Shock!

június 19.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Michael Schenker’s Temple Of Rock: Bridge The Gap

msg_cMichael Schenker itteni alulreprezentáltságára már több korábbi írásomban is utaltam, mint nehezen kimagyarázható mulasztásunkra, és őszintén szólva kicsit meg is orroltam kollégáimra, amiért Misibá nem kapott elég voksot ahhoz, hogy Top 20-as befutó legyen a nemrég publikált, nagy vihart kiváltott listánkon. Ugyanakkor ez a mellőzöttség talán betudható a maestro általános magyarországi alulértékeltségének is – röviden és tömören: a kutya nem ismeri őt itthon, még rockerkörökben sem. Pedig lehetne ez másként is, elvégre a legendás Bencsik-Felkai-Tátrai-satöbbi által fémjelzett all-star csapat 1987-es Gitárpárbaj lemezén az MSG Into The Arenája volt az egyik húzódal. Nyilván a nagyközönséget ez halálosan nem izgatta (nem is tudták talán), így hát Schenker – sok kollégájához hasonlóan – a „szakma" kedvence maradt itthon, majd ezen státuszából is kikopott.

megjelenés:
2013
kiadó:
InAkustik
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Ez már csak azért is nagy kár, mert a gitáros sem szólóban, sem az MSG-vel nem állt le sose, bár igaz, ami igaz, a menedzsmentekkel, kiadókkal és önmagával sem mindig volt szerencséje, akármilyen kiváló is az összes lemeze. Vannak persze nekem is olyan kedvenceim, amelyeket jobban szeretek másoknál, ilyen például a Graham Bonnett-éra Assault Attackje, a kommersznek nevezett Built To Destroy, de rögtön ezek után például a Be Aware Of Scorpions következik – ugyanakkor a negyedik helyezett bármikor bármelyik egyéb anyag is lehet, annyira egységes a színvonal és annyira meghatározó mindegyikben Schenker gitározása. Még az instrumentális szólóanyagait is nagy élvezettel tudom hallgatni időnként, és akusztikusban is nagy spíler az öreg: MSG-s énekeskollégája, Gary Barden segítségével például remek albumot csináltak pár éve Gypsy Lady címmel.

A 2011-es évet az MSG harmincadik évfordulójának szentelte barátunk, volt is alapos megemlékezés, remekbe szabott koncertanyag szintén Garyvel és a nem gyenge Neil Murray – Simon Phillips ritmusszekcióval, de az akkorra már ismét új erőre kapott Misi (pár köre ugye neki is volt a piával pályafutása során...) a nosztalgia lecsengésével máris a következő projektre összpontosított, amelybe a közönség által rég nem látott régi kollégákat vont be. Talán pont amiatt is adott új nevet a csapatnak, hogy semmiképp se lehessen összekeverni az MSG-vel. Igaz ugyan, hogy másodgitáros-billentyűs harcostársa, Wayne Findlay összekötő kapocsnak számít, de mivel ő az a zenész, aki a leghosszabb időt töltötte el Schenkerrel, bizonyára összenőttek már. A formáció ritmusszekciója némileg meglepő módon a Scorpionsból körülbelül húsz évvel ezelőtt igen csúnya módon távozott Francis Buchholz basszer és ottani doboskollégája, az elvileg már visszavonult Herman Rarebell lett, akit ugye James Kottak teljesítményét látva senki nem hiányol már az anyabandából. Vele ugyanakkor megmaradt a barátság, Misivel együtt fel is lépett a Scorpival a wackenes életmű-bulin, és – Kottak ide vagy oda – a tavalyi Temple Of Rock koncertvideó alapján teljesen korrektül dobol ma is. Ez az említett anyag amúgy az előző anyagot volt hivatott megturnéztatni, a kötelékek miatt jónéhány Scorpions dal is bekerült a repertoárba, és a turné érdekessége volt az is, hogy az énekesszerepeket regionálisan osztották el. Mindhárom, a lemezen szerepelt frontember kapott volna egy-egy turnészakaszt: Michael Voss Japánban, Robin McAuley Amerikában, Doogie White pedig Európában fogta volna a mikrofont. A való életben ezzel szemben McAuley helyét az MSG-ben a '90-es évek végén szintén megfordult David Van Landing vette át (a hivatalos indok betegség volt), Voss pedig elég hamar elvérzett élőben, a legendárium szerint legalábbis.

Ennek fényében mindenesetre nem meglepő, hogy a második anyagot már teljes egészében White énekelte fel, emberileg, hangilag és logisztikailag is ő bizonyult Jolly Jokernek. Hozzáteszem, jogosan – és ezzel persze nem a többiek érdemeit akarom elvitatni. A skót arc ugyanis – és ezt 1995 óta, amikor is a Stranger In Us All című Rainbow lemez megjelent, mindannyian jól tudjuk – nagyon érzi ezt a zenei világot. Hangszíne egyedi, kellemes, dallamai ragadnak, aki pedig élőben is látta őt (akár a Cornerstone-nal), tisztában van szimpatikus kisugárzásával és frontemberi képességeivel. Ha idősebb lenne egy tízessel, még akár a klasszikus MSG-érában is képbe kerülhetett volna. De ami késik, nem múlik, együtt a nagy páros, és közös munkájuk végeredménye pontosan olyan, mint amilyenre őket külön-külön ismerve-kedvelve számíthatunk: elsőosztályú, ízes, angolszász hard rock. A ritmusszekció önmagában nem oszt-nem szoroz, jelenlétük inkább pikáns, mint meghatározó, de még úgy is jó tudni, hogy ők játszanak, hogy a zene nem kap ettől több Scorpions-ízt. Ugyanakkor akit a Scorpiban az ének zavar, mindig is „menekülhetett" az MSG-hez, hiszen itt mindig „németségmentes" (angol anyanyelvű vagy skandináv) arcok álltak a fronton, és a dalok legalább olyan jók voltak. Plusz, de ez már csak személyes véleményem, a gitárjáték is karakteresebb. Ahogy az elején fogalmaztam: Misi pengetésével nehéz betelni.

Ezen az új anyagon is már az elején meg lettem véve kilóra: az intró kiállása máris zseniális, utána pedig egy modernebb hangvételű verzékkel bíró, de a refrénnél a klasszikus érába visszakacsintó tétel (Where The Wild Winds Blow) adja meg az alaphangulatot. Itt a középrész is óriási, azzal a totálisan oda nem illőnek tűnő, mégis baromi hatásos kis akusztikus díszítéssel. Ezután már kizárt, hogy egy szimpatizáns ne élvezné a fennmaradó időt, pláne, hogy a Horizonsszal már fel is pörög a tempó. A Lord Of The Lonely a két főember stílusának tökéletes elegyét hozza, ez lehetett volna akár egy túlságosan schenkeresre sikerült Cornerstone szerzemény is anno. A folytatás pedig hasonló szellemben következik, egymást váltják a lendületesebb (Rock'N'Roll Symphony, Land Of Thunder, Because You Lied – ez a kedvencem, jó kis tajparaszt zúzás, már-már punkos) és málházósabb (To Live For The King – szintén remek Cornerstone téma lehetne, Temple Of The Holy, Shine On) szerzemények.

Visszatérve a ritmusszekcióra: tudvalévő ugye, hogy szerkesztőségünk többnyire dobgép-paranoiában szenved, és Rarebell esetében már huszonévekkel ezelőtt is felmerültek ilyen pletykák, itt viszont szinte meg mernék rá esküdni, hogy minden dob élő, annyira lüktet és természetes a megszólalás. Wayne Findlay ízes, főleg hammondos billentyűi diszkréten alapoznak, nagyon bírom a faszit amúgy is, ahogy a számos koncertfelvételen a hangszereket váltogatja – tényleg azt kell mondjam, hogy bakancslistámon egyre előkelőbb helyre kúszik fel valamiféle Schenker-formáció, és itt ismét muszáj a 2004-es, baromi ciki módon elmaradt bulira utalnom. Ha belegondolok, talán Schenker és MSG DVD-ből láttam a legtöbbet, ráadásul legtöbbször az elmúlt évben, és emellett néha bizony akár egy-egy teljes hétre beragad a playlistekbe a munkássága. Egy-egy új anyag bármilyen néven jó lehet arra, hogy ismét hasonlóra inspiráljon, amellett, hogy baromi jó elmerülni az aktuális dalokban is.

Bizonyos pillanatokban simán megszavaznék egy kilencest is ennek az albumnak, ugyanakkor ha úgy vesszük, alapvetően ugyanúgy semmi értelme a pontozásnak, mint ahogy egy Pretty Maids esetében sem. Aki ismeri és szereti Schenkert, tudja, hogy mire számítson, az újak pedig lényegében bárhol, bármikor bekapcsolódhatnak. És ha ez tetszik, vissza fognak ásni, ha a klasszikusoktól indulnak, garantáltan kíváncsiak lesznek a teljes diszkográfiára (ami a UFO-t illeti, itt még nekem is van restanciám). Szóval hajrá, rajtam és ezen az új dalcsokron aztán tényleg ne múljon!

 

Hozzászólások 

 
#11 warmwetcircles 2017-09-26 13:48
Idézet - kamikaze:
,,(ami a UFO-t illeti, itt még nekem is van restanciám)"

Akkor 2014-ben jöhetne a klasszikusok között pl. a Strangers In The Night!

Én is hiányolom Michael Schenkert a Klasszikushockb ól. Nekem is a Strangers int he Night az egyik kedvenc Schenkeres lemezem, de talán mégsem ez lenne az én választásom sem. Én a Klasszikushock írásokban a lemezismertetők höz adagolt háttérinfókért ugyanúgy tudok lelkesedni, mint a zenei tartalomért. Mondjuk egy Made In Japan ilyen szempontból megérne egy cikket, az azért elég viharos körülmények között születhetett.
Az UFO, meg Schenker története eléggé homályban maradt számomra. Olyasmi rémlik, ami érdekes, hogy ’79 ben nem is volt teljes jogú tag, a Scorpions-ban, csak azért szerepelt így, hogy az USA-ban az UFO miatt már jól csengő Michael Schenker név miatt könnyebb lesz a tengerentúlon megismertetni a Scorpions nevét.
De mindentől függetlenül kétség kívül topligás gitáros. Nagy kedvenc.
Ja, a másik ilyen kategória a gitárosok között: Gary Moore. Eleddig ő is kimaradt a szaknévsorból… akarom mondani a KlasszikuShockb ól. (Tipp: két legyet egy csapásra: Thin Lizzy - Black Rose: A Rock Legend)
Amúgy a cikk tárgyát képező lemezt csak most kaptam meg, így két hallgatás után írom: a kritika jó, csak annyi észrevétel, hogy pont kettővel lett alulpontozva
Idézet
 
 
#10 Equinox 2016-11-15 00:10
Ha említed Schenker DVD-it, a madridiról lesz cikk? Lehet, hogy a legjobb, amit láttam vele / tőle.

Impozáns képi világ, nagyon jól illeszkedő új dalok, régi alapvetések, 2 óra kiválóság. A közönség is nagy formában van.
Idézet
 
 
+1 #9 Kiss Görgy 2015-05-26 08:28
Végre valaki helyére teszi ezt a gitár fenomént ! Hosszú évek óta nekem Ő a numeró egy. Nem a technikai tudása miatt, / Több százan rendelkeznek hatalmas,hanem hatalmasabb technikai tudással / hanem az egyedisége,gitá r szólóinak a kidolgozása miatt,és zeneszerzői teljesítménye miatt. Ahogy a játékában megszólalnak a DALLAMOK...,HARMÓNIÁK még a gyorsabb témákban is. Nekem ettől Ő az ász. Főleg amiket az utóbbi 4 évben művel az nem más mint a Hard Rock újra értelmezése, újbóli megszületése / szerintem /. Nagyon sok klasszikust hallgattam annó,...mindeféle műfajban sőt két db. Ufó lemez is kezembe került még a hetvenes évek legvége felé. Az egyik a 75-be kiadott Force it,a másik a 78-as Obsession. Az utóbbi nálam mindmáig a legtöbbször halgatott ufó lemez,amit minél többször halgatod annál jobban fog tetszeni. Sok más lemezzel ellentétben. / F
orce it a második / Egyébként azóta majdnem az összeset sikerült meghallgatnom ennek ellenére is. Hát ennyit erről a Germán gitár istenről....
Idézet
 
 
+1 #8 Béla 2013-12-24 11:07
Ha ismered Schenkert tudni fogod Amott honnan nyúlta szólói 80%-át:)
Idézet
 
 
#7 Palinkas Vince 2013-12-23 12:54
Idézet - kamikaze:
[quote name="Palinkas Vince"]

Hát? Azért tavaly kihagyni olyan lemezeket, mint pl. a Deep Purple-től a Made in Japan, ami az egyik legnagyobb klasszikus (hanem A) és persze a Machine Head is, ,,kissé" meglepő volt! Csak azért nem írtam ezeket korábban, mert nem akartam visszamenni nagyon az ,,őskorba", de ha már a Doors-ok és a korai Sabbath-ok is sorra kerültek, nem vitás, hogy ezek is maximálisan megérdemelnék!


A saját privát véleményem az, hogy a (kéretik nem félreérteni) teljesen elcsépelt, unásig hozsannázott Machine Head-del szemben ezerszer inkább érdemes kevésbé ismert dolgokra felhívni a figyelmet. Pláne hogy a kerrangos MH emléklemezről volt cikk. Ezt az elvet igyekszem én magam is követni a Klasszikushockb an. Persze nyilván az én személyes kedvenceim között is akadnak mindenki által ismert alapművek.

A koncertlemezek jelentőségét sem vitatom, de ma, amikor ezer másik hivatalos és jó minőségű felvétel is elérhető akár a MH turnéról, akár bármelyik másikról, érdemesebb talán a stúdiólemezekrő l beszélni, a koncerteket meg mindenki nézze-hallgassa meg maga. A Made in Japan meg a Strangers minden idők legjobb koncertfelvétel ei közé tartoznak? Igen. Az akkor kiadott koncertlemezek között.

Egyébként emlékszem rá, hogy egy időben mindig ment ez a "minden koncertlemez szar, mert best of alákevert közönségzajjal" duma, k9zben pedig ugyanezek az emberek párás szemmel emlegették az Unleashed in the East-et, aminél kevés nagyobb kamu koncertlemez létezik.
Idézet
 
 
+1 #6 Kiss Gábor (Shock!) 2013-12-23 11:50
Idézet - kamikaze:
Idézet - Palinkas Vince:
Idézet - kamikaze:
,,(ami a UFO-t illeti, itt még nekem is van restanciám)"

Akkor 2014-ben jöhetne a klasszikusok között pl. a Strangers In The Night!


Jogos és régóta szó is van róla. Én annyira nem vagyok híve a koncertlemezek Klasszikushock-beli szerepeltetését ől, de Ádám valszeg megírja. Emellett 2014 májusában a Phenomenon i 40 éves. Addig is jól elvagyok a késői korszakkal is, vannak gyöngyszemek a Schenker nélküli érában is és a reunion lemezek is egészen kiválóak, ahogy most így ismerkedünk.


Hát? Azért tavaly kihagyni olyan lemezeket, mint pl. a Deep Purple-től a Made in Japan, ami az egyik legnagyobb klasszikus (hanem A) és persze a Machine Head is, ,,kissé" meglepő volt! Csak azért nem írtam ezeket korábban, mert nem akartam visszamenni nagyon az ,,őskorba", de ha már a Doors-ok és a korai Sabbath-ok is sorra kerültek, nem vitás, hogy ezek is maximálisan megérdemelnék!


Ennek egyetlen oka a kapacitás- és időhiány volt.
Idézet
 
 
#5 kamikaze 2013-12-23 11:39
Idézet - Palinkas Vince:
Idézet - kamikaze:
,,(ami a UFO-t illeti, itt még nekem is van restanciám)"

Akkor 2014-ben jöhetne a klasszikusok között pl. a Strangers In The Night!


Jogos és régóta szó is van róla. Én annyira nem vagyok híve a koncertlemezek Klasszikushock-beli szerepeltetését ől, de Ádám valszeg megírja. Emellett 2014 májusában a Phenomenon i 40 éves. Addig is jól elvagyok a késői korszakkal is, vannak gyöngyszemek a Schenker nélküli érában is és a reunion lemezek is egészen kiválóak, ahogy most így ismerkedünk.


Hát? Azért tavaly kihagyni olyan lemezeket, mint pl. a Deep Purple-től a Made in Japan, ami az egyik legnagyobb klasszikus (hanem A) és persze a Machine Head is, ,,kissé" meglepő volt! Csak azért nem írtam ezeket korábban, mert nem akartam visszamenni nagyon az ,,őskorba", de ha már a Doors-ok és a korai Sabbath-ok is sorra kerültek, nem vitás, hogy ezek is maximálisan megérdemelnék!
Idézet
 
 
+1 #4 Palinkas Vince 2013-12-23 11:06
Idézet - kamikaze:
,,(ami a UFO-t illeti, itt még nekem is van restanciám)"

Akkor 2014-ben jöhetne a klasszikusok között pl. a Strangers In The Night!


Jogos és régóta szó is van róla. Én annyira nem vagyok híve a koncertlemezek Klasszikushock-beli szerepeltetését ől, de Ádám valszeg megírja. Emellett 2014 májusában a Phenomenon i 40 éves. Addig is jól elvagyok a késői korszakkal is, vannak gyöngyszemek a Schenker nélküli érában is és a reunion lemezek is egészen kiválóak, ahogy most így ismerkedünk.
Idézet
 
 
+1 #3 kamikaze 2013-12-19 19:55
,,(ami a UFO-t illeti, itt még nekem is van restanciám)"

Akkor 2014-ben jöhetne a klasszikusok között pl. a Strangers In The Night!
Idézet
 
 
#2 Palinkas Vince 2013-12-16 21:09
Idézet - garael:
Remek album, sok Rainbow ízzel, bár nekem az introt követő nyitószám olyan, mintha a Maiden valamelyik galopphimnuszát Schenkeresített ék volna.


Hát végülis a Maiden gyökerei is erősen kötődnek Schenkerhez meg a Rainbowhoz :) Na meg White is majdnem Maiden lett egyszer.
Idézet
 
 
+2 #1 garael 2013-12-14 16:37
Remek album, sok Rainbow ízzel, bár nekem az introt követő nyitószám olyan, mintha a Maiden valamelyik galopphimnuszát Schenkeresített ék volna.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.