Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tizennyolc dal kerül a Megadeth új lemezére: „A négy legjobb albumunk egyike lesz”

Megkezdte új nagylemezének felvételeit a Megadeth. Dave Mustaine szerint az album nemcsak a csapat eddigi leghosszabb, de egyik legerősebb anyagának is ígérkezik.

0430dave

A The Metal Tour Of The Year streaming-feszt keretében adott interjút Dave Mustaine, aki természetesen a Megadeth következő albumának munkálatairól is szót ejtett. „Dirk és David Ellefson épp most fejezték be a saját részeik felvételét”, mondta a frontember. „És ha az időtartamot nézzük, ez az eddigi egyik legerősebb albumunk. A korábbi lemezeink mind eltérő hosszúságúak voltak: néha szerződésben is szerepelt, hogy nyolc dalt kell leszállítanunk, máskor, egy másik kiadónak tizenegyet kellett, szóval reálisan nézve ha tizenegy dalt összerakunk, kész is vagyunk, igaz? Na, nem. Az öreg Dave bácsi nem így dolgozik. Bevonultunk a stúdióba, nekiláttunk a melónak, és mire megírtuk a dalokat, már tizenöt sajátnál tartottunk. A végén pedig azt mondtam: a feldolgozásokkal még nem is foglalkoztunk! Márpedig akadt pár nóta, amiket fel akartunk venni ehhez a lemezhez. A francba, elfelejtettük, most mi lesz? Így aztán a végén tizennyolc dalig jutottunk, és aztán ott volt egy szám, amiről megfeledkeztünk, mert egy másik szám része volt, szóval tizenkilenc lett a vége. Az egyik feldolgozást kiszórtuk, így végül tizennyolc dal szerepel majd a lemezen.”

A 2016-os Dystopia folytatásának színvonalával Dave szerint szintén nem nagyon lesz gond. „Szerintem talán a négy legjobb albumunk egyike lesz ez az új. Ott van a Countdown, a Rust In Peace és talán a Peace Sells mellett. Ezek mellett pedig még a Dystopiát említeném. Nálam így néz ki most a saját kedvencek ötös listája. De őszintén szólva elég béna, amikor egy zenekarnak kijön egy új albuma, és egyből azt mondják, hogy ez a kedvencük, mert hát ne kerteljünk, mindannyian ezt csináljuk. Kijön egy új album, és közüljük: ez a kedvencünk mind közül. Szóval: ez egy jó album, de még nem tudom pontosan érzékeltetni, milyen… Mindenesetre nagyon régóta ez az első anyagunk, ahol annyira összetettek és gitár- és basszustémák, hogy az egyes részek között szünetet kellett tartanunk a felvételek során.”

A Megadeth februárban Budapesten is újra fellépett.

 

Hozzászólások 

 
#13 Equinox 2020-06-14 13:23
Idézet - zebraman:
Idézet - Equinox:
Vajon lesz szöveg a zavargásokról?


Azt már megírta a Symphony of destruction refrénjében, felcsendült a fejemben, amint a videókat néztem.

Kiváló gondolat!
Idézet
 
 
#12 Tulus 2020-06-14 09:36
18 dal iszonyat sok.... megfekszi az emberek gyomrát.
Idézet
 
 
#11 zebraman 2020-06-14 08:11
Idézet - Lantis74:
A Dystopia nekem egy-két hallgatás után még egy tök átlagos Megadeth albumnak tűnt. Többszöri kagylózásra viszont beérett. Most már a banda legjobbjai közt van nálam. Kíváncsian várom a következő felvonást, hogy mit " barkácsoltak " össze. Ha hozzák az előző szintet, akkor nem lesz baj.


Ezzel én is így vagyok.
Hittem a fanyalgóknak, mert azokból aztán van bőven, hogy ciki amit Mustaine csinál, abba kellene hagynia, stb. Aztán megnéztem pár videót a YT-on, ahol Megadeth albumokat rangsoroltak, és adtam egy újabb esélyt a zenekarnak. Ekkor döbbentem rá, hogy engem félrevezettek :D

A Dystopia nálam a harmadik a rangsorban, a Peace sell és a R.I.P. után.
Idézet
 
 
#10 zebraman 2020-06-14 08:07
Idézet - Equinox:
Vajon lesz szöveg a zavargásokról?


Azt már megírta a Symphony of destruction refrénjében, felcsendült a fejemben, amint a videókat néztem.
Idézet
 
 
#9 the raven 2020-06-13 23:02
Idézet - Simple:
Úgy kéne, hogy a 18 dal 45 perc alatt hangozzon el!

Isten ments!
Idézet
 
 
#8 Lantis74 2020-06-13 19:35
A Dystopia nekem egy-két hallgatás után még egy tök átlagos Megadeth albumnak tűnt. Többszöri kagylózásra viszont beérett. Most már a banda legjobbjai közt van nálam. Kíváncsian várom a következő felvonást, hogy mit " barkácsoltak " össze. Ha hozzák az előző szintet, akkor nem lesz baj.
Idézet
 
 
#7 valarmorgulisz 2020-06-13 19:07
Fajinul, őszintén beszél. Biztos lesz sok f-szság a promo körút folyamán, de tudjuk, és így szeretjük. De ez most valóban egy olyan ember nyilatkozata, akit -ahogy bogar írta - nem csak megérintett a halál szele (immáron sokadjára), hanem aki kibékült magával, gondolni látszik a hagyatékára és elfogadta végérvényesen: több van mögötte, mint előtte. Legyen 10 dal- legyen 20 dal...tök mindegy. Egy Megadeth lemez mindig esemény és remélem ez is leszakítja még mindenki fejét.
Idézet
 
 
#6 Equinox 2020-06-13 16:20
Vajon lesz szöveg a zavargásokról? A Dystopián tetszettek a polikus szövegek, sőt a Ruston is. Az a jó Dave-ben, hogy nem ilyen szétidologizált an jobbos meg balos kötődésű, mindig megtalálja az arany középutat szerintem (lehet ezzel vitatkozni, de szerintem Mao Ce Tungnak vagy Mussolininek kell lenni hozzá)
Idézet
 
 
#5 bogar 2020-06-13 14:27
Ezt az embert megérintette a halál szele. Gondolom, hogy nem szeretne semmit magával vinni a túlvilágra, amit még itt kiadhat magából!
Idézet
 
 
#4 Simple 2020-06-13 14:26
Úgy kéne, hogy a 18 dal 45 perc alatt hangozzon el!
Idézet
 
 
#3 Kondi István 2020-06-13 14:13
Ha a két feldolgozást nem számolom, még így is sok a 16 dal, ettől függetlenül nagyon-nagyon várós a lemez!!! Februárban a Death Punch előtt engem megvettek kilóra!! Ha hozzák részemről a Dystopia színvonalát, egy rossz szavam sem lesz!! Egy jövő tavaszi megjelenésnek nagyon tudnék örülni :D :)
Idézet
 
 
#2 Chris92 2020-06-13 12:58
Hát ez csak akkor működne, ha esetleg duplalemezként adnák ki, mert 70-80 perc max egy progmetál bandánál elfogadható hossz, Megadeth-nél már nagyon nem.
Idézet
 
 
#1 zebraman 2020-06-13 11:07
Ja, ne! 80 perces lesz a lemez? Az még Megadeth-ből is sok. A Dystopia egyik erénye a jó dalok mellett pont az volt, hogy 45 perc az egész, és akár újra is lehet hallgatni, amint véget ért. Szerintem ha Dávid átnézné a lemezgyűjtemény ét, akkor ő is látná, persze nem tudom, mi van a kollekciójában, de a Defenders of the faith, a Reign in blood, Piece of mind, Alice in hell nem voltak terjengősek.

Mindezek ellenére kíváncsian várom már azt a lemezt, mert sokakkal ellentétben nekem kifejezetten tetszik, amit Mustaine 2004 óta művel.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.