Shock!

augusztus 16.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ihsahn: Eremita

Ihsahn nevének említésekor időről-időre felmerül bennem a kérdés, hogy az első generációs black metal neves alakjai közül ugyan hány tekinthető klasszikus értelemben vett Zenésznek, tehát mellék-, avagy főállásban éppen nem ideológus, pozőr vagy szimplán pszichiátriai eset. Amíg utóbbiakról szólnak a hírek, addig nevezett Vegard Sverre Tveitan ismét egy új sorlemezzel jelentkezik, mely 100 százalékos Ihsahn-zenét tartalmaz, semmi egyebet. Miután két, legszebb férfikorban lévő korábbi zenekarát (Emperor, Peccatum) is hidegre tette, az Eremita képében – hat éven belül – immár negyedik szólóanyagát jelenteti meg.

A trilógiába fogható első három, már saját név alatt futó lemez (The Adversary, angL, After) után nyilvánvalóan nem lehetett könnyű újra felpörgetni a gépezetet és új célt találni, ám hősünk jó szokása szerint úgy jár új utakon, hogy egyenes folytatását adja múltbeli ténykedésének. Ő mindig felismerhetően újszerű, ha így jobban tetszik. A nem túlzottan eltalált borítón feltűnő Nietzsche-kép mindjárt az első bizonyság arra, hogy Ihsahn sem új példaképet, sem új közönséget nem keres az Eremitával. A latin cím jelentése: remete, mely itt a kívülálló, másként gondolkodó szerepet takarja, vagyis mindazt, amit e norvég zenész bő két évtizede, megingás nélkül képvisel. Introvertált, paranoid, skizofrén – mondja legfrissebb munkájáról a szerző, melyhez a magam részéről annyit tennék hozzá, hogy mindezzel együtt sem tüskésen elidegenítő: ellenkezőleg, úgy tud közérthetően zenei lenni, ahogy arra korábban talán példa sem volt.

megjelenés:
2012
kiadó:
Candlelight
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A nyitó Arrival mindjárt egy slágergyanús darab, Einar Solberg (Leprous) hátborzongatóan szép, tiszta énekével, és ez a dalközpontú megközelítés az album nagy részére igaz. Ihsahn ugyan minden esetben konceptlemezben gondolkodik, ezúttal mégis az egyes dalok maradnak emlékezetesek. Meglepő módon a főhőst most az sem zavarja, ha adott esetben ezek a szerzemények mindössze néhány jól eltalált témából állnak össze, szürkeállományba maró refrénekkel megspékelve. A már említett Arrivalon kívül jó példa e megközelítésre a megalázó Jeff Loomis szólóval megtekert The Eagle And The Snake is. Az After óta a hangszerpark részét képező nyolchúros Ibanez sincs agyonhasználva, ha a helyzet úgy kívánja, Ihsahn visszavált héthúrosra, és hozza azokat a csak rá jellemző dallamokat, textúrákat. Dallamos és nyers éneke pedig évek óta kiforrott, egyenrangú fegyver, hangja a teljes mezőny egyik legmarkánsabbja, nem véletlenül vendégszerepelt utóbb akár Loomis, akár Devin Townsend lemezein.

Az ex-Nevermore bárdistáról már szóltam, Hevy Devy pedig az Introspectionben fizeti vissza a kölcsönt, és emeli új szintre a dalt. Ha már itt tartunk, ejtsünk pár szót a lemez állandó közreműködőiről is. Tobias Ørnes Andersen (szintén Ihsahn állandó kísérő zenekara, a Leprous soraiból) fifikás, jazzes ritmusaival szinte észrevétlen szereplője az albumnak, játékára koncentrálva azonban hamar feltűnik, mennyire meghatározó összetevője ő is a koktélnak. Jorgen Munkeby (Shining) szaxofon-játékáról már sok csúnyát elmondtak az After kapcsán is, és én sem tudom agyondicsérni. Egyértelműen hallatszik, hogy kész dalokat kapott Ihsahntól, majd a zene sűrű szövetében néhány random(nak ható) improvizációval próbált helyet csinálni magának. Túl azon tehát, hogy jelenlétét feleslegesnek érzem, sikerült a hangszer legidegesítőbb, egyben legelcsépeltebb hangszíneit lemezre vinnie. Ennél sokkal jobb megfejtésnek találom, amikor a háttérben, a gitárral együtt haladva színesíti annak megszólalását. Ezek az észrevételek azonban csupán kötözködésnek hatnak, egy egyébként hibátlan album kapcsán.

Számomra, akit másfél évtizede az Anthems To The Welkin At Dusk hozott ebbe a közegbe, mindig az a hangulat lesz az etalon, tudat alatt is azt várom, azt keresem Ihsahn munkáiban. Bár a The Grave környékén mindezt megtalálni vélem, az csupán a milliónyi hangulat egyike egy fekete-fehérbe csomagolt, ám rendkívül színes anyagban. És azt mondom, rendben van ez így. Ihsahn maradt, aki volt: a prog/black színtér legnagyobb kortárs zeneszerzőinek és előadóinak egyike.

 

Hozzászólások 

 
+4 #3 Chris92 2012-07-07 10:01
Elég csak ránézni a borítóra (ami megfordítva a tébolyult állapotban lévő Friedrich Nietzsche-t ábrázolja) már tudja az ember nem szokványos anyag lesz ez. Kiváló lemez, kiváló írás.
Idézet
 
 
+5 #2 neal and jack and me 2012-07-06 12:25
a főnöknő is írhatna többet :D
khm.
Idézet
 
 
+5 #1 SM17 2012-07-06 10:22
Ez a kritika hűen tükrözi a szerző zenei identitását. Az utóbbi idők egyik legjobb írása, folytassa doktor.....
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.