Shock!

szeptember 24.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Korog: Korog

Mire a Korog új lemeze megjelent - ami tulajdonképpen évek óta készült vagy kész volt - , addigra a vándormadárként funkcionáló Csihar Attila már újra a Mayhemben teszi tönkre a hangszálait, a helyére pedig a Neural Booster grindcore formációból érkezett az utánpótlás. De ez még a jövő zenéje, lássuk a furcsán sötétbe burkolt Korog lemezt, melynek címe sincs.

megjelenés:
2004
kiadó:
Nail / HMP
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 3 Szavazat )

Viszont van rajta 14 dal. Kicsit lazábbak, mint amit régen játszottak, még az Álmodj makkal! idején, bár az igaz, hogy azóta egy négy számot kiadványuk is volt, mely dalok itt is megtalálhatóak. Ott már érezhető volt az a fura kis változás, ami aztán ki is teljesedett az egész albumon: egyfajta rockandrollosított Korog-metal, melynek összetevői közé tartozik a páratlan ütemek folyamatos használata, illetve az ezzel szinkronizáló feszes gitárjáték. Most a követhetetlen ütemek és túlfeszesített témákat mintha egy kicsit szétkapták és újraértelmezték volna, bár talán csak azt szerették volna elérni, hogy pár másodperc erejéig a közönség első sora ne zavarodjon bele a headbangelésbe, legyen nekik is sikerélményük, hogy érzik és értik a Korog zenéjét.

Tény, hogy Csihar Attilával új korszak érkezett a zenekar életébe (mely korszak sajnálatosan el is múlt), ennyi extrém hangot nem sokan mernek kiereszteni a torkukon úgy, hogy még komolyan is vegyék őket. Attilának tökmindegy mit csinál, megkajálja a nép. Utánozhatja sok helyen Mikrobit, gyerekkorunk rajzfilmfiguráját, vagy visíthat olyképp, mintha egércincogást imitálna, hozhatja a nettó black metalos károgást avagy úgy is tehet, mintha dallamos énekléssel próbálkozna, ami aztán hamis néha, mint a fene, netán úgy bugyborékol, mint egy rossz vízlefolyó, bár lehet csak fogat mosott vokálfelvétel közben, vagy a gyomorrontását mikrofonozta be: tőle mindent áhítattal fogadnak a rajongók. Ha ezek felét egy ismeretlen arc produkálná, azonnal szénné cinkelné őt a világ. (Egyébként máig nem tudom eldönteni, hogy ő maga komolyan gondolja-e mindezt vagy sem.) Mégis valahogy el tudjuk hinni neki, hogy ez így jó, és nem a röhögés vicsora fagy rá a hallgató arcára miközben hallgatja a lemezt, hanem a pokoli kínok fájdalma miatt torzul a vigyor a fejre: hogy miért is kell hallgatni ezt a lemezt, hiszen zeneiségnek olyannyira híján van, hogy nem lehet könnyen szeretni. És mégis működik. Ha először hallod, garantáltan érdekes és döbbenetes élményhez jutsz.
Attila sok helyen alkalmazza egyszerre a hörgés/magasabb károgás párosítást, igazán elkényezteti az elképzelhetetlen hangok rajongóit, és tény, hogy efféle vokálmegoldásoknál kevesen figyelnek ilyen szintű karakteresítésre. Az pedig tény, hogy kiváló példája a tökéletes hunglish kiejtésnek - már ha néha lehet érteni, amit mond - olyannyira magyarosan ejti a szavakat, ahogy azt csak Juhász Előd bírta előtte megtenni.

Jólesik a hallgatónak a kismilliomodik kiszámíthatatlan ütem között ritkán felbukkanó lazább témázgatás, megjegyezhetőbb dalszerkezet. Érdekes módon a lemez második fele színesebbre, izgalmasabbra sikerült, bár talán csak ide kerültek az emészthetőbb részek. Vagy a hangmérnök kivágott minden ötödik taktust. Néha olyan érzése van az embernek, mintha egy darab végeláthatatlan (50 perces) dalt hallgatna. Pedig még sláger is van a lemezen (Trance War).

A borító sötét (talán némelyest a nyomda szúrta el, mert a honlapjukon kicsit világosabb homályt lehet látni borítóképként), és talán direkt csinálták meg úgy az egészet, mintha teljesen amatőr bagázs dobálta volna össze találomra a belsejét. Nem ez fogja elnyerni az év borítója/bookletje díjat. Ez randa. A hangzás furcsán kopott, nincs agyonpolírozva, nem tépi le a hallgató fejét, inkább nyomasztóan komor, mint maga a zene egésze. Én azért elviseltem volna egy tisztább soundot, főleg a gitárjáték miatt, ott azért vannak finomságok, amik nem jönnek elő, csak sokadjára.

Sokan szeretik ezt a zenét, sokan akarják csak szeretni, és valami fura sznobságból úgy csinálnak, mintha értenék, miről szól a Korog. Én nem mondom, hogy értem. Nem is akarom érteni. Néha azonban jólesik hallgatni, néha nagyon nem. Simán el tudom képzelni, hogy pár év múlva bejelenti a csapat nagy röhögések közepette, hogy iszonyatosan megszívattak mindenkit és tulajdonképpen egy percig nem gondolták komolyan ezt a nagy "megfejtő zenekar" szerepkört, a szarvakat is csak azért hordták, mert valamelyikük kishúgát akarták felvidítani e bizarr jelmezversennyel, és ezentúl glam metalt játszanak, mert az a szívük csücske. Azt meg a jó ég tudja, mikor lesz következő Korog lemez és milyen felállással, bár az igaz, hogy Lukács Dávid addig legalább háromszor külföldre költözik majd vissza és Keszei Krisztiánt is biztos ötször kirúgják, majd visszaveszik. Ez egy ilyen zenekar. Azt viszont borzasztóan sajnálom, hogy nem láttam a zenekart koncerten Attilával, akik látták, mind földöntúli élményként számoltak be az eseményről.

Ja és a honlapjuk is legalább olyan agyrém, mint a zenéjük. (A cd textben meg benne felejtették a munkacímeket, ahol ilyen gyöngyszemekkel találkozhatunk, mint: Coca, Panetra, Lakodalmass, Sakkozós, vagy egyszerűen sz.) Ez a Korog, kéremszépen.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.