Shock!

március 25.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tom Morello: The Atlas Underground

tommorello_cThomas Baptiste Morello generációja egyik legzseniálisabb gitárosa. Ezer közül is azonnal felismerhető, egyedi stílussal bír, amit ráadásul úgy alakított ki, hogy jól hallhatóan mindent Jimi Hendrixtől, Jeff Becktől és Jimmy Page-től tanult ugyan, mégis bele tudott csempészni a játékába olyan sajátos elemeket, amitől ez az egész móka újszerűnek, frissnek és robbanásveszélyesnek tűnt – és tűnik mind a mai napig. Imádtam, amit a Rage Against The Machine-ben művelt, aztán nagykanállal faltam az Audioslave-beli munkásságát is, hogy kicsit kisebb hőfokkal ugyan, de azt is nagyon szeressem, amit a Street Sweeper Social Club kötelékében, vagy Bruce Springsteen mellett csinált. És ugyan a Boss sem ment soha a szomszédba némi kis politikai aktivitásért, de hát ő azért a fasorban sem volt soha Mr. Morellohoz képest, aki nemcsak a falig vitte el a balos állásfoglalást, hanem még azon is bőven-bőven túlment. És igazság szerint pont ez volt a bajom a Művész Úr szólóprojektjével, a The Nightwatchmannel is, mert azért aki a Harvardon diplomázott, az ne legyen már ennyire végtelenül demagóg.

megjelenés:
2018
kiadó:
Mom + Pop Music
pontszám:
4 /10

Szerinted hány pont?
( 27 Szavazat )

Az Atlas Underground – az első anyag a gitáros saját nevén – igazából a fentiek egyikéből sem következik. Mert Tommyboyt nyughatatlan vére ismét új utakra vitte, aminek az előszele már 2016-ban megérkezett. A Battle Sirenst azzal a The Knife Partyval követte el, ami jól csengő névnek számít EDM körökben, és ezt a rövidítést jól jegyezzük is meg, mert alapvető lesz! Electronic dance music, ennyit tesz a drága, és az instrumentális Battle Sirens pontosan az is lett, benne kábé egyetlen értékelhető Morello-riffel, kár, hogy azt meg a Red Hot Chili Can't Stopjából lopta (ez itt a nyitószám amúgy). És a gond az, hogy nem csak ez az egyetlen dal EDM, hanem bizony az egész lemez. Akad benne rap, helyenként talán némi funk is, de rock, na az például alsóhangon se. És igazából gitár is csak alig, ami azért egy gitáros szólólemezétől némileg meglepőnek tűnik. De komolyan, annyi effektet, meg loopot, meg az isten tudja mit pakoltak rá a jó Tom hathúrosára, hogy sokszor csak a háttérben szuttyog valamit, néha meg még ott sem (a Chris Cornell emlékére írt Every Step That I Take-ben például semmi ilyesmit nem hallok), más élő hangszer meg még mutatóba sem nagyon akad itt. Ami talán még mindig nem lenne akkora tragédia, ha a végeredmény jó lenne. De nem az.

Mert még az igazán „slágeresnek" szánt darabok (Rabbit's Revenge, We Don't Need You) is sokkal inkább idegesítőek, hogy az olyan sorscsapásokról, mint a Where It's At Ain't What It Is túlzás nélkül rave (!) ritmusa, már ne is beszéljünk. De az én idegrendszeremnek fölöttébb megterhelő volt a (talán) legnagyobb név Steve Aokival „megerősített" How Long house muzsikája is, bár ebben legalább a refrén tényleg jól sikerült. Akkor már sokkal jobb, ha finomabb húrokat pengetnek, mint például a Find Another Way-ben, vagy az igazán érdekes hangú K. Flay művésznevű dalnoknővel felvértezett Lucky One-ban. Ezek legalább tényleg tetszettek, mint ahogy a záró, Wu-Tang Clan-es cimborákkal felvett Lead Poisoning kemény rapje sem rossz, ami persze ugyanúgy a rasszista rendőrök által elkövetett túlkapásokról szól, mint kábé minden harmadik dal. De hát Morello nyilván nem tud lejjebb adni az éjjeliőr-attitűdből, ezen már fenn sem akadok.

Azon viszont igen, hogy nagy vigyorral olyanokat nyilatkozgatott, hogy az itt hallható gitárjáték napjaink válasza Hendrixre, meg kivételes, és eltér a bevett normáktól. Hát, az Atlas Underground ismeretében ilyet épeszű ember nem nagyon jelentene ki, úgyhogy gondolom, csak viccelt. Mert az igazság az, hogy Tom Morello ezen a lemezen elvesztette gitáros jellegét, én pedig nagyon sajnálom a dolgot.

 

Hozzászólások 

 
#3 Horváth Attila 2019-03-01 10:48
Idézet - Codename333:
szerintem manapság amit művészi szabadságnak és útkeresésnek hívunk a zenén belül -többnyire borzalmas dolgokat szült és adott nekünk.Pl LULU kurva..... Ez is iylen....felfoghatatlanu l banális az egész lemez.Ha nem tudnám h Morello csinálta kiröhögném.Így csak sajnálkozok és nem értem....Mondjuk Morello leglaább nem hírdeti élete legjobb dolgaként széles vigyorral


Nekem pont fordítva van. Azért nevetem ki, mert Morello csinálta. Ha nem így lenne, akkor maximum továbbpörgetném , hogy ez a zene nem nekem szól. De így, ez több mint nevetséges. Értékelhetetlen .
Idézet
 
 
#2 Codename333 2019-02-28 18:22
szerintem manapság amit művészi szabadságnak és útkeresésnek hívunk a zenén belül -többnyire borzalmas dolgokat szült és adott nekünk.Pl LULU kurva..... Ez is iylen....felfoghatatlanu l banális az egész lemez.Ha nem tudnám h Morello csinálta kiröhögném.Így csak sajnálkozok és nem értem....Mondjuk Morello leglaább nem hírdeti élete legjobb dolgaként széles vigyorral
Idézet
 
 
#1 Chris92 2019-02-28 11:05
Csak bele-belehallgattam de tényleg borzalmas. Morello-t a Rage miatt mindig is szeretni fogom, de az Audioslave óta nem volt köze zeneileg épkézláb projekthez.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.