Shock!

november 13.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Vulture Industries: The Tower

vultureindustries_cÚgy veszem észre, a bergeni Vulture Industries csak mostanában kezd elmozdulni az underground média vakfoltjából, így nálunk sem igen lehetett olvasni ezidáig Bjørnar Nilsen e zseniális kis találmányáról. Pedig a Keselyűgyár immár évtizedes (sőt, ha a jogelőd Dead Rose Gardent is ideszámítjuk, tizenöt éves) múlttal bíró társulat, amely azonban még az avantgarde-ot is annak fonákján fogja meg, s így persze nem könnyítik meg a hallgató dolgát. Találkozásunk mégis szerelem lett első látásra, talán azért is, mert az idén – menetrend szerint – beígért, de meg nem érkező új Arcturus album hiányára már hosszú ideje keresek gyógyírt. Nem mintha a Tower csupán a várakozás nyűgét enyhíteni volna hivatott. Ez bizony egy igazi mestermunka.

Ha Norvégia, de főleg Bergen városa, akkor valószínűleg azonnal black metalra asszociálunk, és a sztereotípia ezúttal igazolja is magát. Csupán jelen albumot meghallgatva – az előzmények nem ismeretében – ez tűnhet akár félrevezetésnek is, hiszen e Torony már csak nyomokban tartalmaz echte feketefémet. A zenekar gyökerei azonban egyértelműen a legrútabb műfajig nyúlnak, és a produkció ma is letagadhatatlanul hordozza a black metal morbid atmoszféráját. Ezzel szemben az elkövetők manapság inkább egy kultikus szlovén/olasz avantgarde brigádot, a titokzatos Mr. Doctor által vezetett Devil Dollt hozzák fel legfőbb hatásukként (tőlük hallható is egy bónusz medley a limitált kiadáson), akik a '90-es évek fordulóján keverték roppant tudatosan a gótikus rock és a klasszikus zene szálait, erős vokális dominanciával. Ebben az énekhangban persze ott vigyorog Tom Waits és Nick Cave is, de tőlük tanulni sosem volt szégyen.

megjelenés:
2013
kiadó:
Season Of Mist
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Alapvetően billentyű-központú zenéről van itt szó, még akkor is, ha gyakran gitárok játsszák a zongorán született témákat is. Bár a frontember/billentyűs Nilsen megoldásai uralják a lemezt, a végeredmény mégis komplett zenekari teljesítményt mutat, szélsőségektől és túlzásoktól mentesen. A dalok megszerkesztettsége eleve klasszikus képzettségű zenészek jelenlétét feltételezi, mindenhol tudatosan felépített struktúrákkal és letisztult ívekkel találkozunk. A rengeteg megszólaló hang egyetlen koherens egésszé olvad össze, és az egyébként szintén nagyszerű egyéni teljesítmények inkább csak tudatos odafigyeléssel deríthetők fel. Ami mellett viszont képtelenség szó nélkül elmenni, az Nilsen elképesztő énekteljesítménye, ahogy fölényes magabiztossággal mozog a legkülönfélébb regiszterekben is. Ezzel együtt tud a Vulture Industries igazán magával ragadó lenni.

A zene karneváli jellege valahol tényleg az Arcturus maszkos korszakát juttatja eszünkbe, nem utánérzés szinten, hanem maga a produktum képes ott mozogni, ahová Garm és Sverd juttatta el különbejáratú black metalját a La Masquerade Infernale albumon. Ez pedig mindennél többet kell mondjon az avantgarde mégoly zavaros vizein hajózók számára, már csak azért is, mert ennél többet mondani e Toronyról igen nehéz. Hibájául is mindössze azt tudnám felróni, hogy számtalan hangulata mellett is túlságosan egyívású, egy tempójú zenét hallunk, melyen néhány In Vain módra felkarcolt, minden körülmények között maradandó dallam még talán elfért volna. Ezért és kiállásuk okán is gyakran eszembe jut Nilsenékről a Fleshgod Apocalypse, bár a stílus, de főleg a megközelítés itt egészen más.

A zenekari magot alkotó ötösön kívül érdemes szólni a további közreműködőkről, hiszen ez a lista is beszédes. Simon Futterlieb (Galar) szaxofonja és Gjermund Fredheim (Orkan) harmonikája szépen beleolvad a hangképbe, akárcsak Herbrand Larsen (Enslaved) vendégjátéka, aki már az előző lemezen is megfordult, ezúttal ráadásul a keverést is magára vállalta. A master Jens Bogren keze nyomát viseli magán, így lesz a Tower megszólalása legalább annyira erőteljes, mint amennyire részletgazdag. Az artworkért felelős Costin Chioreanu neve legutóbb a Grave-nél került elő, de említhetném az Aura Noirt vagy az Oranssi Pazuzut is, ahol utóbb egyaránt zseniális munkát végzett. A Lost Among Liars klipje szintén az ő számlájára írható remekmű, valahol a Steven Wilson-féle The Raven That Refused To Sing szintjén és hangulatában.

Bár az Ænigma tökéletességét nem találtam meg a Toronyban, ez mindenképpen az év egyik kiemelkedő alkotása, a legnagyszerűbb norvég avantgarde hagyományok folytatása.

 

Hozzászólások 

 
+6 #4 Koroknai Balázs 2013-12-22 11:46
Idézet - frincs:
Aki kedveli az ilyesmi zenéket, az az új Code lemezt ki ne hagyja!

mi sem hagyjuk ki ;)
Idézet
 
 
+6 #3 frincs 2013-12-22 11:34
Na, gondolom ezt már úgyse olvassa senki, de hát itt van helye.
Aki kedveli az ilyesmi zenéket, az az új Code lemezt ki ne hagyja!
Nekem nem ütött elsőre, viszont érdemesnek tűnt újbóli meghallgatásra. Az új énekes zseniális, amit eleinte elfedhet, hogy az ember beilleszti a 'többi hasonszőrű' közé: Kvohst, Vortex; meg hogy mintha alul lenne keverve kissé (szerencsére ezen harmadjára 'túllépett a fülem'). Beszarás, hogy miket énekel össze...
Idézet
 
 
+9 #2 mrataxi 2013-11-18 19:48
Aenigma nálam is nagyon beütött (10/10), a VI előző két albuma is (mindkettő 10/10), ez egyelőre nem taglózott le, de még csak kétszer bírtam rendesen odafigyelve végighallgatni, szóval még bármi lehet
Idézet
 
 
+9 #1 frincs 2013-11-18 18:52
Érdekes, ismerős volt a nevük (a legelső lemezüket anno - elvileg - hallottam), ezért letöltöttem egy jó ideje, aztán szinte azonnal töröltem is, mert amolyan Arcturus-os zenének tűnt (a színpadias, cirkuszos hangulata miatt), de az ott jelenlévő sötétség és átütő erő nélkül. Aztán olvastam a fickóval egy interjút, meg láttam a klipjüket, meg ahogy a Devil Doll dalt élőben adják elő. Főleg az utóbbinak a lelkes és elmebeteg előadása fogott meg. Úgyhogy újból le (meg a DD lemez is, bár kb. 1 éve azt hittem, hogy bőven elég nekem, h. meg van a Girl... Who Was Death tőlük), és az első dal már félig-meddig belém is ette magát. Viszont újabb két hallgatás után nem történt nagy változás, sőt azt sem érzem, hogy nagy potenciál van benne, csak még kusza az egész. Azért még próbálkozom, mert nem bánnám.
Más: sajnos az Aenigma tökéletességét én az Aenigmában sem találtam meg. Tényleg nem hallom, hogy mitől lenne olyan különleges.
Úgyhogy - avantgarde tekintetben - várom a Kosmopolist. A Solefaldban még nem csalódtam.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.