Shock!

július 24.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Therion: Leviathan III

therion_cBefejezéséhez érkezett Christofer Johnsson 2021-ben indított monumentális projektje, a Leviathan. Ez az az anyag, amit a zenekarvezető/főnök bevallottan a rajongói elvárások mentén rakott össze, és amit jó érzékkel nem egyben – ellentétben a Beloved Antichristtal –, hanem három kezelhető méretű részben szabadított a világra. December 15-én megérkezett tehát a Leviathan III, ezzel pedig ismét lezárult egy korszak, véget ért egy nagyszabású projekt, de biztos vagyok benne, hogy Johnsson már régi kitalálta, melyik irányba fordul majd a Therion következő anyagával. A magam részéről pedig azt remélem, olyan messzire azért nem kalandozik el a Leviathan vonalától.

Aki szerint a death metalos Therion volt csak a jó (nem, nem volt az), annak ez a trilógia sem hozhatta vissza a lelkesedését, aki viszont a Thelivel kezdődő, legklasszikusabb korszakukat szereti, mondjuk úgy a Lemuria / Sirius B duplával bezárólag, annak biztos, hogy semmi nem dobogtatta úgy meg a szívét az elmúlt húsz évben, mint a mitikus tengeri szörnyről elnevezett albumtriász. Ráadásul, ahogy az a jól felépített alkotások esetén lenni szokott, itt is a végén jön a csattanó, hiába szerettem ugyanis az első és a második részt is (mai fejjel az elsőt azért jobban), a befejező epizód egyértelműen jobb mindkettőnél.

megjelenés:
2023
kiadó:
Napalm
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 19 Szavazat )

A régi cimborák közül nem csak az első részen már felbukkant Mats Levén, illetve a másodikon szereplő, sajnos csak doboló Snowy Shaw van itt megint, hanem az a Piotr Wawrzeniuk is, aki dobosként kezdte anno a bandában, de a Thelihez már énekesként is sokat hozzátett. Ezen arcokat összegyúrva a diszkográfia legsikeresebb lemezeinek hangzásvilágával, nyilván egy minden ízében kellemesen nosztalgikus Theriont kapunk, ami már önmagában is fél siker. Ennél viszont jóval többről van szó, hiszen a Leviathan III-ra kifejezetten erős dalokat pakolt össze a maximalista zsarnokként aposztrofált, de egyébként egyetlen doboscserét leszámítva zenekarát bő egy évtizede változatlan felállásban működtető Christofer.

A Ninkigal kapásból olyan meggyőző indítás, mint a Typhon volt anno, szépen ellenpontozzák benne a magasztos kórusok és a könnyedebb szoprán énektémák a hörgős férfi vokalizálást. A kettes Ruler Of Tamag akusztikus indításával és visszafogott női énektémáival kifejezetten szép, aztán megérkezik egy jó értelemben vetten tipikus Therion-riff, illetve kórustéma, mi pedig kapásból valahol a Secret Of The Runes környékén találjuk magunkat. Mondanom sem kell talán, mekkora közönségkedvenc lesz ez a dal koncerteken. A hétperces An Unsung Lament hammondos hard rockként indul, de a legelejétől ott vannak benne azok a keleties kis díszítések, amik therionossá teszik, egyes riffjei pedig egyenesen a Lepaca Kliffoth-korszakot idézik. Egyértelműen a legváltozatosabb darab a lemezen, úgy zeneileg, mint az ének/kórustémákat illetően.

A Leviathan III kifejezetten izmosan indul tehát, de szerencsére később sem fullad ki. A középtempós, menetelős Ayahuasca hozza el a korong egyik legfogósabb refrénjét, és papíron csaknem nyolcperces játékideje ijesztő lehet ugyan, mégsem fekszi meg az ember gyomrát. Már csak azért sem, mert a végére illesztett melankolikus, éteri részben tök jól hozza vissza a Theli hangulatát: nyilván az sem véletlen, hogy Piotr Wawrzeniukot épp erre a nótára hívták vissza. A gyors Baccanale azoknak fog igazán kellemes perceket okozni, akiknek a The Wild Hunt meg a Wine Of Aluqah volt anno a nonpluszultra. A What Was Lost Shall Be Lost No More-ban a 2009-óta a bandából kirobbanthatatlan Thomas Vikström énekel szólót, és bár az ő hangját is szeretem, ezek a témák üvöltenek Mats Levénért. Amennyire emlékszem, a spanyolos tematikájú, temperamentumos Duende újdonságot jelent a csapat fegyvertárában, de remekül működik, akárcsak a rövidke, a nagy finálé felvezetéseként szolgáló Nummo, a záró, doomosan hömpölyögve induló Twilight Of The Gods pedig fel is teszi az i-re a pontot a mindig zseniális Matsszal. Ahogy a dal, illetve az egész lemez utolsó sora mondja: new era had arrived.

Kíváncsian várom, ebben az új korszakban mivel rukkol majd elő a Therion!

A Therion március 12-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#14 AngelusH 2024-03-14 14:30
En a Theriont a Theli lemezzel ismertem meg, amikor kijott. Rongyra hallgattam. Zenei izlesem fejlodeseben meghatarozo pont volt. Jo reg nem vettem mar elo (epp ideje lenne ujra izlelgetni). Aztan ahogy tudtam sporolgatni az uzsonna penzembol, ugy szerezgettem be a korabbi lemezeket is. Akkoriban elegge erezheto volt a Celtic Frost hatas is. Lepaca Kliffoth, Symphony Masses mind kivalo alkotasok. A Beyond Sanctorum is. Of Darkness tenyleg fapados. Vovin mar elegge limonade, de a polcrol nem hianyozhat. Ellenben ami utana jott az ujra igen magasra emelte a zaszlot. CD Pinceben sikerult megcsipnem a fekete barsonyos Deggial CD-t. Lelkesedesem toretlen maradt egeszen a Gothic Kabbalah lemezig. Hianyzik e a horges? Fene tudja. Igen is, meg nem is. Sok korszakbol lehet valogatni. Az talan kar, hogy a mester teljesen egyedul kell vigye a bandat. A Therion mar reg megszunt igazi zenekar lenni. Barki lecserelheto. Johnsson se biztos jokedveben mukodteti igy. Regi interjuban beszelt is rola, hogy a Theli lemezig bezarolag mennyire megbizhatatlan es komolytalan figurak voltak a zenekarban.
Idézet
 
 
#13 Thasaidon 2024-03-12 01:11
Valamit csak tudhat a Therion, hogy még még 30 évvel a hörgés letétele után is felvillan a vita arról, hogy mi volt az "igazi" korszaka. :-) A Beyond Sanctorumot imádtam és mind a mai napig jó lemeznek tartom. Az utána következő hörgősöket valamivel kevésbé, viszont a Thelitől a Gothic Kabbalah-ig terjedő időszak a szememben egyetlen folyamatos aranykor. Aztán a Sitra Ahrával elkezdtek érdektelenné válni. A Leviathan-trilógia is kicsit egybefolyik, de azért vannak mindhárom lemezen igen vagány pillanatok, Lelkesen nézek a koncert elébe, amire már pusztán azért is elmegyek, mert a 10. Therion-koncertem, és ki nem hagynám. De néhány tételt kifejezetten jó zájízzel is hallgatok az új anyagokról.
Idézet
 
 
#12 hároméves férfi 2024-01-08 19:37
Na akkor az én teóriám.
Az Of Darkness tényleg fapados, onnantól viszont elementáris erejű fejlődésen ment át a zenekar lemezről lemezre úgy, hogy atomjó hangulatú, izgalmas és sötét albumokat tettek le pár év alatt. Nem a keménység meg a metál a lényeg, hanem a lendületes kreativitás, ami még nem volt megtámogatva végtelen mennyiségű anyagi forrással, így a későbbiekben gyorsan felszínre kerülő megalománia és ízléstelenség még egyszerűen nem kaphatott teret. A szerényebb keretek ebben az esetben jó szolgálatot tettek a zenekarnak, ami véleményen szerint a Vovinnál lépett át egy vonalat: jöttek a gigászi kórusok, a komplett szimfonikus zenekarok, a teljesen iránytalan maskarák a zenekartagokon és olyan arcok, mint Észak-Európa legnagyobb ripacsa, Snowy Shaw. Lehet ezt zeneiségnek is tekinteni, nekem viszont nagyjából olyan érzésem van a Therionnal kapcsolatban a Vovin óta, mintha Havasi játszana metált. Tökéletes parasztvakítás valódi tartalom nélkül, lebutított, totálisan alapra vett dobolással és gitározással, ami kb. egy Accept kopizenekarnak is kellemetlen lenne. Langyos, lapos, elfáradt.
Idézet
 
 
#11 Equinox 2024-01-08 19:04
Szerintem meg a Thelitől felfelé igazán érdekes a Therion. Azt nem állítom, hogy végig, de 2007-ig biztosan. Onnan már azért hullámzik, de olyan másdvonalas demós svéd death metal lemezekre mint Of Darkness meg Beyond Sanctorum, nem tudom, hogy lehet ekkora dicséreteket mondani. Egyszerűen demós ötletektől hemzsegő sokadvonal. Nem véletlen húzza az orrát Jönsson, amikor arról kérdezik. Még a Black Rose klipes sláger (amit régen milyen kibaszott keménynek találtam) elég fapados.

A Theli, Secret of the Runes, Sirius B, Lemuria, Gothic Kabbalah sorban zeneiség is van, slágerek is, jól is szólnak, jó énekesekkel dolgoznak, stb stb. Oké nem elég metal, mert nem vernek szögeket az angyalok holttestébe, de hát nem csak erről szól a metal, még az extrém metal sem.

II-es és III-as Leviathant nem hallgattam, az első egész jó volt, de azért a klasszikus korhoz (96-07) nem ér fel.
Idézet
 
 
#10 Légyölő Gabóca 2024-01-08 18:11
Beszállva a vitába, ami a lemezeket illeti... Én inkább azt mondanám, (majdnem) minden korszakukban voltak kiemelkedő dalaik (pl a the blood of kingu nem az első 5 lemezen található, mégis odaszab), de nagyon sok a (számomra érdektelen) töltelék.
Idézet
 
 
#9 janomano 2024-01-08 16:12
Idézet - Bjorn:
Szerintem a Theli lemezig BEZÁRÓLAG volt csak érdekes a Therion. Utána totál beálltak egy vonalra és alig lehet megkülönböztetn i a lemezeiket.


Az első három sem különbözik markánsan, csak hangzásilag.
Idézet
 
 
#8 Tulus 2024-01-08 16:03
Örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel :)
Idézet
 
 
#7 hároméves férfi 2024-01-08 12:52
Idézet - Bjorn:
Szerintem a Theli lemezig BEZÁRÓLAG volt csak érdekes a Therion. Utána totál beálltak egy vonalra és alig lehet megkülönböztetn i a lemezeiket.


+1
Idézet
 
 
#6 Bjorn 2024-01-08 08:57
Szerintem a Theli lemezig BEZÁRÓLAG volt csak érdekes a Therion. Utána totál beálltak egy vonalra és alig lehet megkülönböztetn i a lemezeiket.
Idézet
 
 
#5 deathjani 2024-01-07 13:22
"Aki szerint a szimfónikus Therion volt csak a jó (nem, nem volt az)"...no kérem, ez egyből jobban hangzik.
Idézet
 
 
#4 Légyölő Gabóca 2024-01-07 12:34
Jó írás volt ahhoz, hogy kedvet kapjak... No, majd meglátjuk, milyen hatást ér el. Az biztos, hogy a tegnapi Royal Republic dal új kedvenc lesz a munkában egy időre. :D
Idézet
 
 
#3 Anomander 2024-01-07 12:23
Én az említett Therion korszakot kifejezetten szeretem, szóval bejön a trilógia is. Nem állítom, hogy mindennap hallgatom, de kifejezetten jól esik, amikor igen. Eddig az első lemez tetszett a legjobban, de ez a harmadik is tényleg ígéretes. Horribile dictu, még a tavaszi koncertet is várom.
Idézet
 
 
#2 Tulus 2024-01-07 11:29
De bizony, a Therion Death Metal lemezei voltak a jók.

A többi unalmas.
Idézet
 
 
#1 TuZo 2024-01-07 10:11
Mostohafiú nekem ez a Therion. Mint sokan, én is lelkesedtem a 90-es évek közepi dolgaikért, amelyek idővel megkoptak. Nemrég újra próbálkoztam a Vovinnal például, de némi jóleső nosztalgián kívül mást nem mozdított meg bennem. A Secret viszont mai napig rendszeresen előkerül, és ez a Gothic Kabbalah első részére hatványozottan igaz. Ennek a trilógiának most nekifutok, hátha nem tűnnek el előlem újra.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.