Shock!

szeptember 19.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Soulfly: Prophecy

Nem mondom, hogy maga mellé állítottak az utóbbi évek Soulfly lemezei. De azért mindig kíváncsi vagyok, mit hoz össze Max Cavalera és alkalmi társulata. Most éppen Marc Rizzo a gitáros, Bobby Burns a basszusgitáros (kivéve néhány dalt, ahol az ex-megadethista Dave Ellefson játszik, valahogy azokban a dalokban határozottabban is szól a bőgő amúgy) és Joe Nunez a dobos. Ki tudja, meddig, meg sem érdemes jegyeznünk a neveket.

megjelenés:
2004
kiadó:
Roadrunner / Record Express
pontszám:
6,5 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Nagyon nem tudok még mit kezdeni az új lemezzel. A nyitó Prophecy a régi Sepu-s thrashes időszakot idézi, a második dal is nagyjából ugyanezt, egy-egy ökölcsapás erejével hat mind a kettő. De már itt, a második dalban érezni, hogy nem lesz ez olyan egyszerű lemez, mint gondolná az ember. Merthogy a dalok nagyja két részből áll. Két tök-de egymástól elütő részből. Elindul valami jó kis zúzda, aztán a dal felénél, ami úgy két perc, jön némi prüntyi, netán törzsi ütemek, ami nem is lenne baj, viszont nem tér vissza a dal eleje, az eredeti téma. Így egy kicsit hülyén érzi magát a hallgató, hogy izééé, szóval mi is ez? Meg miért?

A harmadik Execution Style is tiszta régi Sepultura, tök jó, nosztalgikus, meg minden. Bár azért az ilyen témáknál nagyon hiányzik egy bizonyos Igor. Az ő stílusa azért rengeteget hozzátett a csapat hangulatához. A Defeat U szintúgy. Aztán jön a Mars című dal, ami úgy indít, mintha egy normális lendületes dal lenne, aztán jön a meglepetés a közepénél átvált latin prüntyibe és úgy is marad a végéig, némi reggae ütem is befigyel. Ami nem is lenne baj, csak enyhén szólva céltalan és értelmetlen a dal első részéhez képest. És innentől kezdve meghülyült a lemez, az I Believe pirinyó kis metal után átmegy popzenébe, majd vissza, aztán lezárul a metalkodás, mintha vége lenne a dalnak és visszajön a popzene még egy teljes percig. Pedig akár hangulatos is lehetne a dolog, mégsem működik.

A meglepetéseknek nincs vége. A lemez közepén ott púposkodik egy reggae dal, amiről első blikkre Dr. Alban régi slágere jutott eszembe (No Coke), tisztára olyan helyenként. A refrénnél bejön némi gitár, de alapvetően marad a reggae. Táncmetal. Mindez 7:21 hosszan. Van aki utálja, van aki szerint ez zseniális. Szerintem fárasztó. Bár már nem is utálom annyira, mint elsőre, tény, hogy fülbemászó. Innentől kezdve nem lepett meg semmi, bár a Born Again Anarchist "második feléből", a törzsieskedésből megint hiányzik egy feelingesebb ütősember. Ez így unalmas. Az sem lepett meg, hogy a kilences tétel, a Porrada ismét nem metallal indít, flamencóval annál inkább, ami elhalkul és jön a Nailbomb időket idéző punkgyorsulás, aztán a vége már megint valami tök más: szamba. Tisztára a riói karneválon érzem magam. Az In The Meantime megint penge témával kezd, jó feszes, szintén a Nailbombot idézi a riff, már csak az indusztrial puttyogások hiányoznak innen. Bár az is igaz, hogy ez meg egy Helmet feldolgozás, viszont ez után is van egy skótdudás, elszállós "izé". Nem tudom miért nem külön trackeknek jelölték az ilyeneket, elég zavaró ez így.

A tizedik Soulfly IV. hat perces instrumentális kedvlelohasztó (egy másféle lemezen, hasonló dalok között amúgy nagyon jó lenne, de így hervasztó), tökéletesen álomba ringatott, bár a nóta végén picit felpörgetik a ritmust. Minek?.. De szerintem csak azért, hogy a lemez végén megvicceljenek picit megint. A záró Wings-ben, pedig az előző lemezekről ismert hölgy, Asha Rabouin énekel egy tökéletes popdalt. Vége a dalnak és... nem fogjátok elhinni. Fúvós zenekart hallhatunk, amolyan szerbes zenével, prampapapammpamm. De ez még semmi. A végén indulnak be igazán, akkor már azt hittem, hogy a Fővárosi Nagycirkusz jár az utcán és reklámozza a legújabb oroszlános mutatványát.

Enyhén szólva eklektikus ez a lemez és ez az eklektikusság nem vált a zene javára. Némely dalok 8 pontot érnek, némelyek meg kettőt. Akkor most mi legyen? Pedig milyen jó kis thrash album lehetett volna ez...

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.