Shock!

december 11.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Starmen: Starmenized

starmen_cRitkán találkozik az ember olyan képregényeket idéző lemezborítóval, mint amilyennel az ismeretlen skandináv vizeken vitorlázó Starmen zenekar riogatja/lelkesíti követőit. Aki pedig „a legújabb svéd hard rock szenzáció" reklámszöveget rá meri tenni a borítójára 2023-ban, azt már szinte meg kell dicsérni a bátorságáért, hiszen az efféle promóciós szöveg a neandervölgyi emberek idején is vérciki volt, nemhogy manapság, amikor minden második egyházasdengelegi sarkon belebotlik a mit sem sejtő járókelő egy őstehetségbe. De rögtön megváltozik minden, ha tudatosul az emberben, hogy a Starmen eredetileg viccbandaként kezdte, s az eddig megjelent három lemezükön gyakorlatilag a '70-es és '80-as évek klasszik rockzenéit majmolták. Gyanítom, hogy a hülye nevű zenekarok versenyén is előkelő helyezést érnének el a nyilvánvalóan Paul Stanley-re utaló névvel, azonban most még ezt is sikerült alulmúlniuk az ennél is hülyébb, friss lemezcímmel.

megjelenés:
2023
kiadó:
Melodic Passion
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Persze van az az örökbecsű mondás, hogy ne ítélj a külső alapján, így jómagam is könnyen el tudtam engedni a tréfás feliratot, főleg, miután felfedeztem a klasszikus KISS-maszkokat idéző arcfestésben feszítő bandatagokat. Először nyilván azt gondoltam, hogy ők is csak egy tizenkettő-egy-tucat ökörködős banda, akik gúnyolódnak Gene Simmonsszékon, azonban amikor először meghallottam Kristian Hermanson orgánumát, éreztem, hogy KISS-rajongóként nekem ez tetszeni fog. Ráadásul komolytalankodásnak sincs semmi nyoma, leginkább KISS-jellegűen nyers és dallamos hard rock a játék neve, saját nótákkal, Hermansont pedig olyan hangszínnel áldották meg, mintha magát a fénykorát élő Stanley-t köpték volna újra az ember orra elé. De olyannyira, hogy amikor a magasabb tartományokba mozdulnak az énektémák, szinte megtévesztő a hasonlóság. Na, nekem több se kellett, hisz Stanley-t óriási énekesnek tartom és imádom minden megmozdulását, s ezek után alapvetően már csak egy kérdés motoszkált a fejemben: vajon tudnak-e akkora gigaslágereket is írni, mint annak idején a KISS? A válasz természetesen vegyes, de ez már jó jelnek számít. Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy KISS-tribute bandaként is működnek, hiszen ilyen adottságokkal simán megélnének belőle. Lehet, hogy így is van, csak nem verik nagydobra.

A KISS-párhuzam talán a Tears Never Dry-ban tűnik a legegyértelműbbnek, itt először azt gondoltam, hogy talán tényleg a maszkosok frontembere vendégeskedik a dalban, amikor Kristian elkezdte egy oktávval magasabban énekelni a verzét, de egyébként maga a nóta – Rockstar tesójával egyetemben – akár még a Creatures Of The Nighton is szerepelhetne. Eddie Van Halen-féle fingerpicking riffel indítják amúgy a lemezt a Liar képében, ami nem annyira egyértelmű KISS, de később is akadnak olyan tételek, amelyek azért némileg kilógnának a New York-i sztárok stílusjegyei közül. A Radioactive például inkább arra a fajta, régisulis melodikus muzsikákból táplálkozó, modernebb dallamrockra hajaz, mint amilyeneket az utóbbi H.E.A.T- és Eclipse-lemezeken is hallottunk, illetve a lendületesebb Just A Stranger, valamint a Word Up (We All Breed Red) is inkább az egykori Sunset Strip-bandákat idézi. Ez persze nem baj, mert egyébként a nóták nagyon rendben vannak. Akad azért közöttük némi tucatrock is abból a fajtából, amilyet mostanában Magnus Karlsson vagy a frontierses olasz törpe szokott elkövetni, ilyen például a Renegade Jenny, de ezt legalább megmenti Andreas Lindgren fincsi szólója. Stadionokba megálmodott refrénjével a Black Moon Rising viszont nagyon érdekes elegy: nekem mindig úgy tűnik, mintha Stanley énekelne Night Rangert, és az egyébként nyomokban Whitesnake-ízű, lírai I Die For You-val sem vallanak szégyent, pedig nem titok, hogy ezt is klisékből ragasztották össze, mégis valamiért működik, s nem a vállamat ráncigálom, ahogy ez mostanában néha szokás. A végére maradt, a Def Leppard hőskorát (is) megidéző címadóval is visszakanyarodnak az arénahimnuszok világába, amellyel persze ismételten arra motiválnak, hogy előkapjam a régi Kiss-albumokat.

Ha képes vagy elengedni a sokszor plágiumnak is beillő kapcsolódási pontokat, meg azt, hogy John Hector dobjait itt is szokás szerint elcseszték, s inkább a potenciált és az újabb szórakozási lehetőséget fedezed fel a skandinávok produkciójában, tégy velük egy próbát, mert csupán az erős dalok alapján is megéri. De akkor se hagyd ki, ha Stanley legutóbbi soul-projektje annyira nem nyerte el a tetszésedet és inkább az anyabanda stílusa fekszik, mert kis túlzással ez tulajdonképpen egy hőskori igényeknek megfelelően megírt, dallamosabb és modernebb KISS-lemez, amelyet (még) nem a mesterséges intelligencia alkotott, hanem hús-vér zenészek.

 

Hozzászólások 

 
#4 Levus 2023-11-22 10:50
Idézet - The_Sentinel:
A kettes Lost Horizon szintén tök jó volt szerintem, a visszafogottabb hangvétel ellenére is.

Az énekesüket, aki Ethereal Magnanimus néven futott, amúgy Daniel Heiman-nak hívják, és újabban két görög bandában, a Sacred Outcry-ban és a Warrioir Path-ban énekel. Ha a LH tetszett, akkor ezeket is ajánlom.


Köszi a tippet, meg fogom lesni őket!
Idézet
 
 
#3 bogar 2023-11-22 09:45
Nagyon köszi ezt az ismertetőt!
Feketeöves KISS rajongóként ez nekem nagyon bejön. Egy kicsit talán erős a kiköpött Stanley párhuzam, de tény, hogy a fickó az ő hangján nőtt fel, de nekem az beúszik, hogy egy fénykorában élő Stanley ezt mennyivel jobban énekelné!
Még egyszer köszi!
Idézet
 
 
#2 The_Sentinel 2023-11-21 13:44
A kettes Lost Horizon szintén tök jó volt szerintem, a visszafogottabb hangvétel ellenére is.

Az énekesüket, aki Ethereal Magnanimus néven futott, amúgy Daniel Heiman-nak hívják, és újabban két görög bandában, a Sacred Outcry-ban és a Warrioir Path-ban énekel. Ha a LH tetszett, akkor ezeket is ajánlom.
Idézet
 
 
#1 Levus 2023-11-21 12:36
Akkor ez egy kicsit olyan mint anno a Lost horizon, olyan nevekkel mint Transcendental Protagonist meg ilyenek.
Ellenben az Awakening the World lemezük mai füllel is igen erős (nekem), mégsem futottak be semmilyen karriert.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.