Shock!

december 09.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

W.A.S.P.: Golgotha

0716waspcTudom, hogy lábtörés, meg ilyenek, de azért így is elég hosszúra nyúlt a szünet a legutóbbi W.A.S.P.-mű, a 2009-es Babylon óta. Igazából csak azért bántam ezt egy kicsit, mert sok olyan előadóval szemben, akinek tényleg szüksége lenne öt-hat év feltöltődésre két lemez között, Blackie Lawlessnél igazából sosem támadtak alapvető gondok a zenével az utóbbi időszakban. Akadt neki is egy kevésbé erős periódusa a '90-es évek közepén-második felében (hozzáteszem, sokan az akkoriban készült dolgaira is esküsznek), de aztán a 2001-es Unholy Terrorral megint nagyon összeállt nála a kép, és ha nem is tesz le az asztalra olyan megkerülhetetlen mesterműveket ma már, mint az első album vagy a The Headless Children, én egyik azóta készült anyagába sem tudtam belekötni.

Tekintve, hogy Stephen Edward Duren csak a W.A.S.P. soraiban több mint harminc éve nyomja az ipart, ha pedig az aktív zenészéveit nézzük, lassan negyven éve mozog a szakmában, nem tudom, mit mondhatnék még el róla egy friss kritika keretében, amit eddig nem írtunk le akár mi is ugyanitt. Gyanítom, hogy semmit... A lényeg annyi, hogy a mindössze kilenc dalt rejtő, ám 54 perces Golgotha nyílegyenesen viszi tovább az említett Unholy Terrorral megkezdett vonalat. Ha esetleg kimaradtál volna a banda 21. századi történetéből, egy olyan csapásvonalat képzelj el, amely szellemiségét és zenéjét tekintve azért mindenképpen közelebb áll az említett '89-es album és folytatása, a The Crimson Idol megközelítéséhez, mint a nyers húst hajigáló, semmiféle tabut nem tisztelő korai érához.

megjelenés:
2015
kiadó:
Napalm
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 29 Szavazat )

Hogy mit is jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a zenekar manapság nemcsak sokszínűbb, de melodikusabb, finomabb, szövevényesebb muzsikában is utazik, mint amit az első három albumon hallhattunk, és itt-ott határozottan epikus jelleget ölt a végeredmény. Hiába, Blackie-nek mindig is jó érzéke volt a teátrális dolgokhoz, legyen szó akár horrorról, akár valami kevésbé direktről... És ami a lényeg: ha nem ismernéd az utóbbi másfél évtized fejleményeit, simán belekaphatsz itt is a terebélyes diszkográfiába, mert teljesen rendben van az anyag. Már a nyitó Scream is úgy indítja a lemezt, hogy a W.A.S.P. híveként egyből otthonosan érzem magam a hallatán, és egy ilyen matuzsálemi korú banda esetében szerintem senki sem áhítozhat reálisan többre egy új albumtól. Blackie-re ráadásul nem is lehet ráfogni, hogy egész életében ugyanazt csinálta, és különösen szép, ahogy a zenekar egyes korszakai szépen egymásba csúsznak, egységes egészet alkotnak az utóbbi néhány albumon. Mert igaz, hogy 59 évesen a mester már nem arról énekel, hogy úgy kúr, mint egy vadállat, de az a régi tűz bizony ma is áthatja a zenéjét, csak éppen intelligensebb, koncentráltabb, nem annyira zsigeri és direkt a sokkolásra építő módon. Emellett pedig megmaradtak a később bejött heavy metalosabb, európaibb ízű csavarok, illetve a Blackie-ben ösztönösen ott rejtező ősrockos hatások is. Vagyis tényleg száz százalék W.A.S.P. a végeredmény.

Csak egy kedvencet nem emelnék ki ebből az eresztésből, mert összességében tök jól el tudom hallgatni az egészet, legyen szó akár az említett Scream és a Shotgun direktebb himnuszairól, akár a vintage rockos hangulatokkal operáló szerzeményekről (Last Runaway, Hero Of The World), akár az olyan darabokról, amelyek az 1989 és 1992 közötti időszakba repítik vissza az embert. A remekül megfogalmazott, hangulatos Falling Under és Eyes Of My Maker mellett ilyen például a kifejtős, nyolcperces Miss You ballada, illetve a másik két dalgigász, a jellegzetes blackie-sen maidenes fogásokkal megberhelt Slaves Of The New World és a lemezt elmélkedősebb hangulatban, óriási dallamokkal záró címadó is. És mellesleg nem kizárólag a főnök máig összekeverhetetlen hangját tudom külön kiemelni, hanem Doug Blairt is, aki előzetes ígéreteinek megfelelően tényleg telepakolta az egész anyagot ízes, szépen kidolgozott szólókkal.

2015-ben nyilván nem fordítja ki a sarkából a világ folyását egy új W.A.S.P.-lemez, de aki rokonszenvezik a zenekarral, garantáltan talál majd értéket a Golgothában. Nem megkerülhetetlen, de a fanok többsége szeretni fogja.

 

Hozzászólások 

 
+3 #8 Svet 2016-01-10 13:52
Ádám: Köszi a választ! :) A Crimson Idol is jó lesz. :D

pumpika666: Én is furcsálom hogy sokan nem szeretik, pedig szerintem az egyik legjobb. Nekem a Glam metal éra 3 albumából az jön be a legjobban.
Idézet
 
 
#7 Draveczki-Ury Ádám 2016-01-10 04:55
Idézet - Svet:
2. Idén lesz 30 éves az Inside the electric Circus. Arról lesz klasszikus cikk?

Nem tartom valószínűnek. Szerintem a Crimson Idol sanszos még abban a rovatban a zenekartól valamikor. Aztán persze ha valaki meg akarja írni a Circust vagy bármelyik másik régebbit, szabad a pálya.
Idézet
 
 
+3 #6 pumpika666 2016-01-09 21:34
Idézet - Svet:
Idén lesz 30 éves az Inside the electric Circus. Arról lesz klasszikus cikk?

van egy olyan gyanúm hogy nem lesz, érdekes módon sokaknak nem tetszik, nekem pedig az egyik legnagyobb kedvencem tőlük
érdekes módon vagyok a wasp-pel: a sokak által istenített crimson idol-t meg egyáltalán nem bírom hallgatni :)
Idézet
 
 
#5 Svet 2016-01-09 19:47
Első hallgatásra nekem az jött le erről az albumról hogy újra megcsinálták a Babylont csak más dalcímekkel. Ezért az utóbbi 2 hónapban direkt sokat hallgattam az albumot hogy hátha akkor nem jut eszembe minden dalról a Babylon album valamelyik nótája. És ez részben össze is jött...
Annak ellenére hogy a lemez szerintem simán 8-9, még jobb napjaimon 10 pontos is meg van, nagyon idegesít rajta hogy 3-4 dal szinte ugyan az ami az előző albumon volt.
A Scream például tök ugyanolyan mint a Crazy volt.(És teljesen véletlenül még az albumon elfoglalt helyük is ugyanaz...)
A Last Runawayről pedig akarva-akaratlanul is a Live to another die jut eszembe, de a többi dalban is van 1-1 rész ami valamelyik Babylonos nótát idézi. De persze, nincs ezzel bajom, csak kicsit olyan érzésem van mint ha szándékosan az előző(egyébként szerintem remek) albumot akarták volna megcsinálni újra. És így azért kicsit érdekes az összkép...de szerencsére vannak itt olyan dolgok is amik engem megleptek. Például a Fallen Under ami azonnal a kedvencem lett a lemezről, vagy a Slaves of the new world, amiben engem kifejezetten meglepett az a túlzott Maidenesség, de kifejezetten jó a nóta úgyhogy nem baj.
Szóval nálam ez a lemez még a párhumazok és az itt-ott már hallott dolgok ellenére is simán ütött.
A kritikával mellesleg egyetértek.
És ha nem baj lenne 2 kérdésem.
1. Észre vettétek hogy ezen az albumon Blackie ismét többet ordít mint a korábbiakon? Azért nem olyan sokat mint az Unholy Terror-on, de azért nem kíméli a hangját itt sem. :D
2. Idén lesz 30 éves az Inside the electric Circus. Arról lesz klasszikus cikk?
Idézet
 
 
-8 #4 som taraya 2015-12-11 15:10
Teljesen leragadt a 80-as években..Valaki ébressze fel!! Unalmas ,kiszámítható,2 szám után már érzem a kényszert,hogy mást hallgassak..
Idézet
 
 
+5 #3 Anomander 2015-11-08 10:26
Teljesen hallgatható lemez lett, nekem bejön! Idén jó formában vannak az "öregek" úgy általában is:)
Idézet
 
 
+5 #2 queensryche999 2015-11-07 16:36
Teljesen rendben van a zene, hallgattatja magát, többet szerintem sem szabad elvárni 2015-ben.
Idézet
 
 
+7 #1 Tom 2015-11-06 11:40
Azért azt halkan tegyük hozzá, hogy az utolsó, a címadó Golgotha akkora The Show Must Go On a Queen-től, mint ide Los Angeles
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.