Van úgy, hogy a kedvenced azért a kedvenced, mert pont olyan zenét játszik, amit éppen pont nagyon szeretsz. Aztán az is előfordul, hogy a kedvenced éppen csak egyetlen tulajdonsága miatt a kedvenced, mert az azt egyet úgy tudja, mint senki más a glóbuszon. Aztán vannak azok a kedvencek, akik valamiben valamikor elsők voltak, és úgy emlékszünk rájuk, hogy ja igen, aki annak idején.
Na most, Joe Satriani ezek ötvözete. Akik ezeket a sorokat olvassák, többségében tisztában vannak vele, milyen pályafutás áll az illető mögött, ismerik a lemezei nagy részét (ugye mindet?), és mivel nem sovány gyűjteményről van szó, alighanem nem vállalunk túl nagy kockázatot azzal a kijelentéssel, miszerint a főnök az elmúlt években kissé megsápadt az iránykeresős, kísérletezős időszak után. A türelmes rajongó azonban mindig ad egy esélyt. Itt ez a lemez, szaladjunk neki, mondjuk magunkban, bár az előzetes, Light Years Away című dal azt sugallta, hogy az elmúlt évek korrekt izgalommentességét öntötte csokorba ismét Joe úr.
Nyakon is zúdít a nyugalom egyből. De ez valahogy más, olyan igazán kellemes nyugalom, nem az a semmitmondó, unalmas ingermentesség. Premonition a címe, azaz előérzet. Borzasztó találó cím, bár elsőre még nem lehet sejteni, hogy ez a nyitás előrevetíti az egész album karakterét. A második körnél már egyértelmű lesz.
Ami igazán nagyszerű Joe Satriani zenei világában, az az, hogy szerzeményeivel – fennköltebben: dalaival – hangulatokat ébreszt, méghozzá pont olyanokat, amilyennek ő maga szánta. Ha az egyiknek azt a címet adja, hogy Wind In The Trees, akkor nem pusztán megkülönböztetésül kereszteli annak a tételt, hanem azért, mert bizony megjelenik előttünk a lombkoronába markoló szél, az ide-oda csapódó ágak, a fuvallat hátán dobálózó falevél. A másik Satriani-védjegy az effektek sajátos, céltudatos használata: az említett dal a teljesen kitekert Auto-Tune segítségével és a tremoló egyidejű használatával született, a végeredmény megindító.
A mester bevallása szerint a Black Swans albumra hatással volt édesanyja halála. Megjelentek szemei előtt a gyermekkori képek, az otthon emlékei, és ezekből gyúrt dallamokat, festett hangképeket (még ha ezt a szót el is akartam kerülni), és nyugodtan leszögezhetjük, hogy sem Satch, sem én nem használunk túl nagy szavakat, ha így fogalmazunk.
A CD-nek szintén erőssége, hogy sajátos atmoszférája van, és bár minden dal egymástól jól elkülöníthető kompozíció, mégis egységes a hangulata. Megtalálhatók rajta a Satrianira oly jellemző nagyívű refrénnel megpakolt szerzemények ugyanúgy, mint az elszállósabb vonalat képviselő számok, előbbire példa a Pyrrhic Victoria – funkys ritmus utáni vitorlabontó refrén, akármit is jelentsen ez –, utóbbira pedig a Solitude, egy kíséret nélküli, csendes kis darab.
Ami feltűnő még, hogy a korábbi albumokhoz képest művészünk sokkal több billentyűt vonultat fel. Ezeket részben ő, túlnyomórészt viszont az – J.S. produkcióit tekintve – új billentyűs, Mike Keneally szólaltatja meg, és ami örömteli, hogy nem szimpla aláfestésként, hanem ésszel, finoman megírva, remekül illeszkedve a vezérdallamokhoz. Nagyon jót tett a szintetizátor térnyerése a zenének, kimondottan jazzes árnyalatot adott hozzá Satriani egyébként is nyitott zenei univerzumához. A Two Sides To Every Storyban csúcsosodik ki a gitár-billentyű párbeszéd, roppant figyelemre méltó szerzemény, nem különben a félig címadó Wormhole Wizards, amiben Allen Whitman végtelenbe menő basszusmotívumára szövi a dallamot a mester. Magam részéről ezt a két dalt tartom az album csúcspontjának, mert egyszerre hagyományos Joe, és kutató Satriani. A záró tételek visszafogott tempójukkal zárják a lemezt, a God Is Crying stílusában némileg visszautal az Extremistre.
A Black Swans And Wormhole Wizards a műfajában Sarkcsillagnak számító, kicsit elkényelmesedő, de aztán új impulzusok révén megújhodó, izgalmas világba vezető előadó remek alkotása, szokatlan, érdekes megoldásokkal, szívhez szóló dallamokkal. Az a fajta lemez, amit ha meghallgatsz, azonnal kezdeni akarod elölről, és dúdolod magadban a melódiákat estig, lefekvésig, majd reggel.
Aztán elmégy a koncertre 8-án, és végigvigyorgod.
