Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Doboscsere a Sepulturában: 1991-ben született az új ütős

Kikerült a Sepulturából Jean Dolabella dobos, és egy mindössze húszéves brazil tehetség, Eloy Casagrande ült a helyére – jelentette be Dél-Amerika legismertebb metal zenekara. Casagrande igazi mélyvízben debütál majd a csapatban, hiszen első koncertjeire az európai Thrashfest Classic turnén kerül majd sor.

Jean Dolabella, aki 2006-ban, Igor Cavalera távozása után vette át a Sepultura dobszékét, békés körülmények között távozik a csapatból, bár a felek nem hozták nyilvánosságra, pontosan miért is kerül sor a szakításra: a szűkszavú közlemény szerint a jövőben személyes projektjeire kíván koncentrálni. Az mindenesetre biztos, hogy az ütősnek egy lábsérülés miatt több nyári koncertet is ki kellett hagynia. „Remek időket töltöttünk Jeannal”, teszi hozzá a történtekhez Andreas Kisser gitáros/főnök. „Két nagyszerű lemezt vettünk fel közösen, és számos olyan koncertet adtunk együtt, amelyeknek helyük van a Sepultura történelemkönyvében. Csakis köszönetet tudunk neki mondani a részvételéért és azért az energiáért, amit a zenekarba fektetett az utóbbi években.”

A São Paulóból származó, húszéves Eloy Casagrande (a képen jobboldalt) abban az évben született, amikor a Sepultura az Arise lemezzel maga alá gyűrte a világot, és már tinédzserként, 2006-ban is megnyerte a Modern Drummer magazin Undiscovered Drummer versenyét. A Sepultura előtt korábban a Glória nevű bandában, illetve André Matos szólócsapatában dobolt. „Amikor megkaptam a felkérést a Sepulturától, lesokkolódtam”, mondja csatlakozásáról Eloy. „Évek óta a banda rajongója vagyok, hatalmas megtiszteltetés velük játszani.” „Biztos vagyok benne, hogy Eloy nagyszerű munkát végez majd a Sepulturában”, fogalmaz Kisser. „Már most olyan muzsikus, akiben hihetetlen erő és technika rejlik, pedig még nagyon fiatal. Próbáltunk vele, és egyszerűen fantasztikus volt: a régi és az új anyagot is úgy játszotta, mintha már nagyon régóta itt lenne velünk. A Sepultura tehát újabb brazil dobostehetséget mutathat be a világnak.”

A Sepu új anyaga, a Kairos június végén jelent meg a Nuclear Blastnélt, és emészthetőbbre, direktebbre sikerült, mint az azelőtti A-Lex, sőt, voltaképpen bármelyik Derrick Green-féle albumuk. Kisserék nemrég a Machine Headdel turnéztak Dél-Amerikában, Casagrande beavatására pedig a november végén kezdődő európai Thrashfest Classic turnén kerül majd sor, ahol a Sepultura társult headlinerként koncertezik majd az Exodusszal, de a bulikon a Destruction, a Heathen és az ausztrál Mortal Sin is ott lesz majd. A Sepu koncertjei kizárólag a Beneath The Remains, az Arise és a Chaos A.D. lemezek dalaiból állnak majd, az Exodus első három lemezéről, a Bonded By Bloodról, a Pleasures Of The Fleshről és a Fabulous Disasterről játszik majd, a Destruction a Sentence Of Deathről és az Infernal Overkillről, a Heathen pedig a Breaking The Silence-ről és a Victims Of Deceptionről. Magyar buli sajnos nem lesz, de ez valahol érthető is, hiszen a Destruction és a Heathen tavasszal már játszottak nálunk, ráadásul együtt. Akit megmozgat a brutálisan erős összeállítás, december 1-jén Prágában, december 11-én Pozsonyban, december 12-én Zágrábban vagy december 13-án Ljubljanában csípheti el a thrash legendákat a környéken.

 

Hozzászólások 

 
#2 bakoadam 2011-11-13 17:50
Kimaradt az Arise a felsorolásból.
Idézet
 
 
#1 Layne 2011-11-13 14:45
Azért erre a Thrash Classic turnéra itthon is sokan kíváncsiak lettek volna...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.