Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nem biztos, hogy lesz folytatása a The Winery Dogsnak

0608twdJelenleg nincsenek konkrét tervek a The Winery Dogs folytatására – derült ki Richie Kotzen egy interjújából. A gitáros éppen új albumának megjelenésére készül, amelynek kapcsán ősszel Magyarországon is fellép.

Hot Streak címmel jelent meg 2015 őszén a The Winery Dogs második lemeze, amelynek sikeres turnéja során Budapesten is teltházas koncertet adott Richie Kotzen, Billy Sheehan és Mike Portnoy szupergroupja. Ha azonban hihetünk a gitáros/énekesnek, folytatás egyelőre nem várható. „Két teljes albumos kört nyomtunk le, amit nagyon élveztünk, és a közönség is remekül fogadta”, ecsetelte Kotzen a Guitar Worldnek. „Jelenleg Billy, Mike és én is készítjük a saját felvételeinket, és nagyon izgalmas dolgok vannak készülőben. Én most ismét Richie Kotzen leszek, és erre koncentrálok, hiszen érkezik a huszonegyedik szólóalbumom, most minden figyelmem erre irányul. Elég masszív turné is vár ránk mindenfelé Ausztráliától Japánig, Brazíliáig, Uruguayig és Peruig. Ami pedig a The Winery Dogsot illeti, ki tudja? Talán egyszer még csinálunk valamit együtt. Nem tudom, mikor kerül sor erre, de a lehetőség mindig nyitva áll…”

richiekotzen_cKotzen új lemeze, a Salting Earth április 14-én jelenik meg, rajta az alábbi dalokkal:

01. End Of Earth
02. Thunder
03. Divine Power
04. I've Got You
05. My Rock
06. This Is Life
07. Make It Easy
08. Meds
09. Cannon Ball
10. Grammy

Richie legutóbbi önálló albuma a 2015-ös Cannibals volt. A gitáros szeptember 13-án ismét Budapesten, az A38 Hajón koncertezik, további részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 Kondi István 2017-04-03 14:24
Teljesen egyetértek frontiers-el. Nagyon sajnálnám én is, hogyha nem lenne ez a banda, kár lenne értük, a két lemez (különösen a debüt) nagyon sokat pörögnek nálam az utóbbi időben. Nagyon penge volt a pesti buli is, öröm volt látni ezt a három arcot egy színpadon, élmény volt. Szóval nálam is, egyik szem sír, a másik nevet.
Idézet
 
 
+5 #1 frontiers 2017-04-03 09:17
Ez már a második lemez előtt is így volt. Portnoy millió bandában játszik, Richie inkább magányos hős. Sheehan-nek meg ott a Mr. Big, ami meg elkezdett mozgolódni megint.

Nem örülnék, ha nem lenne többé ez a banda, de a tagok már önmagukban megérnek egy egész karriert. Szal egyik szem sír, a másik nevet.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.