valami nagyon lehúz, vagy hátráltat, idegesít. Belső elvárás, hogy bármikor robbanni tudjak. Az, hogy ki legyen festve a körmöm, meg a hajam, az vagy jön, vagy nem. De általában jön. És vannak előttem olyan emberek, akik törik az utat. A Fater nevű buszsofőrünk mondjuk, aki egy nála jóval fiatalabb, 21 éves csajjal van, és mégis ő az, aki időben felkel, és aztán a végén a legtöbbet iszik. (nevet)

Azért a partizás nálatok is megy néha, ha nem is úgy, mint régen, nem?

Anna: Jó, ez a része már max akkor, ha ottalvós buli van valahol. Abba belefutni, hogy fel kell kelni mondjuk két órával később, mert menni kell, az már nooo! Van egy higgadt intelligencia az ivásban is. Pocsék végigülni egy interjút úgy, hogy közben mondjuk remeg a gyomrod. Volt már olyan közönségtalálkozó, amikor hívtam a menedzsert, könyörögtem fél órával előtte, hogy halasszuk el, aztán úgy ültem ott, hogy forgott a világ, meg próbáltam értelmesen válaszolni, de...

anna_2

A gyerekek ezt felturbózzák, vagy visszább fogják, ezt az energiaszintet?

Anna: Figyelj, nőiesebb vagyok, mióta ők vannak. Nyilvánvalóan sokkal több mindennek bele kell férni a napba, viszont sokkal kevesebb az üresjárat is. Van az a két perc, vagy két óra, és van, amit akkor kell. Ma például Simi feljött, hozzányúltunk több negyedkész vagy félkész állapotban lévő dalhoz, és gyorsan tudtunk dolgozni. Most van az idő, most kell megcsinálni. A gyerekek igazából nagyon nagy inspirációt adnak, elképesztő, van miért, van kiért, van kapaszkodó, és óriás szeretetbázis.

Hány évesek már?

Anna: Nyolc és hat.

Társalkodópartnerek akkor már.

Anna: Hát, minél nagyobbak, annál inkább. Olyan szerelem, ami... Nem győzöm szagolgatni, csókolgatni őket, naponta ezerszer elmondom, mennyire szeretem őket. És egy ilyen szeretetbunkerből nagyon jól lehet kitámadni.

Ez a keretek közé szabott idő-lehetőség nem öli valahol a kreativitást?

Anna: Neeeem! Tudod, mi az érdekes? Ha valakiben él még a vágy az alkotásra, a zenélésre, akkor az adott időhöz engedi el, vagy szedi össze magát. Bennünk napi szinten ég, hogy zene nélkül sivár lenne az életünk. Ez egy mozgatórugó, egy hobbi, egy misszió. Összekapaszkodunk benne, nem tudjuk, és nem is akarjuk elengedni. És amiket írunk, azért írjuk, mert megint írni kell, ez egy belső igény, kényszer, feladat. És főleg most, hogy fenekestül felfordult minden. A világvége előtt két perccel meg csak írunk már néhány dalt, arról, ami történik, nem? A zenekar dac, egy párhuzamos realitás is. Abban a realitásban sztárok vagyunk, gyerekek vagyunk, rockerek vagyunk, megbecsüljük magunkat. Nagyon érdekes volt a covid abban, ahogyan elvette ezt tőlünk. Azt, amit csináltunk, amivel lettünk valakik, úgy, hogy a zenészek voltak az elsők, akiktől elvették a lehetőséget, és az utolsók, akiknek visszaadták. Mindenki helyettesíthető, „senki sem vagy" érzést adott, elkeserítő tükör volt, amibe belenéztünk.

anna_4

Nyomasztó volt, ijesztő?

Anna: Nagyon helyreteszi az értékrendedet. Még úgy is, hogy azt mi sok-sok év alatt kialakítottuk azzal, hogy magunknak zenéltünk, meg a Fészek Klubnak, meg albumokat írtunk néha csak egy maroknyi embernek. Ez jó sokáig eltartott, és ebben már ismerősek vagyunk. Szerencsére, hogy ez volt, kijártuk ezt az iskolát. Egyszer nagyszínpad, aztán kihúzzák a feneked alól a talajt, és a semmi. A covid alatt az arcunkba kaptuk: „Menjél el dolgozni! Mert ti úgyis gazdagok vagytok, csak biztos elittad, meg eldorbézoltad, eldrogoztad. Lett volna normális szakmád, hallod?″

Kaptátok ezt ti is bőven, gondolom.

Anna: Hogyne! Emlékszem, szólt a zenekar, hogy ne írogassak hozzászólásokat ez ügyben, mert végül már volt, akit kihívtam a Blahára verekedni. Valahogy az emberekben az van, hogy szeretnek felnézni egy rocksztárra, vagy popsztárra, de amit még jobban szeretnek az ő imádatuknál, az ennek a lerombolása. Ha meg lehet rángatni, jól beledöfködni a kést, érted, mintha nem azt csináltuk volna, hogy az összes energiánkat, pénzünket, barátságunkat beletoltuk abba, hogy eljussunk valahová. Itt nincs nyolc óra, vagy tíz óra, ami után lejárt a műszak.

Talán épp ezért nem értik, mondván, a magad ura vagy, olyan szabadsággal, ami nekem látszólag nem adatik meg.

Anna: Igen. Meg látják, hogy imádjuk. „Ezek szeretik, amit csinálnak, és ezért még őket szeretik. Basszus.″

Az oké, hogy két lábbal a földön állva érkeztetek ebbe a szituációba, de valahol mégis ti is légüres térbe kerültetek. Amikor látszott, hogy nem kéthetes megtorpanás lesz, mi volt a reakció?

Anna: Nagyon különböző. Mindenkinél máshogy csapódott le.

Nálad hogy?

Anna: Én vehemensebb típus vagyok. Amikor először jött a covid, annyira elhittem, hogy én voltam az első, aki elmentem bevásárolni az összes nagymamának, mostam, kesztyűztem, szigeteltem, minden. Óvatosan túltoltam a szeretteim féltését. Aztán beállt a dolog normál kerékvágásra, akkor leültem, és azt éreztem, hogy végre nem kellett semmit csinálnom. Nem kellett felkelnem, nem kellett sminkelnem, nem kellett tévéznem, nem kellett megfelelnem: van-e erőm, lesz-e erőm, színpadra fel tudok-e állni, fáj-e a bokám, éppen megjött-e... Ilyen nem volt, nem is tudom, harminc éve.

anna_10

Egy pillanatra jó érzés volt, nem?

Anna: Nagyon! Elkezdtem olvasni, végre. Meditálni, gondolkozni, más dolgokon is picikét. Persze rögtön jöttek a dalok is. A Ha egyszer ennek vége rögtön az elején született, a második héten, csak elhúztuk a dolgot, így végül majdnem utolsóként lett kész az első nyár végén. Nagyon nagy hullámvasút volt, de pozitívan jöttem ki belőle, és úgy is éltem meg. Viszont nagyon elkeserített, hogy láttam, a világnak meg rettenetes ez a mennyiségű félelem.

A 2020-as szezont teljes egészében elvitte a cica, vagy valami mozgolódás azért jutott?

Pásztor Sámuel: Volt azért, 2020-ban úgy egy fél nyár kábé. Arra pont jó volt, hogy kis levegőt kapjunk. Nem annyi, amennyit játszattunk volna, nyilván. Utána jött megint a téli vacakolás. Az első nekem nyári szünet volt amúgy, leszámítva persze azt a bizonytalanságot, hogy nem tudtuk, miből lesz megélhetésünk hosszú távon. Otthon voltam minden nap, ücsörögtem a stúdiómban, dolgoztam, csináltam egy filmzenét a Magyar Golgota című filmhez. Ilyen szempontból „jól jöttek" ezek a dolgok. Inkább az zavart, hogy nem tudtunk menni a zenekarral, és az például szét tud zilálni egy csapatot, ha crew egyik fele kényszerből elmegy mondjuk villanyszerelőnek. Egy ilyen infrastruktúrát alapvetően a lelkesedés tart össze, mert a pénz nem akkora. A stábunk meg is tizedelődött, de a zenekar végül együtt maradt.

És milyen volt a 2021-es év?

Simi: A nyár normális, amennyire a rendezvényeket megtartották. Úgy 80 százalékosnak mondanám, ami tényleg nem rossz, főleg ahhoz mérten, hogy a fesztiválok mind elmaradtak. Csodálkoztunk is, hogy még ősszel is viszonylag sok minden működött. Aztán a mostani helyzet meg épp szarabb, mint bármikor. A tavaszi bulik mind be vannak írogatva, de vagy lesznek, vagy nem. A klubozás ezzel együtt viszont tényleg a mi és a közönség szórakoztatásáról szól, örül az ember, ha nullszaldóra kijön, ez a része nem a megélhetésről szól. De mégis jó, mert a stáb pl. tud dolgozni, és őket segít fenntartani. Nekünk pedig marad az öröm, hogy megyünk, mert tényleg a klubkoncert adja talán a legtöbb energiát.

Említetted valamelyik nap, amikor beszéltünk, hogy javában alakul az új lemez. Hol tartotok jelenleg?

Anna: Onnan jövünk most is épp, a Pilisből. De mondja ezt most Simi, mert én úgyis mindig nagyon lelkes vagyok. Csak most van miért!

Simi: Karácsony előtt felvettünk két dalt, ezeket most januárban énekelte fel Anna. Ez a kettő már elkészült, de nyilván csomó minden felgyűlt már, ami fel fog majd kerülni a lemezre, nem nulláról indulunk.

anna_5

A korábban már kicsöpögött két dal is rajta lesz majd?

Simi: Szerintem igen.

Anna: A Lábon kihordott szerelmek, meg a Ha egyszer ennek vége című dalok.

Simi: Meg van egy dal, amit még az előző lemezhez írtunk, de akkor nem lett kész végül.

Anna: Az az angol nyelvű?

Simi: Ami magyar azóta. Szóval öt dalnál tartunk, hogy bezárjam, és az a metódus, ami utoljára az Ánem lemeznél volt, hogy mindent én, illetve mi csinálunk Annával és a bandával, minden házon belül készül. Nyilván az Ánemnél az elég barkács volt még, műszakilag, de mostanra összegyűjtögettünk eszközöket, amikkel már profin tudunk dolgozni, és úgy néz ki, hogy így a két kezünkkel is egy nagyon minőségi anyagot tudunk készíteni. Nekem most ez az izgalom az egészben, nullától a maszterig minden az én kezemen megy át. Nagyon sokat tanultam, erre fordítottam az időmet a covid alatt, hogy folyamatosan tanultam a hangmérnökösködést. Most ezt olyan szintre vittem, hogy tényleg faltól falig meg tudom csinálni, teljesen profi színvonalon. Ennek a gyümölcsét látom beérni, ahogy rakom össze a dalokat, meg keverem őket.

Anna: Az Indiánnal abszolút megtaláltuk a hangvételünket, szerintem nagyon egyedi lett, mostanra pedig már nagykorúak lettünk mind zene-, mind dalszövegírásban. Kialakultak a metódusaink, és nagyon jó úgy dalt írni, hogy jövök egy félkész, negyedkész dallal, megmutatom Siminek, ő pedig már abszolút érti, merre akarok menni, én meg érzem, hogy ő hogyan és merre. Simi elfogadja tőlem azt a viszonylag tábortüzi dalszerzést, ahogy egy szál gitáron vagy akár a capella dallammal mutatom meg a dalt neki, amit írtam. Egy ilyen letisztult dalötlettel könnyű dolgoznunk. Először kettőnknek a feladata a csiszolgatása, esetleges részek hozzáadása, az akkordmenetek véglegesítése. Az, hogy utána a zenekar hogyan hangszereli meg, mit ad hozzá, az már a karácsonyfa díszítése. Csak legyen meg a fa, amit fel lehet díszíteni. A hangszerelést meg azért jó, ha a zenekar csinálja, mert akkor magukénak érzik, és úgy is játsszák. Ettől lesz igazán Anna and the Barbies. Szerintem egy brutál megérkezés az új album.

anna_12

A gitárgazdagabb, keményebb megközelítés nálatok a Szabadesésnél csúcsosodott ki, aztán a lazább, szellősebb hangzás felé mozdultatok. Most mi várható?

Simi: Az Indián már elég klasszikusan készült lemez volt, javarészét úgy vettük fel, hogy egy helyen volt a zenekar, és együtt díszítgettük. Most ezt nem biztos, hogy meg tudjuk csinálni, viszont nagyon tiszta, és szépen zenélt lemez lesz. Per pillanat úgy tűnik, hogy minden elektronikamentesen készül majd, csak a hangszerekkel operálunk, ami a kezünkben van. Azt a vonalat visszük tovább, amit az Indián, csak picit érettebben. Azt szoktam mondani, hogy az a vágyam, hogy ne csak az akarás legyen rajta az anyagon, hanem hogy tudunk is valamit. Már nem annyira erőszakos az egész, nem kell megizzadni rajta, ettől lesz érettebb az egész. A másik meg, hogy azt látom, nem hogy nem kopott a dalírási tudomány, hanem erősebb, mint bármikor. Jók a dalok, tök erősek. Nem az van, hogy a semmit próbáljuk meg profin fölmasszírozni. Nem szeretem, ha nincs ötlet, és azt próbálják meg valahogy pénzzel kibélelni, hogy akkor legalább legyen profi.

Ez a testvéri szimbiózis dalírás terén azért már eddig is megvolt köztetek.

Anna: Sose volt ezzel nagyobb baj.

Simi: Nem, de a közös dalírás azért viszonylag új. Szerintem két-három lemezzel ezelőtt kezdődött el egyáltalán, előtte nagyon nehezen ment. Most meg, ha írni kell egy dalt...

Anna: Vasárnap délután háromkor mondjuk találkozunk, Simi kicsomagolja az akusztikus gitárját, kicsit röhögünk, meg mit tudom én, kajálunk, aztán jön, hogy „Na, mid van?" És akkor megmutatom a szöveget, vagy a meglévő dal ötletet. Néha egy óra, másfél óra alatt megszületik egy dal. Ma is, volt pár olyan ötletem, amit nem is tudtam, hogy meg merek-e mutatni, mert nagyon negyedkész állapotban voltak még, de tetszett neki. Pedig azt például nem nagyon szereti, ha bluestémákat írogatok. (nevet)

Marad a magyar/angol vegyes koncepció?

Simi: Szerintem nem, remélem. Ugye? Mondjuk hülyeség, mert ki a fene ír így lemezt, hogy itt van két angol, ott meg egy-két magyar dal...

Gyakorlatilag minden lemezetek ilyen volt eddig, valamilyen szinten talán védjegy is ez már.

Simi: Na, de ez nem azt jelenti, hogy azért, mert ennyire okosak vagyunk, hanem mert ennyire ad hoc jelleggel történtek ezek mindig. De ezt nem úgy kezeltük soha, mint értéket, hanem mint körülményt. (nevet)

anna_6

Valami egyszerűen jobban működik angolul, más dalra meg nehezen tudnék angol szöveget ráképzelni.

Anna: De olyan jó, hogy van például egy Beside You-nk!

Simi: Magyarul ugyanolyan jó lenne, ennek én nem érzem annyira a romantikáját. De a régieket nem lenne értelme változtatni, az tényleg összetörne egy illúziót. Volt egyébként egy ilyen gondolatunk egy időben, hogy csinálunk egy akusztikus lemezt, ami nem best of, hanem kifejezetten átdolgozzuk a régi dalokat, teljesen új hangszereléssel, de aztán jöttek az újak, és ez szépen elmosta az ötletet. Ettől függetlenül lehet, hogy egyszer majd ilyen is lesz. De az új dalok mindig annyival izgalmasabbak, hogy az viszi a pálmát.

Öt kész dalnál tartotok akkor jelenleg?

Simi: Meg ma befejeztünk még egyet szőröstül-bőröstül, úgyhogy hat már biztosan. Két fél dalba is belefogtunk még, és van még három kezdő szinten, plusz tudod, mindig akad egy-egy „Simi-dal" a lemezen, na, ilyenből van most nekem egy rakás. Azoknál az a jó, meg az is a baj, hogy tokkal-vonóval készen megcsinálom, így mindig nehezebb úgy átvinni a zenekarra, hogy magukénak is érezzék.

Anna: Van egy elképesztően szép lassú nóta is, angol halandzsával még, de rég nem hallottam ilyen szép letisztult dallamot, abban nagyon reménykedek. A kettőből meg, amit most megcsináltunk, az egyik a Lomtalanítás. Azt közösen írtuk, a másikat Simi, és a zenekarral közösen formáltuk végül, az egy rapesebb darab.

Végül hány dalt terveztek összesen? Azért kérdem, mert épp ma hallgattam újra az Indiánt, és igazából csak most tűnt fel, hogy az hosszban alig ugorja meg a fél órát. Valahogy soha nem tűnt ilyen rövidnek, nem hagyott maga után hiányérzetet.

Anna: Tényleg? Kilenc szám pedig.

Ez nem kritika volt, félre ne érts.

Simi: Igazából hét számtól hivatalos a lemez, az alatt EP, vagy nem is tudom micsoda. De manapság minden zenész megkapja úgyis a kiadójától, hogy a lemez már senkit sem érdekel, single-ben kell gondolkodni. A lemez igazából a zenekar keményvonalas rajongóinak szól, meg nekünk. Nekünk még ez fontos, attól függetlenül, hogy a közönség egy része már inkább csak dalokhoz kapcsolódik. Nyolc dalban minimum gondolkodom most is, de azt hiszem lesz az több is.

Anna: Simán. Kilenc-tíz simán meglesz, és amúgy is csak őszre tervezzük a megjelenést.

Simi: Tavasszal nagyjából be akarom fejezni a felvételi részt, hogy ne ezzel nyomasszuk magunkat, ha remélhetőleg beindul majd a szezon.

anna_1

Az őszi megjelenés kivárási alapon lett belőve, a helyzetre való tekintettel?

Anna: Áh, ha csak kivárnánk, ülhetnék itt még vagy két évet is, lehet. A következő fél évben minden benne van úgyis.

Simi: Nem covid-helyzet ez, inkább csak az, hogy legyen rendben készen. Ennyi.

Van olyan fajta belső vagy akár külső „nyomás", hogy kellene egy újabb nagy slágernótát írni, egy új Márti dalát például? Tudod, van nyolc erős dal, de legyen már egy igazi rádiós sláger is.

Anna: Nagyon sokféle igazi dal van. Van igazi rádiós sláger, van igazi koncert dal, meg van, hogy fú, stadionrockot már milyen régen írtunk, ez meg most nagyon trú, az meg nagyon mély... Annyi kategóriában tudunk gólt lőni, az, hogy ha közben kicsúszik egy Márti dala, amit széles körben mindenféle kor és generáció magáénak érez, az bónusz. Anno a Márti dala sem volt tudatosan betervezve, csak úgy megírtam. Lehet, hogy nincs az adott dalra semmiféle különösebb visszajelzés, de azért nekünk, tudod, még mindig gyönyörű. A Lomtalanítás például egy nagy gyomros, egy nagyon irodalmi szöveg lett.

Ez munkacím még?

Anna: Nem, ez teljesen végleges. A nyolcadik kerületben volt egy nagy lomtalanítás nemrég, és pont ott mentem a gyerekekkel kocsival, kábé egyel lehetett haladni, tudod. És néztem ott a kidobott lomot, mindnek mintha lett volna valami története, kidobott emberi sorsok. Szerencse, hogy lassan tudtunk csak menni, mert a telefonba azonnal mondtam is bele a sorokat, ahogy szinte diktálták magukat. Ezt hangszereltük meg most a bandával. Picit az Álmatlanra hajaz, de nem témájában, hangulatában, szóhasználatában. És rock! Letisztult, nagyon szép rock. Ez például nem igazán rádióbarát szerintem. De olyan, hogy nem lehet egyszer, csak háromszor meghallgatni. De tényleg! És ezt úgy mondom, hogy én mindig nagyon nehezen hallgatom meg a frissen felvett dalokat, bármit, csak ne kelljen visszahallgatni a saját énekemet! (nevet)

Ez egyfajta önkritika?

Anna: Inkább csak nyűgös vagyok, mert kihallom, hogy á, itt nem jó, ott nem jó, úgyhogy ha már tényleg minden más teendőmet megcsináltam, akkor jön, hogy na, gyorsan visszahallgatom. Telefonban, messziről! (nevet) Kicsit közben pakolgatok is, aztán ha hallom, hogy jó a produktum, akkor csak-csak felveszem már a fülhallgatót is. (nevet) Ez most olyan dal lett, hogy azonnal hallani akartam elölről megint az egészet. Rendesen megkönnyebbültem, hogy ennyire jó! Ilyen ritkán van nagyon... Azonnali dallamtapadással jár.

anna_7

Szövegileg inkább a pozitív kicsengés dominál, vagy a világ rányomta a bélyegét azért erre is? A Ha egyszer ennek vége tulajdonképp karantén nóta volt, mégis pozitív kicsengésű.

Anna: Az teljesen. A Lábon kihordott szerelmek meg az eddigi legpoposabban felénekelt dalunk, szinte már nem is Anna and the Barbies.

Simi: Az újak között van például a Kirakat, már ha ez lesz a címe, az is egészen vidám dal. De összességében is inkább pozitív. Az Indián elég erős mélyrepülés volt hangulatilag, szerintem ez annál sokkal felszabadultabb lesz, meg játékosabb is. Jobban emlékeztet a régebbi lemezeinkre, a sokszínűség tekintetében legalábbis, csak ezúttal már összefésültebb az egész.

Még a covid-idők előtt történt a késes zaklatód szomorú és egyben elég nagy port kavart esete. Tulajdonképpen mi történt ott pontosan, mi lett az utóélete az egésznek?

Anna: Fú, hát figyelj, pokol. Ezt senkinek nem kívánom, hogy végigélje. Nyilván abból kiindulva, hogy mi egy-két-három, öt, tizenöt emberrel kezdtünk hosszú éveken keresztül, mindenkinek a kutyája nevét is ismertem egy idő után. Tudod, ott voltatok ti is. Ezt a közeli kapcsolatot a közönséggel később is próbáltam fenntartani, úgy voltam vele, hogy amit kapok a rajongóktól, azt vissza is kell adnom. Elképesztő mennyiségű levelet kaptam, meg kaptunk, rengetegen bejelöltek, és mindenkinek visszaírtam mindig. Rengeteg dolgot kaptunk, zeneművet, rajzot, ruhakölteményt, nézzem meg, mi a véleményem, igyekeztem mindig állást foglalni. És volt egy csomó olyan, amikor emberek megtalálták a saját maguk misztikáját, világnézetét, vagy akár ezoterikus elvont dolgaikat bennünk, a szövegeinkben. Mivel nem fekete-fehér a szövegrendszerünk, és abban el lehet merülni akármilyen világnézettel rendelkezel, megtalálod magad benne valahogy. Egy Álmatlanban például, vagy ott a Gyáva forradalmár, abban is el lehet azért kalandozni. És nagyon sok egészen zaklatottan gondolkozó ember, hogy szépen fogalmazzak, talált magára az üzenetekben, vagy ők úgy gondolták legalábbis. Én soha senkinek nem mondtam, hogy ez jó, vagy rossz, vagy ezt kéne jobban, mindig azt mondtam, hogy köszi, hogy átküldted, remélem, hogy örömöd leled benne, és csináld, írd, zenélj, alkoss. Na, ez a konkrét ember brutális, valami hatszáz oldalnyi szöveget küldött át különböző fórumokon, amibe a Bibliától az ezotériát meg egy csomó mindent belekavart random. Szabadfolyású gondolatsor, egy vessző, egy írásjel nem volt benne sokszor.

Simi: Szófosás...

Anna: Hát igen, szófosás! (nevet) Nem akartam senkit megbántani, de végül már elolvasni sem akartam ennyi hülyeséget, úgyhogy mondtam neki, hogy bocsáss meg, de nem tudok nagyon hozzászólni, mert nem tudom, mit akarsz írni. Aztán amikor láttam, hogy vannak benne ilyen furcsa elemek, amik kicsit azért félelmetesek, akkor éreztem, hogy lehet, hogy jobb lenne ennek az üzengetésnek véget vetni. Aztán jöttek olyan üzenetek, hogy látott engem a YouTube-on, valami Jakupcsek Show-ban, ahol én neki kifejtettem, hogy ő lesz az én párom. Teljes képzavar. Aztán döglött állatok képeit küldözgette át, amiket kibelezett, nyulat meg macskát, mert ugye ez a két „állatos" dalunk van, a Nyuszika meg a Macska. Ő lett a vadász, én meg a levadászandó állat. Úgyhogy szépen letiltottam, minden fórumon, de mindig visszajelentkezett más profilokkal, egészen addig, még végül két koncertet is bejelölt, hogy jön. Az egyiknél még nem annyira vettük komolyan, az egy balatoni koncert volt, a másik meg a nagy buli a Budapest Parkban. Ott már Adélkával (Dénes Adél, a zenekar akkori menedzsere – SzG) beszéltük, hogy erre figyeljünk majd oda.

anna_13

Emlékszem, hogy akkor egy zárt rajongói csoportban körbe is ment a fényképe, azzal, hogy ha valaki látja majd, szóljon a biztonságiaknak, mert őt keresik.

Anna: Igen, igen. És hiába volt ott valami ötezer ember, végül csak kiszúrták a biztonságiak és elkapták, és tényleg volt nála kés. Végig nagyon feszült voltam, pedig nem nagyon szoktam izgulni a koncerten. A közönség közben isten volt, meg az egész buli, nekik ez a para nem annyira jött le, de Simin is éreztem ezt. Amikor buli közben lejöttem a Márti dalánál, a Park vezetőjének mondtam is, hogy sajnálom, ha kicsit dekoncentráltak vagyunk. Emlékszem, falfehér volt, de mondta, hogy dehogy, nagyon jó a buli, minden rendben van. Aztán vége lett a koncertnek, és tudod, ilyenkor mi van, ááá, őrjöngés, milyen jó volt azért, aztán jött Adélka, hogy üljek le, valamit akar mondani. Dehogy ülök le, mondjad, mi van! És akkor mondta, hogy az ember valóban itt volt, és hozott magával kést is, amihez direkt egy olyan cipőt csinált, aminek a talpába el tudta rejteni. Úgy voltam akkor, hogy na, hol van, akkor hozzátok ide! De mondták, hogy ez nem így van, be kellett menni az őrsre, ott voltam reggelig. Jegyzőkönyvet vettünk fel, meg ilyesmik. Oda is még a koncert adrenalinjával érkeztem, hogy én akkor le akarok menni hozzá beszélni vele, ott volt a fogdában egy cellában. Megkérdezni, hogy te hülye vagy? Ember, mi a bajod, hagyd már abba!

Ezt nem engedték akkor, ha jól emlékszem.

Anna: Nem, nem engedték, aztán jött az egész kálvária, majdnem háromnegyed évig, aminek a végén mondták a rendőrségen, hogy ki fogják engedni. Pedig a csávó szépen megírta nekem korábban, hogy ő negyvenéves korában meg fog halni, csak ehhez kell neki egy másik nemű személy is, akit magával fog vinni. Mert, hogy ez „csak így működik". És akkor volt negyvenéves. De mégis kiengedik, mert hát nem folyt vér. Úgyhogy végül ezt az egészet világgá kürtöltem, ez volt az egyik járható út. Felkapta a média, kicsit meg is futtatták, úgyhogy végül továbbra is bent tartották még. Tárgyalás, tárgyalás, megint kicsit hosszabbították, végül volt egy bírónő, aki mondta, hogy jó, akkor most nekem is oda kell menni, szembesítésre. Nyitott tárgyalás volt ráadásul, ami azt jelenti, hogy ott volt boldog-boldogtalan. Harminc különböző fórum, tévések, újságírók, én meg nyilván harsogtam is, hogy tessék írni róla, mert az van, hogy ez itt fenyegetett engem, meg a gyerekeimet, hogy mindenkit kinyír. Ha kiengedik, nem tudok elmenni még a játszótérre se a gyerekekkel, érted, mindig magam mögé kell nézzek mindenhol? Reggel a gyerekek pelenkázása között írtam magamnak egy védőszöveget, valami hat oldalas lett. Aztán a bíróság előtt már majdnem elájultam, tudod, amikor kimegy a vér is, kész voltam. Besétáltunk, és az egész folyosó végig tele sajtóval. Blikk, Bors, egy csomó olyan, akit már ismerek, de most mind olyan komolyan voltak, mint valami temetésen. Szerencsére nem élőben jelent meg az ember, az előzetesből egy rohadt nagy LCD tévén keresztül volt csak jelen, ezt egyébként az ügyvéd intézte el. Addig nem is láttam, csak képről, de most így ott volt, és vigyorgott. Csorgott végig rajtam a víz, a hátamon meg a seggemen, nem tudtam megszólalni. Én, a nagy dumás, meg a rapper, érted, nem jött ki hang a torkomon. Annyit csináltam, hogy végig leírtam pontosan dátum szerint a történéseket. Ő mit írt, én mit írtam, és így tovább, hogy látható legyen, még véletlen sem adtam a lovat alá. „Boldog születésnapot, Anna", „köszönöm szépen", mit tudom én, „A menyasszonyommal megyek ide vagy oda". „Gratulálok, sok sikert nektek", aztán amikor direktebben kezdett írni, akkor, hogy „Ne haragudj, nekem gyerekeim vannak, meg párom, nem én vagyok a te embered". Aztán „ha még egyszer felhívsz, letiltalak". Felhívott, letiltottam. A bírónő hagyta, hogy végigmondjam az egészet, valami negyven percig remegtem ott. Aztán amikor elértünk a kibelezett állatokig, kérdezte, hogy milyen állatok, mutassak képet. Úgyhogy Adélkától elkértem a telefonját, és megmutattam a képeket. A bírónőnek elborult az agya, a szemüvegét így feltolta, aztán odamutatta őket az LCD képernyőnek, ahol a bicskás vigyorgott ránk, hogy „Ez vicces? Maga szerint ez vicces?!"

anna_9

Az ember hogy reagált?

Anna: Teljesen zavart volt. A védőügyvédje sem volt topon, csak annyit csinált, hogy megkérdezte, megbocsájtom-e? És nagyon örülök, hogy azt mondtam, én megbocsájtom, de itt inkább Istennek kell neki megbocsájtania, hogy ilyeneket akart csinálni, hogy másokat megöl. Összevissza, zavartan beszélt, meg vihogott, úgyhogy a bírónő végül mondta, hogy jó, ennek akkor vessünk véget, lépünk feljebb a Legfelsőbb Bíróságra. Még akkor is röhintett egyet, ekkor mondta neki a bírónő, hogy ha ez annyira vicces, akkor elmondom magának, hogy ez mit jelent: tíztől húsz évig terjedő börtönbüntetést. Akkor láttam rajta először, hogy megijed. Két nappal később kinyírta magát. Valami májkrémes doboz fedelével átvágta a saját gégecsövét, úgy, hogy utána még két órát élt. Az egyik bulvárújság újságírója, akit ismerek, még előtte volt bent nála, csinált riportot, ő mondta, hogy ezt nem szabadna elmondania, de egy ilyen nagy paksamétányi papírja volt bent, amire engem rajzolt... Oroszlán, meg Szfinx, és mindegyiknél az én arcom volt. Utóbb a rendőrkapitány is mondta, hogy nem akart megijeszteni, de ha akkor kiengedik, addig ment volna utánam, míg meg nem öl.

Ez azért elég durva...

Anna: És utána, amikor meghalt, el sem hittem, ami következett. Elindult egy olyan kommentsorozat, hogy én vagyok a hibás...

Ez az utóhatás még annak a fényében is hihetetlen volt számomra, hogy magyar celebként nyilván nem mindenkinek vagy szimpatikus. De hogy valaki csak ezért elhessegesse a tényeket, és elkezdjen támadni, számomra megdöbbentő volt.

Anna: Simi még nem olyan nagyon rég is megkapta interjúban azt a kérdést, hogy „De azért jól jött ez nektek, nem?" Tudod, mintha ezt reklámnak megrendeztük volna. El is zavarta a kérdezőt... (nevet) „Nektek azért jól jött ez a kis hype, nem?" Persze, kurvára.

Hogyan lehetett mindezek után kezelni mindezt?

Anna: Ilyenkor azért előjön a rocker énem: „Tényleg így gondolod? Akkor gyere ide és csináld végig te!" Ez a csávó annyira bolond volt, hogy nem volt vesztenivalója. Ha egy ilyen ott rohangál az utcákon és ebben élsz háromnegyed évig... Eljutottam odáig, hogy ha a gyerekeimre rámegy, vagy ő hal meg, vagy én. Az a szint pedig már durva. Kérdés persze, hogy meg tudtam volna-e ilyesmit lépni? Meg nyilvánvalóan nem vettem magamnak pisztolyt vagy bármilyen fegyvert, de érted.

Lelkileg ez az egész mennyire húzott le téged?

Anna: Az a helyzet, hogy egy olyan lelkitusa-sorozatban voltam, így a terhességek, meg szülések után, amik csak így jöttek egymás után, és mind lelki cucc volt, hogy ez bizonyos értelemben már csak beállt a sorba. Olyan üzemmódban voltam, mint egy robot, jó, még élek, ezt kipipáltuk, mi jön, megyünk tovább. Őszintén megvallom neked, a szülés valahol ennél sokkal nagyobb para volt. Itt szerencsére végig volt egy zárkaajtó legalább közöttünk. Amikor ennek az egésznek vége lett, valahogy odébb toltam, csak nem le, a pszichémbe, hanem odébb, hogy élünk. Nagyon sajnáltam a családját, őrült tragédia lehet egy anyának, meg egy ilyen pszichével élni is az lehet. Amikor meghalt, picit gondolatban mondtam neki, hogy most már menjen, és nyugodjon meg. Ha van egyáltalán odaát, akkor menjen, és találja meg a lelki békéjét. És ez úgy jó volt.

anna_8

Annyi hozadéka azért mindenképp lett a dolognak, hogy utána bukkant fel melletted testőr, meg onnantól kezdve maradtak el a közönség közé kimászkálások koncert közben.

Anna: Ezzel meg úgy vagyok, hogy minden újabb fejezet izgalmas, az is nagyon az volt, de lehet, hogy nem is baj, hogy lett egy ilyen hirtelen elvágása ennek a dolognak. Így máshova tudtam tolni az energiát. A végeláthatatlan fotózkodások, meg aláírások, amikor lerántottak a földre a rajongók, a nyakamba hánytak... Tényleg, volt olyan, hogy megölelt, és a nyakamba hányt! (nevet) Jeee! Egy lány volt egyébként, ráadásul egy doktornő. De volt olyan csaj, aki egyszerűen beleharapott a karomba fényképezés közben. És ilyenkor nem tudsz mit csinálni, mert most egy lányt, érted, nyakon vágjál? Meg két csaj lerántott a földre, hogy ők felülről akarnak fekvő képet. De a legrosszabb az, amivel tényleg nem tudsz mit csinálni, amikor fájdalmuk van, és neked mondják el. Lejössz egy Barba Negra után a színpadról, odajön, és elmondja, hogy meghalt a kutyája. Meg akarod vigasztalni, de hát hogy? Közben meg ugye a koncertélménytől meg annyira boldog vagy. De, hogy hát tumora volt, meg minden. És tudom, hogy neki én mást jelentek, és megkönnyebbülést nyújtok a színpadon, de hát... Volt olyan is, hogy karácsony előtt írt egy férfi, hogy ő öngyilkos lesz, ezért meg azért, nem megy már tovább. Erre nem nagyon tudsz mit mondani, meg borzasztó balgaság lenne beleártani magad mások életébe, de ott voltunk karácsony előtt egy héttel. Úgyhogy mondtam neki, hogy figyelj, jövő év elején lesz koncert, felírom a nevedet vendéglistára, eljössz, és a koncert után a backstage-ben pálinkázunk és dumálunk, ha túlélted! Hogy próbáld már meg a dolgokat megoldani, aztán találkozunk ott! És végül jött, és pálinkáztunk. De korábban volt olyan, aki például kiugrott valahonnan. És az anyja írt, hogy ne haragudjak, hogy zavar, de nekem írt utoljára a Facebookon, hogy ki fog ugrani. És ki is ugrott...

Ez brutál. Minden híresebb emberrel így lehet ez, vagy csak te vonzod be ennyire a szenzitivitásod által?

Anna: Elképesztő mennyiségű ember jelentkezett már ilyen ügyben. Most nem mondhatok neveket, de énekesek, popénekesek is, meg olyanok is, mint például egy harmadik ligába sorolható underground rockzenekar egyik tagja, akit két negyvenéves nő terrorizál, és tart rettegésben. És tíz éve pokollá teszik az életét, várnak rá a sarkon éjszaka, meg ilyesmik... Még Kovács Ákosnak is volt, hogy családi ebéd közben beállított valaki, és csapkodott, hogy márpedig az Ákos az enyém!

A testőr dolog végül máig megmaradt?

Anna: Igen, aztán összehaverkodtunk. (nevet) Őt azért fogadtuk fel, hogy vigyázzon, mert azért voltak haverjai is ennek az embernek, meg, hogy visszatöltse a zenekarba a bizodalmat. Mert utána voltak azért ilyen vicces emberek is... Fú, ezt hadd meséljem el. Kettő ilyen „vicces" is volt, az egyik egy koncerten egy ilyen Sikoly-álarcban volt valaki nyakában, és úgy mutogatta ezt. (Anna itt mutatta, ahogy a srác jelzésértékkel hogy húzogatta el a torka előtt a kezét – Sz.G) Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni, úgyhogy mondtam neki, hogy na, gyere ide! Egészen közel jött, én meg letéptem róla az álarcot, hogy na, mi van? Erre persze szépen visszavonult és elment onnan. A másik meg a Móricz körtéren történt. Volt egy Zenélő Villamos nevű rendezvénysorozat, ahol a közönség felszáll, meg mi is, és a villamosban akusztikusban megy a zenélés, ebben a dologban vettünk részt mi is. Na, emiatt voltunk ott, a két technikus sráccal ültünk egy virágágyás szélén, és odajött egy apuka egy tinédzserlánnyal. Be volt tintázva elég rendesen, és mondta, hogy „a kislányomnak írd már alá ezt". Mondom, persze aláírom, van-e tollatok, mert nálam nincs. Erre elővesz egy rugós kést, kipattintja az orrom alá és azt mondja: „Ezzel írd alá!" A két technikus srác lefagyott teljesen, én meg kapásból megfogtam a kezét, kicsavartam belőle a kést, és elkezdtem vele hadonászni, hogy „Szerinted ez vicces? A gyereked előtt ilyet csinálsz, be vagy baszva, ez vicces?" De, hogy adjam vissza a kést, mondta. Hát ezt nem kapod vissza! Volt nálam egy retikül, abba betettem, és mondtam, hogy akkor most jössz velem a villamoshoz. Úgyhogy jött velünk a roggyant csávó meg a halálra rémül tinédzserlánya a villamoshoz, ahol már szálltak be a rajongók a villamoskoncertre, én meg megérkeztem ezzel a pereputtyal. Ráadásul nem értek a rugós bicskákhoz, úgyhogy be sem tudtam csukni, szóval egy nyitott bicskával a retikülömben megérkeztem, ahol már várt két tévés stáb, akik csak azt látták, hogy kicsit zaklatott vagyok. (nevet) Ott volt már a testőr srác is, mondom, itt van a retikülömben egy nyitott bicska, a talajrészeg apukáé, ezzel hadonászott, hogy ezzel írjak alá valamit. A testőröm meglátta a rugós bicskát, egyből bekattant, hogy védeni kell, úgyhogy ugrott is, hogy akkor te velem jössz, haver! A tévések meg vették az egészet, miközben gőzük sem volt, hogy most mi is történik épp! (nevet) Hát ilyenek voltak...

anna_11

Mostanra lecsengett azért ez már, nem?

Anna: Igen, szerencsére már le. Egy kicsit más rendszert vettünk fel mi is, ezek az aláírások, meg beugrálások nincsenek már.

És Vághi Tomival mi volt ez a furcsa futam nemrég? Egy adott pillanatban bejelentettétek, hogy kiszáll a csapatból, aztán végül máig ő van veletek.

Anna: Jó kör volt. Na, ezt akkor mondjad most te!

Simi: Ez akkor volt, amikor vettük fel a Ha egyszer ennek vége billentyűs részeit, akkor mondta, hogy hát, ezt a rock'n'rollt már lehet, hogy el tudná engedni. Fél év helyben járás után akkor hirtelen lett annyi zeneszerzői munkája is, hogy nem biztos, hogy az idejébe is ugyanúgy belefér, de nem szeretné, hogy kínos körök legyenek, amikor mindig vele kell egyeztessünk. Persze, sajnáltuk, de ha nem szeretné tovább, akkor nem tudunk mit tenni. Aztán egy ideig nem történt semmi, viszont még nem volt helyettes, úgyhogy az lett, hogy addig a bulikat azért megcsinálja. Végül találtunk valakit, aki tök jó is lett volna, csak addigra Tomi is újra elkapta a zenélés ízét. Úgyhogy mondtuk, hogy figyelj, te vagy a billentyűsünk, mi annak örülnénk, ha te maradnál. Ez őt is meghatotta, szóval végül mégis itt van velünk továbbra is, és minden rendben.

Anna: Azért egy másfél éves leállás benne van ebben a covidban, ő is majdnem ráment erre. Amikor az emberek elkezdenek visszaszokni a polgári életükbe, rájönnek, hogy bizonyos szempontból az tök kényelmes. Nem egyszerű egy zenekart összetartani, de egy zenekarban létezni sem. És nagyon random is ez a lét, ami elviselhető hosszú éveken át, ha van valami állandó is mögötte. De ha úgy random, hogy nem biztos, hogy valami még lesz belőle valaha is, akkor sokan elengedik végül. Ő is nagyon régóta zenél, és hirtelen úgy érezhette, hogy a zenéhez nincs kedve, pedig nem erről van szó, csak valami megcsömörlés volt. Amikor nem jött velünk, és látta a képeket, majd Simivel egymástól függetlenül írtuk neki, hogy figyelj, nagyon rossz volt nélküled játszani, az elkapta. Pedig nem beszéltünk össze. Az utolsó utáni pillanatban visszakozott, azóta nagy lelkiismeret furdalásunk van, mivel a helyére érkező srác szegény fél lábbal már a zenekarban érezte magát, tisztességesen helyt állt, mindent meg is tanult, és jó is lett volna minden szempontból, de végül mégis visszavettük Tomit. Szerencsére megértette a helyzetet.

És Hernádi hogy viselte ezt az időszakot? Róla nehezebben képzelem, hogy akár egy ilyen szituáció így megfordította volna a tengelye körül.

Anna: Ő most óriási változásban van, ami pozitív abszolút.

Az mit jelent pontosan?

Anna: Ő is, mint Marcika, a régi dobosunk, egy időben elképesztő lumpen volt. Hernádinak azért volt egy korszaka... Jó meg nekem is, na. Rock'n'roll volt, maradjunk annyiban, hogy a whisky kóla erősen benne volt ebben a performanszban, és hát végül majdnem ráment a szervezete erre. Az utolsó pillanatban egy kéziféket húzott. Marcikánál is volt egy ilyen megőrülés anno, aztán egy update Marci lett belőle, hirtelen nagyon más lett, 100 százalékos fordulat. Hencóval is átmentünk ezen, hogy nagyon guru lett, nagyon chill lett. Tai chizik, és egy spirituális gyógyító útra lépett, ami nagyon jót tett neki, a fizikumának abszolút, rendesen sportember lett. Kiegyensúlyozott, jó vele lenni. Simiék mondjuk ezt másképpen élik meg! (nevet)

anna_14

Simi: Két járművel megyünk mindig, és mi rendszerint együtt utazunk. De ő is tudja, hogy én nem vagyok érdeklődő az ilyen dolgok iránt, úgyhogy abszolút nincs az, hogy jönne az ezoterikus dolgaival, mi meg tiszteletben tartjuk, hogy őt ez érdekli.

Anna: Van egy busz, meg egy személyautó, így megyünk mindig. A személyautó a nyugisabb, aki meg a zenekarból szórakozni szeretne, az a busszal megy. Úgyhogy én általában a busszal megyek, meg Ádika, a dobosunk is. (nevet)

Ő az „új fiú", de annyira azért ő sem új már, az Indián már vele készült két éve.

Anna: Pont a késes ügy után jött, azon a koncerten ő is ott volt. Ott még Marci dobolt.

Beilleszkedett akkor, megtalálta a helyét a kirakósotokban?

Simi: Meg, meg. Amikor Marci elment, meghallgattunk pár dobost, aztán kiderült, hogy nem is olyan egyszerű őt helyettesíteni, másrészről zeneileg egyfajta hazaérkezés volt, amikor ő vette át a dobszéket. Egy koncert volt talán, ami kicsit sánta volt, de az is technikai okok miatt inkább. Erősebb lett a zenekar, úgy is, hogy lassabb picit. Előtte volt ilyen loholós jelleg, most vele picit lassabb, de súlyosabb lett az egész, úgyhogy nagyon élvezzük a közös munkát. Marcinál a végén már nem volt a dobolás annyira a prioritásban, úgyhogy hirtelen szokatlan is volt, hogy bekerül valaki a csapatba, aki ugyanúgy oda van ezért, mint mi.

Anna: Marcika a végén már unta, magát a zenélést is. Ádám ápolja a hangszerét, törődik vele, és imád próbálni. Ötletei vannak. A Bábel nevű, sajnos már nem létező tök jó csapatban játszott korábban, akik voltak előttünk többször is, onnan is ismerjük. Ott például ő írta a dalokat. Általa mi is egy kis vérátömlesztés kaptunk, egy utánunk jövő generáció életszemléletét hozta be, ami tök jó. Nyilván azért vele is birkóztunk eleinte, úgy ego, mint zenei szinten is, de ahogy a meghallgatásra eljött, rögtön olyan volt, mintha ezer éve itt dobolt volna.

Simi: Az derült ki, hogy Marci nagyon muzikális, és nem a kettő-négy kalapálásból állt a dobolása, ezért teljesen más felfogásban is játszott, mint egy átlagos dobos. És miután Ádi is dalszerző, neki ez teljesen gördülékenyen jött magától. Ez egy nagy felfedezés volt nekünk.

A színpadi reinkarnálódás, amin néha átmentél a buli elejétől a végéig, mostanában szintén mintha háttérbe szorult volna.

Anna: Igen, ez is változott valahogy, de az, hogy én szép sminkben felmegyek, és a nőiességemet vállalom, az valahol épp úgy meredek, mint az, ahogy korábban mindenfélét magamra vettem. Véletlenül egyszer elfelejtette a crew elhozni a sminkemet, meg a ruháimat, és akkor jött, hogy hát akkor miben menjek fel a színpadra? Nagyjából így voltam, mint most, tornacipőben, meg cicanadrágban, XL-es pólóban, hát akkor így. És olyan erős buli lett! Úgy ugráltam, mint anno, amikor balkanfanatikoztam meg annaandthebarbiesoztam a Fészek Klubban. Még Simi is mondta, hogy olyan volt, mintha egy flashback lenne a régi Fészkes koncertek idejébe.

anna_15

Régebben mindig azt hittem, ezek az outfitek, az átöltözés is egyfajta önbizalom-erősítés, mindig újabb és újabb pluszt adni az eddigiek mellé.

Anna: Nem tudom, szerinted volt ilyen?

A korai időkben beszélgettünk ilyesmikről, hogy ezek mögé picit mindig el lehetett rejtőzni.

Anna: A színház része az nem ez, az mindig nagyon izgatott. Már kisgyerekként is mindig színházasat játszottam, bábszínház, meg utcaszínházasdit rendeztem, és azóta is izgat, hogy a művészetek összességét hogy lehet a színpadra tenni, és azon belül a rock'n'rollt elhelyezni. A beöltözés inkább azért volt, mert nagyon hosszú ideig tartott, amíg elhittem, hogy az, ami pőrén én vagyok, az méltó arra, hogy ott legyen. Mert fel lehet menni úgy is, hogy Pásztor Anna vagyok, bocsánat, hogy élek, de én más szerepkört vállaltam fel ezzel. Hogy fiúk élén én üvöltve ki merek állni, és azt mondani, hogy mindenki térdeljen, meg fetrengjen, ahhoz át kellett alakulnom valamivé, amit elhittem. Egy támadó hozzáállást adott. Én azért egy 170 centis szőke nő vagyok. De ha véres az arcom, egy kukászacskó a szoknyám, és egy kutyanyakörvvel a fejemen üvöltök, könnyebb a ceremóniát vezetni. Meg hát az átlényegülés, belenézel a tükörbe, és elhiszed, hogy ceremóniamester vagy. Plusz, ahogy az énektudás fejlődött, meg a technika is körülöttünk, a zenét is jobban érzékelem. Amikor anno a Kék Yukban voltunk például, és kigyulladt a kontroll-láda? Na, próbálj meg abba énekelni! (nevet) Ha viszont hallasz minden kis rezdülést, és a zenében tényleg benne lehetsz, énekelni a hangszerekkel, és kifejezni magad a hangoddal, az is ugyanolyan erő. A közönség kapcsolata a dalokkal, meg a szövegekkel szinte már megcsinálja a bulit. Onnantól kezdve elhiszem, hogy van létjogosultságunk.

Az Anna and the Barbies február 12-én az Akváriumban koncertezik, részletek itt.

Interjúfotók: Polgár Péter

 

Hozzászólások 

 
#8 a Varjúdombi fivérek 2022-01-31 13:48
Belehallgattam, elég ismerős alternativ rockzene. De egy darab thrash metal riff sincs benne.
Idézet
 
 
-1 #7 Claudius Oltarimanus 2022-01-30 23:00
2010-ben, amikor a Gödör klubban játszottunk, a basszusgitárosu k "lejolanazta" a bőgősünk 1967-es Fender Coronado-ját! XD
Idézet
 
 
-1 #6 bogar 2022-01-27 16:49
A Gyáva Forradalmár lemezüket a mai napig rendszeresen hallgatom. Etalon. Utána elfordultak egy jóval slágeresebb irányba, ami már nem az én világom, ettől függetlenül tisztes távolságból követem őket. Aki azt gondolja, hogy nem idevalók, azok vetődjenek el egy koncertjükre. Komoly aprításokat tudnak csinálni élőben.
Anna meg egy "állat", egyszer volt alkalmam meginni vele egy italt és csupa barátságból majdnem tőből kitépte a karom, pedig kétszer akkora vagyok, mint ő! :-)
Idézet
 
 
#5 Chris92 2022-01-27 16:08
Én se hallgatom őket, de ez szerintem egy marha jó és izgalmas interjú lett, az a bizonyos zaklatós sztori pedig most olvasva is kicseszettül ijesztő, pláne az, hogy a magyar jogrendszer annyira sánta, hogy az ilyen nyílvánvalóan elmebeteg és közveszélyes figurákkal nem tud mit kezdeni. Annának a kiállása és a lelki ereje pedig eszméletlen.
Idézet
 
 
-3 #4 Négercsók István 2022-01-27 12:47
Én sem különösebben élem ezt a zenekart, de nagyon jó interjú volt, a pörköltszaftos pólós trú arcok meg rejszolhatnak tovább a kedvenc 35 éves thrashlemezeikr e.
Idézet
 
 
#3 Keptön Csumbó 2022-01-27 11:40
...ezek mit keresnek itt? Wellhello is lesz? meg tótandi? (Kibaszott szánalmas.)
Idézet
 
 
-1 #2 szpeter03 2022-01-27 10:31
Idézet - Jani 51:
Én még sosem hallottam erről a zenekarról.


Női énekes progresszív thrash metal. Csak nagyon underground, lehet ezért kerülte el a figyelmed. :)
Idézet
 
 
-1 #1 Jani 51 2022-01-27 10:11
Én még sosem hallottam erről a zenekarról.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.