Adam „Nergal" Darski még tíz évet lát a Behemothban, és úgy véli: ha leállnak a régi nagy zenekarok, még azzal együtt is örökre véget ér egy korszak, hogy manapság számos fiatalabb rock- és metálcsapat is simán megtölti az arénákat.
Arénarockról és a régi generáció óhatatlan leállásáról kérdezte a Behemoth frontemberét a Jaimunji. „Bármikor a környéken játszik a Guns N' Roses, megyek és megnézem őket – mondta az interjúban Nergal. – Ez az összes hasonló régi nagy bandára áll, legyen szó a Gunsról, az AC/DC-ről, a Metallicáról, a Maidenről, mert rajongójuk vagyok. Gyűjtöm a lemezeiket, és mióta az eszemet tudom, a rajongójuk voltam. Mindig, mindenkinek azt mondom: menj és néz meg őket, vedd meg a jegyet, mert repül az idő. Nagyon gyorsan eljutunk oda, hogy már nem lesz Metallica, nem lesz Maiden, és akkor majd azt mondod: a francba, meg kellett volna néznem őket! Bizony, bazmeg, meg kellett volna! Úgyhogy akármikor Lengyelországba jönnek ezek a csapatok, vagy bárhol alkalom nyílik rá, én bizony megyek és kiélvezem a dolgot, mert ez a korszak közeledik a végéhez. Néhány év, remélhetőleg néhány szép év még áll az említett zenekarok és társaik előtt, mert akad még pár, de egyre kevesebb és kevesebb. Egyre csak rövidül a nagy arénarocksztár zenekarok listája, akikre felnézek."
Nergal persze tudja, hogy a fiatalabb bandák közül is sokan vonzanak ma már tömegeket. „Tisztában vagyok vele, hogy a Parkway Drive ma már talán arénazenekarnak számít, de nekem semmit sem mond a zenéjük. Nem tudom, mi az a Parkway Drive, nem tudom, mi az az Avenged Sevenfold, nem tudom, mi az a Sleep Token. Nem én vagyok, nem az én DNS-em. Úgy értem, kurvára nem jönnek át nekem. Persze, lehet, hogy jó zenék, hiszen minden a helyén van bennük, nagy produkcióval utaznak satöbbi-satöbbi, de ha egyszer az említett óriások távoznak közülünk és elbúcsúznak a színpadtól, nos, fogalmazzunk úgy, hogy magányos leszek. Onnantól nem lesz hová mennem."
Nergal – hasonlóan Lars Ulrichhoz – a fizikai formában látja a kulcsot a tartós működéshez. „Még csak 48 éves vagyok, de az extrém metál nem igazán heavy metal. Mármint olyasmi, a heavy metal egyik formája, csak éppen szteroidokon. Nyilvánvalóan több energiát, állóképességet, fizikai vitalitást igényel, vagy hívd ezt, ahogy akarod. Szóval nem könnyű, és semmivel nem is lesz könnyebb. A mostani turnén mindenki csúcsformában nézheti meg a Behemothot, ami azt jelenti: pontosan tudjuk, mit és hogyan kell csinálni. Tudjuk, hogyan gazdálkodjunk az fizikai potenciálunkkal a műsor közben, és simán lenyomunk egy hetvenöt perces, nagyon dinamikus és intenzív koncertet, amin senki sem fog unatkozni. Nem mondhatod rá azt, hogy á, baszki, ez már csak egy régi death vagy black metal zenekar, ami az örökségén nyerészkedik. Szó sincs ilyesmiről, tényleg mindent beleadunk, szívünk-lelkünk benne van."
A Behemoth frontembere ugyanakkor a maga részéről nem tudja elképzelni, hogy hetvenéves fejjel még mindig a zenekarral koncertezzen. „Ott van például Klaus Meine a Scorpionsból, majdnem 80 éves, mint anyám. És jól néz ki: alig sétál a színpadon, de a hangja kurvára ott van a szeren. Én most vagyok 48 éves, szóval addig még harminckét évem van... na, azt aztán kurvára nem! De igazából sosem tudhatod, mit hoz a jövő. Én még úgy tíz évet látok ebben: tíz jó évnyi turnézást és talán még egy lemezt, bár őszintén szólva egyre inkább megkérdőjelezem, van-e értelme újabb zenéket rögzíteni. Ki a faszomat érdekel manapság az új zene? Mindegy, akárhogy is, de szerintem még legalább tíz jó év rejlik a Behemothban."
A csapat aktuális lemeze, a The Shit Ov God tavasszal jelent meg, nyáron a Graspopon mi is láttuk őket. Jövő évi egyik legnagyobb dobásuk egy európai turné lesz a Dimmu Borgirral és a Dark Funerallal közösen, aminek sajnos nincs magyar állomása, hozzánk legközelebb október 23-án, a brnói Columbiahallében lehet elcsípni a sötét triászt.
