Giacomo Voli lett a Rhapsody Of Fire új frontembere, miután Fabio Lione néhány héttel ezelőtt otthagyta a csapatot. A dolog azért is érdekes, mert a frontember a The Voice olasz adásából ismerős a zenekar hazájában.
The Unrevealed Secret címmel jelenik meg december 2-án az Eternal Idol nevű csapat első albuma, amelyről most a harmadik dalt is bemutatták. A név mögött egy ma már simán veteránnak tekinthető énekes, Fabio Lione áll, aki nemrég otthagyta a Rhapsody Of Fire sorait is.
Huszonöt évvel a tervezett megjelenés után, mindössze három és fél nap alatt, elővételben elfogyott az F.O. System lemezének bakelit kiadása. A nagy nyomás hatására a zenekar máris az utánnyomáson gondolkodik, és nem mellesleg február 18-án ismét színpadra lépnek.
Több mint másfél évig turnéztatta a Nightwish a legutóbbi lemezt, az Endless Forms Most Beautifult, így nyár végétől hosszabb pihenőre vonultak, Floor Jansen énekesnő pedig első gyermekét várja 2017 első hónapjaira. Viszont a nagyszabású turnét egy elég komoly kiszerelésű DVD-n örökíti meg a csapat, és a Vehicle Of Spirit címet kapott tripla kiadványról máris megnézhető az Alpenglow felvétele.
Az amerikai Top 20-ba került a Testament új nagylemeze, a Brotherhood Of The Snake. A lemez a világ többi részén is igen sikeres.
Nem sikerült az Avenged Sevenfoldnak a nagy bravúr: a zenekar frissen megjelent albuma, a váratlanul kihozott The Stage az előző két listavezető lemezzel szemben „csak” a negyedik helyen indított a Billboard-listán.