Shock!

március 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ray Alder: What The Water Wants

rayalder_cMinden évben várok egy olyan lemezt, ami mélyen megérint, amit vihetek magammal évekig. Úgy tűnik, idén ezt Ray Alder érte el, akinél most álltak össze úgy a csillagok az univerzumban, hogy megjelenthette első szólólemezét. Ha még emlékszel, Engine néven kiadott két szinte-szólólemezt 1999-ben, majd 2002-ben, de mai fejjel erre a formációra inkább zenekarként gondol vissza, nem szólóprodukcióként. Annak idején sajnáltam, hogy az Engine-nek olyan kurtán-furcsán lett vége. Mindkét lemezt a mai napig nagyon szeretem, és mindig vártam, hogy a Fates Warning és a Redemption mellett legyen valahol máshol is nyoma Ray Alder hangjának, ami nem csupán valamiféle rövid vendégszereplés más formációkban.

Mivel Alder az utóbbi három évben Madridban élt, ott futott össze helyi zenészekkel, és pár sör után már saját életre kelt a történet, amibe később a Fates Warning turnégitárosa, Mike Abdow is becsatlakozott a Lords Of Blackből ismert Tony Hernando mellé, aki basszusgitáron és gitáron is játszik a lemezen. A dobokat pedig az Ignite-ból Craig Anderson ütötte fel. Itt persze feltehető a kérdés, hogy akkor ez a projekt egy FW-klón vagy FW-light, amire a válaszom határozott nem. A zene amolyan modern, kicsit progos, kicsit elmélkedős, érzelmekre ható, lüktető, néha morózusabb rockzene, amire a koronát természetesen Ray Alder melódiái és hangja teszik fel. Persze ez még mindig nem elég indok arra, hogy tudjam, ez nem csak múló fellángolás lesz, hanem tartalmas és tartós barátság.

megjelenés:
2019
kiadó:
InsideOut
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 48 Szavazat )

Mert ahhoz tényleg olyan dalok kellenek, amelyekre emlékezni fogsz, amik belesimulnak a hétköznapjaidba, hétvégéidbe és észrevétlenül a részeddé válnak. Persze ha amúgy is szereted Ray Alder hangját, nagyot nem fogsz tévedni a lemezzel, főleg, hogy önmagához képest szokatlanabb dallamokat, énektémákat hoz a dalokban. Jó pár alkalommal meghallgattam az albumot, de még mindig találok új részeket, amikre felkapom a fejem, és mivel nem kétbites zenéről van szó, hanem réteges, lélegző műről, amelyben hol egy gitárszóló, hol egy hajlítás, hol meg a kiugróan izgalmas basszusgitárjáték dominál, biztos vagyok abban, hogy akár egy év múlva is tartogat még bárki számára meglepetéseket.

Ha a lemez egészének hangulatát kellene szavakba öntenem, valamiféle melankolikus, szomorkás, merengős, de nem depresszív világot tár elénk, ahol helyenként megcsillan az ökölbe zárt nyers erő is. A tíz dalból tíz a kedvencem, ritka pillanat az ilyen, amikor tényleg nincs töltelék, amin át kell ugrani, amikor ötödszörre hallgatod. Persze kedvenc pillanataim akadnak bőven, mindjárt a nyitó Lost lélekbe maró refrénje, aztán rögtön a második Crown Of Thorns bőgőfutama, amire építkezik az összes többi hangszer. De a basszusgitárt amúgy is ki kell emelnem, nemcsak jól szól, de ötletesek, fülbe tapadók a témák is, Tony Hernando sokat hozzátett a felejthetetlen pillanatokhoz.

A szomorkásan álmodozós Under Dark Skiesban az I would be the first in line to die inside sorai másztak be a bőröm alá kitörölhetetlenül, de óriási a Wait modernebb riffelése is, a dal szívet facsaró refrénje pedig harmóniában és hangulatban a Lillian Axe-t idézi. A The Road a lemez klasszikus líraija, legalábbis ez a leglassabb, leginkább szívet tépő szerzemény, ennek megfelelő ének- és gitárdallamokkal, bár tény, hogy ha két lépés távolságból nézzük, akkor lírainak mondható az összes szám valamilyen sajátos formában. A záró, majd hat perces The Killing Floor a legepikusabb tétel, talán a hossza miatt is ez egyfajta esszenciaként értelmezhető, bár kicsit fura, ahogy a szólónál keverik le a végén, még bő fél percet ráhúzhattak volna.

De ennyi legyen tényleg a legnagyobb bajom, a borító meg manapság úgyis másodlagos, meg családban marad, hiszen Ray Alderné, azaz a grafikus Cecilia Garrido Stratta készítette. A pacás művészeti ágak nem az én világomhoz tartoznak, nekik meg biztos jelent valamit, szóval maradjunk is ennyiben. A zene a lényeg, az meg tízpontos, és ezt a kerek számot már nagyon ritkán tudom jó szívvel odaajándékozni bárkinek is. Ray Alder megérdemli. A jövő kérdése, hogy koncertekre is kifuttatják-e a produkciót, érdeklődés biztos lenne, én meg biztos, hogy mennék azonnal.

 

Hozzászólások 

 
#7 bogar 2020-03-30 13:11
Hallgatgattam, hallgatgattam, de ezidáig semmi.
Ma újra feltettem és beütött. Aztakurvaaaaaaa aaaa, mekkora zene!
Idézet
 
 
#6 Anomander 2019-11-13 13:12
Szerintem csodálatos lemez lett! Amúgy is nagyon szeretem Ray hangját meg az általa közvetített hangulatot, itt meg van ebből bőven. De összességében nagyon jó zeneileg is. A FW hangulat azért időnként megvan, de egyetértek a cikkel, nagyon sok saját elem is megjelenik és kiemelkedően jók a dalok. Nekem talán a Crown Of Thorns és a Wait jelenleg a kedvencem de egységesen erős a lemez. Én simán oda tudom tenni az idei Arch/Matheos mellé, örülök hogy ilyen termékenyek az urak.
Idézet
 
 
#5 Adam 2019-11-12 18:34
Én az előzetesek alapján picit többet vártam.Így sem rossz, viszont nincs is rotációban, szóval számomra valami hiányzik belőle, hogy igazán kedvencé váljon. A Crown of Thorns viszont hatalmas.Végül is amíg kijön az új Fates Warning addig ez is jó (de az új Arch/Matheos lemez mellé nem merném oda tenni. Igaz kb. semmi nem közelíti meg az idén azt a lemezt).
Idézet
 
 
#4 Equinox 2019-11-12 14:29
Idézet - Montsegur:
Idézet - Equinox:
Na most lett egy házi feladatom akkor


Én most abszolváltam :) Minden perce megérte, zseniális, igazi ZENE.

Külön kiemelném én is a basszusgitárt (szerencsére a hangmérnök is azt tette), nekem Cliff Burton óta az a gyengém, de itt az is csont nélkül 10/10.

Nagyon kellemes meglepetés!

Én is lefüleltem most így munkában, kellemes volt, de hosszútávon elválik majd, mire jutok vele.
Idézet
 
 
#3 Tulus 2019-11-12 13:13
Nagyon szép zene, Ray egy zseni! 10/10
Idézet
 
 
#2 Montsegur 2019-11-12 12:21
Idézet - Equinox:
Na most lett egy házi feladatom akkor


Én most abszolváltam :) Minden perce megérte, zseniális, igazi ZENE.

Külön kiemelném én is a basszusgitárt (szerencsére a hangmérnök is azt tette), nekem Cliff Burton óta az a gyengém, de itt az is csont nélkül 10/10.

Nagyon kellemes meglepetés!
Idézet
 
 
#1 Equinox 2019-11-12 07:41
Na most lett egy házi feladatom akkor
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.