Shock!

december 09.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Adrenaline Mob: „Ebben a csapatban komoly potenciál rejlik"

Márciusban végre megjelent Mike Portnoy, Russell Allen és a gitáros Mike Orlando közös zenekara, az Adrenaline Mob első teljes nagylemeze. Habár kiadása előtt mind Rich Ward gitáros, mind Paul DiLeo basszer távozott a banda soraiból, az Omertá albumot a jelek szerint nemcsak a szakma, hanem a közönség is igen jól fogadta, és a Disturbed basszusgitárosával, John Moyerrel megerősített csapat máris turnéra indult – négyesben. Az Adrenaline Mob júniusban Budapesten is fellép – addig is elbeszélgettünk egy kicsit az aranytorkú Russell mesterrel a lemezről, illetve a csapat terveiről és reményeiről.

Már lefutottak az első koncertjeitek négytagú zenekarként, így biztos meg tudod mondani, mi a fő különbség az ötös felálláshoz képest...

Talán furcsa, de sokkal dinamikusabb lett így a csapat megszólalása. Nyersebben, erőteljesebben szólunk, aminek az az elsődleges oka, hogy tisztább a hangzás, és jobban érvényesülnek az egyes hangszerek.

Eszerint akkor végleges a döntés, hogy nem kerestek új másodgitárost?

Igen. Négytagú csapatként megyünk tovább.

Nem érzed, mennyire vicces, hogy miközben elég sokan hasonlítgatják a bandát a Disturbedhez, pont az ő basszusgitárosukat igazoltátok le John Moyer személyében?

Akár hiszed, akár nem, ebben semmi tudatosság nem volt, teljesen véletlenül alakult így... Az ötlet amúgy Mike-tól érkezett, aki az Avenged Sevenfold révén turnézott a Disturbeddel, és jól megtalálta a hangot Johnnal. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy új basszerre lesz szükségünk, felhívta Johnt, akit egyből érdekelt a lehetőség, hiszen a Disturbed jelenleg meghatározatlan ideig pihenőn van. Ami a párhuzamokat illeti, a kritikusoknak mindig szükségük van bizonyos skatulyákra, címkékre, hogy el tudjanak helyezni a térképen egy új csapatot. Az persze kétségtelen, hogy vannak közös elemek a Disturbed és az Adrenaline Mob hangzásában, de összességében nem érzem magunkat túlságosan hasonlónak. Azt persze én is látom, hogy John csatlakozásában akad így némi irónia, de ismétlem: véletlen egybeesésről van szó. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a sors akaratáról.

Rendben, akkor hagyjuk is a Disturbedöt, és inkább azt kérdezem: mennyiben más neked énekesként az Adrenaline Mobban tevékenykedni, mint a Symphony X-ben?

Az Adrenaline Mobban sokkal inkább a feeling, a spontaneitás dominál, ami egyébként nemcsak a zenére, hanem a szövegekre is jellemző. Esetlegesebb, érzelmesebb, kevésbé kiművelt szövegek ezek, amiben nagyban közrejátszik, hogy Mike Orlando áramvonalasabb zenét ír, mint Michael Romeo. Emiatt persze a munkamódszer is gyökeresen más itt: a két Mike-kal hármasban valami hihetetlenül gyorsan összeraktuk a dalokat, és végig közös munka folyt. A Symphony X-ben ezzel szemben Romeo az agy: először ő dolgozza ki az alapokat, folyamatosan változtatja a hangszerelést, és így tovább. Vagyis egy hosszadalmas, összetett folyamatról van szó, a nóták sokkal aprólékosabb munka révén nyerik el végső formájukat. Az Adrenaline Mobban rock'n'rollosabban, lazábban mennek a dolgok a közös jammelésekkel. A Symphony X-ben az ilyesmi sosem volt jellemző, ott a kötöttebb struktúrák dominálnak.

Viszont mindkét zenekarban gitárzsenikkel dolgozol...

Pontosan így van. Mike Orlando és Michael Romeo stílusa persze eltérő, mindketten másképp zseniálisak. Orlando jóval agresszívebben penget, ezért ilyen tömény az egész zene, jóformán harapnak az egyes hangjai, a riffjei pedig groove-osabbak, ritmikusabbak, mint Romeónál. Michael sokkal fineszesebben játszik, többet vándorol az ujja a fogólapon, többféle skálát alkalmaz, és az arpeggiós megfejtések is dominánsabbak nála. A másik tényező, hogy Michael az elmúlt tizennyolc év folyamán szerintem már mindent megmutatott abból, mire képes, Mike-ot azonban még csak most fogja megismerni a világ. Ahogy mondtam, mindketten szuper-tehetséges zenészek, hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok.

Melyik zenekar tekinthető most a fő prioritásodnak?

A következő időszakban egyértelműen az Adrenaline Mob, de a Symphony X-szel nem is mozgunk idén túl sokat. Lesz pár bulink fesztiválokon Európában és Dél-Amerikában, de az Egyesült Államokban is fellépünk majd szeptemberben az idei ProgPower Fesztiválon Atlantában. Kiemelt bulikról van szó, de ezeket leszámítva nem terveztünk különösebb aktivitásokat 2012-re. Az elsődleges cél jelenleg az Adrenaline Mob megismertetése a világgal, hiszen az eltérő stílus miatt rengeteg potenciális új rajongót kell megnyernünk magunknak. Az ilyesmi pedig mindig időigényes.

John is említette, hogy érzi a potenciált a bandában egy nagyobb méretű áttöréshez. Egyetértesz vele?

A zenénk stílusa miatt valóban látok esélyt a szélesebb ismertségre, hiszen ez mégis mainstreamebb rock/metal, mint amit mondjuk a Symphony X játszik. Nagyon szeretem a progresszív metal táborát: hihetetlenül hűségesek, lojálisak, de akárhogyan is nézzük, az azért valahol egy zárt közösség. Az Adrenaline Mob muzsikája viszont egyenes, könnyen érthető, ott lüktet az arcodban. Szerintem is komoly potenciál van ebben a csapatban.

Melyik a kedvenc dalod a lemezről?

Mindet nagyon szeretem, de talán az All On The Line a legszemélyesebb az összes közül. Ez a nóta igazi csúcspont, rendkívül büszke vagyok rá.

Ejtsünk pár szót erről a bizonyos feldolgozásról is... Kinek az ötlete volt, hogy pont egy Duran Duran nótát bolygassatok meg?

Mike Orlandótól jött a tipp, és egyből tudtam, hogy működni fog a dolog. Mike elkezdte magyarázni, hogy egyfajta Type O Negative-szerű változatot képzelt el, de gyorsan közöltem vele: pontosan a fülemben van, milyennek kell lennie a dalnak a mi változatunkban. A nótában eleve ott rejlik egy nagyon jellegzetes lüktetés, ami valósággal kísérti az embert, csak ezt kellett elkapnunk. Mike alakított egy kicsit a riffen, megbuheráltuk az eredeti hangszerelést, a dallam fekvésébe is belenyúltunk, és máris összeállt a kép. Innentől kezdve már csak Lzzy Hale-re volt szükség a refrénhez. Őt Mike Portnoy ismerte, óriási hangja van, a zenekara, a Halestorm is állati jó banda... Hát valahogy így öltött alakot a mi Come Undone-unk.

Az eredeti verziót is nagyon szeretem, de a ti változatotok talán még annál is jobban sikerült.

Ó, valóban? Köszönöm, ez jól esik! (nevet) Tényleg remek dalról van szó. Ott van benne az a sor, hogy „Words, playing me déjá vu / Like a radio tune / I swear I've heard before" – na, ez magára a számra is baromira igaz. Már amikor először meghallod, akkor is olyan, mintha ezer éve ismernéd.

Magáról a Duran Duranról egyébként mi a véleményed?

(nevet) Tudod, amikor középiskolába jártam, igazi metalos kölyök voltam: az Iron Maident, a Van Halent szerettem, és ezekkel akkoriban nem igazán fért össze a Duran Duran, hiszen a legsikeresebb popcsapatok közé tartoztak. Mai fejjel sem nevezném magam rajongónak, de elismerem a munkásságukat. Rendkívül tehetséges dalszerzőkről van szó, ehhez nem is fér kétség. Egy jó nóta pedig minden körülmények között jó nóta marad.

Nézzük akkor a jövőt! Mi a következő lépés?

Turné turné hátán. Európából már most rengeteg felkérés futott be, de Amerikában is mozgunk majd rendesen tavasszal és a nyár második felében. Igazából azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy már a turnén elkezdjünk új dalokat írni, ugyanis ahogy azt már említettem neked, hihetetlenül gyorsan megy a munka ebben a bandában. A többiek eszméletlen tehetségesek, alig várom már, hogy megint pörgetni kezdjük az új ötleteket. És akkor már persze nyilván John is belefolyik majd a zenébe.

Kivel kelnétek útra a legszívesebben?

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a listánk csúcsán álló Godsmackkel tavaly nyár végén már futhattunk egy kört az Államokban. Mondhatnám persze a Disturbedöt is, de az most aligha fog összejönni! (nevet) Johnra mindenesetre elég kemény meló várna egy ilyen körúton... De igazából az a legszebb ebben az egészben, hogy a zenénk stílusa miatt rengeteg bandával turnézhatnánk. Az igazi nagy dobás persze nyilván az lenne, ha a leghatalmasabb nevekkel indulhatnánk neki a világnak. Biztos vagyok benne, hogy az Adrenaline Mob simán megállná a helyét a Metallica, a Black Sabbath vagy akár a Van Halen előtt is. Igazi megvalósult álom lenne mindez... Ami pedig a fiatalabbakat illeti, a Halestormmal nagyon szívesen játszanánk, már csak azért is, mert akkor élőben is előadhatnánk Lzzyvel a Come Undone-t.

Többször is említetted a Van Halent. Mi a véleményed az új lemezről?

Az, hogy óriási. Bevallom, énekileg nem tetszik rajta minden, de David Lee Roth az én szememben is mindig hősnek számított, és soha nem az volt nála a lényeg, mit énekel. Maga a zenekar viszont fenomenálisan szól, óriási visszatérés ez nekik. Egyenesen lenyűgöző, hogy Eddie még ennyi idő után is ennyire zseniálisan játszik. Maguk a nóták is jók: ütnek a riffek, király a hangszerelés... Nyilván én is a Michael Anthony-féle régi felálláson nőttem fel, de teljesen egyértelmű, hogy a banda valósággal lángol.

Épp a napokban olvastam, hogy kezd összeállni a második szólóalbumod is...

Igen, valóban ez a helyzet. Ha épp adódik egy kis szabadidőm, mindig foglalkozom vele. Éppen emiatt a kezdeti elképzelésekhez képest már elég sokat változtak ezek a nóták, hiszen évek óta készülgetnek... Igyekszem minden ötletből kihozni a legjobbat. Azt viszont ne kérdezd, mikor jelenhet majd meg az album. Nyomás és kompromisszumok nélkül dolgozom, és magamat sem siettetem. Elkészül, amikor elkészül...

Ugyanolyan fogós, klasszikus hard rockban gondolkodsz, mint az Atomic Soul albumon?

Alapvetően igen. Ezúttal kicsit talán epikusabb a megközelítés, nem annyira lecsupaszított, de maga az irányvonal hasonló. Sok korai metal és blues lesz majd a dalokban, de az egésznek lesz egy rockos húzása.

Még egy szigorúan elméleti jellegű kérdés így a végére: a Dream Theaterrel el tudnád képzelni, hogy együtt koncertezzetek?

(némi szünet után) Eleve nem hinném, hogy összejönne a dolog, de ha elméletben nézzük, akkor sem lenne annyira nyerő a párosítás. És ennek semmi köze a személyes dolgokhoz: a zenénk nem passzolna egymáshoz. Mint ahogyan mondjuk a Symphony X-szel sem.

Az Adrenaline Mob június 15-én Budapesten, a PeCsa Music Clubban lép fel a Livesound szervezésében.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.