Shock!

május 20.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Pearl Jam: Dark Matter

pearljam_cSok furcsa lemezfelvezető nyilatkozatot olvastam már az elmúlt harminc-akárhány évben, a szemem sem rebben az „ez az eddigi legjobb albumunk", a „szétmelóztuk a seggünket, ha-ha" meg „a keményebb részek még keményebbek, a dallamosak még dallamosabbak lettek" baromságokon. Valahol meg is értem ezeket a kényszerből világra szenvedett megnyilvánulásokat, valamit elvégre mondani kell, és nincs új a nap alatt. Azt viszont sosem tudtam mire vélni, amikor egy zenekar célzottan félreviszi a kommunikációt az aktuális albuma előtt, és olyat állít a sajtóban, ami egyszerűen nem igaz, miközben a hiú reménykeltéssel a saját dolgukat is megnehezítik. Akkor is, ha az aktuális albumnak önmagában véve amúgy kutya baja.

megjelenés:
2024
kiadó:
Monkeywrench / Republic
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 45 Szavazat )

Nyilván nem véletlenül pont az új Pearl Jam kapcsán írom le ezt, Eddie Vedderék ugyanis elég komolyan bedobták a köztudatba az elmúlt hónapokban, miszerint a Dark Matter sosem látott mértékben kanyarodik majd vissza az első néhány lemez érzés- és dallamvilágához, energiájához. Oké, nem emlegették direktben a Tent meg a Vs.-t, de nem lehetnek olyan hülyék, hogy ne tudják, mire fog ezután ösztönösen számítani a banda első pár albumának máig népes rajongótábora... A végeredmény ehhez képest abszolút nem közelít jobban a Tenhez meg a Vs.-hez, de még a Vitalogyhoz sem, mint a csapat előző néhány anyaga. Sem hangulatilag, sem zeneileg. Még úgy sem, hogy amúgy egy fokozattal tényleg energikusabb, pörgősebb, rockosabb azoknál, és Mike McCreadytől is több gitárszólót kapunk a dalokban, mint jó ideje.

Sietek leszögezni: mindez nem baj, de én is másra számítottam, így az ismerkedési fázisban némi időbe telt átállítani magamat fejben a felvezetéshez képest. Főleg, hogy az említett albumok ugye nálam is tinédzserkori kedvencek, amiknek a folytatását annak idején évtizedekig vártam hiába a bandától. Aztán végül megbékéltem vele, hogy sosem kapom meg, és ezután tudtam elkezdeni igazán élvezni a zenekar későbbi korszakait. Ezek után nem feltétlenül szerencsés bedobni egy ilyen rajongóhergelő mézesmadzagot... Főleg, hogy mint említettem, értelmetlen is, hiszen szó sincs a kockásflanelinges-bakancsos-facérokos leves felmelegítéséről. Az utóbbi években Ozzy, Iggy, a Stones és mások mellett mennybe ment Andrew Watt producerkedésével rögzített Dark Matterre hallhatóan meg sem próbálták újraírni az Even Flow-t, az Alive-ot meg az Animalt. Tegyük hozzá, mindez nem is lett volna túl önazonos a legendásan öntörvényű, minden zeneipari szabályra vagy rajongói elvárásra magasról szaró Pearl Jamtől. Többek között épp azért lehet őket annyira tisztelni, mert mindig a saját fejük után mennek, akár tetszik a végeredmény az adott periódusban, akár nem...

Vagyis a Dark Matter nem olcsó nosztalgiatrip, hanem simán csak a seattle-i legendák újabb lemeze a sorban. Kicsit valóban dinamikusabb az előzőeknél, de még ezt sem nevezném igazán jelentős hangsúlyeltolódásnak. Ha nem spannoltad fel magad nagyon a félrevezető előzetes dumákon, szerintem abszolút szerethető is. Már a nyitó Scared Of Fear is tipikus újabb kori Pearl Jam, alter-meets-road rock'n'roll: a szóló valóban gitárhősködősebb, mint arra az alapok után számítanál, de semmi olyasmi nincs benne, amitől visszarepülnénk 1992-be. A legmorózusabb pillanatokat a magát felhergelő Vedderrel operáló React, Respond koszosabb, mélyebb gitárjai, zaklatottabb tempói, illetve a mechanikus riffre felhúzott, némi radírozós ősrocktól sem mentes címadó hozzák. De végül is a punkosabb, kiabálós bridge-et csatasorba állító Runningot is ide sorolhatjuk. Ezek mellől azonban nem hiányoznak a csapatra olyannyira jellemző lassabb, visszafogottabb, elmélkedősen szép nóták sem: a kellemes-érzelmes-tartalmas Wreckage, a szép ívet befutó Won't Tell, netán a Jeff Ament brummogó basszusfutamaival kábító, záró Setting Sun. De említhetem az igéző kezdőtémából kibontott, lassabb, hömpölygősebb, újabb kiváló cirkalmas-tekerős McCready-gitárszólót bedobó Waiting For Stevie-t is. A Watt-féle hangzás a Hackney Diamondson sokkal jobban érvényesült, mint itt, Matt Cameron dobjaihoz annyira nem is illik ez a sound, de nyilván hallatszik, hogy nem a sufniban rögzítették az anyagot egy kétkazettás magnóval meg egy mikrofonnal.

Egy szó, mint száz, akármit is ígértek a felvezetésben, Andrew Watt nem rángatta ki ismét a táblához Jeremyt, én pedig simán együtt tudok élni ezzel. A dalokat tekintve a Dark Matter vajpuhán illeszkedik az utóbbi Pearl Jam-lemezek sorába, ha azok bejöttek, szerintem ezzel sem lesz különösebb gondod. Ha meg 1993-1994 óta úgysem tetszett tőlük semmi, aligha most fordul majd a kocka.

 

Hozzászólások 

 
#11 M.G.W. 2024-05-08 19:00
Nem vagyok rajongó, de a Ten azért elég gyakran forog a rotációban. A kettes is még előfordul. Az újabbakat nem ismerem, de ezt most valamiért feldobta a Tidal. Kétszer végigszenvedtem , de nekem ez dög unalom.
Idézet
 
 
#10 Dead again 2024-05-08 16:06
Korrekt lemez. Érdekes módon a hatalmas PJ-es haveromnak és nekem is feltűnt, hogy most mintha valahogy olyan erőtlen lenne Eddie hangja és előadása.
A Waiting for Stevie valóban világítótoronyk ént emelkedik ki a többi szerzemény közül.
Idézet
 
 
#9 2Gábor2 2024-05-07 22:41
Idézet - JamesKent:
Ez akár lehetne egy Tool borító is.


Pont ez jutott nekem is eszembe róla...
Idézet
 
 
#8 blackmagic 2024-05-07 15:59
Nagyon jó lemez és volt abban a promószövegben valami. Én érzem a régi lemezeket. Hosszú idő óta a legjobb albumuk. Szerintem.
Idézet
 
 
#7 valarmorgulisz 2024-05-07 14:45
Zsír, mert én nem olvastam, futottam bele a reklámdumába, de enélkül is sokszor éreztem az első lemezek hangulatát erejét, ami találkozik a Lightning bolttal. Annál ez a lemez mindenképp erősebb. Teljesen átjön a vadsága és a kellemes öreguras elmélkedése is. A Got to give-re meg a setting sunra olyan jó lenne leülni Eddie Vedderrel a farmjának tornácára (nem tudom egyébként van -e neki), egy pohár rozé-fröccsel és némán bámulni a naplementét, miközben ezek a dalok szólnak.

Én nagyon nagyon szeretem ezt a lemezt. Szép, őszinte dalok. A Waiting for Stevie meg a legjobb daluk az elmúlt bő 20 évből!
Idézet
 
 
#6 GTJV82 2024-05-07 11:54
UI: a borítóról csak nekem jutott eszembe Mordor?! :))))))
Idézet
 
 
#5 JamesKent 2024-05-07 11:52
Ez akár lehetne egy Tool borító is.
Idézet
 
 
#4 Draveczki-Ury Ádám 2024-05-07 09:50
Idézet - NOLA:
OFF: High On Fire recenzió nem készul?
Brutálisan kurva jó az új album...

De, lesz majd.
Idézet
 
 
#3 GTJV82 2024-05-07 09:08
Jó lemez, és bár tényleg túltolták az interjúkban a marketing szövegeket, azért valóban van bennük egy jó adag nyers energia, amire talán már nem számítottunk.
(Főleg az elmélkedősebb Gigaton után.)
Zeneileg teljesen OK album, simán a legjobb újkori az Avókádó-s meg a Lightning Bolt mellett.
Viszont Watt műanyag (anti)dobhangzá sa sokat kivesz a számok erejéből. A pergő sound különösen műanyag lett.
Zene: 9/10, Hangzás: 7/10.
Korrekt a 8-as.
Idézet
 
 
#2 NOLA 2024-05-07 07:58
OFF: High On Fire recenzió nem készul?
Brutálisan kurva jó az új album...
Idézet
 
 
#1 nikfisz 2024-05-07 07:44
Jó hogy a Pearl Jam és a régi bandák új zenéket csinálnak és adnak ki,de nekem mindíg hiányérzetem van ezekkel kapcsolatban.Jó jó,de azért k.rva messze van az első pár lemeztől.Egy darabig hallgatom,aztán vissza a 90'es évekbe.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.