Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jaugernaut: Contra-Mantra

Azért Amerikában sincs mindenki számára kolbászból a kerítés. Ezt bizonyítja jelen írásunk tárgya is, mely egy nagylemez ugyan, és amerikai, ráadásul egy több évtizedes múltú zenekar munkája, mégis randa papírra nyomott borítót pillantottam meg a csomagot kibontva, a cd korong felszínén meg olyan szinten igénytelen, papírral rávasalt címke fogadott, aminél még egy középszerűbb hazai demó is jobban néz ki.

megjelenés:
2005
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Pedig ez az 1978-ban alakult, Washington állambeli prog rock csapat tulajdonképpen egyáltalán nem reménytelen, a zenéjük alapján az elmúlt huszonnyolc évben simán lett volna esélyük valami normálisabb pályát is befutni. A Rush, Yes, Asia, Genesis alapokon építkező 2005-ös lemez alapján persze már azt állíthatom, az idő is szépen eljárt a zenészek feje fölött, és mivel még a prog zenék fontosabb áramlataiból is sikerült kimaradniuk, érezni a játékukon némi rozsdát és visszatért naivitást. A zene nagy részéért a csapat egyetlen ma is aktív tagja, Jim Johnston felel, aki billentyűzik, gitározik és énekel a lemezen. A dobokat is ő írta, azokat viszont egy kicsi, szürke, kocka alakú japán dobos játszotta fel, kissé randa géphangokon. A szintihangok is kissé azt a korszakot idézik, amikor ez a zenekar még nagy lehetett volna, a Casio szelleme kísért végig a dalokon...

Tulajdonképpen tényleg nem vészesek a nóták. Váltakozva hallhatunk 14-15 perces, többtételes prog-tételeket, ezek a nehezebben emészthető fajtából valók, közöttük pedig 4-7 perces, követhetőbb szerkezetű dalok figyelnek.
Aki a fent említett zenekarok munkásságát nagyra tartja, és nem zavarja némi rozsdás amatőrizmus a felvétel és eljátszás terén, egész jól szórakozhat ezzel a lemezzel is, és közben sajnálkozhat némelyest, hogy bizony ezek a dalok szólhatnának máshogy is, mind technikailag, mind összeszedettség, zeneiség terén is, ha az elmúlt évtizedek alatt a csapat nem nyerte volna el a legtöbbet szívott zenekar címet. A lemezre áhítozók talán a zenekar weboldalán próbálkozhatnak a legnagyobb sikerrel megszerezni az albumot, ahol egyébként az első lemez húsz éves, jubileumi újrakiadása is elérhető.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.