Shock!

február 25.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Therion: Leviathan

therion_cChristofer Johnssonról sok mindent el lehet mondani, de az vitathatatlan, hogy a Therion-vezér mindig is a saját feje után ment. A kezdeti Celtic Frost-hatású death metal zenekarból a Thelivel operás szimfo-metálba váltott, majd ezen új stíluson belül is meglehetősen bátran kalandozott az évek során. Számomra pedig ezek a kitérők a legutóbbi lemezig kifejezetten jól is működtek: a sötétebb Lemuria / Sirius B kettősét ugyanúgy simán bekajáltam, mint a Les Fleurs du Mal sanzon-átiratait. A 2018-ban megjelent, extra-grandiózus Beloved Antichrist viszont megfeküdte a gyomromat; ennek oka pedig nem is elsősorban a szinte befogadhatatlan terjedelem volt, hanem az, hogy egész egyszerűen nem találtam a megalomán dalfolyamban semmi kiugrót, semmi olyasmit, ami segített volna legalább átevickélnem a végeláthatatlan középtempókon.

megjelenés:
2021
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 30 Szavazat )

Fogalmam sincs, végül mennyire lett sikeres a Beloved Antichrist, de tény, hogy a friss Leviathant már jó előre úgy harangozta be a főnök, mint amivel szánt szándékkal igyekeznek a rajongótábor kedvére tenni. Ezúttal tehát Christofer bevallottan nem a saját feje, hanem a közönség elvárásai után haladva írta meg a lemezanyagot, és ez egyértelműen hallatszik is. Kezdeném ott, hogy a Leviathan mindössze 45 perc, ami épp az előző lemez hosszának negyede, így már csak a játékidő is megment minket attól, hogy belefulladjunk a korongba, mint elődje esetében többek között velem is történt. A tömörebb, direktebb megfogalmazás eleve hatalmas piros pontot ér, ráadásul Christofer nem a levegőbe beszélt, amikor slágerparádét ígért. Mindezt persze nem szó szerint kell érteni, de elvitathatatlan, hogy a Leviathannal a csapat visszatért az aranykorhoz, azaz a '90-es évek végén megjelent lemezeinek hangzásvilágához és hangulatához. Annak ellenére, hogy számomra a már említett Lemuria / Sirius B kettőse a legnagyobb kedvenc, kétségtelen, hogy a csapat aranykora az 1996-2000 közötti évekre, azaz a Theli, Vovin és Deggial lemezek idejére tehető. Az új cucc pedig pontosan ebbe a korba is repíti vissza a hallgatót. Azaz, ha valaha is szeretted a Theriont, a Leviathannal tényleg nem hibázhatsz, még akkor sem, ha olyan korszakos slágerek azért nem születtek most sem tömegével, mint a To Mega Therion, a Wine Of Aluqah vagy a Seven Secrets Of The Sphinx.

Viszont ezzel együtt is elvitathatatlan, hogy a Leviathannak megvannak a maga nagy pillanatai: engem már a rég hallott módon direkt indítású The Leaf On The Oak Of Farral meggyőztek. A kifejezetten súlyosan kezdődő dalban Rosalia Sairem leginkább a Les Fleurs sanzonjait idéző énekdallamai elsőre kicsit furcsán hatnak, de a nagyívű kórusok érkeztével igazi Therion-sláger válik belőle. A kettes Tuonela a Therion-újonc Marco Hietala miatt érdekes, akinek karcos hangja nem feltétlenül passzol ide, a végeredmény mégis kifejezetten fogós. Tekintve, hogy a digipack kiadáson ez a tétel nem kevesebb mint öt verzióban szerepel, feltételezem, hogy Christofernek igen komoly tervei vannak vele. A címadó masszív Theli-hangulatot árasztó darab, melyben férfi szólóének egyáltalán nincs: a kórus, illetve Lori Lewis és Chiara Malvestiti szopránjának felelgetése uralja. A felváltva németül és angolul megszólaló Die Wellen der Zeit azért érdekes, mert zenéjét a bőgős Nalle Pahlsson írta, szövegét pedig egy bizonyos Per Albinsson jegyzi, azaz meglepő módon egy olyan dal is felkerült a lemezre, melyhez elvileg Johnssonnak semmi köze.

A Leviathan és a Die Wellen melodikusabb pillanati után külön jólesik, hogy az Azi Dahaka ismét egy gyors, azonnal ható dal, mely a Vovin hasonló témáit juttatja eszembe: hatalmas közönségkedvenc lesz belőle, az biztos. A kellemesen ismerős indítású Eye Of Algol súlyos középtempóval folytatja a sort, szintén a legszebb Therion-hagyományok szellemében, majd érkezik a Thomas Vikström által jegyzett, epikus, filmzenés Nocturnal Light. Szerencsére a lemez vége is igencsak masszív: az ökölrázós, full metal Great Marquis of Hell talán mind közül a legjobb refrént hozza, a Psalm of Retribution pedig már csak Mats Levén zseniális éneklése miatt is csúcspont. Az El Primer Sol klasszikus Therion-galopp, majd a mesélős Ten Courts Of Diyu teszi fel az i-re a pontot.

Diehard rajongók számára külön csemege, hogy Lori Lewis és Mats Levén mellett felbukkan még egy régi ismerős a lemezen: Snowy Shaw ezúttal ugyan (sajnos) nem énekel, de dobolása öt tételben is hallható. És ha már Snowy szóba került, egy komoly hiányossága azért van az anyagnak: míg a női oldalt öt kiváló szólóénekes is erősíti, addig Marco és Mats egy-egy tételét leszámítva valamennyi szám férfiszólamaiért egyedül Thomas Vikström felelt. Thomas persze tökéletesen illik a csapatba (nem hiába stabil tag már vagy egy évtizede), de ettől függetlenül mindenképpen jót tett volna a Leviathannak rajta kívül még egy-két férfi énekes. Vagy ha legalább Mats Levén több teret kap. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a Leviathannal Christofer abszolút kiköszörülte a legutóbbi lemezzel ejtett csorbát: méltó módon idézte meg a Therion legnépszerűbb korszakát.

 

Hozzászólások 

 
#18 G. Gurdijeff 2021-02-11 12:59
Eladták magukat! A demot még hallgatttam...

Végre valami Therion, a Gothic Kabbalah óta (nálam az 5/5) ezt vártam!
Idézet
 
 
#17 vén trottyos 2021-02-11 09:31
giccs
Idézet
 
 
#16 fehérfarkas 2021-02-10 20:06
Idézet - Asidotus:
Többen írták a Great Marquis of Hell-t
Annak a fő dallama konkrétan az első Hammerfall címadó dala, a Glory to the Brave, picit felgyorsítva
Nekem is nagyon tetszik a Leviathan, rég nem voltam oda ennyire Therion lemezért



Ez az egyik kedvenc számom, és egyből feltünt, hogy valahonnan ismerős a refrén dallama :)

De az egész lemez nagyon tetszik.
Idézet
 
 
#15 skyforger 2021-02-09 19:50
Szerintem a 45 perc hosszúság pont jó, ezt most nem kellett nyújtani, jól sikerült.
Idézet
 
 
#14 theli 2021-02-09 19:03
Az előző operát nem szerettem, de ez bejön 10/10
Idézet
 
 
#13 Asidotus 2021-02-09 11:52
Többen írták a Great Marquis of Hell-t
Annak a fő dallama konkrétan az első Hammerfall címadó dala, a Glory to the Brave, picit felgyorsítva
Nekem is nagyon tetszik a Leviathan, rég nem voltam oda ennyire Therion lemezért
Idézet
 
 
#12 Páhán Sándor 2021-02-09 07:04
Kövezzetek meg, de nekem ez az album most nagyon bejön. Lehet, hogy egy picit elfogult vagyok a zenekarral szemben, eléggé nagy kedvencem a csapat, de nálam eddig ez simán az év albuma! Bár még csak február van. Anno a Theli és a Lemria/Sirius B páros között úgy éreztem hogy nem tudnak hibázni. Nagyon szerettem azt a korszakot. Az után mégis úgy éreztem, hogy valami elromlott, az utána jövő albumaikért egyszerűen nem tudtam lelkesedni. Már le is tettem arról, hogy nekem Therion album valaha tetszeni fog, aztán ez az album hirtelen beütött. Bár szerintem csak több hallgatás után jönnek ki az album finomságai, így adni kell neki egy pár esélyt. Szerintem ezúttal nagyon kerek egész album született, nagyon fogós dallamokkal, és nagyszerű atmoszférával. Nem tudom, hogy köze van-e Marko Hietala vendégszereplés éhez, de én egy két számból a Nightwisth hatását véltem kihallani, sőt a Great Marquis Of Hellről meg az Andy Deris-es Helloween ugrott be. De ezek szerintem abszolút nem zavaró dolgok, mert a végeredmény így is elég Therionos lett. Ha negatívumot kellene az Albummal szemben felhozni, akkor azt tudnám megemlíteni, hogy a kevesebb néha több, lenne. Tudom, hogy a zenekarnak védjegye a bombasztikus kórus és a nagy zenekari kíséret, de én úgy érzem, hogy egy két helyen már egy picit sok, a kevesebb több lett volna. De ezekkel az apró negatívumokkal együtt is nálam az év albuma. Szóval ha az albummal a régi rajongók vissza édesgetése volt a cél, nálam ez maximálisan működött.
9/10
Idézet
 
 
#11 Anomander 2021-02-08 23:23
Ez jó lett! Kicsit féltem tőle, de tényleg a Therion megfelelő korszakához kanyarodott vissza Christopher. 1-2 dalnál volt olyan érzésem hogy nem annyira a rájuk jellemző, kicsit borongós hangulatú zenét hallom, hanem inkább - nincs rá jobb szavam - kommersz szimfonikus metált, de ez sem feltétlenül baj. Nem is vártam tőlük Lemuria/Sirius B szintű alapművet, szóval elégedett vagyok. Nyolc pont megvan.
Idézet
 
 
#10 Kybass 2021-02-08 23:12
Így van, egész korrekt. A Lemuris/Sirus B-nél még alig észrevehető, aztán a Gothic Kabbalah után felgyorsuló lecsúszáshoz képest egész élvezhető. De nem Theli, Vovin, Deggial vagy Secret of the Runes.

Lemiria és Sirius B, természetesen.
Idézet
 
 
#9 Kybass 2021-02-08 20:03
Idézet - Equinox:
Tök rendben van az album, azért nem egy Sirius meg Lemuria, ollyan korszakalkotó mint a Theli szintén nem lesz, de élvezetes.

A Great Marquis of Hell meg kiköpött Rhapsody. Elsőre csak annyi esett le, hogy power metalos, másodikra beugrott, hogy ez bizony Turilli művek 97-2002. Ha nem tudnám, hogy nem az, azt mondanám, hogy feldolgozás.


Így van, egész korrekt. A Lemuris/Sirus B-nél még alig észrevehető, aztán a Gothic Kabbalah után felgyorsuló lecsúszáshoz képest egész élvezhető. De nem Theli, Vovin, Deggial vagy Secret of the Runes.
Idézet
 
 
#8 Kybass 2021-02-08 19:54
Idézet - Tulus:
Amióta nem Death Metal-t játszik a Therion, azóta unalmas a zenéje..


A demók még jók voltak.
Idézet
 
 
#7 Equinox 2021-02-08 16:04
Tök rendben van az album, azért nem egy Sirius meg Lemuria, ollyan korszakalkotó mint a Theli szintén nem lesz, de élvezetes.

A Great Marquis of Hell meg kiköpött Rhapsody. Elsőre csak annyi esett le, hogy power metalos, másodikra beugrott, hogy ez bizony Turilli művek 97-2002. Ha nem tudnám, hogy nem az, azt mondanám, hogy feldolgozás.
Idézet
 
 
#6 Tulus 2021-02-08 14:42
Amióta nem Death Metal-t játszik a Therion, azóta unalmas a zenéje..
Idézet
 
 
#5 Adam 2021-02-08 12:28
Be kell ismernem, hogy korábbi, felületes meghallgatásom után elhamarkodott véleményt alkottam. Nem borzalmas, hanem egész hallgatható lett a lemez. Többször is lejátszottam már, igaz egy dal sem maradt velem egy percig sem, egy dallamot nem tudok felidézni belőle, és egyáltalán nem vágyom rá, hogy hallgassam. Ha mégis elindítom (bármiért is), akkor viszont kellemes. Csak így tovább!
Idézet
 
 
#4 Thasaidon 2021-02-08 10:56
Nem is tudtam, hogy a Die Wellen-t a basszeros írta. Az is kifejezetten erős tétel a lemezen. Annyira azért szerintem nem kell ezen meglepődni; bár Christopher kétségkívül maga a Therion, ő nem egy Akerfeldt-szintő önfejű művész, nem idegen tőle, hogy a társai kreativitásának is teret adjon. A Gothic Kabbalah-n ez történt, és -- lehet, hogy kisebbségben maradok ezzel a véleményemmel, de -- az eredmény kifejezetten meggyőző lett. Bocsi, a töredezett beírásokért, az előző kommentet első lelkesedésből írtam, azután olvastam végig a cikket. :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.