Shock!

február 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Monster Truck: Warriors

monstertruck_cLassan már nagyítóval kell keresgélni azokat a patikamérleget és egyéb lélekölő dolgokat felrúgó zenekarokat, akik mindenféle cicoma és felesleges körítés nélkül tolják az arcodba az ösztönös és pofonegyszerű rákenrollt. A hitelességgel persze azért ennyire könnyen nem dobálóznék, hisz ez a fogalom mára szinte teljesen elvesztette jelentőségét, azonban ha új lemezzel jelentkeznek az olyan jól bejáratott csapatok, mint amilyen az általában mindig megbízható minőségben utazó Monster Truck, érdemes időt szentelni nekik. A nagyrészt stúdiókban összehegesztett, örömzenét csak csírájában tartalmazó, lélektelen produkciók között meg egyenesen üdítő dolog szembesülni azzal a fajta klasszikus, laza amerikai életérzéssel, amelyben – kanadai létük ellenére – ők is utaznak.

Az ügy persze akkor válik csak igazán érdekessé, ha mindehhez kiváló dalok is társulnak. Jon Harvey basszer/énekes és csapata már korábban többször bizonyította, hogy képes komoly potenciállal rendelkező szerzeményeket is leszállítani, bár azt azért nem mondanám, hogy eddig megjelent három albumuk közül mindegyik maga volt a megtestesül rock′n′roll mennyország. A négy évvel ezelőtti True Rockerst például néhány pofásabb nótát leszámítva nem is igazán nevezném kiemelkedőnek, de eddig is egyértelmű volt, hogy a debüt Furiosityt követő Sittin' Heavy nevezhető pályájuk eddigi csúcspontjának. Ebben talán közrejátszhatott az is, hogy a friss Warriorhoz hasonlóan azt a lemezt is telepakolták könnyen befogadható, fogós tételekkel. Sokan persze alapból viszolyognak az ilyesmitől, ennek a bandának viszont határozottan jól állnak az efféle egészségesen populáris megnyilvánulások, pontosan ugyanúgy, ahogyan a Nickelbacknek, az Aerosmithnek vagy akár a melodikusabb vonalon mozgó Damn Yankeesnek is anno.

megjelenés:
2022
kiadó:
BMG
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

Nem lennék meglepve, ha a megszólított célközönség között náluk is szerepelnének azok a háziasszonyok, akik fakanállal a kezükben rögtön elkezdenek lötyögni főzés közben, ha meghallják valamelyik csatornán a háttérben bazseváló zenekart. Nekem az ilyesmi már csak szélsőséges esetekben tud átfolyni a szűrőmön, de el kell ismerni: a banda nagyon jól csinálja azt, amihez a legjobban ért. Szerencsére a fenti momentumok maximum egy-két esetben jelentkeznek csak az aktuális korongon. Ilyen a country- és southern-ízeket a klasszik Lynyrd Skynyrd stílusával vegyítő Country Livin', illetve a kissé karcosabb, de azért szintén amcsisan folkos – és közben a Nickelbacket is megidéző – Love & Time, de megijedni azért nem kell, a történet korántsem fordul át unatkozó milfeket behálózó, kiégett dzsonbondzsovi-féle könnyfakasztó és bugyinedvesítő nyenyerébe. A Harvey torkán keletkezett méteres szőr és ráspoly eleve nem is e célból alakította ilyenre az énekes hangszálait, és nem is rest kiereszteni a hangorkánt akkor, amikor kell. A lemezt egyébként mindjárt három orbitális slágerrel nyitják meg: az izmos középtempóban fogant címadó, valamint az ugyancsak feszes alapokra felhúzott Fuzz Mountain szerintem a legszőrösebb szívű kritikusokat is meggyőzi, a feszes, zsírtól fröcsögő, testes hangszínnel rendelkező gitárokkal harapó Golden Womanről már nem is beszélve. Utóbbi jelenleg is az egyik kedvencem az anyagról.

A ZZ Top-ízű bevezetővel startoló Get My Things & Go is megérdemli, hogy csutkára tekerjük a hangerőt, ráadásul itt Harvey elképesztően pofátlan módon idézi meg egyszerre James Hetfieldet, Pepper Keenant, Chad Kroegert és az egykori Spiritual Beggars- jelenleg Band Of Spice-frontembert, Christian „Spice″ Sjöstrandot. Hatalmas tehetség a csóka, ez nem vitatéma. A dalcsokor végére aztán még jobban összerántják magukat, és odaraknak a nyitó hármas színvonalához is bőven felérő kompozíciókat. Mind a lendületes, energikus Wild Man, mind pedig az együtténeklős Still Got Fire (mekkora zsír téma az is, ahogyan Jon a versszakok végére odaénekli a „You'll never gonna take it away" sort!) tökéletes aláfestő zene az amcsi sivatagokat átszelő országutakon való cirkáláshoz és útszéli kocsmák meglátogatásához, ha valakinek épp ilyesmihez lenne kedve. Persze mindezt szigorúan csak favágóingben, ízlésesen kivarrva, harcsabajusszal, veszkócsizmában és cowboykalapban. Máshogy nem is lehet.

Tíz darab csontra lecsupaszított, ugyanakkor combos dal, némileg több mint fél órás játékidővel, világmegváltás és művészkedés nélkül. Ennyit képes jelenleg nyújtani a Monster Truck, és ennyi bőven elég is ahhoz, hogy jól szórakozzunk. Nálam ezzel el is érték azt, hogy a favoritom lett a Warriors az eddigi termésből: organikusabban, lélegzőbben is szól elődeinél, ráadásul Jeremy Wilderman gitárjait is úgy tolták feljebb, és úgy kevertek hozzá egy enyhe „porszívós" stoner hangzást is, hogy nem vesztek el tőlük Brandon Bliss billentyűs Hammond-hangszínei sem. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, és talán kicsit ide is tartozik, de én már azért el tudnék viselni egy új Asphalt Horsemen-lemezt is.

 

Hozzászólások 

 
#6 Simon Zoltán 2022-11-02 18:01
Idézet - Cseke Feri:
Idézet - Simon Zoltán:
Egy off kérdés a végére: új Lost Society lemezről is lesz írás?


Időhiány miatt sajnos nálam tuti nem fér bele. Amúgy fasza lemez az is természetesen!


Remélem valaki ír róla, kíváncsi vagyok a véleményekre. Tartottam tőle, de pár hallgatás után engem is meggyőzött:)
Idézet
 
 
#5 Acélfotel 2022-11-02 07:23
Szegény Feri! Itt magyaràzkodik. Ne törődj vele ez egy idióta.
Nekem is beszólt a Springsteen hír alatt. Inkább írj a
Klasszikushock! rovatba egy King Crimson egy Genesis vagy
egy Yes albumról.
Idézet
 
 
#4 Cseke Feri 2022-11-01 13:19
Idézet - Rcooley:
Ráadásul mindezt egy aor/dallamos rock sőt beatles hívő írja


Illetve még azt is hozzátenném, hogy AOR-ban is bőven van olyan, ami már nem igazán vállalható be józan ésszel, a Beatles-nek meg inkább a stúdiós-korszakától vagyok a rajongója (1966-1970), aminek kábé semmi köze nincs már a korai bugyinedvesítő/megmosolyogtató cuccokhoz.
Idézet
 
 
#3 Cseke Feri 2022-11-01 11:20
Idézet - Simon Zoltán:
Egy off kérdés a végére: új Lost Society lemezről is lesz írás?


Időhiány miatt sajnos nálam tuti nem fér bele. Amúgy fasza lemez az is természetesen!

Idézet - Rcooley:
Nekem az ilyesmi már csak szélsőséges esetekben tud átfolyni a szűrőmön
Miért mi történt azóta? Általában fordítva szokott lenni: fiatalabb korban dívik ez a sznob keménykedés, majd szép lassan kinövi az ember. Ráadásul mindezt egy aor/dallamos rock sőt beatles hívő írja


:D Nincs rá válasz. Talán annyi, hogy a "szirupot" még most is fenntartásokkal kezelem. :)
Idézet
 
 
#2 Rcooley 2022-10-31 16:23
Nekem az ilyesmi már csak szélsőséges esetekben tud átfolyni a szűrőmön
Miért mi történt azóta? Általában fordítva szokott lenni: fiatalabb korban dívik ez a sznob keménykedés, majd szép lassan kinövi az ember. Ráadásul mindezt egy aor/dallamos rock sőt beatles hívő írja
Idézet
 
 
#1 Simon Zoltán 2022-10-31 10:43
Húúúú örülök, hogy erről a lemezről is született kritika! Hasonlóan látom (vagyis hallom) a dolgokat, bár nálam a Sittin' Heavy-t nem érte be. De a True Rockers-nél milliószor jobban sikerült, ott ők is beleestek abba a hibába, mint a Black Stone Cherry (úgyszint) a hármas lemeznél.
Asphalt Horsemen nálam is várós, amennyire tudom készülget :)
Egy off kérdés a végére: új Lost Society lemezről is lesz írás?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.