Shock!

június 04.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

W.A.S.P.: W.A.S.P.

0825wasp1Érdekes elgondolkodni azon, képes lehetne-e még ténylegesen sokkolni a közvéleményt egy újonnan felbukkanó rockzenekar, ez végső soron talán nem kizárt. Azt azonban egészen nyugodtan ki merem jelenteni, hogy olyan világméretű felháborodást már bizonyosan soha többé nem fog okozni egyetlen csapat sem, mint a Los Angeles-i W.A.S.P. , akik épp harminc évvel ezelőtt adták ki korszakalkotó bemutatkozó lemezüket. Blackie Lawless olyan hatásosan tette le a névjegyét a szakmában, hogy a mai napig sem tudott megszabadulni a vérivó, gyújtogató őrült bélyegétől, pedig azóta teljesen eltávolodott ettől a vonaltól. És ugyan zenekara ma is jó, a tábor nagyobbik része azért örökké a debütáló anyagot tekinti majd etalonnak tőle.

megjelenés:
1984. augusztus 17.

kiadó:
Capitol

producer: Blackie Lawless & Mike Varney

zenészek:
Blackie Lawless - ének, basszusgitár
Chris Holmes - gitár
Randy Piper - gitár
Tony Richards - dobok

játékidő: 38:21

0. Animal (Fuck Like A Beast)
1. I Wanna Be Somebody
2. L.O.V.E. Machine
3. The Flame
4. B.A.D.
5. School Daze
6. Hellion
7. Sleeping (In The Fire)
8. On Your Knees
9. Tormentor
10. The Torture Never Stops

Szerinted hány pont?
( 55 Szavazat )

A W.A.S.P. sztorijának kezdetei meglehetősen kuszák, annyi azonban bizonyos, hogy a csapatot Steven Edward Duren, egy New York-i születésű gitáros/énekes alapította, aki szerencsét próbálni érkezett Los Angelesbe a '70-es évek végén, miután otthon nem talált megfelelő zenésztársakat (egy ideig még a New York Dollsban is játszott, de ott sem találta a helyét). A Blackie Lawless művésznevet viszonylag korán felvett Duren első komolyabb helyi bandája a Sister volt, ahol egy rövid ideig már a W.A.S.P. későbbi gitárosa, Randy Piper is megfordult, sőt, Blackie állítása szerint a másik gitáros, Chris Holmes is. Piper utóbbit kategorikusan cáfolja, ennyi év távlatából azonban talán már nincs is igazi jelentősége. Annak már inkább, hogy a banda másik főarcát egy rövid ideig Nikki Sixxnek hívták.

Noha a Sister nem jutott el a nagylemezig, látványos fellépéseik és gonosz, sátáni külsőségeik megihlették a korabeli dél-kaliforniai színtér szereplőit. Sixx később ezt a vonalat vitte tovább a Mötley Crüe korai időszakában is. Randy Piper: „A Mötley a Sistertől vette át a pentagramokat meg egy csomó mindent: ilyen volt például, amikor Nikki felgyújtotta magát. Vannak korai videóim, ahol Blackie is élt ezekkel a trükkökkel. A pentagram pedig már a Sister logójában is benne volt, jóval a Mötley előtt. Nikki megkérdezte Blackie-t, hogy használhatja-e ezeket az elemeket, Blackie meg azt mondta, persze, ő már úgyis elhagyta őket... Mindent persze a Mötley sem vett át, hiszen Blackie-nek például volt időszaka, amikor férgeket evett a színpadon. De Nikki szerintem soha nem csinált ilyet..."

0825waspp3A Sister 1978-ban oszlott fel: Sixx a London nevű csapatban, Blackie pedig a Circus Circusben folytatta. Utóbbi zenekar ismét soraiban tudhatta Randy Pipert, az viszont jószerivel követhetetlen, pontosan ki és milyen áttételeken keresztül segítette az ügyet dobosként, illetve basszerként: a káoszról elég sokat elárul, hogy a későbbi interjúk fényében maguk a tagok sem emlékeznek – vagy nem akarnak emlékezni... – pontosan. Az azonban nagyjából biztos, hogy a W.A.S.P. a Circus Circus romjain alakult annak nagyjából utolsó felállásából, azaz Blackie és Randy mellett Rik Fox basszusgitárossal, illetve Tony Richards dobossal, valamikor 1982-ben. Az új név ötlete – noha ez is ellentmondásos – szintén Foxtól érkezett, és a későbbi sejtetésekkel (We Are Sexual Perverts, We Are Satan's People satöbbi) ellentétben banális háttere volt. Randy: „Rik éppen Blackie-vel szerelte a füstgépet, amikor rászállt a kezére egy darázs. Rik meg: hé, bazmeg, micsoda jó zenekarnév lenne ez! Blackie pedig lecsapott az ötletre. A pontokat már ő rakta be a betűk közé, mert izgalmasan rejtélyesnek tűntek, de az ötlet bizonyosan Riktől érkezett."

A központozás lényege tehát a sejtelmesség volt, ami be is jött, pláne azzal együtt, hogy a csapat az elejétől fogva a Blackie által korábban is olyannyira favorizált látványos külsőségekkel állt ki a klubok színpadára, csak éppen megtízszerezve azokat. A W.A.S.P. a kezdetektől abban a brutális, véres horrorshow-ban gondolkodott, amelyekről később világhíresek lettek: tulajdonképpen nem is igazán érthető, miért Blackie ágyékvédőre szerelt körfűrészlapja vált amolyan védjegyszerű elemmé, amikor a frontember közben koponyából ivott vért, félmeztelen lányokat kötözött fel egy mű-kínpadra, és nyers hússal dobálta a közönséget odafentről... Persze minden még náluk sem fért bele, amit a személyi kérdések rendezése is bizonyít. A névadó Fox nem maradt sokáig a zenekarban: noha a csapat első komoly, háromszámos demóján még az ő játéka hallható, Blackie hamarosan lecserélte Don Costára, akinek azonban pont azért kellett távoznia mindössze pár fellépés után, mert túlságosan is belelovallta magát a zenekar imázsába. Blackie: „Costa az egyik bulin egy sajtreszelőt erősített a basszusgitár hátára, de még mi sem tudtuk, mit akar kihozni ebből az egészből. Aztán a koncert közepén hirtelen megfordította a hangszert, és csontig lereszelte a húst mindkét ökléről, hogy aztán vicsorogva bámulja a kezeiről lecsorgó vért... Mi meg rádöbbentünk, hogy ez a csávó nem egyszerűen csak dilis, mint mi, hanem tényleg elmebeteg!" (Costa később egy rövid időre Ozzy Osbourne-hoz is bekerült, de pár buli után ott is túl súlyosnak találták a viselkedését.)

0825wasp5

A csapatnál ekkortájt került képbe a másik, a köztudatban főarcként élő figura, Chris Holmes gitáros, aki azonban – ezt a mai napig kevesen tudják – sosem játszott főszerepet a dalszerzésben, és gitárosként is végig másodhegedűsnek számított a képzettebb Piper mellett az első időszakban. Viszont óriási fazon volt elképesztő színpadi jelenléttel – nem véletlenül kapta a Chewbacca becenevet sem... –, aki nagyon sokat tett hozzá a banda koncertjeihez: olyannyira passzolt közéjük, hogy Blackie a leigazolása érdekében inkább átnyergelt basszusgitárra. A W.A.S.P. ezután gyakorlatilag hónapok leforgása alatt vált Los Angeles egyik legfelkapottabb koncertzenekarává: horrorisztikus fellépéseiknek, nyers, állati vadságuknak köszönhetően hírük messze megelőzte őket. Tony Richards: „Megállíthatatlanok és teljesen őrültek voltunk, az embereknek meg egyszerűen leesett az álla attól, amit a színpadon műveltünk. A show-elemek persze Blackie-től jöttek: filmekből, tévéből, könyvekből merített ötleteket, aztán ezeket mindet színpadra állította. És a dolog működött. Nem emlékszem olyan korai bulira, ahol már a kezdés előtt ne érkeztek volna ki a tűzoltók... Hihetetlenül gyorsan indult be a szekér: elkezdtünk játszani, és gyakorlatilag hónapok alatt megtöltöttünk minden helyet Los Angelesben, akárcsak a Crüe. Őrületes időszak volt. Oké, ott volt előtte a Beatle-mánia, meg minden, de a '80-as évek Hollywoodban, na, az valami teljesen más volt. Ott aztán nem léteztek erkölcsök, soha többé nem lesz már ilyen többé. Hála Istennek, hogy valahogy túléltem..."

A zenekar egyik koncertjére 1983 második felében Rod Smallwood, az Iron Maiden menedzsere is letévedt, és egyből tudta, hogy aranytojást tojó tyúkot lát – még úgy is, hogy a W.A.S.P.-ot a maga szélsőségességében nyilvánvalóan nem lehetett olyan széles tömegeknek eladni, mint mondjuk a Dokkent vagy a Rattet (eleve zeneileg is jóval agresszívebbek voltak a helyi csapatok többségénél). Blackie eleinte persze bizalmatlanul méregette a hozzá hasonlóan lehengerlő stílusú Smallwoodot, de aztán rájött, hogy a lehető legjobb emberrel hozta össze a sors a lehető legjobb időben. Rod leigazolta saját cégéhez a bandát, majd már az ő segítségével szerződtek le végül a Capitol kiadóhoz a következő év elején, még a korszak viszonyaihoz képest is megdöbbentően jó feltételekkel. Blackie: „Kezdő, elsőlemezes zenekart soha korábban nem szerződtettek le olyan magas összegért, mint minket, ráadásul egy multinacionális lemeztársaságtól nagyon merész húzás volt leigazolni egy olyan durva csapatot, mint amilyenek mi voltunk. Emlékszem, a szerződtetésünk után pár nappal a Capitol valami világméretű konferenciát tartott Los Angelesben, és a cég helyi emberei lehívták a munkatársaikat egy bulinkra, hogy megnézzék a legújabb szerzeményt, a W.A.S.P.-ot. Sosem fogom elfelejteni azokat az arcokat! A fickók egyszerűen nem hittek a szemüknek!" Randy: „Szétjátszottuk a seggünket: kéthetente a Troubadourban, a Whiskeyben... Gyakorlatilag folyamatosan koncerteztünk és gyártottuk a felvételeket, így kerültünk végül Smallwoodhoz, aki aztán a Capitol-szerződést is segített összehozni. Los Angelesben akkoriban mindenkit megszerzett valaki: nagyjából egyszerre sikerült lemezszerződéshez jutnia a Mötley Crüe-nek, a Rattnek, a Dokkennek, a Black'N'Blue-nak, a Great White-nak, de mind közül a miénk volt a legkomolyabb: kettő plusz négy lemezre írtunk alá, amiből kettő garantált volt, és a megállapodás 3 millió dollárról szólt. Ma már ilyesmi elképzelhetetlen lenne. Hihetetlen volt. Tonyval azonnal új kocsikat vettünk, és emlékszem, ott hasítottunk a sztrádán, koccintottunk a sörökkel, és közben lógattuk ki a lábunkat az ablakon..."

0825wasp9Aztán persze nagyon gyorsan kiderült, hogy a menet nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek eleinte tűnt. A csapatra innentől fogva olyanok is felfigyeltek, akik addig egyáltalán nem törődtek velük, és mivel a Capitol-szerződésnek köszönhetően a nemzetközi rockmédia is elkezdett velük foglalkozni, hirtelen mindenkinek szemet szúrt a maga idejében példátlanul brutális színpadi show. Utóbbi elsősorban persze a konzervatívabb Amerikában borzolta fel alaposan a kedélyeket az egyházak és a különböző politikai, illetve civil szervezetek körében, de a helyzetet jól jellemzi, hogy amikor Blackie a maga híres koponyájával, szájából csorgó művérrel első ízben került fel a Kerrang! címlapjára 1984 tavaszán, még bizonyos brit lapterjesztők is visszakoztak, és nem voltak hajlandók átvenni az aktuális lapszámot. Amikor a csapat eléjük tolta az első single-t az időközben Mike Varney producerrel elkészített albumról, maga a Capitol is elbizonytalanodott, a dal ugyanis a korai klubos időszak első számú slágere, a W.A.S.P. Paranoidja, az Animal (Fuck Like A Beast) volt...

Noha a kiadó korábban hajmeresztő összegekért igazolta le a bandát, a cég vezetői végül mégsem voltak hajlandók felvállalni a dalt: az első terv szerint csak Európában hozták volna ki single-ként, utóbb azonban ezt is lefújták. Blackie természetesen teljesen kiakadt, és nagynehezen kiharcolta, hogy a szám egy exkluzív megállapodás révén mégis kijöhessen a Music For Nations gondozásában az év áprilisában: „A Capitol illetékes alkalmazottait egy hatályos törvény alapján akár egy hónap elzárással is büntethették volna a nóta szövege miatt, és ezt a rizikót nem merték bevállalni, ami eléggé padlóra küldött minket akkoriban, az Animal ugyanis a zenekar korai történetének egyik legmeghatározóbb darabjának számított. Mindig is hiányérzetem volt amiatt, hogy végül nem szerepelhetett az albumon, sőt, mondhatjuk, hogy emiatt teljes mértékben soha nem is voltam elégedett az első lemezünkkel. Őszintén szólva igen furcsának találtam, hogy a Capitol leszerződtetett minket, kiemelt fontosságú csapatként kezeltek, aztán utána zavarba jöttek egy ilyen szám miatt, és nem merték felvállalni az anyagot. Nem lehetsz csak egy kicsit terhes... Mindenesetre rengeteg pénzt veszítettek ezzel a hülyéskedéssel, hiszen a single a világ minden táján hatalmas sikert aratott."

Mindez szó szerint értendő: az Animal kislemez hetek leforgása alatt, egy független kiadó gondozásában is több mint 130 ezer példányban kelt el csak az Egyesült Államokban, és – természetesen – további elképesztő extra publicitást hozott a W.A.S.P.-nak. A valóban elég nyers szöveghez Blackie utólagos bevallása szerint két párzó oroszlán fotója szolgáltatta az elsődleges ihletet, ekkoriban azonban még nem számított bevett dolognak ilyen módon fogalmazni: mindez a véres külsőségekkel párosítva bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a bandára az amerikai bulvársajtó is felfigyeljen. Így mire a teljes debütáló lemez 1984 augusztusában a boltokba került, a W.A.S.P. már gyakorlatilag ismert zenekarnak számított az Egyesült Államokban.

0825wasp6

Az Animal első ízben csak 1993-ban jelent meg CD-n hivatalosan, a First Blood, Last Cuts válogatáson, a debüt későbbi újrakiadásain azonban már nyitódarabként szerepel, mint ahogy eredetileg is tervezték. Mai fejjel kevésbé érthető a Capitol nagy ellenkezése: igaz, hogy szerepel benne az a bizonyos szó, ezt leszámítva azonban egy szemmel sem radikálisabb a többinél. Vérbeli '80-as évek-beli, riffcentrikus L.A. metal ez, amely azonban jóval agresszívebb volt a kortársak többségénél, és nemcsak Blackie összekeverhetetlen, hisztérikus hangja miatt: maga a zene is elsöprőbb, durvább, tényleg ott volt benne egy bizonyos „lendületből ugrunk neked, és a saját letépett karoddal verünk agyon" érzés. Ugyan az Animal fogósabb, az eredeti kiadás nyitószámaként szereplő I Wanna Be Somebody is ideális indítás: igazi amerikai heavy metal, amely azonban zeneileg mindenképpen jóval több helyen kapcsolódott az európai kollégákhoz, mint mondjuk a Ratt vagy a Great White. A dal simán a csapat egyik leghatalmasabb himnusza gyors tempójával és egyszerű, de annál hatásosabb refrénjével: üvölt belőle, hogy Blackie valóban nagyon gyorsan lenni akart valaki.

A W.A.S.P. bemutatkozásán tulajdonképpen nem nagyon akad mit magyarázni: az album teljesen egységes, nyílt és arcbamászó, azonnal ható rock'n'roll hol durvábban, hol melodikusabban, viszont végig nagyon jól megformált dalokkal. A zenekar hangzása ráadásul az első perctől fogva teljesen készen volt, így az anyag érettebb és kerekebb is a kortársak debütáló albumainak többségénél, voltaképpen tökéletes mestermunka. A jellegzetesen tördelt L.O.V.E. Machine, a rendkívül vad, agresszív Hellion vagy a romlott, szintén tempós On Your Knees Blackie valaha írt legjobb számai közé tartoznak, nem is beszélve személyes favoritom, az óriási refrénnel ellátott Tormentor és a gonosz The Torture Never Stops kettőséről, amelyek hallatán az ember egyből ott érzi magát a '80-as évek elejének rózsaszín neonreklámokkal teli Sunset Boulevardján. Még az olyan kevésbé ismert, egy fokkal kevésbé nyilvánvaló darabokban is óriási riffek, dallamok rejlenek, mint a táncos ritmusú The Flame, a nyújtott kórusú B.A.D. vagy a lázadó School Daze, bár utóbbinak a szövege rémesen ciki, és ugyanolyan nehezen vállalható, mint mondjuk a Twisted Sister korabeli klipjei. Aki pedig azt hiszi, a banda ekkoriban csakis a sokkolásra épített, annak a Sleeping (In The Fire) power-líráját tudom ajánlani – Blackie-ről ma már előbb jegyzik meg, hogy zavaros gondolkodású vallási fanatikus, mint azt, mennyire jó dalszerző, pedig a hórihorgas, nagymamafejű fickó párját ritkító dallamérzékkel rendelkezik. A Sleeping tökéletes példa erre, itt bizony nincs mibe belekötni.

0825wasp2Noha az album ma már a '80-as évek egyik megkérdőjelezhetetlen klasszikusának számít, érdekes, hogy a zenekarban nem volt vele mindenki maradéktalanul elégedett. Richards: „Az első felvételeken mennydörgő dobokat hallottam, baromi jól szólt minden, és Randy gitárjai is: tisztán, erőteljesen dörgött az anyag. El nem tudom mondani, mekkora csalódás volt utána szembesülni a készre kevert lemezzel: a gitárt lejjebb nyomták, a dobok ereje elveszett, egyszerűen minden megváltozott. Mike Varney-hoz Blackie ragaszkodott, de a végeredmény szerintem nem működött. Az ott bizony egy első lemez volt, aminek első lemezként sokkal erőteljesebbnek kellett volna lennie. Aztán jöttek a sminkek, a béna klipek meg az összes szarság... Én ennél sokkal menőbb akartam lenni, valami olyasmi, mint a Crüe: a rosszfiúk... De nem. Ehelyett valami olyasmit csináltak belőlünk, mint Alice Cooper vagy részben a KISS, pedig a csapatnak nem volt köze ehhez a vonalhoz. Bassza meg, ott állt mögöttünk a Capitol meg az Iron Maiden menedzsmentje, korlátlan pénzforrások álltak a rendelkezésünkre, de ehhez képest egy csomó elbaszott döntés született, mert Blackie minden fronton biztosítani akarta, hogy ő diktáljon. És ez tulajdonképpen egyben a vég kezdetét is jelentette. Tudom, hogy a többiek is ugyanúgy gondolkodtak erről a témáról, mint én." Ha nem is csak emiatt, de a zenekar már Richards nélkül fordult rá az album turnéjára: „Szerintem egy idő után megrémisztettem Blackie-t, mert tényleg rock'n'rollos stílusban éltem. Hollywoodban nőttem fel: őrült voltam, és minden este kiütöttem magam. De ha kellett, mindig odatettem magam: időben érkeztem, nagyszerűen játszottam a koncerteken. Viszont megijesztettem, mert ő nem olyan, mint én: nála egy csomó minden póz volt, nálam viszont valódi, ami egy idő után zavarni kezdte. Szerintem azt hitte, hogy előbb-utóbb problémáim lesznek, így aztán jó döntésnek tartotta, ha megválnak tőlem."

Richards távozása ma már csak amolyan jelentéktelen korai epizódnak tűnik a W.A.S.P. karrierjében, pedig ennél jóval komolyabb jelentőséggel bírt. Blackie: „Nagyjából a turné kezdete előtt három héttel Rod odajött hozzám és Chrishez, hogy a Capitolt idegesítik a Tony drogozásáról és harsány viselkedéséről szóló pletykák, így azonnal ki kell rúgnunk. Egyből Tony védelmére keltünk, és két órán át üvöltöztünk mindenkivel, sőt, még az is felmerült, hogy otthagyjuk a kiadót. Viszont a Capitol ekkorra annyi pénzt fektetett belénk, hogy nem igazán tudtunk szembemenni velük. Ültem ott gyomorgörccsel, és olyan volt az egész, mint egy rossz álom: csak az járt a fejemben, hogy innentől kezdve a kiadó rendelkezik velünk... Később ez a szituáció volt a fő inspirációm a Chainsaw Charlie dal megírásához is a The Crimson Idol lemezen. A belső körbe tartozó embereken kívül senki sem látta át, hogy Tonyt nem lehetett igazán helyettesíteni: nagyszerűen dobolt, baromi jól nézett ki, és rejlett valami olyan plusz a személyiségében, ami már a fotóinkról is lejött. Ilyen arcokat majdnem lehetetlen találni, és én sajnos túlságosan is tisztában voltam ezzel, hiszen eleve évekbe telt, mire összehoztuk a zenekar stabil felállását. És erre, mielőtt kitettük volna a lábunkat Kaliforniából, jön ez a behemót cég, és közlik, hogy nem vihetem magammal azokat a zenészeket, akiket én magam választottam ki... A mai napig dühös vagyok, ha belegondolok, mi lett volna, ha egyszerűen leszarjuk a kiadót, és Tonyval indulunk turnéra, vagy közöljük is a Capitollal, hogy basszák meg magukat. Az egész karrierünk során kísértett minket ez az ügy. És ahogy utóbb látszott, Tonyt nem is sikerült pótolnunk, úgy legalábbis nem, ahogyan arra szükség lett volna. Négyen együtt teremtettünk meg valamit, ami mindnyájunknál nagyobbra nőtt, és onnantól kezdve, hogy Tony kikerült a képből, a dolog soha többé nem volt már ugyanaz, mint előtte."

0825wasp8A W.A.S.P. Steve Riley dobossal kezdte meg a koncertezést a lemez megjelenése után, és ha voltak is ekkortájt repedések Blackie és a többiek, illetve a banda és a kiadó között, a felszínen ezek még nem látszottak: az album a világ minden táján komoly sikernek számított, a zenekar pedig hatalmas médiafelhajtás közepette, sorozatos botrányokkal övezve mutatta be a dalokat Amerikában és Európában. (Érdekesség, hogy az első bakelitkiadás gerincén még az eredetileg tervezett Winged Assassins cím is szerepelt, egyes korai kazettanyomásokon viszont I Wanna Be Somebody a lemez címe.) A banda Smallwoodnak és a kiadónak köszönhetően megcsípte a KISS aktuális turnéját a tengerentúlon, ami igen robbanékony kombinációnak bizonyult, főleg, hogy Blackie-ék show-ja csak egyre durvábbá vált, hiszen ekkor már pénzük is bőven akadt a további fejlesztésekre. Így aztán nem is csoda, hogy egyes kimutatások szerint a sajtó ekkoriban többet foglalkozott velük, mint annak idején a Sex Pistolsszal, Blackie pedig az első periódusban évente átlagosan négyszáz interjút adott.

A W.A.S.P. emellett a Twisted Sister mellett a szenátorfeleségek által alapított Parents Music Resource Center (PMRC) elsődleges célpontjának is számított ebben az időszakban, sőt, egyes források szerint Tipper Gore elsősorban miattuk hozta létre a szervezetet. (Amiben állítólag az is közrejátszott, hogy Blackie-ék a színpadon egy amerikai szenátor hiányos öltözékben lévő édeslányát is szerepeltették a show-ban, természetesen annak beleegyezésével. A szülők viszont nem igazán értékelték gyermekük buzgalmát...) A PMRC, illetve a vele együttműködő vallási szervezetek persze nem tudták visszaszorítani a zenekart, de azt azért elérték, hogy több amerikai államban ne tudjanak fellépni. A botrányok ugyanakkor nem korlátozódtak kizárólag az Egyesült Államokra. Blackie: „A koncertünk napján bementem Dublinban egy újságoshoz, és egyből megakadt a szemem egy napilapon, ahol nagy vörös betűkkel hirdették a címlapon, hogy egy véres-szexes amerikai rockbanda fellépését letiltották a városban. Egyből arra gondoltam, hogy versenytársunk akadt, így fellapoztam az újságot, hogy megtudjam, kikről van szó, aztán azzal kellett szembesülnöm, hogy rólunk. A lapból értesültem róla, hogy a bulinkat előző este törölték... Az angol koncertek előtt pedig szerződésben köteleztek minket arra, hogy egyetlen patkányt sem engedünk szabadon a nézőtéren, pedig soha az életben nem is csináltunk ilyesmit."

A zenekar 1985 tavaszán már valóságos sztárként kezdhette meg a munkát a második lemezen (a debüt ekkorra nagyjából egymillió példányban kelt el világszerte), amely végül az év őszén jelent meg The Last Command címmel. Ez az album nagyjából a debüt csapásvonalán mozgott, és szintén jól sikerült, de túltenni semmiképpen sem tudtak vele a bemutatkozáson: noha a listákon még jobban is szerepeltek vele, a show és az imázs kezdett a W.A.S.P. börtönévé válni, miközben a tagok idegeit is egyre jobban kikezdték a folyamatos támadások. Blackie: „A PMRC folyamatosan megpróbált keresztbe tenni a zenekarnak, de nemcsak ők. Az első lemez megjelenésétől számított négy év során kétszer lőttek rám, szinte az összes koncertünk előtt bombariadó volt, állandó fenyegetettségben éltünk. Az életünk kész állatkertté változott. A végén már annyira elfajultak a dolgok, hogy az FBI segítségét kellett kérnünk, de csak annyit tanácsoltak, hogy ne éljek egyedül... Persze a felhajtás miatt baromi ismertté váltunk, mindenhová bejáratosak voltunk, mindenki figyelt ránk és sokan irigyeltek is bennünket, de ez a néhány év ettől függetlenül is nagyon kifacsart és megviselt bennünket. Belefáradtam, hogy rámlőnek, és hogy éjszaka a padló reccsenésére is azonnal kiugrom az ágyból."

0825wasp7

Részben ezek a tapasztalatok vezettek végül odáig, hogy a már Piper nélkül, Johnny Rod basszerrel és az ismét gitárosként domborító Blackie-vel készült, 1986-os Inside The Electric Circus után a zenekar végül radikálisan szakított a belezős külsőségekkel. A váltás a lehető legjobbkor jött: ez az album már csak elődeinek halványabb lenyomata volt, és ekkorra az érdeklődés is kezdett megcsappanni a W.A.S.P. iránt. Blackie a turné közben hirtelen megvilágosodott, és úgy döntött, gyökeresen más irányba viszi el a csapatot: „Egyszer odajött hozzám egy lány, és köszönetet mondott nekem a B.A.D.-ért. Amikor megkérdeztem, mit köszön, azt válaszolta: azelőtt heroinfüggő volt, a dal pedig megváltoztatta az életét, és soha többé nem nyúlt a szerhez. Eközben a B.A.D. szövegének köze sem volt a heroinhoz, fogalmam sincs, mit hallott benne... Akkoriban nem is igazán szívesen szembesültem ezzel, hiszen a felelősségemmel állt összefüggésben a dolog, márpedig mindenféle felelősség elől menekültem. Aztán évekkel később már azt mondtam: nem is próbálkoztam semmivel, de ez a lány leállt a heroinnal egy dalom miatt. Akkor mire lehetek képes, ha próbálkozom? És tonnányi ilyen sztorit mesélhetnék még. A színpadon állva nem feltétlenül vagy tisztában vele, micsoda hatást gyakorolsz az emberekre."

0825wasp4Az 1989-es The Headless Children új vágányra kormányozta a szerelvényt: nagyon más volt, mint a korai albumok, de az első lemez mellett én a mai napig ezt tartom a legkiemelkedőbb munkájuknak. A zenekar egy kevésbé jól elsült, a '90-es évek végén – nem kis mértékben a bevallottan az ő örökségükből is táplálkozó Marilyn Manson sikereinek hatására – beiktatott retro-horrorkanyart leszámítva nagyjából azóta is ezen a komolyabb nyomvonalon halad. A dolog abszolút működőképes, jók az újabb albumaik is, azt azonban – a tábor többségéhez hasonlóan – én sem igazán díjazom, hogy Blackie megtérése óta bizonyos régi dalokat egyáltalán nem játszanak élőben, így például az Animalt sem. Blackie: „A hitem miatt nem játsszuk soha többé a dalt, egyszerűen nem akarom, hogy a tizenhárom évesek ezt énekeljék. Ha később így akarnak cselekedni, az már az ő ügyük, de ahogy mondtam, nálam ez ma már hit és vallásos meggyőződés kérdése. Ez a nóta ma már egyike azoknak a régi dolgaimnak, amelyekre nem vagyok büszke. Hiszem, hogy azért vagyok itt, hogy valami nagyon konkrétat csináljak. Valaki egyszer megkérdezte, hogy akkor most átmentem-e rock'n'roll prédikátorba, amire azt mondtam, nem, de egyfajta követ vagyok. És minden, amit eddig csináltam, annak érdekében történt, hogy eljussak oda, ahol most tartok. Ma már nincs szükségünk a véres külsőségekre sem, mivel a korai időkben sem vették miatta az adást az emberek: a szemükkel hallgattak minket, és nem a fülükkel. Mi azt hittük, egyfajta absztrakt művészetben utazunk, amiben elrejtünk némi társadalomkritikát is, viszont utóbbit senki sem érzékelte, egyszerűen csak elintézték annyival a dolgot, hogy ez itt egy sokk rock-zenekar. Mi viszont sosem tituláltuk magunkat sokk rocknak, sőt, a mai napig határozottan elutasítom ezeket a besorolásokat."

Tökéletesen egyetértek Blackie-vel abban, hogy a W.A.S.P. az elejétől fogva messze több volt egyszeri horrorcirkuszi látványosságnál, bár azért értelmetlen lenne bárkit is megkövezni, hogy a mai napig is elsősorban a véres korai éra ugrik be neki a bandáról. Mint írtam, a csapat ma is jó albumokat készít, de az első lemez elsöprő erejét, öklelő durvaságát később már sosem tudták reprodukálni. Ez valószínűleg nem is cél, ez az éra már a múlté – amit azonban bármikor nagyon jó felidézni.

 

Hozzászólások 

 
#15 GTJV82 2020-05-21 12:52
Ez egy fantasztikus lemez, gyakorlatilag hibátlan. Nekem a spec. remaster van meg, rajta az Animal + 2 bónusz, imádom. :) Ezután a Last Command még hozta a szintet, az Inside... viszont sajnos tényleg harmatos.
Idézet
 
 
#14 Equinox 2019-01-27 21:09
Éveken át esküdtem erre a lemezre, ma is nagyon szeretem (Animal, LOVE Machine, Sleeping, Hellion, mind-mind nagy klasszikusok, de a Crimson Idolt tartom Blackie főművének. Látszik, hogy nagyon szereti a Who-t, a dobtémák konkrétan Keith Moon tribute-ok, de a WASP legkerekebb művének a kiforrott albumot tartom, felnőttem én is. Örök kedvenc ez is szó se róla, de egy ekkora dalszerző tehetség, mint Blackie ne csak agresszió, vérdobálás és szexuális tematikájú alapműveket tudjon már készíteni.
Idézet
 
 
+10 #13 Valentin Szilvia 2014-08-27 10:00
Idézet - pumpika666:
Idézet - Khold:
Imádom ezt a lemezt, mert tökös, vérbeli heavy metal \m/
Tulajdonképpen Alice Cooper metalizált változata.

Kár, hogy Blackie úr "megtalálta" a mindent megfertőző vallást, és ezért elveszítette a mágiát.

egyszer végre egy szakértő elmagyarázhatná már végre, hogy azért mert valaki vallásos lesz, akkor miért kell kimosni az agyát...blackie, mustaine, alice cooper...a singes cerkát nem említem, mert a szektájának nincs köze a valláshoz


Egyik függőséget lecserélik egy másikkal. Nincs ebben semmi különös.
Idézet
 
 
+5 #12 Palinkas Vince 2014-08-27 09:24
Idézet - pumpika666:
Idézet - Khold:
Imádom ezt a lemezt, mert tökös, vérbeli heavy metal \m/
Tulajdonképpen Alice Cooper metalizált változata.

Kár, hogy Blackie úr "megtalálta" a mindent megfertőző vallást, és ezért elveszítette a mágiát.

egyszer végre egy szakértő elmagyarázhatná már végre, hogy azért mert valaki vallásos lesz, akkor miért kell kimosni az agyát...blackie, mustaine, alice cooper...a singes cerkát nem említem, mert a szektájának nincs köze a valláshoz


Sokan az elvonókkal hozzák összefüggésbe, ott térítenek erősen. Végülis ha valakinek tényleg megvolt már minden nő, ital, drog, luxus, sok kapaszkodó nem marad. Azt nem tudom, Blackie volt-e rehab klinkán, de Alice Cooper meg Glenn Hughes biztosan, utóbbi is híres megtérő. Nikki Sixx mondjuk nem lett szentfazék a rehabon se :)

De az amerikai álszentség szempontjából is vicces ez az egész sztori, ld. a szenátor lánya sztorit, a PMRC-t és ne feledjük, hogy a híres Betty Ford klinikát is ki alapította és miért.

Cerka olyan szempontból kapcsolódhat ide, hogy a HIT is amerikai típusú egyház.
Idézet
 
 
+2 #11 Draveczki-Ury Ádám 2014-08-27 08:08
Idézet - pumpika666:
blackie, mustaine, alice cooper...a singes cerkát nem említem, mert a szektájának nincs köze a valláshoz

Blackie és Mustaine az egyik amerikai hitgyüli tagjai a sok közül, és akkor ezzel a válasz is megadatott a kérdésedre. ;)
Idézet
 
 
+14 #10 Charlie Firpo 2014-08-26 22:50
Ha már megtért művésznevet miért nem változtatott? Mondjuk Whitie Lawful? :D
A lemez egyébként 11/10 pontos.
Idézet
 
 
+3 #9 pumpika666 2014-08-26 22:04
Idézet - Khold:
Imádom ezt a lemezt, mert tökös, vérbeli heavy metal \m/
Tulajdonképpen Alice Cooper metalizált változata.

Kár, hogy Blackie úr "megtalálta" a mindent megfertőző vallást, és ezért elveszítette a mágiát.

egyszer végre egy szakértő elmagyarázhatná már végre, hogy azért mert valaki vallásos lesz, akkor miért kell kimosni az agyát...blackie, mustaine, alice cooper...a singes cerkát nem említem, mert a szektájának nincs köze a valláshoz
Idézet
 
 
+4 #8 kaffer 2014-08-26 20:47
Ez akkor, ott nagyot ütött !
Durva jó lemezt hoztak össze !
SONY kazettára felvéve a rádióból :)
Idézet
 
 
+10 #7 Zk 2014-08-26 20:24
Az első négy lemezük,úgy klasszikus ahogy van.Annó az Inside lemezzel ismertem meg őket,és elsőre betalált a zenéjük.
Köszi a cikket,élmény volt olvasni.
Idézet
 
 
+10 #6 Nűnű 2014-08-26 19:04
Én sem tudok választani ez és a Last Command között, nagyon jó mind a kettő.
Van egy nagy hibája a W.A.S.P.-nek:
beteszed a lejátszóba, és egy idő után elkezdenek sorakozni az albumaik a listában :)
Idézet
 
 
+3 #5 P.R. 2014-08-26 16:56
Hát nekem pedig a The Last Command album sokkal jobban tetszik.Szerintem egységesebb is és a számok is jobbak rajt.Az összes trackje klasszikus!
Idézet
 
 
+3 #4 Khold 2014-08-26 14:49
Imádom ezt a lemezt, mert tökös, vérbeli heavy metal \m/
Tulajdonképpen Alice Cooper metalizált változata.

Kár, hogy Blackie úr "megtalálta" a mindent megfertőző vallást, és ezért elveszítette a mágiát.
Idézet
 
 
+6 #3 BSND 2014-08-26 13:59
Ja, még annyit, hogy az újrakiadás bónuszaként szereplő Show No Mercy minden idők egyik legjobb "elsüllyesztett" száma (az Animal single-n volt rajta eredetileg, ha jól tudom). Egyébként érdemes lenne egyszer a legjobb bónuszként elpotyogtatott számok közül is egy listát összeállítani, nem egy ilyen van, ami üti a lemezre kerülteket. Pl. Bruce Dickinson - The Ghost Of Cain.
Idézet
 
 
+12 #2 BSND 2014-08-26 13:45
Ez a lemez sokkal, de sokkal jobb, mint az utána következő kettő. Szerintem ez és a Headless Children a banda két legjobb albuma.
A cikk szokás szerint fasza lett! Én például nem is tudtam, hogy Lawlessre rá is lőttek annak idején.
Idézet
 
 
+10 #1 queensryche999 2014-08-26 13:38
Mit mondhatnék? Kurva jó írás, élvezettel olvastam. Nálam amúgy a WASP azok közé tartozik, akiket már bőven felnőtt fejjel, utólag tudtam értékelni (korai lemezek). Anno valahogy nem "kattant be" a zenéjük a Ratt, Guns, Whitesnake, Metallica, Aerosmith, Skid Row és az akkoriban futó társaik mellett.(80-asok vége, 90-esek eleje.)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.