Shock!

július 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ninefold: Superstar

Ebben az egész firkászkodásban, amit művelünk itten, szerintem az a legjobb, amikor egy-egy olyan banda albumánál döbbensz rá, hogy milyen jó kis produkció is ez, amelyik a „még a neve sem mond semmit"-ligában játszik, és amit egyébként nincs az az isten, hogy beszereznél. Mert hát hogyan, meg miért.

megjelenés:
2006
kiadó:
Alkemist Fanatix
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Most az olasz Ninefold második albumánál jártam így, és örvendeztem vala. Mondjuk, bármennyire is ismeretlenek voltak, akkora marhaságot azért nem írnék le, mint a promólap „hardcore-crossover" kitétele. Minden valószínűség szerint hallottak már olyan zenét is a srácok, de hát ez minden, csak nem HC.

Ellenben van itt mindenféle szép és érdekes dolog. Az X-Ray Camera mondjuk még egész konzervatívan kezd a laza, rakenróll témájával, de néhol már megbolondítják kicsit az összképet. Antonio Crispino hangja pedig úgy szól, mintha Josh Homme és szegény Layne Staley törvénytelen gyereke danolna (tudom-tudom, biológiai képtelenség, de akkor is). A Goodbye König és a Toasted már jóval zaklatottabbak, pedig az időről-időre felbukkanó, tökig torzított gitáron meg az elég hisztérikus éneken (jól van, na, Korn-hatás, igazatok van) túl durvulat nincs sok bennük, csak valahogy a hangulatuk olyan, mintha egy rockzenei diétán élő Björköt hallgatnánk. (Mondjuk Izland minden bizonnyal legidegesítőbb hangú lakosát nem igen vagyok képes meghallgatni, ezeket pedig vígan.)

Gondolom, az Empty Coke Can feladata lehet képviselni az albumot különféle zenei csatornákon, mivel ez biza olyan refrénnel bír, amiért pl. a P. O. D. szerintem napokon át szokott imádkozni, bár a verzék inkább az Alice In Chains kiegyensúlyozottabb darabjait idézik fel. Az Opium Cocktail címéhez méltón elég lelazult, a zárásban aztán ellatinkodnak-jazzeskednek egy kicsit, jól is teszik.

A Love Coupon hányaveti riffelését és unottan elmaszatolt énektémáit a szétüvöltött refrén szaggatja darabokra, majd ismét kibuggyan a latin vér, Mattia Sikorsky gitáros a középrészben penget egy olyat, amitől Tátrai Tibusz és Szűcs Antal Gábor bizonyára önfeledt vigyorral omolnának egymás karjába. Végül egy kis fel-le ugrabugrával zárják a számot, hogy az Empty Boxban (ezeknél minden üres?) aztán megint csendes-ülősre vegyék a figurát. És az a furcsa, hogy mindez az esztrád kavalkád teljesen befogadható, azon egyszerű oknál fogva, hogy jól csinálják. Az énekes tényleg tud énekelni, a gitáros eljátssza, ami éppen eszébe jut, legyen az egy doomos téma, egy nu metalos riff, vagy épp csak úgy elpengetget a háttérben. Ráadásul a lemez még jól is szól.

Az egyetlen dolog, ami zavart, az, hogy a nyolc szám közé be-beszúrtak rövid instrumentális átvezetőket (egészen pontosan hármat), amik többnyire az elektronika jegyében fogantak, és sok szükség szerintem nem volt rájuk. Jó, persze, éljen soká a művészi szabadság, értem én. Akad, aki tapsol is az ilyesminek, engem viszont ezek még a Toolnál is zavarnak egy kicsit, de hát végül is az én lejátszómon is van skip gomb. Amúgy könnyű kiszúrni, a legagyahagyottabb címeket viselik, olyat hogy Űr-mellbimbók meg Eldorado (az Arany Ninja legendája). Hát igen.

A franc se tudja, hogy mennyire megy a Ninefoldnak Olaszhonban meg mindenfelé másfelé (remélem, jól), de ha a címben foglaltakkal ellentétben szupersztárok nem is lesznek, emiatt a korong miatt biztosan nem kell szégyenkezniük.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.